Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az minisztérium

Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy elősegítse a hazai gyepek jobb hasznosítását és a gyepgazdálkodás színvonalának emelését - jelentette be Feldman Zsolt, a minisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint az államtitkár kitért arra, hogy gyepeink állapota közel 18 ezer állattartó gazdálkodó munkáját befolyásolja, hiszen a húsmarha- és juhtartás eredményessége szorosan kapcsolódik a gyepgazdálkodás eredményességéhez. A legeltetés és kaszálás színvonala központi kérdés az állatok takarmányozásában. A húshasznú tehénlétszám erőteljes növekedése napjainkra meghozta a legeltetés térhódítását, a juhtartás hagyományosan komoly gyephasználó, ezért került elő a téma gondozásának szükségessége.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: a hazai gyepek jelentős természetvédelmi értéket jelentenek, mintegy felük védettséget élvez. A klímaváltozás már jelen lévő negatív hatásai miatt is kulcskérdéssé válik gyepeink jó állapotban tartása, hiszen a gyakorlatban reagálni kell a mind hosszabb vízhiányos időszakokra. A hazai kutatások során azt találták, hogy az extenzív, legeltetésre alapozott állattenyésztés kedvező csapadékellátottság mellett egyértelműen klímabarát. A mérések alapján az üvegházhatású gázok kibocsátását (a legelő, kaszáló és a téli szállás szintjén) a legelő növényzetének szén-dioxid-felvevő kapacitása képes volt ellensúlyozni.

A most megalakult munkacsoport a természetvédelmi szempontokkal összeegyeztethető megoldásokat keres, hiszen a gazdálkodás és a gyepek jó ökológiai állapota közötti egyensúly megtalálása mindenkinek érdeke.

A munkacsoport munkájába a témával foglalkozó szakmai műhelyek, kutatók, háttérintézmények is részt vesznek annak érdekében, hogy a szakmailag lehető legjobb javaslatok születhessenek meg, eredményeit pedig mind a gazdálkodók, mind a támogatáspolitika hasznosítani tudja - emelte ki az államtitkár.


MTI

fu.jpg
 
Inkább a környezetvédelemmel kellene végre foglalkozni és nem lebetonozni meg beépíteni és mezőgazdasági területté varázsolni minden talpalatnyi zöld felületet.
 
Inkább a környezetvédelemmel kellene végre foglalkozni és nem lebetonozni meg beépíteni és mezőgazdasági területté varázsolni minden talpalatnyi zöld felületet.
VAlahol olvastam talan a Ban a liget fofo embere mondta hogy mit sajnaljak a regi fakat mindenhova fuvet telepitenek meg a beton museum komplexusok tetejere is.
Azt nemigen tudja a fu nem potolja a lombos fak oxigen kibocsajtasat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére