AZ ALÁBBI POST-OT A TV FACEBOOK OLDALÁROL MÁSOLTUK IDE.
Zsolt Bede-Fazekas
Zsolt Bede-Fazekas Örülök, hogy a téma mégsem lett áthelyezve a CanadaHunra!
Ha valamit, valaki, valahol elkezd, akkor azt ott jó befejezni.
Ahogy említettem az imént, a Diaszpóra Tanácsnak nem voltam, nem vagyok és valószínűleg sosem leszek tagja.
Annál is inkább, mivel nem tartozom egyetlen magyar intézményhez sem, kulturális és közösségi munkámat "kisiparosként" végzem.
Ez azért is lényeges, mert ahogy elnézem a meghívottak, Maros Zoltán szerint "turisták" listáját, - ott nagyon kevés, szinte csak egy kivétellel - kanadai magyar intézmények (többnyire Magyar Házak) vezetői szerepelnek.
Hogy a szóbanforgó személyek miért és hogyan kerültek az adott intézmények élére, én azt nem tudom, és nem is tisztem megítélni. Ez a helyi közösségek, az őket megválasztó tagság/személyek feladata!
Hogy a meghívott intézmények Kanadában, milyen eredménnyel működnek, afölött sem szeretnék pálcát törni.
Amit tehát leírok, az csak a szubjektív véleményem.
Mindannyian tudjuk, hogy kevés kivétellel, az intézményeink nincsenek rózsás helyzetben. Legalábbis, kulturális téren!
30 éve élek itt, és azt tapasztalom, hogy visszatért az az időszak, amikor a bálok dominálták az intézményeket.
Gyorsan hozzáteszem; tisztelet a kivételeknek!
Maga, Maros Zoltán is jól tudja ezt, hiszen televíziójában folyamatosan tudósít ezekről a táncos, vacsorás rendezvényekről. Láthatjuk az önfeledten táncoló idős párokat, a konyhában rotyogó finom magyaros ételeket, a roskadásig terített asztalokat... és hallgatjuk, hogy milyen finom minden, és milyen jó megint egy jót mulatni együtt... na és de kár, hogy a fiatalság ma sincs velünk... de, hogy miért van ez így, az már nem derül ki!
Vajon, miért nem inkább azért nyaggatja ezeket az intézményeket, vagy azok vezetőit Maros Zoltán, hogy ha már soktízezer magyar él Ontario tartományban, akkor a bálok mellett csak meg kellene próbálkozni a kevésbé gazdaságos, de szellemiekben sokkal gazdagabb kulturális programokkal.
Úgy mint irodalmi estek, színház, zene, kiállítások stb.
Lehet itt ostorozni a hazautazókat, de azok egy-egy kanadai magyar intézmény, szervezet vezetői, akiket az adott város még aktív magyar közössége választott meg.
Mindenkinek adott a lehetőség, hogy tagja legyen ezeknek az intézményeknek, csatlakozzon a szervezetekhez, s ha ott számára megfelelő kultúr-munka folyik akkor azt támogassa, ha meg nem, akkor tegyen azért, hogy ez változzon!
Ha pedig beéri a bálokkal, lelke rajta.
Az nem szép dolog, hogy a partvonalon kívűlről kiabálunk be, osztjuk az észt.
Itt van pl. Frank Tibor hozzászólása, aki azt nehezményezi, hogy senkit sem választott meg, hogy képviselje őt.
Ez oké, na de miért is kellene képviselnie ezen intézményvezetőknek Tibort, hiszen mit tett azért, hogy bárki is őt képviselje odahaza? Fogalmam nincs!
Ami biztosan az én bűnöm, hiszen több évtizeden át éltünk egy városban (Toronto), ahol többszáz magyar kulturális programot szerveztem de Frank Tibornak egy árva programra sem sikerült eljutnia. Pedig olyan művészek fordultak itt meg mint Cseh Tamás, Tolcsvay Béla, Jancsó Miklós, Császár Angéla, HOBO, Eifert János, Faragó Laura, Berecz András ... és sokan mások.
Félreértés ne essék, senkinek sem volt és ma sem kötelező ezekre a programokra eljönni, de akit ebből semmi sem érdekelt és érdekel, azt vajon ki és miért kellene hogy képviselje, pl. egy Diaszpóra Tanácsban!?
A másik nagy kérdés, hogy a "szegény kis Magyarország" miért támogatja a "gazdag kanadai magyar közösségeket"!?
Tényleg olyan gazdagok vagyunk?
Ki ki személy szerint lehet, de a közösségeink úgy vannak legatyásodva, ahogy az annak rendje és módja!
Példának okáért, a nyugati diaszpórában élő temérdek magyarnak egyetlen könyvesboltja maradt. Tudom, mert az speciel a mi tulajdonunkban van, Pannoniának hívják.
Na, de miért is képtelenek az ausztrál, dél-amerikai vagy éppen európai magyar diaszpórák akárcsak egy aprócska könyvesboltot is fenntartani lakóhelyükön?
Vagy, miért is van az, hogy az intézményeink nagy része bálteremmé vedlett vissza?
Biztosan nem felelősek ezért azok, akik itt most mindenféle furcsaságokat irogatnak?
Hiszen egy közösség kulturális életét fenntartani nem ördöngősség; csak fel kell állni a computer mellől, erőt kell venni a közönyünkön, érdektelenségünkön, előítéleteinken, s EL KELL menni a kulturális rendezvényekre. IS!
Nem csak a bálokra, nemzeti ünnepélyekre, hanem az irodalmi, színházi, klasszikus zenei, képzőművészeti... s egyéb programokra is!
Aki ezt lelkesen és szorgalmasan megteszi, annak joga van kritizálni, aki viszont nem, az hagyja a kritikát másra.
Évekkel ezelőtt, a Magyar Rádió Gondolat-jel című műsorában Antal István szerkesztő, a jelenleg Montreálban élő Dreisziger Kálmánnal beszélgetett. Kálmán, a kanadai magyar diaszpóra egyik embelamatikus alakja, részt vállalt az itteni magyar kultúra megteremtésében, ápolásában, és ma is azt teszi.
Nos, Antal Pista azt kérdezte tőle; hogy "Áll e még a magyarok háza Torontóban"? Mire Kálmán azt válaszolta: "Áll, de ma már nem úgy működik ahogy annak idején, vagy ahogyan kellene, mert anno a magyarok ha elérkezett a hétvége, vagy egy-egy magyarházi program ideje, önként álltak fel a székükből és mentek el a rendezvényekre. Ma már úgy kell erre kényszeríteniük magukat."
Amihez rögtön hozzáteszem: tisztelet a kivétleknek.
De, Kálmánnak igaza volt s azóta a helyzet csak romlott.
Igen, persze, lehetne a Diaszpóra Tanácsot, a KCSP-s progamot jobban is működtetni, de attól, hogy nekiesünk a "turistáknak", vagy a magyar kormánynak mint tót az anyjának, az égvilágon semmi sem fog változni.
30 évvel ezelőtt a nulláról kezdtük, és lassan megint a nullához érünk. De, ez nem igazán és nem csak azok bűne, akik egy-egy intézmény választott vezetői, és meghívást kaptak erre a tanácskozásra, hanem azoké, akik hagyták, hogy ilyen helyzetbe kerültünk.
folyt. köv.
Mindezzel együtt fura arról beszélni, hogy itt rettenetesen nagy problémák vannak, hiszen a diaszpóra sosem kapott ilyen mértékű segítséget ahhoz, hogy megőrizze nyelvét, kultúráját és identitását, s látszólag programokból is van bőven.
De, vajon tudunk ezzel a kegyelmi állapottal élni?
Vagy ezt is elherdáljuk, mint ahogy annyi sok lehetőséget az elmúlt három évtizedben.
Akkor mindent önerőből kellett csinálni, és ha nehezen is, de működött a dolog. Ma viszont az önerő már nem elég, de jön segítség!
Akkor meg, hol itt a baj? Egyáltalán miért van baj?
Na, ez itt a nagy kérdés!
Én hiszek abban, hogy az anyaországból jövő segítség jószándékú, és mivel a szavazatunk szinte semmit sem ér, az el nem dönt semmit, ezért tudom, hogy a magyar államnak ugyanaz a célja mint speciel nekem: menteni a menthetőt.
Csak a vak nem látja, hogy a dolog látványos része, a támogatással idehozott magyar művészek, programok mellett szépen épülünk lefelé.
Hogy mást ne mondjak, Torontóban egykor közel húsz magyar étterem működött. Ahol akár irodalomról és képzőművészetről is lehetett csevegni egy tál étel vagy egy pohár bor mellett.
Aztán volt olyan év, hogy ebből 11 zárt be!
Majd szépen a többi is, egy-két kivétellel.
Két könyvesboltunk volt!
A Tüske könyvesboltban esténként, zárás után Faludy György, Fáy Ferenc, Tűz Tamás társaságában üldögélt a tulaj Tüske Pali bácsi, és beszélgettek irodalomról, kultúráról... a Kaslik Péter és felesége által szervezett legendás irodalmi estekre pedig kinn állt a sor vége...
Ki tehet arról, hogy mindez már a múltté?
Azok, akik most hazautaztak a tanácskozásra?
Lehet, de legalább anyira felelős minden egyes magyar itt a diaszpórában mindazért, ami történik velünk.
Meg aztán fázferenceink sem igen maradtak.
Vajon Maros Zoltán, a jobbítás, vagy a balhé szándékával nyitotta ezt a topikot?
Vajon Frank Tibor, mától aktív és cselekvő tagja lesz az őt körülvevő magyar közösségnek?
Vajon azok, akik itt véleményt formáltak, holnaptól mindent el fognak követni, hogy változzanak a dolgok? Ami ugye elsősorban nem abban nyilvánul meg, hogy a nekik nem tetsző személyeket egy szeneslapáttal meglegyintik, hanem odaállnak azok mellé, akik nem látványos és finom, hanem "csak" értékőrző, értékmentő programokat szerveznek.
Aztán majd meglátjuk.