Kevesen várják úgy, mint mi: Így ünneplik a Mikulást a nagyvilágban

Szokások, hagyományok
Ahány ház, annyi szokás – így van ez a Mikulással is, aki más kontinenseken máshogy jár, sőt, tőlünk akár néhány országnyira is teljesen más szokások jellemzik az ünnepét.

Sok helyen – még Európában is – a Mikulás például karácsonykor érkezik, vagy éppen nem is piros a ruhája, esetleg rénszarvasok helyett manókkal érkezik.

Aztán, talán nem is tudtad, hogy a két világháború között úgy tartották, hogy a Mikulás az égből figyeli a gyerekeket, most viszont már mindenki tudja, a piros ruhás, ősz apó nem élhet máshol, csakis Lappföldön.

images

-
A Mikulással akkor számoltam le amikor kiderült, hogy az iskolában azért kaptak a többiek nagyobb mikuláscsomagot mert a szüleik többet fizettek be.
-
Aztán megmagyarázták a szülök, az iskolába a "kommunista" Télapó jött, a Mikulás igazságos.
Ennek ellenére a differencia megmaradt, ök kapták a több ajándékot. :)
 
Akkor így járt a Te mikulásod....
47453920_1611052585660904_3429248777007923200_n.jpg
 
Szokások, hagyományok
Ahány ház, annyi szokás – így van ez a Mikulással is, aki más kontinenseken máshogy jár, sőt, tőlünk akár néhány országnyira is teljesen más szokások jellemzik az ünnepét.

Sok helyen – még Európában is – a Mikulás például karácsonykor érkezik, vagy éppen nem is piros a ruhája, esetleg rénszarvasok helyett manókkal érkezik.

Aztán, talán nem is tudtad, hogy a két világháború között úgy tartották, hogy a Mikulás az égből figyeli a gyerekeket, most viszont már mindenki tudja, a piros ruhás, ősz apó nem élhet máshol, csakis Lappföldön.

images

*
Az "én Mikulásomnak" adtam olyan megbízást, hogy vigyen a CanadaHun minden egyes tagjának, hatalmas zsákban egészséget, boldogságot, örömet és szeretetet, békét és beteljesedett reményeket. Mint magatok is lát(hat)játok, "vette" a megbízásom, éppen most olvasta a neten küldött üzenetemet. De már ripsz és ropsz, viszi is a fenti, általam megküldött ajándékokat.
images
 
Gyerekkoromban,anno a 60-as években Mikuláskor és karácsonykor volt hó.Szép volt és az is hangulatot teremtett. Ennek ellentéte:volt szerencsém Ausztráliában karácsonyozni.Ott az auszik fürdőruhában ,mikulás sapkában ünnepelnek!Persze 38-40 fok a hőmérséklet.
 
Hogy utálom azt a Szandit.
Másik videót hoztam:
Az emberség nem kötődik sem életkorhoz, sem vagyoni helyzethez, sem bármely valláshoz. Ember maradhatsz a poklok poklában is, és gyarló önzőséget mutathatsz erős, gazdag emberként is.

A videónak szerencsére van egy másik főszereplője, a hajléktalan férfi, aki a kéregetésből szerzett pénzét költi arra, hogy egyszer az évben Mikulásként oszthasson ajándékot rászoruló gyerekeknek. Az ő mosolyát tényleg jó látni.
 
Utoljára módosítva:
Hozzánk a templomba Miklós püspök érkezik. Nagyon szép műsor volt előtte. Jó volt látni a sok apró gyereket akik csengőt rázva várták, hogy megérkezzen a "Jó Öreg".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,917
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére