Lebukott az Apple, gyerekek dolgoznak a telefonok összeállításán

A cégnek tennie kell a helyzet ellen, az iskolások ugyanis nem dolgozhatnak túlórában.

Az Apple iPhone fő beszállítója, a Foxconn bejelentette, hogy többé nem dolgoztatnak túlórában fiatalkorú diákokat.

A bejelentésre azután került sor, hogy a Financial Times cikket írt arról, hogy az iPhone X gyártása során legalább hat fiatal gyakornok dolgozott napi 11 órát a cégnél.


A gyakorlat törvénysértőnek számít, mivel a kínai törvények értelmében a gyerekek legfeljebb heti 40 órát dolgozhatnak. A csengcsoui gyárban legalább 3000 diák dolgozik.

Az Apple azt mondta: ők úgy tudták, hogy középiskolás önkéntes gyakornokok dolgoztak ugyan az iPhone X-en, de szerintük nem lett volna szabad túlórában dolgoztatni őket. A Foxconn és az Apple azt mondták, hogy a gyakornokok túlórapénzt és egyéb juttatásokat kaptak a munkáért.

"Az Apple szeretné biztosítani, hogy a beszállítói láncban mindenki megkapja a méltóságot és tiszteletet, amit megérdemel. Tudjuk, hogy mindig van min javítanunk. Továbbra is azon leszünk, hogy jó benyomást keltsünk, és megvédjük a beszállítói láncunk dolgozóit" – idézi az Apple közleményét az Index.

A jelentések szerint a Foxconn szeptemberben kölcsönözte a diákmunkásokat, hogy tarthassák a lépést a várható kereslettel, ami az iPhone X premierje előtt – az Apple közlése szerint – mérhetetlenül magas volt.

telefon.jpg
 
Rendben igazat adok nektek Rima és udvarfy. Csak azt nem értettem hogy akkor miért panaszkodnak a tanulók. Amikor én tanultam a szakmámat kaptam ösztöndíjat a cégtől ahol tanítottak...de, nem sírtam hogy kevés vagy sokat kell dolgoznom.
 
Csodálatos csúsztatás, ismét! Az olvasót azzal paraszt-vakítják, hogy a jövőben nem engednek iskolásokat túlórában dolgozni. Helyette, azzal kellene foglalkozni, hogy egy iskolás, az iskola helyett, miért a futószalagnál dolgozik? Vélhetően egy felnőtt fizetésének töredékéért.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,763
Tagok
615,964
Legújabb tagunk
Schanna93
Oldal tetejére