Tönkretette a vakcinákat, akár 10 évet is kaphat az összeesküvés-elméletekben hívő gyógyszerész

Az amerikai Steven Brandenburg meg volt győződve róla, hogy az oltások módosítják az emberi DNS-t.

Bűnösnek vallotta magát a 46 éves Steven Brandenburg, aki a vád szerint szándékosan hagyott megromlani decemberben 500 koronavírus elleni Moderna-vakcinát írta a 444 a NPR nyomán.

A gyógyszerész ellen az a vád, hogy tettével nem vette figyelembe, hogy az mekkora kockázatot jelent. A vakcina megsemmisítésével egy másik ember sérülését vagy halálát okozhatja. Az Államokban ezzel nem viccelnek, akár 10 év börtönt is kaphat, és mellé még 250 ezer dolláros pénzbüntetést is.

Brandenburg december 24-én kivette a hidegen tartandó vakcinákat a hűtőből, majd 25-én ugyan visszatette őket, de még aznap este megint kivette, és szombatig kinn hagyta.

A férfi 23 éve gyógyszerészként dolgozik, ennek ellenére meg volt győződve róla, hogy az oltások módosítják az emberi DNS-t. Ráadásul ekkor mentális problémákkal is küzdött, válófélben volt, és az az Aurora orvosi központ alkalmazottai szerint kétszer is fegyvert vitt munkába.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi súlyos összeesküvés-elméletekben és egy „alternatív történelemben” hitt.

mti-moderna-resized-970.jp2.jpg
 
Ezért komoly büntetést érdemel, de a max 10 év még nekem is túlzásnak tűnik, pedig ki nem állom az ilyen ostobákat.
 
Én még többet is adnék neki. Milyen jogon játszik más ember életével? A sajátjával azt tesz, amit akar, de másnak nem árthat!!!!!
 
Sajnos eddig is voltak a lapos földben hívők elég sokan...de, most hogy számukra is kinyílt a világ (internet) egyre erőszakosabbak.
 
Naponta több ezer halott,több százezer fertőzött, és még mindíg vannak akik nem hisznek a vírus létezésébe. Inkább az oltás mint,hogy elkapjam a vírust. Kívánom a tagadóknak ha megkapják ne kapjanak orvosi ellátást hiszen nem létezik. Inkább az érdekel hogyan és hol jelent meg,mivel ezelőtt nem is létezett és nem szünik meg a fő fertőzesi szakasz nyári szezonba mint a többi infulenza vírus.
 
Naponta több ezer halott,több százezer fertőzött, és még mindíg vannak akik nem hisznek a vírus létezésébe. Inkább az oltás mint,hogy elkapjam a vírust. Kívánom a tagadóknak ha megkapják ne kapjanak orvosi ellátást hiszen nem létezik. Inkább az érdekel hogyan és hol jelent meg,mivel ezelőtt nem is létezett és nem szünik meg a fő fertőzesi szakasz nyári szezonba mint a többi infulenza vírus.
Attila kedves érdeklődni talán ha szerencséd van az elit alakulatnál.Ők tudják hogyan,miért stb......Milyen kedves kívánság,nem gondolod,hogy az eldobott bumeráng visszarepül és eltalál,akkor majd ne legyen hisztike.Az én kívánságom neked és a hozzád hasonlóknak további szép,kellemesen eltöltött napokat .Találd meg a lelki békédet.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,666
Tagok
615,961
Legújabb tagunk
Ousel
Oldal tetejére