Valós időben fordítja a jelnyelvet a speciális kesztyű

Kutatók egy olyan kesztyűt fejlesztettek ki, ami valós időben fordítja a jelnyelvet. Vagy leírja, vagy beszéddé alakítja, hogy a siket és nagyothalló emberek egyszerűbben tudjanak bárkivel kommunikálni.

A kesztyűn a szenzorok az ujjak mentén futnak végig, és azonosítják az egyes szavakat, kifejezéseket vagy betűket az amerikai jelnyelv szerint. Ezeket aztán vezeték nélkül továbbítják egy okostelefonra, ahol az alkalmazás másodpercenként egy szót tud lefordítani.

Az eszközt fejlesztő UCLA kutatói úgy vélik, hogy egy ilyen megoldás nagyban megkönnyítheti azok életét, akik jelnyelvvel kommunikálnak. Nincs szükségük tolmácsra vagy közvetítőre, hanem bárkivel közvetlenül kommunikálhatnak, miközben azoknak is segíthet, akik tanulják a jelnyelvet.


Az eszköz egyelőre az amerikai jelnyelvet fordítja, a brit jelnyelvet például nem. Az amerikai jelnyelvben az arckifejezés is fontos szerephez jut, ezért a tesztek alatt a szemöldökhöz és a száj mellé is érzékelőket helyeztek, hogy még pontosabb legyen a fordítás. A kutatók most azon dolgoznak, hogy a világban nagyjából 70 millió ember által használt 300 jelnyelv mindegyikét képes legyen lefordítani az eszköz.

Juhász Edina

33677127_1ce806a12f4d1a6dab52927f1e6478a3_wm.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,397
Tagok
616,020
Legújabb tagunk
ncsfy00
Oldal tetejére