Verses mese
ABROSZKA, BÁRÁNYKA, BOTOCSKA
’Csés jó reggelt! ’Csés jó napot!
Vegyétek le a kalapot!
Köszönjetek, én köszöntem –
Van nekem egy ócska könyvem.
Hogy hol vettem, kis pajtásom?
Fenn találtam a padláson.
Azt mondta egy tudós egér:
Száz forintot bátran megér.
Ő tudja, mert már forgatta,
Fiainak olvasgatta.
Reggelig is elhallgatták
A mesét az eszemadták.
Hókusz-pókusz, ákom-bákom,
Hallgassátok, ím kitárom:
Zöld erdőben, rengetegben,
Hol gyík szalad, lepke lebben
S piroslik a kecskerágó,
Vágta a fát egy favágó.
Hullott róla a verejték,
Búgtak, búgtak fenn a gerlék.
Hát előtte terem egyszer
Egy galambősz öreg ember.
No, mit akar? Mindjárt, mindjárt!
Megmondom hát: alamizsnát.
A favágó megsajnálta,
Belenyúlt a tarisznyába.
Mit otthonról hozott reggel,
Megosztotta az öreggel.
Mit adhat a kérges tenyér?
Az egész egy darab kenyér.
Fák alatt a puha fűben
Elköltötték jóízűen.
Az ősz ember megköszönte
S a lelkére ezt kötötte:
„Látom, fiam, vékony a koszt,
Fogadd el tőlem ezt az abroszt.
Ha valaha megéheznél:
Jobb barátod nem lesz ennél,
2
Mondjad neki, szépen mondd ám:
Teríts asztalt, kis abroszkám!
S egyszeribe asztalt terít,
Ételt, italt előkerít.
Én a jókat jutalmazom,
Jótétedért neked adom.”
El is tűnt az öreg tüstént –
Favágóval oszt’ mi történt?
Fütyörészett, mint a madár,
Tulipiros lett a határ.
Sziklatetőn rózsát látott,
Száraz ágon is virágot.
Azt se tudta, mit csináljon,
Legboldogabb a világon.
Hogy örül majd kis leánya,
Szőkefürtös angyalkája!
Hogy örül majd felesége!
Régen nincsen elesége.
Már ezután nem éheznek,
Adnak is a szegényeknek.
folytatás a csatolásban