Pauler és a vezérelvei..
A nyugati irodalomból fordított írások minimum tupírozottak. Nyugat eltagadta (a pápa is) hogy az avarok kincseit elrabolták, ezeket beolvasztották ill. a népnek azt hazudták, hogy ezek a móroktól, Ázsiából stb származnak..
Látható ennek a Paulernek a szerencsétlenkedésén is, hogy még odáig sem jutott el, hogy feltegye a kérdést: mit keresett egy (megnem nevezett létszámú!!) magyar csoport a francia-német határon ill. Németországban?
Érdekes, hogy ez senkinek sem jut eszébe.
Az elrabolt (gyilkosságokkal természetesen) avar kincsekről lista készült, ezen lista alapján indították el a visszaszerzésüket is. A legfőbb adatokat a kincsekről és a vuissszaszerzésükről az Arvisura részletezi. Itt csak annyit ezekről még, hogy AVAR templomi kincsek ezek, kb 120 szekér mennyiségben.Több templom is épült ezekből nyugaton és -a beolvasztás miatt- hihetetlen értékű őskori aranykincsek semmisültek meg. Vagyis -mondhatni- multunk egy nagy darabja.(avarok is vagyunk ám)
Tehát Pauler még addig sem jut el, hogy a hitelességét felülvizsgálja ennek a szövegnek, ehhez pedig kereshetett volna máshol is anyagokat.
Vagyis: nem ok nélkűli "rablóhadjáratokról" van itt szó...mellyet Pauler teljesen elfelejt.
Az Arvisura sokat foglalkozik a kincsekkel és a visszaszerzésükkel. Megállapítja, hogy nyugat hazudott, amikor a visszaszerző utak jogosságáról írt, kivéve talán egy fejedelmet..aki elismerte a dolog jogosságát. Mivel a pápa is támogatta az avarok eltörlését a sárgolyóról, ennek első lépése a kincsrablás lett volna, Nagy K. idejében..de Károly nem háborúban szerezte meg a kincseket még ráadásul, hanem csalásokkal..
Az Arvisura elolvasása minimum szükséges egy normális -és nem pauleri- kép kialakításához a kincs-ügyben és nem a nyugati tulzó cöcögés kritika nélkűli elfogadása..Az aktuális pápa is sok avar kincset bírtokolt..Az augsburgi vereséghez (955) az Arvisura elolbvasását ajánlom megint, mert Pauler ezt biztosan nem dolgozta fel---
Van egy másik fontos -a dologból következő- kérdés is: mi az, hogy avar templomok? Netán valamilyen vallást gyakoroltak itt ezek a "barbár" avarok?? Ejnye...Ez megint kimarad Pauler szövegéből. Igen, az avarok uruki-mani vallásuak voltak, ugyanúgy mint a hunok nagyrésze vagy a legkésőbb érkezett magyarok. Mi az, hogy uruki vallás? Hát ez bizony egy kereszténység, méghozzá az érdeknélkűli szeretet vallása és az (nem római--tizedbeszedő) egyistenhit. Bizony. Vagyis Jézus Uruk városában alapította meg ezt a vallást...de ez messze vezet, továbbra is paulerkedem azon, talán akad valaki aki elolvassa az Arvisurát és ennek tudatában majd -egészen más világkép alapján- átértékeli ez a pauleri bornírtságot. Ez persze nagy munka, de esetenként megéri...a kritika nélkűli, elhallgatásokkal teli nyugati szövegek miért lennének hihetőbbek a mi Arvisuráinknál.??
Vagyis pl a magyarok egyistenhitű Jézushívők voltak...tudom ez furcsa. De így volt. Az első magyar esztergomi érsek (Turu Domonkos) minden rovásos írását megsemmisítette a német utódja, Őt dettó (méreggel).
Na és, hogyhogy a fentiek ismeretlenek a számunkra...? Azért mert a multunkat dicső Gézánk, majd a fia, Vajk István és ezek idegen papjai nagy szorgalommal elégették, mert a rovásírás -akkor- ördögtőlvalónak "jelentetett ki" ehhez képest jól tartja magát..sokaknál. A rovásírás pedig a világ legrégebbi írása. ha teszik..vagy nem t...?
Őszintén sajnálom Paulert és követőit..avíttak ám. De nincsennek egyedűl.
A magyarok szántóföldi műveléséről hasonló tirádát írhatnék, nem teszem, tessen a leletekre gondolni és talán érthető lesz, szántpttak, vetettek, betakarítottak...voltak pl ekekészítő tárkányaik stb..ez megint a rablómesék pókhálós birodalma..
Sarolt: Géza második feleségének (Saroltnak) az eredeti neve Csantavér (ma is van Délvidéken ilyen nevű falu) besenyő lány volt és Jászvásáron "lánykodott", mielőtt Géza érte ment. Az első felesége, Söpte Szavárdi halála után..A P.Z. könyvben sok érdekles dolog található még Róla.
Több tonna avítt, hazug, idegenek által a legkülönbözőbb korokban és indulatok által írt rosszindulatú írás létezik még eleinkről. Nem mondom ám, hogy alágyújthatnánk, á, nem..
Megjegyzem, meglepő, hogy milyen sokan hisznek abban amit vázolni próbáltam és milyen sokan tudják ma, a történelem csavargatható, égethető, hazudható, esetleg álmodható.. és a források ellenőrzése vitatható, bemagyarázható stb..
A nyugati irodalomból fordított írások minimum tupírozottak. Nyugat eltagadta (a pápa is) hogy az avarok kincseit elrabolták, ezeket beolvasztották ill. a népnek azt hazudták, hogy ezek a móroktól, Ázsiából stb származnak..
Látható ennek a Paulernek a szerencsétlenkedésén is, hogy még odáig sem jutott el, hogy feltegye a kérdést: mit keresett egy (megnem nevezett létszámú!!) magyar csoport a francia-német határon ill. Németországban?
Érdekes, hogy ez senkinek sem jut eszébe.
Az elrabolt (gyilkosságokkal természetesen) avar kincsekről lista készült, ezen lista alapján indították el a visszaszerzésüket is. A legfőbb adatokat a kincsekről és a vuissszaszerzésükről az Arvisura részletezi. Itt csak annyit ezekről még, hogy AVAR templomi kincsek ezek, kb 120 szekér mennyiségben.Több templom is épült ezekből nyugaton és -a beolvasztás miatt- hihetetlen értékű őskori aranykincsek semmisültek meg. Vagyis -mondhatni- multunk egy nagy darabja.(avarok is vagyunk ám)
Tehát Pauler még addig sem jut el, hogy a hitelességét felülvizsgálja ennek a szövegnek, ehhez pedig kereshetett volna máshol is anyagokat.
Vagyis: nem ok nélkűli "rablóhadjáratokról" van itt szó...mellyet Pauler teljesen elfelejt.
Az Arvisura sokat foglalkozik a kincsekkel és a visszaszerzésükkel. Megállapítja, hogy nyugat hazudott, amikor a visszaszerző utak jogosságáról írt, kivéve talán egy fejedelmet..aki elismerte a dolog jogosságát. Mivel a pápa is támogatta az avarok eltörlését a sárgolyóról, ennek első lépése a kincsrablás lett volna, Nagy K. idejében..de Károly nem háborúban szerezte meg a kincseket még ráadásul, hanem csalásokkal..
Az Arvisura elolvasása minimum szükséges egy normális -és nem pauleri- kép kialakításához a kincs-ügyben és nem a nyugati tulzó cöcögés kritika nélkűli elfogadása..Az aktuális pápa is sok avar kincset bírtokolt..Az augsburgi vereséghez (955) az Arvisura elolbvasását ajánlom megint, mert Pauler ezt biztosan nem dolgozta fel---
Van egy másik fontos -a dologból következő- kérdés is: mi az, hogy avar templomok? Netán valamilyen vallást gyakoroltak itt ezek a "barbár" avarok?? Ejnye...Ez megint kimarad Pauler szövegéből. Igen, az avarok uruki-mani vallásuak voltak, ugyanúgy mint a hunok nagyrésze vagy a legkésőbb érkezett magyarok. Mi az, hogy uruki vallás? Hát ez bizony egy kereszténység, méghozzá az érdeknélkűli szeretet vallása és az (nem római--tizedbeszedő) egyistenhit. Bizony. Vagyis Jézus Uruk városában alapította meg ezt a vallást...de ez messze vezet, továbbra is paulerkedem azon, talán akad valaki aki elolvassa az Arvisurát és ennek tudatában majd -egészen más világkép alapján- átértékeli ez a pauleri bornírtságot. Ez persze nagy munka, de esetenként megéri...a kritika nélkűli, elhallgatásokkal teli nyugati szövegek miért lennének hihetőbbek a mi Arvisuráinknál.??
Vagyis pl a magyarok egyistenhitű Jézushívők voltak...tudom ez furcsa. De így volt. Az első magyar esztergomi érsek (Turu Domonkos) minden rovásos írását megsemmisítette a német utódja, Őt dettó (méreggel).
Na és, hogyhogy a fentiek ismeretlenek a számunkra...? Azért mert a multunkat dicső Gézánk, majd a fia, Vajk István és ezek idegen papjai nagy szorgalommal elégették, mert a rovásírás -akkor- ördögtőlvalónak "jelentetett ki" ehhez képest jól tartja magát..sokaknál. A rovásírás pedig a világ legrégebbi írása. ha teszik..vagy nem t...?
Őszintén sajnálom Paulert és követőit..avíttak ám. De nincsennek egyedűl.
A magyarok szántóföldi műveléséről hasonló tirádát írhatnék, nem teszem, tessen a leletekre gondolni és talán érthető lesz, szántpttak, vetettek, betakarítottak...voltak pl ekekészítő tárkányaik stb..ez megint a rablómesék pókhálós birodalma..
Sarolt: Géza második feleségének (Saroltnak) az eredeti neve Csantavér (ma is van Délvidéken ilyen nevű falu) besenyő lány volt és Jászvásáron "lánykodott", mielőtt Géza érte ment. Az első felesége, Söpte Szavárdi halála után..A P.Z. könyvben sok érdekles dolog található még Róla.
Több tonna avítt, hazug, idegenek által a legkülönbözőbb korokban és indulatok által írt rosszindulatú írás létezik még eleinkről. Nem mondom ám, hogy alágyújthatnánk, á, nem..
Megjegyzem, meglepő, hogy milyen sokan hisznek abban amit vázolni próbáltam és milyen sokan tudják ma, a történelem csavargatható, égethető, hazudható, esetleg álmodható.. és a források ellenőrzése vitatható, bemagyarázható stb..
énekelve) "Ketó ketó hetyen topa, ketó ketó hetyen topa." Apám úgy tántorgott ki az ajtón és a fûben négykézlábra ereszkedve skandálta a hallottakat. Azt illusztrálta, hogy a topa a négykézlábra esett ügyetlent jelenti, mely régen a négy magyar szinonim szava volt. A "ketó" értelmezése nekem se jelentett gondot. Apám elmondta, hogy 1910-ben, szenyéri iskolájában így tanulta ezt az egyszeregyi részletet: "Kétszer kettõ legyen négy". Ezt a "legyent" késõbb több, 90 év körüli ember is megerõsítette, õk is így tanulták a századelõn. Mivel hazafelé a lakotákkal rokon oglalák földjén jöttünk át, megálltunk, és egy indián kisfiútól megkérdeztem: "Mondd, hogy mondjátok ti a saját nyelveteken azt, ami angolul így hangzik: two by two is four (kétszer kettõ, az négy). "On pár on pár lecsen topa" volt a meglepett gyerek válasza. Pedig nekünk volt sokkal több okunk a meglepõdésre, hiszen most egy másik, és nálunk is élõ szóval fejezték ki ugyanazt. Az "on" szinte a világ valamennyi nyelvén egyet takar. A pár magyarul most is kettõt jelent. Tehát a jelentés: "Egy pár x egy pár legyen négy". - Mindezek után hallgassuk meg, hogy régi és kortársi ismert egyéniségek hogyan nyilatkoztak a magyarok és az indiánok nyelvérõl. Sorjában idézek néhány jellemzõ mondatot megnyilvánulásaikból, a teljesség igénye nélkül. A magyarok nyelvérõl: Sir John Bowring: (Korának híres angol nyelvésze) "A magyar nyelv… egészen sajátosan fejlõdött, és szerkezete olyan idõkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élõ európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlõdött nyelv, melyben ésszerûség és számtan van, sõt hajlékonyságával és alakíthatóságával erõs a hangzatokban." George Bernard Shaw: Az angol írófejedelem drámáit a magyar közönség is ismeri és szereti. Kevéssé ismert, hogy az író komoly energiát fordított a magyar nyelv tanulmányozására. Egyik régi rádiós nyilatkozatában így nyilatkozott: "…egy igazán tehetséges angol írónak az elõbb már említett hatalmas elõnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Õszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal… Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyõzõdésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életmûvem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerûen azért, mert ezen a különös, õsi erõtõl duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a mûvelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hûségesen visszaadni. Ehhez képest ( s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendõm belsõ lelkiismeretem szerinti pontos visszaadására, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplõ bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)" Palmerston (Magyarországi angol nagykövet 1848-ban). Ennek a magyarok szeretetérõl éppen nem híres diplomatának a véleménye különösen érdekes, mivel érzelmi szálak biztosan nem kötötték a magyarsághoz. "… a Habsburgok keleti birtokán élõ magyar nép… nem csak kontinensünk egyik legerõsebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon õsi mûveltséggel a környezõ népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták kényszeríteni. Sir Boyl azt is tudni vélte, hogy népi nyelvük rendkívül kifejezõ és a dalaik õsibbek, szebbek, kifejezõbbek a mieinknél." Nemzetközi vélekedések az indiánok nyelvérõl: Senora Maria de la Cruz, telivér indián tudós asszony azok közé tartozik, akik a spanyol mellett megõrizték anyanyelvüket. Emellett angolul is megtanult. 1974-ban a CBC-nek adott interjújában a következõket mondta: "…mint született indiánt és a mexikói kultúrák kutatóját engem az lelkesített az angol nyelv tanulásában, hogy ezen a világ minden csücskén beszélt nyelven végre képes leszek õseim kultúráját közkézre adni, és csodálatos filozófiájukkal a fehér ember sekélyes gondolkodásában új távlatokat nyitni. Ma már tudom, hogy az elvárásom túl nagy volt. A nahuatl indián nyelv lenyûgözõ kifejezõ erejét, tömörségét, képi megjelenítõ, ragozó, értelmet módosító képességét az angol nyelv még annyira se képes kifejezni, mint a spanyol…" Clark (a Lewis and Clark Expedíció egyik névadó résztvevõje) és Sacajawea, az expedíció indián tolmácsa és scoutja, cserkészõ vezetõje: Clark beszámol arról, hogy többször tapasztalta Sacajawea-nál azt az õt egyre jobban bosszantó szokást, amivel a nyelvzseni és angolul kitûnõen beszélõ tolmácsnõ az illetõ indián szóvivõ néhány szavát több hosszú angol mondattal adta vissza. Amikor ez már sokadszor fordult elõ, az egyik esti tábortûznél megkérdezte tõle, hogy miért tesz így, amikor megegyeztek abban, hogy mindig mindent azonnal és pontosan fog fordítani. Sacajawea válasza meglepte Clarkot, hiszen tudta, hogy a nõ teljesen õszinte és megbízható. A válasz: " - Szóról szóra egy nyelvet se lehet igazán lefordítani, legkevésbé pedig az indián nyelveket. Én a hûséges, pontos, a gondolattal teljesen megegyezõ fordítást vállaltam, ami egészen más dolog. Az indián beszéd szavait - melyeket mesterien forgatnak és árnyalnak azáltal, hogy a legtöbb szóhoz rövid, módosító végzõdéseket ragasztanak - az angol nyelvben csak több hosszú, magyarázó mondattal lehet visszaadni, mert az angol kifejezõ ereje összehasonlíthatatlanul gyengébb az indián nyelvekben rejlõ erõnél." Móricz János és Csizmadia István: A 60-as években a kanadai sajtóban nagy port vert föl az a hír, mely szerint Móricz János és késõbb annak honfitársa, Csizmadia István beszámoltak nem mindennapi tapasztalatukról: Ecuadorban néhány indián törzs a magyarhoz, anyanyelvünkhöz rendkívüli módon hasonlító nyelven beszél. Ez a hasonlóság olyan erõs, hogy magyar füllel helyenként határozottan érteni lehet õket. (Most errõl önkéntelenül eszembe ötlik a párhuzam az Önökkel már megosztott indián bejárónõs esetemmel!) Rostás Sándor, verbita pátert hosszú várakozás után engedték misszióba. Együtt ment Dél-Amerikába azzal az egyetlen Japánból származó misszionáriussal, aki õsi japán családból származott, és a modern japán nyelven kívül a japán õsi nyelvet is beszélte. Spanyolul azonban olyan nehezen tanult, hogy csak a legjobb indulattal, és a többi atya segítségébe ajánlva engedték el a misszióba. A páterek késõbbi közös álmélkodására a rendkívül rossz nyelvérzékû és spanyolul szinte semmit se tudó japán pap egészen rövid idõn belül többször is bebizonyította, hogy kitûnõen szót ért az indiánokkal, akik csak õt tartották igazán illetékesnek, tekintettel arra, hogy spanyolul õk is csak nagyon gyéren beszéltek. (Ettõl kezdve egy zenei példával foglalkozunk, melynek azonban a nyelvészeti oldala se kevésbé érdekes!) Zenei vonatkozások: Amikor elõször alkalmam nyílt indiánokkal formális tanácskozáson részt venni, a tanácstûzhöz, kísérõvel érkeztem. Azonnal felpattant két ember, és helyet adott kettõnknek. Akkor még nem tudtam, hogy a tanácstüzet csak négyen, heten, vagy kilencen ülhetik körül. (Ezt majd a késõbbiekben a teológiai résznél még érintjük.) A legidõsebb indián a lobogó tûz másik oldalán calumet-jét (békepipáját) magasra emelve így kezdett énekelve fohászkodni: "Rakattu ja dizet, ill ja füsti Hezod - Rakattu ja dizet, ill ja füsti hezod" "Wakonda Dédpa, att mö nek Atonhe! - Wakonda Dédpa, att mö nek Atonhe!" Az indiánok nyelvét és az angolt egyaránt beszélõ kísérõmet csak késõbb kérdeztem meg a hallottak angol értelmérõl. Ezt ugyanis magyar füllel is megértettem: "Megrakták a tüzet, száll a füstje Hozzád - Nagyszellem Dédapa (Öregisten), add nekünk Szellemedet!" Vagyis ugyanaz, amit bármely fontos tanácskozás elõtt minden tisztességes magyar pap ilyenkor fohászként mond: "Teremtõ Atyánk, küldd el hozzánk Szent Lelked!" (Mármint hogy mi is bölcsek lehessünk és jó döntést hozzunk!) Most a nyelvi szempontokon túl nézzük csak a fohász dallamát még egyszer indiánul, majd közvetlen utána magyarul: (A fenti szöveg eredetiben, majd magyarul énekelve). Hát bizony itt nem sok kétség adódik. Nem csoda, ha Bartók, Kodály és világhírû zongoravirtuózunk, Cziffra György egyaránt meg voltak gyõzõdve arról, hogy a magyar és indián népzene pentatonitásában egy tõrõl fakadt. Itthon megjelent egy gyûjtemény Bartók Béla összegyûjtött leveleibõl. Ennek az utolsó oldalain az olvasó megtalálja a Seattle-beli Wood professzorral folytatott levelezését. Már ezekbõl is kitûnik, de az általam Amerikában föllelt adatokból egészen biztos, hogy Bartók utolsó nagy álma az indián és a magyar népdal közös eredetének bizonyítása volt. Errõl sok érdekes bizonyítékot gyûjtöttem össze, melyek az "Aki Õelõtte Jár" c. könyvemben megtalálhatók. Nekünk most itt az idõ szorításában tovább kell lépnünk. Teológiai vonatkozások: Az indiánok egy Isten hívõk voltak, és a Nap képében tisztelték Õt, a Nagyszellemet, a Világmindenség Teremtõjét. Ábrázolásánál mindig a Nap és a sárga vagy arany szín szerepel. "Bouass, a Happy Lady, vagyis a Boldogasszony ábrázolásánál mindig a hold kísérete és a ruha kék színe a jellemzõ. Pontosan ezek érvényesek az õsmagyarokra is. Az elsõ szakrális szám az indiánoknál a 4, mégpedig 3+1 formájában. A magyaroknál ugyanez a 3+1 szerkezet lelhetõ fel: "Három a magyar igazság, de negyedik a ráadás!" A beavatási szertartás során minden törzsfõnek vagy népvezérnek elõször a napba kellett néznie, aztán egy, a törzs különféle területeirõl összehordott halomra, vagy meglévõ dombra kellett fölmennie, és lándzsájával a Négy Égtáj felé sújtania. A magas helyek egyébként is prioritást élveztek. Az orvosságos emberek magaslatokon imádkoztak, ennek hiányában magas fákra másztak. Történelmünkben a magyar királyok felavatásának egyik döntõ momentuma volt, hogy egy összehordott dombon a Négy Égtáj felé kellett kardjukkal sújtaniuk. A magas helyek itt is mindig prioritást élveztek, a táltosok dombokon imádkoztak, vagy ezek hiányában magas fákra másztak. - A 7 és a 3 x 3 = 9 az indiánok szakrális számai a már említett 4 mellett. Amint késõbb látni fogjuk, minden díszítõ motívumuk erre a három szakrális számra épül. A magyarok a 4-en kívül szintén a 7-et és a 9-et használták szakrális számokként. A "Bouass (Happy Lady), az indiánok Boldogasszonya 7 minõségben szerepel. A magyarok Boldogasszonyát az egész Kárpát Medencében máig is ugyanígy 7 névvel tisztelik. Nem kétlem, hogy a magyar fajú népek legõsibb szellemi elöljárói az Ázsiában végig föllelhetõ "sámánok"-hoz hasonló szinten látták el tisztüket. A népvándorlás és honfoglalások korára azonban a magyar szellemi vezetõk már régen túljutottak ezen a szinten és "táltosok"-ként már abban a régi világban, amikor a Krisztusi etalont még nem is ismerték az emberek õk már eljutottak a világos-ág tornácára. Ezért helyesebb a régen általánosan használt "táltos"megnevezésük, melyet mára sajnos még a legkiválóbb kutatók is mintha elfelejtettek volna. Ugyanígy fest a kép az indiánok "orvosságos emberé"-vel. Nála legalább nem használják a "sámán" kifejezést. - Itt az ideje, hogy tisztázzuk a mexikóiakkal kapcsolatosan folyvást emlegetett véres áldozatok, és az északiak skalpolási szokásának kérdéseit. Az aztékok a többi indián elõtt teljesen ismeretlen emberáldozati rítust mint legkésõbbi bevándorlók - ahogy láttuk - Kr.u. 1168-ban mutatják be elõször. Ezt a szokást Ázsiából frissen hozták magukkal. Az ezen megütközõ spanyol hódítók azonban egyrészt kegyetlen népirtásuk magyarázatául és ellensúlyozásául erõsen eltúlozva adtak hírt errõl. Másrészt az ókorban az egész eurázsiai kontinensen elszórtan mindenütt emberáldozatokat végeztek. Perzsián kívül a legismertebb Ibn Kab mór-arab történetíró közlése, mely szerint a mórok Hispániába vonulásukkor emberáldozatok véres helyeire bukkantak. Hérodotos ugyanerrõl a Hispániáról írja, hogy a hadjáratok során az elesett harcosok fejbõrét lenyúzzák és egymás elõtt kérkednek velük. Az elsõ fehér-indián csatákban a holttesttel mindig tisztelettel bánó indiánok a spanyoloktól látták elõször ezt a test csonkításának megélt és részükre érthetetlen eljárást. Az évszázados harcok során azonban két-három törzs harci szokásként átvette a skalpolást fehér ellenfeleiktõl. Legfontosabb jelképek: Az indiánok Thunderbird-jének (Mennydörgésmadár) ornitológiai megfelelõje a Havasi Sólyom (Falco rusticolus altaicus). Jelentése: az Észak-amerikai indiánok összefogásának jelképe. A magyarok Turulmadarának madártani megfelelõje ugyanez a Havasi Sólyom, melynek édes, legközelebbi, kisebb termetû rokona a Kerecsensólyom. A sas ábrázolás teljesen hibás és túlhaladott. A Turulmadár jelentése: a turáni