A Mindenség nem pincér, akinek "rendeléseket" lehet feladni
. Mindenkinek lehetnek kérései, vágyai stb, sok könyv biztat mindenkit, hogy csak kérni kell és teljesül. Viszont ha ez így működne, akkor nem lenne a világon szegénység, éhezés, bűnözés stb. Ha egy kérést megfogalmaz valaki, akkor vajon az a kérés a SZÍVÉBŐL jön-e ? Általában nem. Nagyon kevesen ismerik a lelküket, a lelkük legmélyét. Az igazi kérések ott születnek meg, nehezen törnek felszínre, de ezek a kérések teljesülnek. Tehát: szívből kell kérni. De itt is van egy bökkenő: vajon egyezik-e a karmánkkal? Mert ha nem fér bele, akkor kérhetünk bármit
.
DE kérni lehet, mindenki nyugodtan kérjen. A legtöbb ilyen témájú könyv is egy kérés. Az író kérte a sikert, írt egy ilyen "sikerízű" könyvet és meglett az eredménye. Sikeres lett ? Igen. Hiszen sokan-sokan megvették a könyvet. Mi következhet ebből? Nem csak kérni kell tudnunk, hanem TENNI is érte. A sültgalamb nem repül a szánkba. Először be kell cserkészni, le kell lőni, meg kell sütni, utána már megehetjük ( elnézést a galambvédőktől ).
A kulcs: Kérni és Tenni !Jól, s jót !
Persze, az Univerzum nem pincér, ő egy hatalmas élőlény, aki pusztán azért teljesíti a "rendeléseinket", mert nagyon szeret minket, és valahol az a célja, hogy velünk együtt örülhessen a boldogságunknak, örömünknek.
És persze, teljesen egyetértek Veled abban, hogy a legnagyobb kéréseink pont a tudatalattiból "törnek elő", hiszen ez az a részünk, aminek a legtöbb gondolatot köszönhetjük, akár jók ezek, akár nem. És mivel nem automaták vagyunk, ha eddig pl. tehetetlen bábokként néztünk magunkra az élet viharában, időre és főleg sok-sok energiára van szükség, amíg az új, önmagunkért felelősséget vállaló életszemléletünk "leszivárog" a tudattalan tartományainkba is. Én elsősorban ennek a "késleltetésnek" tudom be elsősorban, hogy amikor elkezdünk pozitívan gondolkozni, meg "rendelgetni", meg hasonlók, néhányunknál akár jó sok idő is eltelik, mire kezd beérni a változás a mindennapjainkban.
Ráadásul én úgy tapasztaltam, hogy amint változott a gondolkodásmódom, egy csomó mindent letudtam a karmámból is. Igaz, én a karmát sem valamiféle "büntetésvégrehajtó szervezetnek" vagy éppen "cselekvés-banknak"képzelem el, ahol minden tettünknek megvan az ellenértéke, amit "törleszteni" kell, hanem valamiféle visszajelző rendszernek. Ha tehát megbántalak, akkor nekem is át kell élnem, ahogy engem hasonlóképpen megbántanak. Ha ezt gyűlölet nélkül tudom megtenni, és még magamat sem teszem tönkre mindenféle önmarcangolással, akkor "átmentem a vizsgán", jöhet a következő osztály, fejezet.
Tehát én úgy képzelem el, hogy ha úgy is tűnik, hogy a karmám szerint mondjuk nem kaphatok szeretetet, ill. nem lehet pénzem, ezt pontosan a gondolat-nagytakarítással változtathatom meg. Ha meg valakinek ártottam a múltban, akkor vagy valóban jóvá kell tennem a hibát, vagy jó eséllyel olyan körülmények közé ill. családba születtem, ahol ha akartam, ha nem, gyerekkoromtól átéltem, milyen az, amikor velem bánnak ugyanúgy. És akkor megint csak a gondolkodásmódom megváltoztatása segít abban, hogy kitörjek az ördögi körből, és föloldjam a karmámat.
Azt hiszem, ezt nem valami érthetően fogalmaztam, de most nem nagyon tudom jobban. Ezért inkább egy példát írok: egy meditációban ugrott be, hogy anyámnak (ill. annak a személynek, aki akkor ő volt) valami nagyon rosszat csináltam még a középkor elején. Nem tudom, mit, azt nem sikerült kiderítenem eddig. De valami jó nagy felelőtlenség lehetett. Ez csak homályosan ugrott be, de annál tisztábban, ahogy úgy 100-150 éve kb. 1 éves babaként meghaltam egy háztűzben, amit anyám okozott, aki már akkor is valamelyik szülőm volt, abban az életemben.
Valószínűleg nem kis haraggal és gyűlölettel távoztam akkor a bolygóról, és valószínűleg (legalábbis részben) ennek köszönhető, hogy anyám ismét "közeli rokoni" kapcsolatba került velem, és ezúttal se mindig rajta múlott, hogy életben maradtam, időnként akkor se, amikor pár méterre volt tőlem, és bőven lett volna lehetősége segíteni. Természetesen a megfelelő haraggal és egyéb "csúnya" érzésekkel reagáltam erre, közben ráadásul jól fölvettem az áldozat-szerepet - a családomban ez nem volt nagyon meglepő. Tehát a hatás ellenhatást váltott ki, ami megint egy ellen-ellenhatást - és ez így ment volna tovább, ki tudja meddig.
És talán itt véget is érne a lélektani történetem, ha nem találkoztam volna egy-két olyan FÉRFI-val, akik totálisan kimozdítottak a tétlenségemből. Nem mindig kedvesen, de annál hatásosabban.
És ennek következtében léptem rá az önmegismerés, az önmagam javításának útjára.
Nekem nagyon nehéz volt átnevelnem magam, hogy pozitívan gondolkodjam, meg főleg ne haragból és gyűlöletből, na meg önsajnálatból induljak ki - nálam jó pár évig tatott a folyamat, és persze tart ma is, bár ma már nagyon-nagyon másképp gondolkozom, mint akkoriban.
És amiért az egész történetet leírtam: amikor eljutottam odáig, hogy valóban szeretettel tudtam egy levélben megfogalmazni anyámnak, mi fáj, és mire volna szükségem (sosem küldtem el valójában), anyám hihetetlen változáson ment át; életében nem sokadszor elkezdett anyaként viselkedni - nem kis örömömre. Sőt, egy csomó hülye játszmáját másokkal szemben is kimondottan hosszú időre elengedte, a környezete nem kis örömére és elismerésére. Én személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy azzal a levéllel, no meg az odáig vezető lelki munkával a közös karmánkat sikerült alapjában oldani, ill. talán az egész családom karmájának egy részét sikerült akkoriban letudni.
Tudom, hogy ez egyetlen példa, ami semmit nem bizonyít - de több hasonló eredményem volt már, ill. hasonlókkal más sok mindenkinél találkoztam: ahogy megváltozott a gondolkodásuk, több szeretettel tudtak lenni bárki iránt, föloldhatatlan ellentétek oldódtak meg, szinte egy csapásra.
És nagyon élvezem, hogy megtaláltam azt a "pincért" (az őrangyalomat), aki az Univerzum küldeményeit "leszállítja" nekem. És körülvesz a szeretetével, hogy soha ne legyek egyedül. Persze ehhez meg kellett találnom a Hozzá vezető csatornát. Sokan segítettek ebben, néha csak egy-egy jól irányzott mondattal, vagy kérdéssel - de ma már van "Valakim", akitől szinte bármit kérhetek, és tudom, hogy nagyon komoly okának kell legyen annak, ha nem teljesíti - kivéve persze, ha én nem tudom elfogadni a "csomagot".
Azt meg természetesnek veszem, hogy semmi olyat ne kívánjak, ami másnak árt, ill. a szabad akaratába avatkozik bele - ha ez "csak" egy kérés, már akkor sem etikus,ha meg több energiát fektetnék bele, akkor egyenesen fekete mágia lenne.
Ezt most megint jó hosszan írtam le, lehet, hogy ismét szómenést kaptam?!
