Az élet (azért is) szép !

[zsuzsanna03]

Kamarás Klára

Egy visszatérő álom

Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé
és visszacsúszom mindig…újra…
Kitartóan, de egyre nehezebben
mindig csak újra… újra fölfelé…
Néha fölérek: föl a csúcsra.
Körülnézek és mindenütt romok,
ledőlt falak és szürke sivatag,
összezárult vagy beszűkült utak,
ott fenn sincs más,
csak az, mi odalenn.
Fölébredek.
Fel kéne adni végre…
Nem lehet.

.​

 

[zsuzsanna03]

Várnai Zseni

Csak kéken bámult rám az ég...

Az égre néztem: nem felelt,
Nem értette, mit kérdezek.
Az ég oly messze, messze van,
nem érzi, amit érezek.

Csak kéken bámult rám az ég,
a nap mosolygott fényesen,
nem értette, mit kérdezek,
a távol, égi értelem.

A földhöz szóltam: nem felelt.
Pelyhedzett rajta már a zöld,
nem értette, mit kérdezek,
ölelkezett éppen a föld.

Az ég a földre ráhajolt,
pezsdült az ősi gerjedés,
túl minden emberbánaton.
Nem érthették a bánatom.

Kérdeztem: senki sem felelt.
Se föld, sem ég, se csillagok,
csak ömlött rám a sárga fény,
színek születtek, s illatok.

Kérdeztem újra, hangosan:
- Csupán az ember átkozott? -
de nem felelt rá senki sem,
az ég s a föld csodálkozott.

*
1937​

 

[elfow]

​

David Jou - A végtelen ​

(L'infinit)​

Tagadtál engem, végtelen,
megsemmisítettél a közömbös fény sírdombjai alatt,
elnyomtál az űr szédületével,
megrendítettél a holt csillagok csendjével,
végtelenné nőttél minden teleszkópban,
és tudtuk, hogy túl vagy minden tekinteten,
a vágy minden elképzelésén és az értelem minden vakmerőségén.​

De most másmilyen zenét hallunk:
ha te nem lettél volna, mi nem lehetnénk,
a csillagok tüze képtelen lett volna kiégetni minket.
A mi árunk a végtelen,
anyai, apai, hidegen leereszkedő
nosztalgia formájában a lélekhez szegezett
túl nagy a súly, hogy ellen tudjunk állni,
de nem vákuum,
hanem egy teljesen sötét hústömeg, minek nevet sem találunk,
fénnyel, ami oly sok csillag-magasságban létezett.​

A végtelen testvérei, de a halálhoz szegezve,
nem tudva, hogy hogyan fogadjuk el az idő véges voltát,
s azt sem, hogy hogyan töltsük ki az élet végtelenségét,
a közömbös fény sírdombjai alatt,
az űr szédületei alatt,
a holt csillagok csendje alatt,
de tudva, hogy mindez valaminek az ára,
aminek az értékét nem ismerjük.​

(Katalánból fordította: Dabi István)​

 

[hhmargo]

Reviczky Gyula

Magamról


Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszúságod,
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát,
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod ég,
Csak hiúság, buborék.

Óh, pedig hány perced, órád
Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott,
S kiderült rá szíved, arcod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed;
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta?... Semmiség!

Nem tudod, mi nyomja szíved,
Semmiségek üdvezítnek,
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet;
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhítod,
S holnap küzdve élni jobb.

Ember! Önző vágy vezérel!
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szíved:
Nincs e földnél semmi szebb.

Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Míg, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe',
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.

Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod búban éled;
S csak ha lelked szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő szív sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!

Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája?
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
A világ - hangulat.

​

 

[zsuzsanna03]

Szabolcsi Zsóka​

Éjbe merültél​

Mély éjbe merültél már...
Hajnalonként újra kutatlak,
vajon feldob-e még az idő
az emlékezet árnyas-bogas
lombsátorából
egy csókízű mosolyt,
egy bátorító érintést,
egy villanásnyi csöndet,
melyet együtt hallgattunk
érezve a gondolatok
simítását, puha ölelését?​

Látlak, s újjászületek
minden reggel,
hogy estére megérjen bennem:
veled akarok álmodni.​

Vajon a te hajnalodban
van még szerepe
tenyeredben rejtőző
illatomnak?​

<!-- / message --><!-- sig -->

 

[zsuzsanna03]

Maria Banus
1914-1977​

Szeretem ezt a földgolyót​

Szeretem ezt a földgolyót, igen,
szelét, mely épp az én mellembe röppen,
a csöndet, mely a tág egen pihen,
s a nap csöndes sikamlását a ködben.​

Szeretem ezt a csodás csillagot,
itt kezdődött az út, mely mind tovább vág;
vágyom kezed, ha reszketőn adod,
s a tiszta forrást - úgy hívják: barátság.​

Szeretem ezt a bolygót, szeretem,
ahogy nagy álmok alkottak nagyobbra;
a földlakóknak jó bölcső legyen,
nagy, szelíd gyöngyszem, békében ragyogva.​

***​

Franyó Zoltán fordítása​

 

[zsuzsanna03]

ANNA ELISABETH DE NOAILLES
1877-1933

Ifjúság

És mégis, Ifjúság, elhagysz egy nap, karodban
a Szerelemmel, így hagysz majd el engemet,
és sírni fogok és könnyezve szenvedek;
te mégy és szomorún eltűnsz távolokban.

Csupa árny lesz a szám, csupa sikoly szemem,
úgy hívlak vissza majd, oly élesen kiáltva,
hogy a Halál, csakhogy fülét szavam ne bántsa,
kinyúl az én megölt szívemért csöndesen

Ó, szerelem, szegény, szép, szomorú szerelmem,
lehet hát, hogy aki oly mélyen szeretett,
a zord úton, ahol nem jelzi léptedet
már az árnyéka sem, mégis előre menjen?

Viszontláthatja még a tavasz új tüzét,
tavaszünnepen a kintornás koldulókat,
a víg népet, amely örömében sikongat,
Trisztán és Izold dalát, mely forró lánggal ég?

Hallhatja kopogó zaját az utazásnak,
mélázhat vágtató vonatok füttyjelén,
mint a bő ifjúság kalandos idején,
míg húnyt szemed mögül kacagtak rám a tájak?

Játékaidtól oly távol, ó Szerelem,
járhat a kék s fehér kőparton, mit a tenger
nyaldos és mely olyan, mint hol Héró s Leander
bolyongott egykor a görög kikeleten?

Láthatja, ha a hold a cédrusokra hervad,
a teljes keleti éjszakák mámorát,
s míg multja fölsajog, szenvedheti tovább
Phédra és Hermion végzetét, ha te nem vagy?

Mindig csak nélküled, lapozza tétován,
míg únott melegét széjjelontja a zord nyár,
könyvét, melyben dicsőn a frank Kasszandra Ronsard
szemébe mosolyog győzelme magosán?

S ha rőten jön az ősz, letarolva a gyertyán
ligetét, hol Rousseau kedvese üldögélt,
mi lesz? – csak guzsalyát pörgető és sötét
kedvű, lányok előtt kártyát vető aggastyán!

Ó, Ifjúság, ha már elhagytál s messzi már
álmaid, könnyeid, rózsáid, kacagásod,
a Szerelem s Öröm, – aki csak erre vágyott,
jaj annak mi marad? ó jaj arra mi vár?

***

Rónay György fordítása


​

 

[elfow]

Falcsik Mari​

A DELFIN​

legnagyobb gőgöd az önmegvetés
ki mondta hogy istennek jössz ide?​

az örök ember! nézi az eget
mint egy nagy tükröt és méri magát –​

most nézzél másképp! más kép is lehet!
annyi eszed van: csak tudsz játszani


*​

 

[zsuzsanna03]

Kosztolányi Dezső

Álmok alkonyatja

Mikor a nyári dél sárgálva tűz le,
befüggönyözöm az ablakomat,
s belémerengek a bús lámpatűzbe.

Narancsszín est lesz, álom-alkonyat.
Ijedten kotródik a durva élet,
s csend, végtelenség, bús öröm fogad.

Egy éj-szemű leány szemembe réved,
a teste árnyék, s én is árny vagyok,
s szeretjük egymást, száműzött szegények.

Száll az idő. Percek, órák, napok?
Ki tudja? Láz csap által árva főmön.
Csak álmodom magamba rogyva ott.

Én nem tudom, élek vagy képzelődöm?

​

 

[zsuzsanna03]

Zágorec-Csuka Judit


A ZUHANÁS

Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,
felemel.
.​

 

[zsuzsanna03]

Tábory Maxim

Csillagok és szentjánosbogarak


A fúvóshangszerek és cintányérok elpihentek.
Szerterezgő visszhangjuk:
dallamok emlékei.
Homály ömlik át a bokrok
széttárt ág-ujjai között.
Az alkony visszfénye lassan
az est sötétkékjébe merül.
Amott, egy szerelmespár
összesimul.
Csókjuk lezárja az Éj
félig-nyitott ajkait.

A halványuló színek
árnyak árnyaivá fakulnak.
Homályba merülő fák -- oszlopok
körvonalai -- támasztják az eget.

Fekszem puha,
ölelő fűben.

Innen, lentről,
szentjánosbogarak
fel-felvillanó fényei
a csillagokénál is ragyogóbbaknak tünnek,
s a szomszéd utca
a Mindenség határain túl - -

Gondolatok nem torlódnak most;
a határtalan ég végtelenjébe terülnek.
Baljóslatú karma-árnyak örökre feloldódnak
a megbocsájtás, vígasz és feledés
mindent gyógyító Tavában . . .
A Térben csönd honol.
Magasba vágyik a lélek,
hogy részéve váljon
az Egésznek.

E könycseppembe sűrűsült Lényegemért,
Ó ajándékozz meg örök Szeretettel,
hogy átszűrődhessek e pillanat-élet
foszladozó anyagán
ragyogó Közeledbe.

.​

<!-- / message --><!-- sig -->​

<!-- / message --><!-- sig -->

 

[zsuzsanna03]

Az élet szép

˝Az élet szép, tenéked magyarázzam˝
Halandó ennél többet nem remél
Mit a felszín hordoz, az csak látszat
Mi a mélyben dereng, az a remény

S a mit a kétség, s a pillanatnyi vágyak
Selyemfátyollal fedve sejtetnek
Képzeletben tornyosuló légvárak
Mit szürke sziklák felejtenek

Felröppen, s szárnyal fészkéből a lét
Körötted kering, s tolláról a fény
Árnyékod bontja, értékes ez a tét
Folyóssá olvad lelked, mely kemény


* írta: leka *​

<!-- / message --><!-- sig -->

 

[zsuzsanna03]

"...szavak,szavak, szavak, azt mondják, minden
könyv valamilyen szándékkal készül, s azt is mondják,
hogy akik a könyveket írják, javítani akarnak a világon,
ezer éve vagy ötezer éve, és még régebb óta, a történetek
arról példálóznak a kezdetek kezdetétől,hogy legyünk jók,
becsületesek, ne ártsunk másoknak, segítsünk a bajba
jutottakon, ne éljünk vissza a hatalmunkkal - erre tanítanak
a mesék és a kőtáblák és a könyvek ötezer éve vagy tízezer
éve, s mindhiába: a világ nem lett jobb, ma is aktuális minden
indus tanmese, amit akkor találtak ki, amikor még az íj és
a nyíl is újdonság volt, évezredek teltek el, s ma is ugyanarra
kell tanítani az embereket- s ugyanolyan hiába
- mint annak idején..."

***

Szilvási Lajos

.​

 

[zsuzsanna03]

Különlegesen szép.....​

Mottó:​

"Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben."​

Egy gyakori kérdés a Google-ban: "Mi a szerelem?"... nos, a legszebb
magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől.
Ezeken az esős napokon visszaemlékeztem a történetre, és szeretném
ma veletek megosztani.​

"Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött
ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.
Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg
megérkezik az orvos.
Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.​

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését,
és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az
orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis
beszélgetésbe elegyedtem.
Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem
szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan
évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.​

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr
elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek
otthonában.
Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát
az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr
elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel...
Akkor csodálkozva megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy
együtt reggelizzenek?"
Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:
"Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő".​

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam,miközben
néztem a siető léptekkel távolodó öreget...
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam:
"Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!...
Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem ?!
... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz,
és azt, ami még nem történt meg.
Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden
dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni
mindabból, amijük van".​

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk
táncolni az esőben !!​

*​

forrás: INDEX.hu​

 

[zsuzsanna03]

Te nem tudod...

Te nem tudod, mit jelent
Ha él a szó, s mindennap ad jelet
Biztatót a múlt…oly könyörtelenül
Hisz, úgysem érlek el…sohasem.
Mondd - bár tudom, nem felelsz -
Hogyan lehet élni így, ha a történelem
Megismétli önmagát… bennem még ma is.
Ha hiába zárod hét lakat alá, száműzötten
De játszik veled a hajnal, s mint tékozlónak int
Hagyd veszni mind…mit kaptál, őrzött érzéseid
Vagy vidd magaddal, legyen veled a pokol mélyén
Hol majd ott virít, mint mocskok közt a kincs.

Hát legyen!
…de kérlek, míg itt leszek, szembe ne kelljen
nézzek folyton-folyvást, mi szívemben itt ragadt.
Segíts!
(mondd, kihez szólok…ha a felelet mindig elmarad)


***

szerző:'Mirian'
nzyang.com/szemlatomas​

 

[elfow]

Barátságos, nemes, okos paripát ...

"...lehajolok...
Átölelem a ló nyakát...
Mert végül semmi sem marad,
Csak az angyalok és a lovak..."


(Nemes Nagy Ágnes)​

 

[zsuzsanna03]

Eszmefuttatás


Jó ha szeretsz. Jó ha szeretnek. Jó tudni, hogy szeretnek.
Igazán jó, ha viszont szeretnek, és úgy, ahogy te szeretsz.
Jó ha valaki azt akarja, hogy végre téged is szeressenek.
Jó ha azt akarja, hogy nagyon szeressenek...
Mert te Jó vagy.
Jó ha ő szeret... Kicsit fáj, hogy nem "úgy", de azért jó.
És jó, hogy tud szeretni. Annyira amennyire.
És jó, hogy szeretheted, még ha titokban is.
És akárhogyis, de jó, hogy őt is szeretik. Az, akit ő szeret.
"Úgy" szeretik egymást. És jó, hogy nekik most jó...


És jó az ablakban ülni, Terézanyut hallgatni.
És jó pityeregni, elmélkedni, erőt gyűjteni a lüktető utcazajból,
lopva lesni a szomszéd ablakát...
Friss, tiszta, eső illat áramlik a sötét szobába.
Csak egy lámpa világít a sarokban...
Egy könyvet, amire most nagyon nehéz koncentrálni, pedig kellene (nagyon).
De majd holnap a kocsiban.
Inkább gyertyát gyútok és emlékezem...
Arra ami jó volt, ami nem, ami lehetett volna... mindenre ami már nincs.
És igyekszem mosolyogva nézni a lángot, hátha lesz valami... valami Jó benne.
Valami Jó, Nekem.

*
-Lirio-​

<!-- / message --><!-- sig -->

 

[zsuzsanna03]

Szilágyi Domonkos

HEGYEK, FÁK, FÜVEK


Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
izmaim emlékeznek ernyedőn, erdők, titokösvények, farkas-szagúak,
lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,
fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,
róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,
libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolyos fák alá,
nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,
nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,
szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,
mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok
- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -,
a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,
s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, erdők, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden – ti vagytok a jóság -, meghitten – ti vagytok a csönd -,
jobbik felem tibennetek önmagát ismeri föl,
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért,
küldtök vakító magasságba, agyunk, szemünk szoktatni a végtelenhez,
a halál mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózonleheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, ha haldoklik is, a reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
karcsú sziklák, szép fejűek, felhő-lépők, bátorítók,
szélben dzsiggelő bokorgyermekek, gondolkodó, felnőtt fenyők,
táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,
szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők,
sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot -
simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,
ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s – tanácstalannak – tanácsot ad,
ölelő szerető, ki bánatot öl, nyugalmas öl, ki fiául fogad,
s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,
üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem tüzét,
ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -
köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.

*​

<!--adcode-->
<!-- / message --><!-- sig -->

 

[zsuzsanna03]

A tegnap íze

Fáj ez a porszemnyi pillanata a létnek,
hol tombolnak a fojtogató miértek,
sikoly szabja a percet ketté,
nem teszi a holnapot szebbé
a megalázó konok tett,
mi igaztalan mivé lett.

Fáj a léte a tegnap ízének,
mi ma csak fanyar mosolyt
fakaszt makacs ajkamon. ..
Nincs miért szívből mosolyognom.
Elvette az irigy sors,
mi az életben szép volt.

***

*szemiramisz*

.​

 

[zsuzsanna03]

Gámentzy Eduárd

Jó lenne tudni...

Sétálok néhány gondolattal,
Sétálok át a városon...
Öreg, megvakult utcalámpák
Kísérnek fázós utamon...

Villamos döcög át a csenden,
Nyomában megremeg a sín,
Szikrát lobbant az áramszedő,
A villanydrót fém-ráncain.

Valahonnan egy régi dallam
Szökik a nyitott ablakon,
Mintha tudná, hogy erre járok
és örülök, mert hallhatom!

A sarkon túl, a szürke házból,
Valaki nekem integet...
Jó lenne tudni: - Ez mit jelent? -
- Isten hozott?... Vagy ég veled?...

.
​