Isten és ezoterika
Kedves Jaszladány!
Köszönöm kimeritő válaszaidat!
Talán azzal kellene kezdenem,hogy ezen a fórumon tőled tanultam a legszentebb erényt,az emberségesség erényét.Te minden körülmények között korrekt,őszinte,és a hitedhez hűen ragaszkodó,mégis objektiv tudtál maradni.
Az emberség,a másik tisztelete,és szeretete kell hogy maradjon nekünk,mert csak ezáltal tudunk kiteljesedni,és egymást segiteni!
:
én elképzelhetőnek tartom, hogy belül a szívedben valóban Isten szeretete érint meg ilyenkor. Én is átéltem ilyen élményt a megtérésem előtt is, ezért gondolom.
Ez a belső élmény azonban nekem nem volt elég. Nem tudtam kommunikálni azzal a valakivel, Aki keltette bennem, és ma már biztosan tudom, hogy Isten volt az. Nem tudom, Te tudsz-e kommunikálni ennek a szeretetnek a forrásával? Mert Isten nem egy érzület, Ő egy személy.
Benned is érzületként jelent meg először,akár csak bennem,de ez akkora felismerés volt,és olyan boldogsággal töltött el,ami azóta is a legszentebb számomra.
Felvetődik a kérdés:
Kell ennél több,hogy tudjuk,hogy Ő van?
Erre nagyon egyszerű a válasz.
Ez a legfontosabb számunkra,a többi ...?(már csak hab a tortán!)
Én kerestem a módját annak, hogy ne csak érezzem Őt, hanem "beszélő viszonyba" kerüljek vele. Így világosította meg bennem Isten azt a felismerést, hogy Jézuson keresztül vezet az út a Vele való személyes kapcsolathoz.
Én még nem kerestem a közvetlen kapcsolatot vele,mert évek óta a hatása alatt vagyok-e felismerésnek!
Ha ezt belül a szívedben felismered, ha az a tény, hogy Jézus él, valósággá válik a számodra, akkor nem csak érezni fogod Istent, hanem hallani is, és létrejön közöttetek a kapcsolat.
Biztos vagyok benne,hogy él,és itt van,és mindenben és mindenkiben benne van,mert Ő az ÉLET,a jó,az itéletmentes,a segitő,csak képtelenek vagyunk látni,hallani,érzékelni őt,annyira "lekötnek" más e világi gondolatok,de tudom,ha csak róla meditálnánk(összpontositanánk),akkor minden akadály megszűnne!
Ha pedig ez a kapcsolat létrejön, akkor már magad is meg tudod ítélni, hogy amit korábban éreztél, Istentől való volt-e, vagy más forrásból jött a belső öröm és bekésség. Mert jöhet más forrásból is, sokféle forrásból.
De ha egyszer megtörtént a találkozásod Istennel, akkor már nem lesz jelentősége annak, mi és honnan volt azelőtt. Akkor már jó úton vagy, biztos kézben vagy. Ezt a kapcsolatot kellene keresned, és mindenre választ kapnál.
Ebben igazad van.
Én így kívülről nem tudom megítélni ezeket az élményeidet, sem a forrásukat.
Az élmény az egész lényemet átjáró nyugalom,békesség,és szeretet meditáció alkalmával,és egyre inkább "a való életben" is.
Meditációban nem használok zenét,se másféle praktikákat,csak a befelé fordulást,és ott a bensőmben,a szivem környékén érzem az energiát.
Teljes mértékben egyetértek a nővérrel.
Az ezoterika nagyon elvisz attól, hogy az a találkozásod Istennel, amiről fentebb írtam, megtörténhessen.
Ezzel nagyon elszomoritottál.
Az ezoterika az önmegváltást hirdeti. Azt, hogy különféle praktikákkal egyre jobbá teheted önmagadat, azaz, megtisztíthatod magadat a rossz dolgoktól, bibliai szóhasználattal élve, a bűntől.
Ha megtisztitom magam az u.n. rossz dolgoktól,akkor csak jót teszek ezzel magamnak,sőt másoknak is,mert ezzel szándékomban áll megszüntetni az emberi gyarlóságot (pl:önzés,harag),és ezzel máris segitettem magunknak általa.
Sőt, azt is tanítja, hogy megfelelő gyakorlatok útján nem csak megtisztulásra, de isteni képességekre szert tehetsz. Azt tanítja, hogy ezek a képességek valójában megvannak benned, csak ki kell fejlesztened, és energiákat adhatsz át, gyógyítani fogsz tudni, a jövőbe látsz, stb. a lényeg, hogy természetfeletti képességeid lehetnek, amelyek által irányításod alá veheted a sorsodat.
Örülök,hogy definiáltad az ezoterika lényegét,mert ilyen szempontból még nem vizsgáltam,mert nem tartottam fontosnak,de igy leirva egyetértek vele.
Mit tanít ezzel szemben Isten a Bibliában: azt mondja, hogy az ember önmagától képtelen megszabadulni a bűntől. Ezért nem az ember, hanem Isten az, aki tehet valamit az ember érdekében. És Ő tett is.
Igen ő tett,de nekünk is tenni kell,azáltal,hogy egyre jobbá válunk!!
Egyedül Jézus helyettes áldozata nyújt lehetőséget a bűntől való szabadulásra. Már sokszor leírtam, hogy hogyan: Életet, személyiséget cserél velünk,
Ezt nem értem. .
Ezért pedig mi nem tehetünk egyebet, mint hogy hittel elfogadjuk, hogy Jézus helyettünk meghalt, majd pedig feltámadt, és ma is él, sőt, ha befogadjuk Őt, akkor bennünk él.
Ezt vallom én is,ebben egyetértünk.
Ami pedig az isteni képességeket illeti: ha egy hívőben Jézus él, és Jézus akaratát viszi végbe, akkor lehet, hogy képes erején felüli dolgokra, akár természetfeletti dolgokra is, ám ezek a képességek nem őbenne rejtőznek, hanem egyedül a benne élő Jézusban, akiben Isten van. Tehát nem az ember képessége ez, hanem Isten vihet végbe csodákat az emberen keresztül. Ilyenkor a hívő is tudja, hogy ez a képesség nem az övé, és egy pillanatig sem képzeli magát azonosnak Istennel.
Ezt egy percig sem vitatom!
Erre csak ő képes senki más!!
Ennek ellenére ez a hazugság ma is hódít: "olyanok lesztek, mint az Isten."
Ma is csábítóan hangzik, és sokakat el is csábít. Ha másnak nem, legalább ennek az ígéretnek alarmozónak kellene lennie az ezoterikával kapcsolatban.
Olyat soha nem állithat az ezoterika,hogy olyanok lehetünk,mint Isten,mert ez kizárt!
Csak azt tehetjük meg,amit ő is jónak lát,amit enged nekünk!
Ha pedig úgy tűnik, hogy az emberben valóban megjelennek természetfeletti képességek a különféle ezoterikus praktikák nyomán, akkor már elég nagy baj van, de erre most térek ki. Csak annyit mondok: azok a képességek sem az embertől erednek... de nem is Istentől.
Hát fentebb emlitetted kedves Jaszladany,hogy ezek a képességek Istentől származnak,és embereken keresztül mennek végbe.
Nem tudom, milyen mértékben merültél bele az ezoterikába, és milyen praktikákat folytattál..
[ Semmiféle praktikákat nem folytatok,mert Isten meggyógyitott,és általa segitettem (kizárólag) családtagjaimon!
De amíg nem tudsz arról, hogy ez Isten szemében nem jó dolog, talán nem vagy érte Isten előtt felelősségre vonható. Most viszont már tudsz róla.
Ez igy már nagyon "megtorlás szagú".
Ha jót teszek vele,és kizárólag családtagjaimat segitem vele,az miért rossz?
Kizárólag segitek,amit,és amig engedik!
Nem tudom, melyik egyházra gondolsz, de gyanítom, hogy a keresztény egyházakra.
Bár egyes katolikus tanok mutatnak hasonlóságot bizonyos ezoterikus elemekkel, még a katolikus tanok sem egyeztethetők össze az ezoterikával.
Pontosan.
De ugye nem lesz megregulázás érte?
Igen, egy Isten van, és ez az Isten beszél, és elmondta, hogyan és milyen úton található Ő meg. Nem mindegyik isten Ő, akiket isteneknek tartanak. Vannak hamis istenek is, ezért fontos, hogy azon az úton és módon keressük Őt, ahogyan Ő meghatározta. Az én meggyőződésem, hogy Ő ezt a Bibliában határozta meg. Jézus egyértelműen állítja:
Jn. 14.6
„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."
Minden más vallás, az ezotériához hasonlóan, az önmegváltás tanát hirdeti. Mindegyik azt tanítja, Neked mit kell tenned ahhoz, hogy Istent megtaláld.
A Biblia azonban azt hirdeti, hogy Isten mit tett annak érdekében, hogy Te kapcsolatba kerülhess vele. És csakis ezen az úton lehet Őt megtalálni.
Jézus fenti szavait szó szerint és komolyan kell venni. Nem Istenhez vezet minden út, vallás és filozófia. Hozzá csak egyetlen út vezet: csakis Jézus Krisztuson keresztül lehet hozzá eljutni.
Én is ezt vallom!
Erről pedig személyesen is bizonyságot teszek Neked, mert én 8 éven át kerestem Istennel a kapcsolatot mindenféle módokon. Próbáltam én filozófiákon, tanokon, könyveken keresztül, talán csak az okkultizmuson keresztül nem, mert ez akkor még nem volt ennyire elterjedve, ez még a 80-as években volt.
De 8 éven át csak keserves erőlködés volt az egész, amíg a magam kútfejéből, a magam okoskodásából és elképzeléséből próbáltam Istent megközelíteni.
Csak akkor sikerült megtalálnom Őt és kapcsolatba kerülnöm Vele, amikor - mint említettem - felismertem és hittel elfogadtam, hogy Jézus él, valóban feltámadt, és az én bűneimért halt meg a kereszten. Ez a felismerés nem tőlem volt... ezt Isten jelentette ki bennem. Ahogy Jézus mondta Péternek, hogy nem a saját kútfejéből mondja, hogy Jézus az élő Isten Fia, hanem a Mennyei Atya jelentette ki neki, nekem is Ő jelentette ki, és Ő jelenti ki mindenkinek, aki őszintén keresi.
Ennek a felismerése volt a kulcs, az áttörés, amikor végre nálam is megtörténhetett a találkozás. Jézus az Út... ezt magam tapasztaltam.
Én azt gondolom, és a magam példájából és mások példájából is látom, hogy aki igazán meg akarja találni Istent, aki igazán őszintén keresi Vele a kapcsolatot, aki ebben eljut odáig, hogy félre tudja tenni, legalább egy percre, a saját elgondolásait és alázattal odaáll Isten elé, az meg fogja Őt találni, mert Isten kijelenti Magát neki, ahogy nekem is kijelentette .
Köszönöm,hogy megosztottad velem történetedet!
A kiemelt részről beszéltem korábban,és mélyen egyet tudok vele érteni!
Persze ha valaki ragaszkodik azokhoz a tanokhoz, amik azt ígérik neki, hogy rendkívüli képességekre tehet szert, isteni képességekre, amikkel hatalmában lesz boldogabbá tenni az életét, stb. akkor nem fogja keresni a Megváltás valódi útját.
Az örök boldogságot nem ebben leli meg,de a "földi boldogságra" hatással lehet.
És a helyzet az, hogy a hamis utak is tudnak békességgel, örömmel, sőt szeretettel is eltölteni.
A Biblia szerint azonban ennek később súlyos ára lehet. Mert ez a békesség, öröm, szeretet nem Istentől jön.
A hamis utak a hatalom,pénz,csillogás,hamis illúzió,ami rövidéletű.
Nem az, amiről Jézus beszélt:
Ján. 14.27
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
Igen erre röviden:
"Isten mellettünk,ki ellenünk"
Ez a szlogenem,ami átsegit minden nehézségen!
Nagyon szépen köszönöm ,hogy válaszoltál!
Isten legyen velünk!kiss
Sok szeretettel:Éva