Kedves Kyra!Erzsike! Semmi nem kerülhetett be a Bibliába, amely a bizánci kereszténység tanításait tartalmazta volna, semmi, egyetlen sort sem "kanonizáltak" - Jászladány ezt hívja "isteni sugallatnak" A magyarság pedig az őskeresztény vallás követője volt egészen Szent Istvánig, míg tűzzel-vassal ki nem irtották, sőt ezt követően még mi is üldöztük őket.
A gyilkolászás bőven folytatódott az "Anyaszentegyház" által, irtották szorgalmasan az ariánusok utódait a katarokat, a valdenseket, az albigenseket, sőt a XVI. században(!) teljesen kiirtották a "hússzívűek" a hugenottákat is, akárcsak a cseh huszitákat, vagy a balkáni bogumilokat. Pedig ők is keresztények voltak, Jézus követői, csak a judeo-katolikus vallást nem voltak hajlandók elfogadni...
Ez pontosan így volt, ha tehetnék még mai napig is irtanák a még megmaradt Jézusi tanításokat. Nem véletlen végezték ki Dzsordánó Brúnót sem. Ő kimerte jelenteni, hogy a mindenség teremtője, a mennyei Atya nem csak a földön teremtett értelmes életet, hanem a többi sok millió csillag mellé is. Ő sem hitt Jehovában, hanem Jézus mennyei Atyjában, Aki Jézus szavai után, a mi Atyánk is. Na meg nem a föld körül forog a világ. Az akkori nagyon erős katolikusok adtak is a fejére, szegénynek. Meg még mennyi ártatlant égettek meg a máglyák millióin... Akik az Atya akaratából különleges képességekkel születtek le a földre. Képesek voltak felismerni, hogy melyik a gyógynövény, és melyikkel milyen nyavalyát lehet gyógyítani. Láttaák, hallották a szellemvilágot, tudtak kommunikálni az Istennel, és nem úgy mint a katolikusok hiszik, hogy csak az Isten beszél, de hallani már nem tud, főleg válaszolni képtelen... Pedig igen is beszél, és válaszol is, és ha valaki ezt veszi, mint a rádióadást, attól még nem tudathasadásos, és nem skrizofén, nem őrült, nem a diliházba való. Az ószövetségi időkben hogy az isten csudájában tudtak a próféták beszélgetni az Istenekkel, ha nem mentálisan, belső látással, belső hallással? Még ezt is letagadták, sőt ha az Isten merészelt ilyen áldott képességgel leküldeni embereket kerékbe törték, szétfeszítették, kinyújtották, máglyán elégették. Hogy jön az Isten ahhoz, hogy ilyen embereket mer ide az ördög birodalmába leküldeni...
Felháborító!!!!!!! Hogy nem verte ki a szemüket, hogy aki ilyet követel meg, az nem az Isten, az csak a sátán lehet....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.