Itt a Fidesz szerint egy uszoda áll. Micsoda, hogy nem látja?

Orbán Viktornak azt nyilatkozta, hogy március 10-én Gödöllőn járt, és megtekintette azt a szántóföldet, ahol az uszodát szeretnék megépíteni. A helyieknek szórt fideszes kampányanyagon viszont az elért eredmények között szerepel az uszoda.

A Szent István kertészetének tulajdonában álló telek Gödöllő városának közepén található. Az uszodaépítést a 2014-es kampányban harangozták be, azóta egy kapavágás sem történt. A Hajrá, Magyarország című, Vécsey Lászlót népszerűsítő kampányiratban mindössze egy látványtervet mutattak be, mely alatt Farkas Simon sportoló azzal ajánlja a választók figyelmébe Vécsey Lászlót, hogy ő az, akinek sikerült uszodát építtetnie Gödöllőre – írta a 444.

A projekt annak ellenére drágul, hogy el sem kezdték: 2014-ben még 2,5, fél év múlva már 3,5 milliárdos büdzséről volt szó. A látványtervek egy éve készültek el, az átadást most tavaszra ígérték, és már 4,6 milliárdos költségvetéssel kalkulálnak. Az önkormányzat egyébként saját pénzből és tao-támogatásokból húzott volna fel egy ennél kisebb, 50 helyett 33 méteres medencével bíró uszodát, ettől a tervtől azonban elálltak, mikor a Fidesz rájuk ígért.

Három év után, tavaly 2018 tavaszára ígérték az átadást, a kormány pedig adott még egy milliárdot a projektre, ami így már 4,6 milliárd forintos, az eredeti 2,5 milliárd helyett.

image.aspx

© Facebook
 
Melitta Roberto83

én a Jobbikra szavaztam volna de azt ugye nem lehet, amúgy nem mániám a szavazás, mert felőlem aztán mindenki oda szavaz ahova szeretne, attól meg egy magyarnak sem lesz jobb ha nem megy el szavazni, illetve de mindig a hatalmon lévőnek kedvez.
 
*
Az a furcsa, hogy a kertészettel, idézem -"A Szent István kertészetének tulajdonában álló telek Gödöllő városának közepén található" - senki, de senki nem foglalkozott és nem is foglalkozik. Pedig ennek a Kertészetnek is van léte, értéke, sőt haszna is. Nem is értem? Csak pontosan ennek a helyére tudták/tudnák azt az uszodát felépíteni? Miért kell minden fát, minden élő növényt kipusztítani?! No igen, rádöbbentem, hogy mindenki tudja, hogy "arra járt a jelenlegi, mostani kormány". Magyarul ott sem fűnek, de a fának sincs helye.
Akarattal nem nevesítek.
 
Melitta Roberto83

én a Jobbikra szavaztam volna de azt ugye nem lehet, amúgy nem mániám a szavazás, mert felőlem aztán mindenki oda szavaz ahova szeretne, attól meg egy magyarnak sem lesz jobb ha nem megy el szavazni, illetve de mindig a hatalmon lévőnek kedvez.
Bocsanat h ogy kimaradt a jobbik, ebbol is latszik mennyire nem szamolok veluk, de potoltam, mert van igeny ra ezek szerint.
 
Egymilliárd forintból épül sportcsarnok Turán az FTC és a város önkormányzatának együttműködésében, de talán még ennél is jobb hír, hogy az alapkövét még időben, a választási kampány finisében sikerült letenni. A megható ünnepségen, melyről elsőként is ezt a képernyőmentést szeretném közzétenni:
78XQYq6CRTV4UyHQs.png

Csak a fidesz.....
 
:D :D :D
Nagyon be lehetnek szarva a kondér mellett állók, hogy megszűnik a mindennapos repeta!
 
Egymilliárd forintból épül sportcsarnok Turán az FTC és a város önkormányzatának együttműködésében, de talán még ennél is jobb hír, hogy az alapkövét még időben, a választási kampány finisében sikerült letenni. A megható ünnepségen, melyről elsőként is ezt a képernyőmentést szeretném közzétenni:
78XQYq6CRTV4UyHQs.png

Csak a fidesz.....
Mit vársz egy alapkőnél?
De ha többet akarsz, üsd be a Google-ba, hogy uszoda átadások.
 
Mit vársz egy alapkőnél?
jaa tudom már hogy mi hiányzott...
fideszes jelölt alapcsövet (hoppá!) avatott Hegyfalun hat másik ember társaságában.
A projekt - bár ez a képviselő posztjából nem derül ki - uniós finanszírozású, a célja egy új szennyvíztisztító telep létrehozása, a szállítóvezetékeket és a csatornahálózatot pedig bővítik. Az EU-nak viszont az alapcsőletételnél nem jutott átvágandó szalag és sisak.

Hegyfalut és a projektben érintett másik négy település vezetését sem ejtettek a feje lágyára, pontosan tudják, kinek kell hálásnak lenni
Aranyozott emlékplakettel köszönték meg a fideszes politikusnak a beruházást, amit természetesen az EU-finanszíroz
Mást mit is tudnák küldeni mint...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,966
Tagok
616,054
Legújabb tagunk
Visionwwv
Oldal tetejére