Érdekességek más népek történelméből
- Téma inditó Létrahuszár
- Kezdés dátuma
Borivó szerzetesek
A középkori kolostorok zöme olyan helyen épült, amelyek kedveztek a szőlőtermesztésnek. Lakóik a tapasztalataikra támaszkodva jó minőségű borokat készítettek, amit a pincékben hozzáértő „pincemesterek” (cellariusok) kezeltek.
A szerzetesek általában vízzel hígították a bort, és csak jeles vallási ünnepeken itták tisztán. A fogyasztását böjt idején sem tiltották. A bencések VI. század közepe táján született regulája meghatározta, hogy a szerzetesek naponta egy heminát kaphatnak, ami hozzávetőleg három deciliter lehetett. A meleg nyári hónapokban és a nehéz fizikai munkák idején az apát megnövelhette a megszabott mennyiséget.
A rendek közül a kartauzi volt az egyetlen, amely teljesen megtiltotta az alkohol fogyasztását. A női kolostorok szabályzata sem engedte meg a borivást.
A középkori kolostorok zöme olyan helyen épült, amelyek kedveztek a szőlőtermesztésnek. Lakóik a tapasztalataikra támaszkodva jó minőségű borokat készítettek, amit a pincékben hozzáértő „pincemesterek” (cellariusok) kezeltek.
A szerzetesek általában vízzel hígították a bort, és csak jeles vallási ünnepeken itták tisztán. A fogyasztását böjt idején sem tiltották. A bencések VI. század közepe táján született regulája meghatározta, hogy a szerzetesek naponta egy heminát kaphatnak, ami hozzávetőleg három deciliter lehetett. A meleg nyári hónapokban és a nehéz fizikai munkák idején az apát megnövelhette a megszabott mennyiséget.
A rendek közül a kartauzi volt az egyetlen, amely teljesen megtiltotta az alkohol fogyasztását. A női kolostorok szabályzata sem engedte meg a borivást.
Most egy hosszabb történettel jelentkezek.
Fiatal korában Julius Caesart kilikiai kalózok rabolták el az Égei-tengeren. Amikor a kalózok 20 talentum váltságdíjat követeltek (ez hatalmas mennyiségű ezüst volt), Caesar kinevette őket, és azt mondta, fogalmuk sincs, kit ejtettek foglyul – majd ragaszkodott ahhoz, hogy 50 talentumot kérjenek érte. A 38 napos fogság alatt nem rabként viselkedett, hanem inkább főnökként: verseket írt, és kötelezte őket, hogy hallgassák végig; rendre utasította őket, ha zajongtak, amikor aludni akart; és folyamatosan – „tréfásan” – azzal fenyegette őket, hogy majd keresztre feszítteti mindegyiküket. A kalózok nevettek ezeken a „vicceken”. Miután a váltságdíjat kifizették és Caesart elengedték, ő flottát szervezett, visszatért, elfogta az összes kalózt, és betartva az ígéretét, mindet keresztre feszíttette. Brutális leckét adott arról, hogy Caesar gőgje nem vicc volt.
Az esemény Kr. e. 75-ben történt, amikor Caesar körülbelül 25 éves volt, és még nem töltött be olyan politikai tisztséget, amely nemzetközi tekintélyt biztosított volna számára. Rodosz szigetére utazott, hogy retorikát és szónoklattant tanuljon a híres Apollóniosz Molón vezetésével – annál a mesternél, aki Cicerót is oktatta. A Farmakusza-sziget közelében hajóját kilikiai kalózok fogták el, akik a Földközi-tenger keleti részének jelentős részét uralták, és hírhedtek voltak kegyetlenségükről.
Elfogása után Caesar azonnal pszichológiai irányítást vett át a helyzet felett, teljesen összezavarva elrablóit. Ahelyett, hogy megijedt volna, úgy bánt velük, mintha saját testőrei vagy ügyetlen szolgái lennének. Kísérőit – egy orvost és két szolgát kivéve – elküldte Kis-Ázsia városaiba, hogy összegyűjtsék az általa megszabott hatalmas váltságdíjat. Így egyedül maradt veszélyes emberek között, kizárólag személyiségének erejére támaszkodva.
Fogsága alatt a leendő római diktátor részt vett a kalózok játékaiban és testi gyakorlataiban is, teljes félelemnélküliséget mutatva. Ugyanakkor megőrizte arisztokratikus távolságtartását, nem süllyedt az ő kulturális szintjükre. Ha éjszaka túl hangosak voltak, és zavarták, elküldte egyik szolgáját, hogy parancsolja meg nekik a csendet – amit a kalózok, paradox módon, be is tartottak, szórakozva a fiatal nemes vakmerőségén.
Caesar egyik kedvenc időtöltése ebben az időszakban beszédek és versek írása volt, amelyeket hangosan elszavalt a fedélzeten összegyűlt legénységnek. Ha nem mutattak kellő lelkesedést vagy nem értették az irodalmi finomságokat, nyíltan leszidta őket, „írástudatlan barbároknak” és „vadembereknek” nevezve őket. A kalózok humorral fogadták ezeket a sértéseket, és egy elkényeztetett római különcségeinek tekintették, aki nem fogta fel helyzete súlyosságát.
Az 50 talentum ezüst – több mint egy tonna nemesfém – nagy nehézségek árán gyűlt össze a szövetséges városoktól, amelyek jó kapcsolatokat akartak fenntartani a római arisztokráciával. Miután az összeget leszállították és megszámolták, a kalózok betartották ígéretüket, és Miletosz kikötőjében partra tették Caesart. Azt hitték, ezzel véget ért a történet, és Farmakusza szigetén maradtak, valószínűleg ünnepelve a könnyen szerzett zsákmányt.
Caesar azonban egyetlen pillanatot sem vesztegetett. Amint szárazföldre lépett, a kikötőbe ment, és bár nem rendelkezett hivatalos katonai hatalommal (ekkor még magánszemély volt), meggyőzte a hajótulajdonosokat és a helyi katonákat, hogy állítsanak össze egy kisebb flottát. Villámgyorsan cselekedett, megmutatva azt a szervezőkészséget és vezetői tehetséget, amely később Galliában tette híressé.
Visszatérése Farmakuszára annyira gyors volt, hogy a kalózokat teljesen felkészületlenül érte. Nem számítottak arra, hogy az egykori fogoly – akit ártalmatlan és mulatságos ifjúnak tartottak – fegyveres erővel tér vissza. Caesar elsüllyesztette hajóik egy részét, a legénység nagy részét elfogta, és nemcsak az 50 talentumot szerezte vissza, hanem az összes többi kincset is, amelyet korábbi rablásaik során gyűjtöttek.
A foglyokat Pergamonba vitte, és felkereste a tartomány helytartóját, Junius Silanust, kérve az ítélet aláírását. Silanus azonban habozott, mert inkább el akarta adni a kalózokat rabszolgának, hogy személyes haszonra tegyen szert. Látva a helytartó tétovaságát és kapzsiságát, Caesar nem volt hajlandó hónapokig tartó bürokratikus döntésre várni, és figyelmen kívül hagyta a hierarchiát.
Visszatért a pergamoni börtönbe, és elrendelte az összes kalóz keresztre feszítését, pontosan úgy, ahogyan azt fogsága alatt megígérte. Ezzel Caesar két meghatározó tulajdonságát mutatta meg a római világnak: mindig betartja a szavát, bármilyen abszurdnak is tűnjön, és képes a kíméletlen, de számító brutalitásra.
(radikoko.ro)
Fiatal korában Julius Caesart kilikiai kalózok rabolták el az Égei-tengeren. Amikor a kalózok 20 talentum váltságdíjat követeltek (ez hatalmas mennyiségű ezüst volt), Caesar kinevette őket, és azt mondta, fogalmuk sincs, kit ejtettek foglyul – majd ragaszkodott ahhoz, hogy 50 talentumot kérjenek érte. A 38 napos fogság alatt nem rabként viselkedett, hanem inkább főnökként: verseket írt, és kötelezte őket, hogy hallgassák végig; rendre utasította őket, ha zajongtak, amikor aludni akart; és folyamatosan – „tréfásan” – azzal fenyegette őket, hogy majd keresztre feszítteti mindegyiküket. A kalózok nevettek ezeken a „vicceken”. Miután a váltságdíjat kifizették és Caesart elengedték, ő flottát szervezett, visszatért, elfogta az összes kalózt, és betartva az ígéretét, mindet keresztre feszíttette. Brutális leckét adott arról, hogy Caesar gőgje nem vicc volt.
Az esemény Kr. e. 75-ben történt, amikor Caesar körülbelül 25 éves volt, és még nem töltött be olyan politikai tisztséget, amely nemzetközi tekintélyt biztosított volna számára. Rodosz szigetére utazott, hogy retorikát és szónoklattant tanuljon a híres Apollóniosz Molón vezetésével – annál a mesternél, aki Cicerót is oktatta. A Farmakusza-sziget közelében hajóját kilikiai kalózok fogták el, akik a Földközi-tenger keleti részének jelentős részét uralták, és hírhedtek voltak kegyetlenségükről.
Elfogása után Caesar azonnal pszichológiai irányítást vett át a helyzet felett, teljesen összezavarva elrablóit. Ahelyett, hogy megijedt volna, úgy bánt velük, mintha saját testőrei vagy ügyetlen szolgái lennének. Kísérőit – egy orvost és két szolgát kivéve – elküldte Kis-Ázsia városaiba, hogy összegyűjtsék az általa megszabott hatalmas váltságdíjat. Így egyedül maradt veszélyes emberek között, kizárólag személyiségének erejére támaszkodva.
Fogsága alatt a leendő római diktátor részt vett a kalózok játékaiban és testi gyakorlataiban is, teljes félelemnélküliséget mutatva. Ugyanakkor megőrizte arisztokratikus távolságtartását, nem süllyedt az ő kulturális szintjükre. Ha éjszaka túl hangosak voltak, és zavarták, elküldte egyik szolgáját, hogy parancsolja meg nekik a csendet – amit a kalózok, paradox módon, be is tartottak, szórakozva a fiatal nemes vakmerőségén.
Caesar egyik kedvenc időtöltése ebben az időszakban beszédek és versek írása volt, amelyeket hangosan elszavalt a fedélzeten összegyűlt legénységnek. Ha nem mutattak kellő lelkesedést vagy nem értették az irodalmi finomságokat, nyíltan leszidta őket, „írástudatlan barbároknak” és „vadembereknek” nevezve őket. A kalózok humorral fogadták ezeket a sértéseket, és egy elkényeztetett római különcségeinek tekintették, aki nem fogta fel helyzete súlyosságát.
Az 50 talentum ezüst – több mint egy tonna nemesfém – nagy nehézségek árán gyűlt össze a szövetséges városoktól, amelyek jó kapcsolatokat akartak fenntartani a római arisztokráciával. Miután az összeget leszállították és megszámolták, a kalózok betartották ígéretüket, és Miletosz kikötőjében partra tették Caesart. Azt hitték, ezzel véget ért a történet, és Farmakusza szigetén maradtak, valószínűleg ünnepelve a könnyen szerzett zsákmányt.
Caesar azonban egyetlen pillanatot sem vesztegetett. Amint szárazföldre lépett, a kikötőbe ment, és bár nem rendelkezett hivatalos katonai hatalommal (ekkor még magánszemély volt), meggyőzte a hajótulajdonosokat és a helyi katonákat, hogy állítsanak össze egy kisebb flottát. Villámgyorsan cselekedett, megmutatva azt a szervezőkészséget és vezetői tehetséget, amely később Galliában tette híressé.
Visszatérése Farmakuszára annyira gyors volt, hogy a kalózokat teljesen felkészületlenül érte. Nem számítottak arra, hogy az egykori fogoly – akit ártalmatlan és mulatságos ifjúnak tartottak – fegyveres erővel tér vissza. Caesar elsüllyesztette hajóik egy részét, a legénység nagy részét elfogta, és nemcsak az 50 talentumot szerezte vissza, hanem az összes többi kincset is, amelyet korábbi rablásaik során gyűjtöttek.
A foglyokat Pergamonba vitte, és felkereste a tartomány helytartóját, Junius Silanust, kérve az ítélet aláírását. Silanus azonban habozott, mert inkább el akarta adni a kalózokat rabszolgának, hogy személyes haszonra tegyen szert. Látva a helytartó tétovaságát és kapzsiságát, Caesar nem volt hajlandó hónapokig tartó bürokratikus döntésre várni, és figyelmen kívül hagyta a hierarchiát.
Visszatért a pergamoni börtönbe, és elrendelte az összes kalóz keresztre feszítését, pontosan úgy, ahogyan azt fogsága alatt megígérte. Ezzel Caesar két meghatározó tulajdonságát mutatta meg a római világnak: mindig betartja a szavát, bármilyen abszurdnak is tűnjön, és képes a kíméletlen, de számító brutalitásra.
(radikoko.ro)
John Jacob Astor a Titanic első osztályú utasa volt, és a feleségével, Madeleine Talmage Astorral utazott a hajón. Az Aristocrat márkájú aranyórát a mentőcsónakok egyikében találták meg, majd később átadták a férfi családjának. Az óra azóta különböző gyűjtők és aukciók tárgya lett. 2004-ben 1,5 millió dollárért kelt el. A legenda szerint, a mutató megállt a tragédia pillanatában, és most is a végzetes időpontot mutatja.
Leéb Ádám
Leéb Ádám
Az itáliai méregkeverő
Itália hírhedt méregkeverője, Giulia Tofana 1600 körül született. Az anyja minden bizonnyal boldogtalan házasságban élt, mert megmérgezte a férjét, amiért elítélték, és 1633-ban kivégezték.
Tofana túltett az anyján. Olyan italt készített, amely egy idő után ismertté tette Szicíliában, Közép- és Dél-Olaszországban.
E korszakban sok lányt kényszerítettek a szülők érdekházasságba. Számos zsarnok férj tulajdonának tekintette a feleségét, akinek a fő feladata az volt, hogy örököst szüljön a ház vagyonos urának. Nem csoda, hogy akadtak olyan asszonyok, akik az örömtelen, keserűséggel teli házasságukból kiutat keresve megoldásként Tofana italát választották.
A bájitalként kínált Tofana-víz többféle néven vált ismertté, de por formájában is meg lehetett vásárolni. A kis palackokba töltött keverék a megnyerő Manna di San Nicola , azaz Szent Miklós mannája nevet kapta. A többek között arzénből, ólomból és nadragulyából összeállított csodaszer színtelen, szagtalan és íztelen volt. Tökéletesen alkalmas volt a mérgezésre, csak az adagolására kellett figyelni, nehogy azonnali halált okozzon.
Az összetevőket nem volt nehéz beszerezni, a terjesztésben pedig megbízható asszonyok segítettek.
A lassú halállal járó gyilkosságok nem maradtak titokban. Tofanát elfogták, s a kínvallatások hatására bevallotta, hogy 1633 és 1651 között mintegy 600 ember megölésére elegendő mérget adott el. Halálra ítélték, s 1659-ben végezték ki Rómában.
A port tartalmazó palackokat Szent Miklós képe díszítette:
Itália hírhedt méregkeverője, Giulia Tofana 1600 körül született. Az anyja minden bizonnyal boldogtalan házasságban élt, mert megmérgezte a férjét, amiért elítélték, és 1633-ban kivégezték.
Tofana túltett az anyján. Olyan italt készített, amely egy idő után ismertté tette Szicíliában, Közép- és Dél-Olaszországban.
E korszakban sok lányt kényszerítettek a szülők érdekházasságba. Számos zsarnok férj tulajdonának tekintette a feleségét, akinek a fő feladata az volt, hogy örököst szüljön a ház vagyonos urának. Nem csoda, hogy akadtak olyan asszonyok, akik az örömtelen, keserűséggel teli házasságukból kiutat keresve megoldásként Tofana italát választották.
A bájitalként kínált Tofana-víz többféle néven vált ismertté, de por formájában is meg lehetett vásárolni. A kis palackokba töltött keverék a megnyerő Manna di San Nicola , azaz Szent Miklós mannája nevet kapta. A többek között arzénből, ólomból és nadragulyából összeállított csodaszer színtelen, szagtalan és íztelen volt. Tökéletesen alkalmas volt a mérgezésre, csak az adagolására kellett figyelni, nehogy azonnali halált okozzon.
Az összetevőket nem volt nehéz beszerezni, a terjesztésben pedig megbízható asszonyok segítettek.
A lassú halállal járó gyilkosságok nem maradtak titokban. Tofanát elfogták, s a kínvallatások hatására bevallotta, hogy 1633 és 1651 között mintegy 600 ember megölésére elegendő mérget adott el. Halálra ítélték, s 1659-ben végezték ki Rómában.
A port tartalmazó palackokat Szent Miklós képe díszítette:
1670. Henry Morgan elfoglalja Panamát. (volt Ő minden kalóz is)
1670. december 15-én Morgan újra megszállta Santa Catalina szigetét és azt támaszpontul használva december 27-én 1400 emberével elfoglalta a Panama karibi partján fekvő San Lorenzo erődöt. Ezután a Chagres-folyót követve megközelítették Panama városát. Morgan kettéosztotta csapatát; felét elrejtette az erdőben, másik felével pedig nyíltan a városfalak alá vonult. Az 1200 fős helyőrség kitört a városból és a tapasztalatlan katonák nagy veszteségeket szenvedtek a kalózok puskatüzétől. Ekkor oldalba kapták őket a korábban elrejtőzött csapatok és a katonák menekülni kezdtek. A várost elfoglalták a kalózok, de annak értékeit már korábban a La Santisima Trinidad galleonra
menekítették, ezért a zsákmány alulmúlta várakozásaikat. A dühös kalózok megkínoztak a polgárokat, hogy elárulják javaik rejtekhelyét, majd felgyújtották a várost.
1670. december 15-én Morgan újra megszállta Santa Catalina szigetét és azt támaszpontul használva december 27-én 1400 emberével elfoglalta a Panama karibi partján fekvő San Lorenzo erődöt. Ezután a Chagres-folyót követve megközelítették Panama városát. Morgan kettéosztotta csapatát; felét elrejtette az erdőben, másik felével pedig nyíltan a városfalak alá vonult. Az 1200 fős helyőrség kitört a városból és a tapasztalatlan katonák nagy veszteségeket szenvedtek a kalózok puskatüzétől. Ekkor oldalba kapták őket a korábban elrejtőzött csapatok és a katonák menekülni kezdtek. A várost elfoglalták a kalózok, de annak értékeit már korábban a La Santisima Trinidad galleonra
menekítették, ezért a zsákmány alulmúlta várakozásaikat. A dühös kalózok megkínoztak a polgárokat, hogy elárulják javaik rejtekhelyét, majd felgyújtották a várost.
Hiedelmek és tapasztalatok harca az orvoslásban
A 17. század orvosok jelentős része élénken érdeklődött az alkímia iránt. Nem az aranykészítés módjának titkát akarták meglelni, hanem a mindent meggyógyító csodaszert szerették volna előállítani. A kudarcok miatt a kutatási kedv fokozatosan alábbhagyott, s a 18. század végére megszűnt.
A korszak orvosai számos irracionális gyógymódot örököltek elődeiktől. Sokan hitték, hogy csillagok állása befolyásolja a betegek felépülését. Voltak, akik hatásosnak tartották például a fegyverkenőcsöt, amit a seb helyett a sebet okozó fegyverre, vagy a fegyver anyagával azonos tárgyra kellett kenni.
A hiedelmekhez, rögeszmékhez ragaszkodók heves vitákat folytattak a tudományos ismeretekre és a tapasztalatikra támaszkodó társaikkal.
A vizelet és a pulzus vizsgálata a 16–18. században alapvető diagnosztikai módszerek voltak.
A 17. század orvosok jelentős része élénken érdeklődött az alkímia iránt. Nem az aranykészítés módjának titkát akarták meglelni, hanem a mindent meggyógyító csodaszert szerették volna előállítani. A kudarcok miatt a kutatási kedv fokozatosan alábbhagyott, s a 18. század végére megszűnt.
A korszak orvosai számos irracionális gyógymódot örököltek elődeiktől. Sokan hitték, hogy csillagok állása befolyásolja a betegek felépülését. Voltak, akik hatásosnak tartották például a fegyverkenőcsöt, amit a seb helyett a sebet okozó fegyverre, vagy a fegyver anyagával azonos tárgyra kellett kenni.
A hiedelmekhez, rögeszmékhez ragaszkodók heves vitákat folytattak a tudományos ismeretekre és a tapasztalatikra támaszkodó társaikkal.
A vizelet és a pulzus vizsgálata a 16–18. században alapvető diagnosztikai módszerek voltak.
HA már orvoslás, akkor emlitsuk meg itt a "modern" orvoslás egyik megalapitojat, a francia Ambroise Pare-t
Borbélyként kezdte a pályáját, majd katonaorvos lett.
A modern sebeszet megalapitojanak tartjak.
A musketa okozta sebek kezelésében forradalmi valtozasokat vbezetett be.
Nem tamogatta a bemeneti sebbe ontott forro katranyt, ami addig bevett gyakorlat volt.
1510-ben szuletett az ur.
Hugeniottakent bujkalnia kellett a St. Bertalan éjji mészérlás alatt.
Az általa alkalmazott gyogymodok kozt forradalminak szamitott, hogy a sebesult katonak amputacio utan nem forro vassal probaltak lezarni a sebet, hanem az ereket elkototte.
Lehetne hosszan sorolni de ez a név megérdemli a figyelmet
Utoljára módosítva:
Képzett orvosok, önjelölt gyógyítók
A 17. században az orvosokat nem sorolták az értelmiségiek közé. Megbecsültségük attól függött, hogy hol kaptak állást.
Az egyetemeken mindössze négyen-öten tanítottak, és jövedelmüket igyekeztek kiegészíteni könyvírással, saját patikával, gyógyítással. Akik nem jutottak udvari, katonai vagy városi álláshoz, azoknak maradt a magánpraxis. Ez nehéz kenyérkereset volt, mivel sebészek, fogászok, szülészek (ők ki voltak tiltva az egyetemekről) borbélyok, kuruzslók, sarlatánok, javasasszonyok foglalkoztak engedély nélkül gyógyítással és csodaszerek árusításával.
A 16-17. században az orvosi állást egyre inkább engedélyhez, a kiadását egyetemi bizonyítvánnyal igazolt orvosdoktori végzettséghez kötötték, a doktori cím megszerzéséhez pedig tudományos értekezést, disszertációt kellett írniuk a medikusoknak.
Rembrandt – Dr. Nicolaes Tulp anatómiai leckéje (1632):
A 17. században az orvosokat nem sorolták az értelmiségiek közé. Megbecsültségük attól függött, hogy hol kaptak állást.
Az egyetemeken mindössze négyen-öten tanítottak, és jövedelmüket igyekeztek kiegészíteni könyvírással, saját patikával, gyógyítással. Akik nem jutottak udvari, katonai vagy városi álláshoz, azoknak maradt a magánpraxis. Ez nehéz kenyérkereset volt, mivel sebészek, fogászok, szülészek (ők ki voltak tiltva az egyetemekről) borbélyok, kuruzslók, sarlatánok, javasasszonyok foglalkoztak engedély nélkül gyógyítással és csodaszerek árusításával.
A 16-17. században az orvosi állást egyre inkább engedélyhez, a kiadását egyetemi bizonyítvánnyal igazolt orvosdoktori végzettséghez kötötték, a doktori cím megszerzéséhez pedig tudományos értekezést, disszertációt kellett írniuk a medikusoknak.
Rembrandt – Dr. Nicolaes Tulp anatómiai leckéje (1632):
Ha valakinek sok ideje van, javaslom olvassa el Robert Merle Francia historia cimu regenyfolyamát.
A fohos orvosnak tanul, egy patikarius mester hazaban kapnak a fiverevel egyutt szallast tanuloeveik alatt.
Elkepeszto adathalmaz van a konyvben, vagyis a sorozatban,. mert vagy 13 fuggetlen regeny.
A Szent Bertalan éjji mészárlás, 4. Henrik uralkodasa, és hasonlok. A fohost fiatalkori éveitol elkiseri a szerzo , kiralyok orvosa lesz, majd kiralyok titkos követe 1. Erzsebet angol kiralynonél...
Én imadom a sorozatot
A moly igy foglalja ossze:
Az összesen 13 kötetből álló Francia históriák sorozat 1977–2003 között született; Merle a vallásháborúval (1547) kezdődően tárgyalja a francia történelem 16. századi eseményeit, amelyet a reneszánsz Siroac-család életén keresztül, I. Ferenc uralkodásától XIV. Lajos trónralépéséig (1661) mutat be.
A sorozat elso resze :
A szenvedélyes és merész Pierre de Siorac lovag lépten-nyomon veszedelmes vagy gáláns kalandokba keveredik, mindig ott van, ahol „libben a szoknya”, és ahol a korabeli történelmet alakítják. Márpedig a történelem viharosan alakul Siorac kapitány korában, hiszen a XVI. század második, illetve a XVII. század első fele Franciaország egyik legmozgalmasabb időszaka: ez a vallásháborúk évszázada, az utolsó Valois-k és az első Bourbonok, Medici Mária, Ausztriai Anna, XIII. Lajos és Richelieu kora.
A sorozat első könyve ebbe a világba varázsol bennünket, hogy aztán még tizenkét köteten keresztül éljünk az írói fantáziával káprázatosan föltámasztott középkori Franciaországban....
A masodik, aminek cime Csikóéveink:
Robert Merle történelmi regényfolyamának második kötetében az ifjú főhős, Pierre de Siorac – féltestvérével, Samsonnal együtt – elhagyja périgord-i szőlőföldjét, és megkezdi tanulmányait a híres montpellier-i orvosiskolában. A két fiatalembernek és a kísérőül melléjük adott Miroulnak számtalan veszéllyel kell szembenéznie: hol bérgyilkosok, hol vérszomjas útonállók, hol a nem kevésbé vérszomjas pápisták akarnak végezni velük. Végül még saját hittársaikkal is meggyűlik a bajuk, amikor újra fellángol a polgárháború, és a közeli Nîmes városát megkaparintó hugenották árulónak és kémnek hiszik őket, mert nem akarnak részt venni a pápista foglyok lemészárlásában. Ám nemcsak véres küzdelmekről olvashatunk a könyvben, hiszen hőseink a gáláns kalandokat sem vetik meg, így aztán ezek a csikóéveiket élő fiatalemberek előzékenyen magukra vállalják néhány montpellier-i cselédlány, fogadósnő, nemes kisasszony, sőt olykor még egy-egy férjes asszony „szórakoztatását” is.
Számomra is ez a regény sorozat jutott azonnal az eszembe.Ha valakinek sok ideje van, javaslom olvassa el Robert Merle Francia historia cimu regenyfolyamát.
A fohos orvosnak tanul, egy patikarius mester hazaban kapnak a fiverevel egyutt szallast tanuloeveik alatt.
Elkepeszto adathalmaz van a konyvben, vagyis a sorozatban,. mert vagy 13 fuggetlen regeny.
A Szent Bertalan éjji mészárlás, 4. Henrik uralkodasa, és hasonlok. A fohost fiatalkori éveitol elkiseri a szerzo , kiralyok orvosa lesz, majd kiralyok titkos követe 1. Erzsebet angol kiralynonél...
Én imadom a sorozatot
A moly igy foglalja ossze:
Az összesen 13 kötetből álló Francia históriák sorozat 1977–2003 között született; Merle a vallásháborúval (1547) kezdődően tárgyalja a francia történelem 16. századi eseményeit, amelyet a reneszánsz Siroac-család életén keresztül, I. Ferenc uralkodásától XIV. Lajos trónralépéséig (1661) mutat be.
A sorozat elso resze :
A szenvedélyes és merész Pierre de Siorac lovag lépten-nyomon veszedelmes vagy gáláns kalandokba keveredik, mindig ott van, ahol „libben a szoknya”, és ahol a korabeli történelmet alakítják. Márpedig a történelem viharosan alakul Siorac kapitány korában, hiszen a XVI. század második, illetve a XVII. század első fele Franciaország egyik legmozgalmasabb időszaka: ez a vallásháborúk évszázada, az utolsó Valois-k és az első Bourbonok, Medici Mária, Ausztriai Anna, XIII. Lajos és Richelieu kora.
A sorozat első könyve ebbe a világba varázsol bennünket, hogy aztán még tizenkét köteten keresztül éljünk az írói fantáziával káprázatosan föltámasztott középkori Franciaországban....
A masodik, aminek cime Csikóéveink:
Robert Merle történelmi regényfolyamának második kötetében az ifjú főhős, Pierre de Siorac – féltestvérével, Samsonnal együtt – elhagyja périgord-i szőlőföldjét, és megkezdi tanulmányait a híres montpellier-i orvosiskolában. A két fiatalembernek és a kísérőül melléjük adott Miroulnak számtalan veszéllyel kell szembenéznie: hol bérgyilkosok, hol vérszomjas útonállók, hol a nem kevésbé vérszomjas pápisták akarnak végezni velük. Végül még saját hittársaikkal is meggyűlik a bajuk, amikor újra fellángol a polgárháború, és a közeli Nîmes városát megkaparintó hugenották árulónak és kémnek hiszik őket, mert nem akarnak részt venni a pápista foglyok lemészárlásában. Ám nemcsak véres küzdelmekről olvashatunk a könyvben, hiszen hőseink a gáláns kalandokat sem vetik meg, így aztán ezek a csikóéveiket élő fiatalemberek előzékenyen magukra vállalják néhány montpellier-i cselédlány, fogadósnő, nemes kisasszony, sőt olykor még egy-egy férjes asszony „szórakoztatását” is.
