Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.
- Téma inditó csipkebogyo
- Kezdés dátuma
- Státusza
Van egy jó kis lovagoltatós versikém (nem láttam fent a fórumban)
Így lovagolnak a hölgyek, a hölgyek.
A parasztok így döcögnek.
A huszárok így ügetnek, a huszárok így ügetnek.
(Először csak szép lassan és finoman kell mindkét lábbal lovagolni, aztán a második sornál felváltott lábbal billagtani a gyerkőcöt, aztán meg jó gyorsan és nagyokat ugrasztani rajta - kacagás szokott a vége lenni
Így lovagolnak a hölgyek, a hölgyek.
A parasztok így döcögnek.
A huszárok így ügetnek, a huszárok így ügetnek.
(Először csak szép lassan és finoman kell mindkét lábbal lovagolni, aztán a második sornál felváltott lábbal billagtani a gyerkőcöt, aztán meg jó gyorsan és nagyokat ugrasztani rajta - kacagás szokott a vége lenni
Van egy jó kis lovagoltatós versikém (nem láttam fent a fórumban)
Így lovagolnak a hölgyek, a hölgyek.
A parasztok így döcögnek.
A huszárok így ügetnek, a huszárok így ügetnek.
(Először csak szép lassan és finoman kell mindkét lábbal lovagolni, aztán a második sornál felváltott lábbal billagtani a gyerkőcöt, aztán meg jó gyorsan és nagyokat ugrasztani rajta - kacagás szokott a vége lenni
Én e dalocskát így ismerem:
Így lovagolnak az urak
Így meg a parasztok
Így lovagolnak a papok
Így meg a kisasszonyok
Disney Könyvklub
TOPPANCS ÉS A NAGY TŰZ
Mesél: Pokorny Lia
TOPPANCS ÉS A NAGY TŰZ
Mesél: Pokorny Lia
Disney Könyvklub
EGY BOGÁR ÉLETE
-Odalent a fűszálak között egy apró nép éli mozgalmas életét. Kicsiny világ ez, de nagy dolgok történnek benne.- Nangyasziget békés életét, a Királynő és Atta hercegnő birodalmát rendszeresen megzavarja az éhes sáskahad, pusztítást és félelmet hagyva maguk után. A szemfüles Fürge hangyát, a feltalálót jelöli ki a Hangyatanács, hogy hozzon segítséget a városból. Fürge hangya azután a cirkusz éppen elbocsátott bogár artistáiban rá is talál a megmentőkre, és Botond, a botsáska, Herrman hernyó, Bubi és Ász, a két ászka-akrobata, meg a többiek bátornak és ötletesnek bizonyulnak.
A bátorság és az összefogás meghozza a gyümölcsét.
Mesél: Pokorny Lia
EGY BOGÁR ÉLETE
-Odalent a fűszálak között egy apró nép éli mozgalmas életét. Kicsiny világ ez, de nagy dolgok történnek benne.- Nangyasziget békés életét, a Királynő és Atta hercegnő birodalmát rendszeresen megzavarja az éhes sáskahad, pusztítást és félelmet hagyva maguk után. A szemfüles Fürge hangyát, a feltalálót jelöli ki a Hangyatanács, hogy hozzon segítséget a városból. Fürge hangya azután a cirkusz éppen elbocsátott bogár artistáiban rá is talál a megmentőkre, és Botond, a botsáska, Herrman hernyó, Bubi és Ász, a két ászka-akrobata, meg a többiek bátornak és ötletesnek bizonyulnak.
A bátorság és az összefogás meghozza a gyümölcsét.
Mesél: Pokorny Lia
ABC MESÉK
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Az oroszlán meséje
Az emberiség szemmel látható történetét képek, jelképek, szobrok ékesítik. Ezek a képek, jelképek, szobrok, mind üzeneteket hordoznak örök időkre, az emberek számára.
Emlékszel még, mi volt a jeled az óvodában? Azért volt alma, vagy szívecske, vagy más, mert még nem tudtál olvasni, és az a te nevedet, téged, jelképezett! Ugye a társaid is tudták, hogy az a törülköző, amibe a te jeled van bele hímezve, a tiéd?
Ilyen jelkép az oroszlán, a medve, és még sok más állatképe is. Idegen országok zászlaján láthatod is őket!
Sok - sok kőoroszlán jelképezi a világon az erőt és a szabadságot.
Budapesten is van egy híd, melynek feljáróját, két-két oroszlán őrzi! Nézd majd meg egyszer, kedves olvasóm!
Sok szép mesét írtak az oroszlánról. Írtak mesét a bátor oroszlánról. Írtak mesét a gyáva oroszlánról. Láthattál rajzfilmet is az állatok királyáról.
Ez a vers a beteg oroszlánról és a ravasz rókáról szól:
Az oroszlán nagybetegen feküdt
A barlangjában, sok hívével
Nyomban tudatta mindenütt,
Hogy követüket küldenék el
Meglátogatni a királyt
És hangsúlyozta, legkivált,
Hogy lesz a küldöttségre gondja,
Oroszláni szavára mondja;
Írást ad, hogy félni se kelljen
A foga meg a körme ellen.
Parancsot gyors tett követett;
Minden állat küld követet.
Csak egy maradt otthon s csalóka
Gúnnyal felelt neki a róka:
"Ha nézem itt a homokon
Elmenni nem tudok e kusza nyomokon,
Mind arra tart, hol az oroszlán odva,
Egy sem tér vissza, bizakodva.
Ez megrendíti szíveinket,
Mentsen fel Ő Felsége minket.
Köszönjük kegyes írását nagyon,
El is hisszük, hogy jóba fárad,
De barlangján csak bemenet vagyon
És nem látjuk, hol a kijárat."
Te, kedves olvasóm, melyik oroszlánhoz hasonlítanád magad? A bátor oroszlánhoz, a gyáva oroszlánhoz? Lehet, hogy te ravaszdi vagy, mint a róka, aki nem ment el a találkozóra az oroszlánnal?
Miért nem ment? Tudod-e?
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Az emberiség szemmel látható történetét képek, jelképek, szobrok ékesítik. Ezek a képek, jelképek, szobrok, mind üzeneteket hordoznak örök időkre, az emberek számára.
Emlékszel még, mi volt a jeled az óvodában? Azért volt alma, vagy szívecske, vagy más, mert még nem tudtál olvasni, és az a te nevedet, téged, jelképezett! Ugye a társaid is tudták, hogy az a törülköző, amibe a te jeled van bele hímezve, a tiéd?
Ilyen jelkép az oroszlán, a medve, és még sok más állatképe is. Idegen országok zászlaján láthatod is őket!
Sok - sok kőoroszlán jelképezi a világon az erőt és a szabadságot.
Budapesten is van egy híd, melynek feljáróját, két-két oroszlán őrzi! Nézd majd meg egyszer, kedves olvasóm!
Sok szép mesét írtak az oroszlánról. Írtak mesét a bátor oroszlánról. Írtak mesét a gyáva oroszlánról. Láthattál rajzfilmet is az állatok királyáról.
Ez a vers a beteg oroszlánról és a ravasz rókáról szól:
Az oroszlán nagybetegen feküdt
A barlangjában, sok hívével
Nyomban tudatta mindenütt,
Hogy követüket küldenék el
Meglátogatni a királyt
És hangsúlyozta, legkivált,
Hogy lesz a küldöttségre gondja,
Oroszláni szavára mondja;
Írást ad, hogy félni se kelljen
A foga meg a körme ellen.
Parancsot gyors tett követett;
Minden állat küld követet.
Csak egy maradt otthon s csalóka
Gúnnyal felelt neki a róka:
"Ha nézem itt a homokon
Elmenni nem tudok e kusza nyomokon,
Mind arra tart, hol az oroszlán odva,
Egy sem tér vissza, bizakodva.
Ez megrendíti szíveinket,
Mentsen fel Ő Felsége minket.
Köszönjük kegyes írását nagyon,
El is hisszük, hogy jóba fárad,
De barlangján csak bemenet vagyon
És nem látjuk, hol a kijárat."
Te, kedves olvasóm, melyik oroszlánhoz hasonlítanád magad? A bátor oroszlánhoz, a gyáva oroszlánhoz? Lehet, hogy te ravaszdi vagy, mint a róka, aki nem ment el a találkozóra az oroszlánnal?
Miért nem ment? Tudod-e?
</TD></TR></TBODY></TABLE>
ABC MESÉK
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Az óra meséje
Egyszer volt, hol nem volt, de mégis van egy tikk-takkoló óra. Ez az óra az időt mutatja.
Két mutatója van, az egyiket nagymutatónak, a másikat kismutatónak hívják. A nagymutató, lomhán jár körbe az óralapon, ahol a ráírt számok jelzik, egytől tizenkettőig, hány óra telik el nappal és mennyi telik el éjjel. Kismutató gyorsabban jár körbe, mint a nagymutató, mert annak addig, amíg a nagymutató egyet lép, körbe kell járni az egész óralapot.
Ma már el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett időmérő óra nélkül élni. Hogyan érzékelhették az idő múlását az ősemberek? A sötétben, éjjel a búvóhelyükön tanyáztak, a világosban, nappal, pedig járták az erdőt, mezőt. Egyszer aztán észrevették, hogy a fa árnyéka mindig máshová vetül, attól függően, honnan süt a Nap. Mivel a napóra csak akkor mutatja az idő múlását, ha süt a nap, szükség lett olyan órára, ami akkor is jelzi mennyi idő telt el, ha nem süt a Nap. Kitalálták a homokórát. A homokóra két részből áll, egy edényből fent, egy másik edényből lent. A felsőtartályból az alsóba egy kis lyukon keresztül pereg a homok. A homokóra csak rövid időt tud mérni, mert csak kicsi edényeket tudnak összerakni egymásra. Ha nagy edényeket raknának egymásra, nagyon nehéz lenne. Nem tudnák megfordítani, hogy újra mérje az időt.
Játék közben gyorsan telik az idő. Várakozás közben lassan múlik az idő.
Mit szeretsz jobban játszani, vagy várakozni?
Mivel múlatod az időt várakozás közben? Milyen játék közben telik el leggyorsabban a játékidő?
Hol nem szeretsz várakozni? Mire jó várakozni? Te mivel méred az időt?
Tudnál napórát készíteni? Láttál már homokórát?
.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Egyszer volt, hol nem volt, de mégis van egy tikk-takkoló óra. Ez az óra az időt mutatja.
Két mutatója van, az egyiket nagymutatónak, a másikat kismutatónak hívják. A nagymutató, lomhán jár körbe az óralapon, ahol a ráírt számok jelzik, egytől tizenkettőig, hány óra telik el nappal és mennyi telik el éjjel. Kismutató gyorsabban jár körbe, mint a nagymutató, mert annak addig, amíg a nagymutató egyet lép, körbe kell járni az egész óralapot.
Ma már el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett időmérő óra nélkül élni. Hogyan érzékelhették az idő múlását az ősemberek? A sötétben, éjjel a búvóhelyükön tanyáztak, a világosban, nappal, pedig járták az erdőt, mezőt. Egyszer aztán észrevették, hogy a fa árnyéka mindig máshová vetül, attól függően, honnan süt a Nap. Mivel a napóra csak akkor mutatja az idő múlását, ha süt a nap, szükség lett olyan órára, ami akkor is jelzi mennyi idő telt el, ha nem süt a Nap. Kitalálták a homokórát. A homokóra két részből áll, egy edényből fent, egy másik edényből lent. A felsőtartályból az alsóba egy kis lyukon keresztül pereg a homok. A homokóra csak rövid időt tud mérni, mert csak kicsi edényeket tudnak összerakni egymásra. Ha nagy edényeket raknának egymásra, nagyon nehéz lenne. Nem tudnák megfordítani, hogy újra mérje az időt.
Játék közben gyorsan telik az idő. Várakozás közben lassan múlik az idő.
Mit szeretsz jobban játszani, vagy várakozni?
Mivel múlatod az időt várakozás közben? Milyen játék közben telik el leggyorsabban a játékidő?
Hol nem szeretsz várakozni? Mire jó várakozni? Te mivel méred az időt?
Tudnál napórát készíteni? Láttál már homokórát?
.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
ABC MESÉK
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Az öntözőkanna meséje
Egyszer volt, hol nem volt, de mégis volt egyszer egy öntözőkanna. Virágokat locsoltak vele mindennap. Egy csillagfényes éjszakán ez az öntözőkanna a rokonairól mesélt a virágoknak: a vályúról, amiből az állatok isznak, meg a korsóról, amiből az emberek oltják szomjukat.
A margarétának a legjobban ez az indiai népmese tetszett:
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor régen rettenetes szárazság volt, annyira, hogy a folyók is kiapadtak. Nem volt egy cseppnyi víz sem, még a kutak mélyén sem. Fák és bokrok elszáradtak, és ezrével haltak szomjan az állatok. Élt ebben az országban egy kislány, akit Ushának hívtak. Usha édesanyja nagyon megbetegedett, lázas volt és vizet kért. Usha elrohant otthonról, hogy vizet szerezzen. Bejárta a városkát, de egyetlen cseppet sem talált. Így hát csalódottan hazafelé indult.
Ment, mendegélt, már alig húzta a lábát, kimerülten leült az út szélére, és a kimerültségtől álomba merült. És amikor újra magához tért, képzeljétek el a csodálkozását: egy korsót talált maga mellett, színültig tele friss forrásvízzel. Felugrott és táncra perdült boldogságában. És már-már ivott egy kortyot a vízből, amikor eszébe jutott beteg, szomjas édesanyja. Rászorította tenyerét a korsóra, és futva indult haza.
Nagy rohanásában nem vette észre, hogy egy kutya feküdt keresztben az út közepén, és véletlenül rátaposott a kutya farkára. A kutya felvonított fájdalmában, de amikor észrevette, hogy Usha kezében vízzel teli korsó van, megfeledkezett minden másról, és könyörögni kezdett egy korty vízért. Usha látta, milyen szomjas szegény állat, és adott egy kortyot a vízből. Abban a pillanatban a korsó ezüstté változott. Usha boldogan szaladt az ezüst korsóval, ezüst korsóban a friss vízzel az édesanyjához. Amikor édesanyja ágyához ért, odanyújtotta a kancsót. Édesanyja ahelyett, hogy ivott volna, így szólt:
– Kislányom, te is nagyon szomjas vagy, neked kell innod előbb!
És amint ezt kimondta, a korsó arannyá változott. Usha szájához emelte a korsót, amikor azt hallotta, hogy egy öreg koldus zörget az ajtón, és vízért könyörög. Usha gondolkodás nélkül odanyújtotta neki a vízzel teli aranykorsót. Alighogy ezt tette, hét gyémánt ragyogott fel a vízben. És mind a hét gyémántból gyöngyöző friss víz csobogott. A boldog koldus, Usha és édesanyja ivott a hűsítő forrásvízből, és nem szomjaztak többé.
A hét gyémánt pedig emelkedni kezdett, felszállt a vízből, és szállt és repült feljebb, egyre feljebb, amíg el nem érte az eget, ahol hét ragyogó csillaggá változott.
Kicsi olvasóm láttad-e már az égen a hét csillagot?
.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Egyszer volt, hol nem volt, de mégis volt egyszer egy öntözőkanna. Virágokat locsoltak vele mindennap. Egy csillagfényes éjszakán ez az öntözőkanna a rokonairól mesélt a virágoknak: a vályúról, amiből az állatok isznak, meg a korsóról, amiből az emberek oltják szomjukat.
A margarétának a legjobban ez az indiai népmese tetszett:
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor régen rettenetes szárazság volt, annyira, hogy a folyók is kiapadtak. Nem volt egy cseppnyi víz sem, még a kutak mélyén sem. Fák és bokrok elszáradtak, és ezrével haltak szomjan az állatok. Élt ebben az országban egy kislány, akit Ushának hívtak. Usha édesanyja nagyon megbetegedett, lázas volt és vizet kért. Usha elrohant otthonról, hogy vizet szerezzen. Bejárta a városkát, de egyetlen cseppet sem talált. Így hát csalódottan hazafelé indult.
Ment, mendegélt, már alig húzta a lábát, kimerülten leült az út szélére, és a kimerültségtől álomba merült. És amikor újra magához tért, képzeljétek el a csodálkozását: egy korsót talált maga mellett, színültig tele friss forrásvízzel. Felugrott és táncra perdült boldogságában. És már-már ivott egy kortyot a vízből, amikor eszébe jutott beteg, szomjas édesanyja. Rászorította tenyerét a korsóra, és futva indult haza.
Nagy rohanásában nem vette észre, hogy egy kutya feküdt keresztben az út közepén, és véletlenül rátaposott a kutya farkára. A kutya felvonított fájdalmában, de amikor észrevette, hogy Usha kezében vízzel teli korsó van, megfeledkezett minden másról, és könyörögni kezdett egy korty vízért. Usha látta, milyen szomjas szegény állat, és adott egy kortyot a vízből. Abban a pillanatban a korsó ezüstté változott. Usha boldogan szaladt az ezüst korsóval, ezüst korsóban a friss vízzel az édesanyjához. Amikor édesanyja ágyához ért, odanyújtotta a kancsót. Édesanyja ahelyett, hogy ivott volna, így szólt:
– Kislányom, te is nagyon szomjas vagy, neked kell innod előbb!
És amint ezt kimondta, a korsó arannyá változott. Usha szájához emelte a korsót, amikor azt hallotta, hogy egy öreg koldus zörget az ajtón, és vízért könyörög. Usha gondolkodás nélkül odanyújtotta neki a vízzel teli aranykorsót. Alighogy ezt tette, hét gyémánt ragyogott fel a vízben. És mind a hét gyémántból gyöngyöző friss víz csobogott. A boldog koldus, Usha és édesanyja ivott a hűsítő forrásvízből, és nem szomjaztak többé.
A hét gyémánt pedig emelkedni kezdett, felszállt a vízből, és szállt és repült feljebb, egyre feljebb, amíg el nem érte az eget, ahol hét ragyogó csillaggá változott.
Kicsi olvasóm láttad-e már az égen a hét csillagot?
.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
ABC MESÉK
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Az őzike meséje
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innét, hetedhét országon túl, volt egyszer egy kisleány meg egy kisfiú. A kisleányt Ilonkának hívták, a fiút Palkónak. Hej, szegény gyerekek, nem volt nekik senkijük ezen a világon! Apjuk, anyjuk meghalt, s úgy maradtak, mint az ujjam. Egy hétig, kettőig még csak volt, ahogy volt, de egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy sem ételük, sem italuk.
Azt mondta Ilonka Palkónak nagy bánatosan:
- Édes Palkó öcsém, induljunk el szerencsét próbálni, mert ha itthon maradunk, még éhen is halunk.
- Igazad van, Ilona - mondta Palkó, s azzal összeszedték, ami kevés holmijuk volt, s elindultak világgá.
Mentek, mendegéltek, hegyeken-völgyeken által, s addig mentek, mendegéltek, hogy egy nagy rengeteg erdőbe értek. Egyszerre csak megszólalt Palkó:
- Jaj, lelkem Ilonkám, de szomjas vagyok! Nézd, itt valami vadállat lába nyomában víz fakadt, én iszom belőle!
De Ilonka nem engedte meg, hanem éppen ott volt egy vadalmafa, arról leszakított egy almát, s odaadta Palkónak, hogy azzal enyhítse meg a szomjúságát.
Aztán továbbmentek, de Palkó újra nagyon szomjas lett, s újra inni akart valami lábnyomból.
- Ne, ne igyál - kiáltott Ilonka -, mert az ilyen víztől beteg leszel!
Szerencsére a közelben volt egy vadalmafa, arról Ilonka leszakított egy almát, s Palkó ismét megenyhítette a szomjúságát. De még egy puskalövésnyire sem haladtak, Palkót úgy elfogta a szomjúság, hogy most már nem tudta megállani, s nekifeküdt egy lábnyomnak. Eleget rimánkodott szegény Ilonka, hogy ne igyék abból a poshadt vízből, mert halálra betegedhetik, de Palkó nem tudta tovább türtőztetni a szomjúságát, s halljatok csodát, amint egy kortyot lenyelt a vízből, őzikévé változott!
Haj, sírt szegény Ilonka, hogy keserves sírásával fölverte a rengeteg erdőt.
- Ó, szegény testvérem - kesergett -, mi lesz most velünk, szegény árvákkal!
Palkó, Palkó, mit tettél! Ha vadász vetődik erre, még meg is lő!
Az őzike is keservesen nyihogott, egyre az Ilonka kötőjéhez simult, s nyalogatta a kezét, de szólni nem tudott szegényke.
"Bizonyosan őznek a lába nyoma volt, amiből Palkó ivott - mondta magának Ilonka. Úgy kell lenni, úgy".
S aztán újra keserves sírásra fakadt.
Eközben kiértek egy nagy pusztaságra. Jaj, de nagyot dobbant az Ilonka szíve! A pusztaság túlsó szélén egy vadász állott a kopójával. Ha ez a vadász meglátja, mindjárt meglövi az ő öccsét. Szerencsére egy nagy szénaboglya volt a közelben, s hirtelen bebújt az alá az őzikével. Hanem a kopó mégis észrevette őket. Odaszaladt a boglya tövéhez, aztán megint visszaszaladt gazdájához, elkezdett neki hízelegni, körülnyalta-falta.
A vadász azt hitte, hogy éhes a kutyája, s egy jó darab kenyeret dobott neki. A kopó meg fölkapta a kenyeret, elszaladt vele a boglyához, s ott szépen letette Ilonkának, hadd egye meg. Aztán megint visszaszaladt a gazdájához, s úgy tett, mintha kenyeret kérne. A vadász másodszor is adott, de egy szempillantásra már visszatért a kutya, s csak folytatta a hízelkedést.
- De már ennek utánanézek - szólt a vadász -, mert lehetetlen, hogy a kutyám egye meg.
Harmadszor is adott kenyeret, de most már követte a kutyát, hogy hová viszi, kinek adja. Hát csak elállt szeme-szája, mikor a boglyához ért. Ott térdelt Ilonka, két kezével átölelve az őzike nyakát, s hullott a könny a szeméből, mint a záporeső.
Ó, édes vadász bácsikám, ne bántsa ezt az őzikét, mert ez az én Palkó öcsém, aki most változott őzzé.
- Ne félj, kisleány, nem bántom az öcsédet - szólt a vadász, aki éppen a királyúrfi volt. Aztán erősen elszomorodott a királyúrfi arca.
- Hát ti nem tudtátok - kérdezte Ilonkát -, hogy ez egy elvarázsolt erdő, ahol amely állat lábnyomából iszik valaki, azzá az állattá változik?
- Jaj, nem tudtuk, mert nekünk sem apánk, sem anyánk, aki mondta volna - felelt Ilonka.
- Márpedig ez úgy van. A vörös királyé volt ez az erdő, s mikor az én apám, a fekete király elfoglalta tőle, azzal varázsolta meg, hogy amíg vissza nem adja, minden emberi teremtés olyan állattá változzék ebben az erdőben, amilyen állatnak a lába nyomából iszik. Ne búsulj, kislány, csak gyere az én palotámba az őzikével együtt, s ott majd úri dolgotok lesz!
Mit ér nekem az úri élet - mondta Ilonka -, ha az én öcsém őznek marad.
- Ne félj, addig könyörgök az édesapámnak, míg vissza nem adja az erdőt a vörös királynak, s minden jóra fordul.
Ezalatt szép csöndesen mendegéltek hazafelé, s öreg estére haza is értek. A királyúrfi a kis Ilonkát megtette első szobaleányának, az őzikének pedig külön házikót építetett a kertjében. Az ám, de nem tetszett ez a dolog a szakácsnénak, akinek egy növendék leánya volt, s szerette volna, hogy az legyen az első leány a palotában. Ette is a méreg a szakácsnét, de nagyon. Ha tehette volna, elpusztította volna a föld színéről Ilonkát.
A királyúrfi észrevett valamit, s meg is hagyta Ilonkának, hogy amikor ő elmegy hazulról, ki ne mozduljon a palotából, hogy baja ne essék. Hanem Ilonka nem állotta meg, hogy míg a királyúrfi vadászni odajárt, ki ne menjen a kertbe, ahol az őzike volt elzárva. Egész nap együtt voltak, jártak-keltek a kertben.
Volt a kert közepén egy nagy kerek tó. Ez a tó tele volt aranyhalakkal meg aranytollú kacsákkal. Az őzike egész nap a tó partján futkározott, s nézdegélte, hogy úszkálnak az aranyhalacskák meg a kacsák. Ilonka is odament a tó partjára, s mikor már a nap lenyugodott, még akkor is ott álldogált a tó partján.
Egyszerre csak a háta mögött termett a szakácsné, s azt mondja Ilonkának:
- No, ugye, szépek ezek az aranyhalacskák?
- Jaj de szépek! - mondta Ilonka.
- Hát még a kacsák!
- Azok is szépek, de milyen szépek!
- Ehe - folytatta tovább a szakácsné -, hátha még föléje hajolnál a tónak, mit látnál!
- Mit látnék? - kérdezte Ilonka.
- Mit? Egy szép leánykát! De olyan szépet, hogy a napra lehet nézni, de arra nem. Hajolj csak a víz fölé!
Ilonka nem sokáig kérette magát, a víz fölé hajolt. Csakugyan látott a tó fenekén egy leányarcot, de az az ő arca volt. Mondotta is:
- Hiszen ez az én arcom!
- No, ha a tied - mondta a rossz lélek -, hát maradj is ott örökre! s azzal a tóba lökte Ilonkát.
Haj, szegény őzike! Szaladt, nyihogott, kaparta a kerítést, a kaput, ha valaki jönne, de nem jött senki. A királyfi még nem volt otthon, s mire hazajött, a szakácsné már rég fent volt a palotában, s el is készült a vacsorával.
Hanem a királyúrfinak az volt az első kérdése:
- Hol van Ilonka?
A szakácsné azt mondta, bizonyosan valahol az erdőben kóborog.
A királyúrfi azonban ezzel a válasszal nem elégedett meg, s mindjárt szaladt a kertbe.
- Ott lesz bizonyosan az őzikével.
Az őzike ott volt, de Ilonkát bizony nem találta.
Hej, szegény őzike! Ha ő meg tudott volna szólalni! De hiába erőlködött, nem tudott egyebet, csak nyihogott, s fejét egyre hajtogatta a tó felé, mintha oda mutatott volna.
"Hátha a tóba esett" - gondolta a királyúrfi.
- Hé legények! - kiáltott. - Hamar ide, merjétek ki a tavat!
Egyszeribe összeszaladt a cselédség, s kimerték a tavat, de Ilonkát nem találták.
Haj, Istenem, búsult a királyúrfi, búsult erősen. Másnap kihirdette az egész országban, hogy aki előkeríti Ilonkát, azt egész életére boldoggá teszi. Hanem Ilonka csak nem került elő.
De még a szakácsné sem tudta elgondolni, hogy hová tűnhetett el Ilonka, ő igazán a tóba lökte. Le is ment egyszer a kertbe, hogy szétnézzen ott. Hát mit lát! Eddig száz aranykacsa volt, s most százegy van. Bizonyosan kacsa lett belőle − gondolta magában. Haj, csak tudná, melyik a sok közül, majd elpusztítaná. De a százegy kacsa olyan egyforma volt, mint százegy tojás.
Eközben a királyfi erős beteg lett. Leverte a lábáról a sok tűnődés, búslakodás, nem tudta elfelejteni szegény Ilonkát. Egyéb sem kellet a gonosz szakácsnénak. Bement a királyúrfihoz, s azt mondta:
- Felséges királyúrfi, az éjjel álmomban megjelent egy öreg, ősz ember, s azt mondta, addig meg nem gyógyul felséged, míg az aranykacsáit sorba meg nem eszi.
Ott volt az öreg király is, s az mindjárt azt mondta:
- Hát akkor csak öld le egymás után azokat a kacsákat.
- Nem gyógyulok én meg attól soha - mondta a királyúrfi.
- Add vissza, édesapám azt az elvarázsolt erdőt a vörös királynak, s akkor meggyógyulok.
- Bolond beszéd! − kiáltott a király mérgesen. − Már attól hogyan gyógyulnál meg?
- Csak add vissza, édesapám, majd meglátod.
De az öreg királlyal nem lehetett beszélni. Mindent megtett volna a fiáért, csak azt nem, olyan erősen haragudott a vörös királyra, aki meg a selyemrétet foglalta el tőle. A királyúrfi pedig azért szerette volna visszaadni az erdőt, mert akkor az őzikéből ismét Palkó lett volna, s tőle aztán megtudja, hogy hová tűnt el Ilonka.
A szakácsné még aznap leölt egy aranykacsát, a királyúrfi evett is belőle, de még rosszabbul lett. Mindennap betegebb lett szegény királyfi, nemhogy használt volna a kacsapecsenye, de még ártott. Már erre összegyűltek az ország bölcsei, a király elébe járultak, s azt mondta a vezetőjük:
- Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, add vissza a vörös király erdejét, mert különben kifogysz a fiadból, s aztán kire marad ez a szép ország?
Na erre, már a király szíve is meglágyult. Egyszeribe kengyelfutót szalajtott a vörös királyhoz azzal az üzenettel, hogy csak legyen övé újra az az erdő, de aztán feloldja ám a varázs alól! Még aznap visszanyargalt a kengyelfutó azzal az üzenettel, hogy tisztelteti a vörös király, ő is visszaadja neki a selyemrétet, s ezután barátságban él vele, míg a világ és még két nap.
Hej, lett erre nagy öröm az egész országban! Hány vadállatból lett újra ember, aki ivott volt valami lábnyomból az elvarázsolt erdőben − no, annak se szeri, se száma! Bezzeg hogy az őzikéből is abban a minutában Palkó lett. De a királyúrfi is mindjárt kiugrott az ágyból. Kutya baja sem volt, s szaladt le a kertbe az őzikéhez. Az ám, Palkó volt már az! Ő aztán mindent elmondott a királyúrfinak:
- Ne félj, királyúrfi − mondta Palkó − ott úszkál a többi kacsa közt Ilonka, én tudom, melyik az. Nézd, a feje búbján egy gyémántcsillag ragyog.
- Az ám, ott a gyémántcsillag! Csak kijönne!
- Mindjárt kijő, csak én szólítsam −mondta Palkó, s azzal elkezdte hívogatni:
Kácsa, kácsa, szállj ki,
vár rád a királyfi!
Hát erre, csak hallgassatok ide! - felröppent a többi közül az a kacsa, amelyiknek fején a gyémántcsillag ragyogott, s a kácsából egyszeribe egy szépséges leány lett.
Csaptak olyan lakodalmat, hogy hét országra szólott a híre. Palkót, mikor nagyra növekedett, megtették fővezérnek, s máig is élnek, ha meg nem haltak.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 10pt; PADDING-LEFT: 10pt; PADDING-TOP: 20pt" align=justify>
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innét, hetedhét országon túl, volt egyszer egy kisleány meg egy kisfiú. A kisleányt Ilonkának hívták, a fiút Palkónak. Hej, szegény gyerekek, nem volt nekik senkijük ezen a világon! Apjuk, anyjuk meghalt, s úgy maradtak, mint az ujjam. Egy hétig, kettőig még csak volt, ahogy volt, de egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy sem ételük, sem italuk.
Azt mondta Ilonka Palkónak nagy bánatosan:
- Édes Palkó öcsém, induljunk el szerencsét próbálni, mert ha itthon maradunk, még éhen is halunk.
- Igazad van, Ilona - mondta Palkó, s azzal összeszedték, ami kevés holmijuk volt, s elindultak világgá.
Mentek, mendegéltek, hegyeken-völgyeken által, s addig mentek, mendegéltek, hogy egy nagy rengeteg erdőbe értek. Egyszerre csak megszólalt Palkó:
- Jaj, lelkem Ilonkám, de szomjas vagyok! Nézd, itt valami vadállat lába nyomában víz fakadt, én iszom belőle!
De Ilonka nem engedte meg, hanem éppen ott volt egy vadalmafa, arról leszakított egy almát, s odaadta Palkónak, hogy azzal enyhítse meg a szomjúságát.
Aztán továbbmentek, de Palkó újra nagyon szomjas lett, s újra inni akart valami lábnyomból.
- Ne, ne igyál - kiáltott Ilonka -, mert az ilyen víztől beteg leszel!
Szerencsére a közelben volt egy vadalmafa, arról Ilonka leszakított egy almát, s Palkó ismét megenyhítette a szomjúságát. De még egy puskalövésnyire sem haladtak, Palkót úgy elfogta a szomjúság, hogy most már nem tudta megállani, s nekifeküdt egy lábnyomnak. Eleget rimánkodott szegény Ilonka, hogy ne igyék abból a poshadt vízből, mert halálra betegedhetik, de Palkó nem tudta tovább türtőztetni a szomjúságát, s halljatok csodát, amint egy kortyot lenyelt a vízből, őzikévé változott!
Haj, sírt szegény Ilonka, hogy keserves sírásával fölverte a rengeteg erdőt.
- Ó, szegény testvérem - kesergett -, mi lesz most velünk, szegény árvákkal!
Palkó, Palkó, mit tettél! Ha vadász vetődik erre, még meg is lő!
Az őzike is keservesen nyihogott, egyre az Ilonka kötőjéhez simult, s nyalogatta a kezét, de szólni nem tudott szegényke.
"Bizonyosan őznek a lába nyoma volt, amiből Palkó ivott - mondta magának Ilonka. Úgy kell lenni, úgy".
S aztán újra keserves sírásra fakadt.
Eközben kiértek egy nagy pusztaságra. Jaj, de nagyot dobbant az Ilonka szíve! A pusztaság túlsó szélén egy vadász állott a kopójával. Ha ez a vadász meglátja, mindjárt meglövi az ő öccsét. Szerencsére egy nagy szénaboglya volt a közelben, s hirtelen bebújt az alá az őzikével. Hanem a kopó mégis észrevette őket. Odaszaladt a boglya tövéhez, aztán megint visszaszaladt gazdájához, elkezdett neki hízelegni, körülnyalta-falta.
A vadász azt hitte, hogy éhes a kutyája, s egy jó darab kenyeret dobott neki. A kopó meg fölkapta a kenyeret, elszaladt vele a boglyához, s ott szépen letette Ilonkának, hadd egye meg. Aztán megint visszaszaladt a gazdájához, s úgy tett, mintha kenyeret kérne. A vadász másodszor is adott, de egy szempillantásra már visszatért a kutya, s csak folytatta a hízelkedést.
- De már ennek utánanézek - szólt a vadász -, mert lehetetlen, hogy a kutyám egye meg.
Harmadszor is adott kenyeret, de most már követte a kutyát, hogy hová viszi, kinek adja. Hát csak elállt szeme-szája, mikor a boglyához ért. Ott térdelt Ilonka, két kezével átölelve az őzike nyakát, s hullott a könny a szeméből, mint a záporeső.
Ó, édes vadász bácsikám, ne bántsa ezt az őzikét, mert ez az én Palkó öcsém, aki most változott őzzé.
- Ne félj, kisleány, nem bántom az öcsédet - szólt a vadász, aki éppen a királyúrfi volt. Aztán erősen elszomorodott a királyúrfi arca.
- Hát ti nem tudtátok - kérdezte Ilonkát -, hogy ez egy elvarázsolt erdő, ahol amely állat lábnyomából iszik valaki, azzá az állattá változik?
- Jaj, nem tudtuk, mert nekünk sem apánk, sem anyánk, aki mondta volna - felelt Ilonka.
- Márpedig ez úgy van. A vörös királyé volt ez az erdő, s mikor az én apám, a fekete király elfoglalta tőle, azzal varázsolta meg, hogy amíg vissza nem adja, minden emberi teremtés olyan állattá változzék ebben az erdőben, amilyen állatnak a lába nyomából iszik. Ne búsulj, kislány, csak gyere az én palotámba az őzikével együtt, s ott majd úri dolgotok lesz!
Mit ér nekem az úri élet - mondta Ilonka -, ha az én öcsém őznek marad.
- Ne félj, addig könyörgök az édesapámnak, míg vissza nem adja az erdőt a vörös királynak, s minden jóra fordul.
Ezalatt szép csöndesen mendegéltek hazafelé, s öreg estére haza is értek. A királyúrfi a kis Ilonkát megtette első szobaleányának, az őzikének pedig külön házikót építetett a kertjében. Az ám, de nem tetszett ez a dolog a szakácsnénak, akinek egy növendék leánya volt, s szerette volna, hogy az legyen az első leány a palotában. Ette is a méreg a szakácsnét, de nagyon. Ha tehette volna, elpusztította volna a föld színéről Ilonkát.
A királyúrfi észrevett valamit, s meg is hagyta Ilonkának, hogy amikor ő elmegy hazulról, ki ne mozduljon a palotából, hogy baja ne essék. Hanem Ilonka nem állotta meg, hogy míg a királyúrfi vadászni odajárt, ki ne menjen a kertbe, ahol az őzike volt elzárva. Egész nap együtt voltak, jártak-keltek a kertben.
Volt a kert közepén egy nagy kerek tó. Ez a tó tele volt aranyhalakkal meg aranytollú kacsákkal. Az őzike egész nap a tó partján futkározott, s nézdegélte, hogy úszkálnak az aranyhalacskák meg a kacsák. Ilonka is odament a tó partjára, s mikor már a nap lenyugodott, még akkor is ott álldogált a tó partján.
Egyszerre csak a háta mögött termett a szakácsné, s azt mondja Ilonkának:
- No, ugye, szépek ezek az aranyhalacskák?
- Jaj de szépek! - mondta Ilonka.
- Hát még a kacsák!
- Azok is szépek, de milyen szépek!
- Ehe - folytatta tovább a szakácsné -, hátha még föléje hajolnál a tónak, mit látnál!
- Mit látnék? - kérdezte Ilonka.
- Mit? Egy szép leánykát! De olyan szépet, hogy a napra lehet nézni, de arra nem. Hajolj csak a víz fölé!
Ilonka nem sokáig kérette magát, a víz fölé hajolt. Csakugyan látott a tó fenekén egy leányarcot, de az az ő arca volt. Mondotta is:
- Hiszen ez az én arcom!
- No, ha a tied - mondta a rossz lélek -, hát maradj is ott örökre! s azzal a tóba lökte Ilonkát.
Haj, szegény őzike! Szaladt, nyihogott, kaparta a kerítést, a kaput, ha valaki jönne, de nem jött senki. A királyfi még nem volt otthon, s mire hazajött, a szakácsné már rég fent volt a palotában, s el is készült a vacsorával.
Hanem a királyúrfinak az volt az első kérdése:
- Hol van Ilonka?
A szakácsné azt mondta, bizonyosan valahol az erdőben kóborog.
A királyúrfi azonban ezzel a válasszal nem elégedett meg, s mindjárt szaladt a kertbe.
- Ott lesz bizonyosan az őzikével.
Az őzike ott volt, de Ilonkát bizony nem találta.
Hej, szegény őzike! Ha ő meg tudott volna szólalni! De hiába erőlködött, nem tudott egyebet, csak nyihogott, s fejét egyre hajtogatta a tó felé, mintha oda mutatott volna.
"Hátha a tóba esett" - gondolta a királyúrfi.
- Hé legények! - kiáltott. - Hamar ide, merjétek ki a tavat!
Egyszeribe összeszaladt a cselédség, s kimerték a tavat, de Ilonkát nem találták.
Haj, Istenem, búsult a királyúrfi, búsult erősen. Másnap kihirdette az egész országban, hogy aki előkeríti Ilonkát, azt egész életére boldoggá teszi. Hanem Ilonka csak nem került elő.
De még a szakácsné sem tudta elgondolni, hogy hová tűnhetett el Ilonka, ő igazán a tóba lökte. Le is ment egyszer a kertbe, hogy szétnézzen ott. Hát mit lát! Eddig száz aranykacsa volt, s most százegy van. Bizonyosan kacsa lett belőle − gondolta magában. Haj, csak tudná, melyik a sok közül, majd elpusztítaná. De a százegy kacsa olyan egyforma volt, mint százegy tojás.
Eközben a királyfi erős beteg lett. Leverte a lábáról a sok tűnődés, búslakodás, nem tudta elfelejteni szegény Ilonkát. Egyéb sem kellet a gonosz szakácsnénak. Bement a királyúrfihoz, s azt mondta:
- Felséges királyúrfi, az éjjel álmomban megjelent egy öreg, ősz ember, s azt mondta, addig meg nem gyógyul felséged, míg az aranykacsáit sorba meg nem eszi.
Ott volt az öreg király is, s az mindjárt azt mondta:
- Hát akkor csak öld le egymás után azokat a kacsákat.
- Nem gyógyulok én meg attól soha - mondta a királyúrfi.
- Add vissza, édesapám azt az elvarázsolt erdőt a vörös királynak, s akkor meggyógyulok.
- Bolond beszéd! − kiáltott a király mérgesen. − Már attól hogyan gyógyulnál meg?
- Csak add vissza, édesapám, majd meglátod.
De az öreg királlyal nem lehetett beszélni. Mindent megtett volna a fiáért, csak azt nem, olyan erősen haragudott a vörös királyra, aki meg a selyemrétet foglalta el tőle. A királyúrfi pedig azért szerette volna visszaadni az erdőt, mert akkor az őzikéből ismét Palkó lett volna, s tőle aztán megtudja, hogy hová tűnt el Ilonka.
A szakácsné még aznap leölt egy aranykacsát, a királyúrfi evett is belőle, de még rosszabbul lett. Mindennap betegebb lett szegény királyfi, nemhogy használt volna a kacsapecsenye, de még ártott. Már erre összegyűltek az ország bölcsei, a király elébe járultak, s azt mondta a vezetőjük:
- Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, add vissza a vörös király erdejét, mert különben kifogysz a fiadból, s aztán kire marad ez a szép ország?
Na erre, már a király szíve is meglágyult. Egyszeribe kengyelfutót szalajtott a vörös királyhoz azzal az üzenettel, hogy csak legyen övé újra az az erdő, de aztán feloldja ám a varázs alól! Még aznap visszanyargalt a kengyelfutó azzal az üzenettel, hogy tisztelteti a vörös király, ő is visszaadja neki a selyemrétet, s ezután barátságban él vele, míg a világ és még két nap.
Hej, lett erre nagy öröm az egész országban! Hány vadállatból lett újra ember, aki ivott volt valami lábnyomból az elvarázsolt erdőben − no, annak se szeri, se száma! Bezzeg hogy az őzikéből is abban a minutában Palkó lett. De a királyúrfi is mindjárt kiugrott az ágyból. Kutya baja sem volt, s szaladt le a kertbe az őzikéhez. Az ám, Palkó volt már az! Ő aztán mindent elmondott a királyúrfinak:
- Ne félj, királyúrfi − mondta Palkó − ott úszkál a többi kacsa közt Ilonka, én tudom, melyik az. Nézd, a feje búbján egy gyémántcsillag ragyog.
- Az ám, ott a gyémántcsillag! Csak kijönne!
- Mindjárt kijő, csak én szólítsam −mondta Palkó, s azzal elkezdte hívogatni:
Kácsa, kácsa, szállj ki,
vár rád a királyfi!
Hát erre, csak hallgassatok ide! - felröppent a többi közül az a kacsa, amelyiknek fején a gyémántcsillag ragyogott, s a kácsából egyszeribe egy szépséges leány lett.
Csaptak olyan lakodalmat, hogy hét országra szólott a híre. Palkót, mikor nagyra növekedett, megtették fővezérnek, s máig is élnek, ha meg nem haltak.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Szíriusz-rádiójáték
A Szíriusz kapítány 80-as években ment a rádióban nyáriszünetenként. Nagyon kedveltem. Egy pár részét meg lehet találni a neten, de a felét sajna nem találtam.
Szíriusz kapitány színre lép I.
Szíriusz kapitány haragszik II.
Szíriusz kapitány és a csillaglány III.
Szíriusz kapitány fogságba esik IV.
Szíriusz kapitány veszélyben V.
Szíriusz és Corinta VI.
Szíriusz és az ősember VII.
Szíriusz és a rettenetes vendég VIII.
Szíriusz és a Holdon nyíló bársonyrózsa IX.
Szíriusz és az emberke X.
Szíriusz és a tizenkét nevelőnő XI.
Szíriusz kapitány és Leonida néni XII.
Szíriusz kapitány és a titokzatos robot XIII.
Én ebből a sorozatból keresném, a II., III., IV., V., IX., részeket
Előre is köszi ha valakinek megvan
A Szíriusz kapítány 80-as években ment a rádióban nyáriszünetenként. Nagyon kedveltem. Egy pár részét meg lehet találni a neten, de a felét sajna nem találtam.
Szíriusz kapitány színre lép I.
Szíriusz kapitány haragszik II.
Szíriusz kapitány és a csillaglány III.
Szíriusz kapitány fogságba esik IV.
Szíriusz kapitány veszélyben V.
Szíriusz és Corinta VI.
Szíriusz és az ősember VII.
Szíriusz és a rettenetes vendég VIII.
Szíriusz és a Holdon nyíló bársonyrózsa IX.
Szíriusz és az emberke X.
Szíriusz és a tizenkét nevelőnő XI.
Szíriusz kapitány és Leonida néni XII.
Szíriusz kapitány és a titokzatos robot XIII.
Én ebből a sorozatból keresném, a II., III., IV., V., IX., részeket
Előre is köszi ha valakinek megvan
Marikaovónak üzenem, hogy a kutyás éneknek az a címe, hogy Mese a buta kutyáról. A RáczAladár zeneiskola A zene -öröm! című 2005-ös lemezén van meg. Próbáltam feltölteni, de nem megy....a cd borítón van egy weboldal is, esetleg ott meg lehet nézni: razeneiskola.musichello.com
a cd borítón van egy weboldal is, esetleg ott meg lehet nézni: razeneiskola.musichello.comKizöldült a levelecske
arra járt egy kicsi kecske
ismersz engem levelecske?
jól ismerlek, kicsi kecske
no, ha ismersz levelecske,
én bekaplak, szólt a kecske.
rászállott egy kis legyecske,
megremeg a kicsi kecske
Elfutott a kicsi kecske,
tovább nő a levelecske.
arra járt egy kicsi kecske
ismersz engem levelecske?
jól ismerlek, kicsi kecske
no, ha ismersz levelecske,
én bekaplak, szólt a kecske.
rászállott egy kis legyecske,
megremeg a kicsi kecske
Elfutott a kicsi kecske,
tovább nő a levelecske.
Igen!2 napig regisztrált tag kell legyél és kell legyen 20 értelmes hozzászólásod.Csipkebogyó aláírásában elolvashatod.
Letölteni csak Állandó Tagok tudnak, hogy te is az legyél 20 TÉMÁBA VÁGÓ, ÉRTELMES hozzászólást kell írnod
(a feltöltés is annak számít), és 48 órának kell eltelnie a regisztrációdtól számítva.
A 20 hozzászólást gyorsan megszerezheted itt: #Szójátékok
Feltöltéshez segítség: #Itt található
CanadaHun Teljes Szabályzatát: #Itt olvashatod
A KERESŐ megtalálásához segítséget: #Itt találsz
(a feltöltés is annak számít), és 48 órának kell eltelnie a regisztrációdtól számítva.
A 20 hozzászólást gyorsan megszerezheted itt: #Szójátékok
Feltöltéshez segítség: #Itt található
CanadaHun Teljes Szabályzatát: #Itt olvashatod
A KERESŐ megtalálásához segítséget: #Itt találsz
- Státusza
