Hana Györgyi

- erdő-mező hogyha alszik
az én szívem nem álmodik
sátorban iszogatom a nektárt,
Szép istennők isteni italát.

Fáj a szívem, nem tudom mit tegyek,
indul a vonatom, maradjak vagy menjek?
Az állomáson lehet, hogy nem is várnak,
fordítsak hátat ennek az álnok világnak?

Csak mondd, hogy vársz, repüljek feléd,
mindent megteszek forró csókodért,
követlek bármerre, míg világ a világ,
szívem egyre csak szerelmedért kiált.

További szép nyári napokat kívánok!
Szeretettel Irmus

- zöldhasú mezők mögött
a hegy is almazöld
én pedig mászok, mászok
hátadra is felállok.

Kedvesem szeress, hisz nagyon szeretlek,
szeress, hogy ne legyen vége életemnek,
míg vagy nekem, addig boldogan élek,
ha átölel két karod, a haláltól sem félek.

Kérlek adj erőt megfáradt lelkemnek,
adj egy utolsó esélyt rongy életemnek,
kérlek ne mondd soha azt, hogy nem,
egész lényedet, ahogy van, szeretem.

Nélküled nincs élet, csak a rút halál,
ha eldobsz magadtól, a sarkon már rám vár,
ne lökj a karjába, őt soha nem szerettem,
tudod miért élek? Te vagy a mindenem.

Drága Györgyikém!
Nagyon szép hét kezdést és kellemes napot kívánok neked.
Köszönöm a kedves látogatásodat.
Puszi Marika

- mint nádasban, ki bujkál
nézem a képed, aludjál
Már hárfa sem szól
valahol béka kurutyol

Ne kérdezd miért, mert hosszú a válasz,
ha van időd akkor a válaszra várhatsz,
csak annyit tudok, hogy szeretlek téged,
érzem, hogy egyszer meghalok érted.

- sárga sarló sárba szárad,
szájam smárolná a szádat
De jóü, hogy visszajöttél,
megint hozzám szólni kezdtél

- a táskában nincs ceruza
valaki a fülemet meghúzza
mivel fogok rajzolni ma?
meg kell kerüjön a ceruza
cd

- reménység szép szemed
szelídség két kezed;
szeretni te tudsz csak,
éltemnek nappja vagy.
(Somógyi Galléria

Kedves Györgyikém!
Olvasgattam a verseidet, szépek, csak nagyon szomorúak.
Kívánok neked nagyon szép vidám napot.
Puszi Marika

Rám tört a gyilkos kór, úgy égek,
meghalni volna jó, most mégis félek,
a kín marcangolja testemet,
fáj, hogy egyedül szenvedek.

- pompás zöld a kert
én szívem azt képzeld,
lombok alatt susog a szél,
virágkelyhekről mesél.

Magasan szállok a kavargó széllel,
megfáradt lelkemet sodorja az ár,
vén felhőkre felfestem vörös vérrel,
összetört szívem itt is csak reád vár.

Nem fáj semmi, a halál eljött értem,
nincs többé kín, a nyugalom rám talált,
szívemben a bánat csatázik érted,
lelkem üdvözli a megváltó halált.

Csak még egy halk utolsó szó mit kérek,
ne sajnáld tőlem, hisz ez nekem kijár,
ne törd össze szívem, elmegyek végleg,
emléked őrzöm, ne keress bennem hibát.

Testem nem érzem, elfolyt minden vérem,
lelkem szabadon lebeg már odaát,
boldog vagyok, itt nincsen mitől félnem,
bár maradtam volna még egy éjszakát.

Innen nincs visszaút, megnyugszom szépen,
elmúlik velem együtt a sok sírás,
s, ha odafentről is könnyem hull érted,
áztatom vállad, hullik rád könnyvirág.