Zsidófiús álmom.<o> </o>
<o></o>
Tizenvalahány évvel ezelőtt azt álmodtam, hogy előző életemben zsidófiú voltam. Koncentrációs táborba zártak. Ott iskolába kellett járni, és ha valaki nem tudott azonnal válaszolni a tanítónak, vagy nem ötös volt a dolgozata, azt tarkón lőtték. Volt egy izmos, magas sötéthajú, fehér bőrű, kék szemű barátom. Eljött a húgával kimenteni a koncentrációs táborból. Épp a portán voltam egy fasiszta katona állt őrt puskával a kezében. A barátom megfogta a kezem, és kirántott, majd futásnak eredtünk. A katona utánunk lőtt, de csak a barátom húgának a lábát találta el. A barátom hátán volt egy élelmiszeres tarisznya, azt én átvettem tőle, ő pedig a húgát kapta fel, így menekültünk. Eljutottunk egészen a Balaton északi felén lévő hegyek derekáig. Ekkor a húga eltűnt, nem tudom hová. Mi feljebb kapaszkodtunk a hegyen, míg egy kis ritkán épült házas faluba jutottunk. Mivel esteledett, bekérezkedtünk egy házba, ahová be is engedtek éjszakai szálásra. Éjfélkor felkeltett bennünket a házigazda, hogy meneküljünk tovább, mert a felesége beárulta, hogy zsidót rejtegetünk, aki menekült. Nagy sár volt itt, mert valószínű, hogy éjszaka esett. Egy darabig együtt mentünk feljebb a hegyen, míg egy válaszút elé értünk. Ekkor azt mondtam a barátomnak, hogy váljunk kétfelé, így nagyobb az esélyünk, hogy meg tudunk szökni a fasiszták elől. Ő jobbra tért, míg én mentem változatlanul fölfelé. Addig mentem, míg egy barlangot találtam. Addigra már felkelt a hold, ami teljesen gömbölyű volt, és bevilágította az egész környéket. Egy darabig álltam a barlang szájánál, csodáltam a holdvilágos tájat. Ekkor egy család jött ki a barlangból, ők is zsidók voltak. A lány tőlem két évvel volt fiatalabb. Idős édesapja volt, akivel ide menekültek fel a fasiszták elől. Ahogy néztem a holdat, hátulról átkarolta a nyakamat. Megszerettük egymást és összeházasodtunk. Ekhós szekérrel jártuk az országot. Öt gyermekünk született, mire Szegedre értünk. Ott át akartunk kelni csónakkal a Tiszán, hogy kimeneküljünk az országból, mert reméltük, hogy akkor életben maradhatunk. A csónakkal már a folyó közepén jártunk, mikor egy fedeles szárnyú bombázó repülő iszonyú zúgását hallottuk, ami rövid időn belül meg is jelent. Géppuskával lelőtte a gyerekeimet, feleségemet, aki a legkisebb gyermekemet egy 5 hónapos kisfiút tartott a karjában. Ekkor már nem érdekelt semmi, vakon eveztem, csak eveztem, mikor engem is lelőtt. Erőltettem, hogy mi történt még, mikor békaperspektívában láttam a környéket, és elkezdtem emelkedni felfelé. Akkor döbbentem rá, hogy meghaltam.<o> </o>
Az álmom előzménye az, hogy addig nem tudtam semmilyen zsidósággal kapcsolatos filmet megnézni a tv -ben. Ki kellett menekülnöm, hogy a sok borzalmat ne kelljen végig élni.
Ez is magyarázza számomra, hogy van élet a halál után.
<o></o>
