Nem szeretném elűzni Ernőt a topikból, ez egy másik topikban egyszer már összejöt, de annyira jó a téma, hogy nem tudom kihagyni. Millió bocsánat, Ernő!
Ez nem inkább fordítva igaz?
Amíg nem látok valamit igazán, addig nem tudom mit látok, és amíg nem érzékelek valamit jól, addig nem tudom, mit érzékelek. Ennek sztem így van értelme.
Nagyon jó a történet! tényleg, Ernő, kedves, a "női" megérzés is az ezoteria tárgykörébe tartozik, lévén ez már egyfajta jóslás is. Ez naponta megesik. Ha nyitott szemmel és füllel jársz, bizonyára rengeteg példád is van erre saját környezetedből. Te mivel magyarázod materiálisan a megérzést?
Az agy csupán eszköze a valóság megismerésnek, de nem az agy határozza meg a valóságot végső soron. Olyan, mintha azt mondanánk, hogy "az autó hozott idáig", miközben jól tudjuk, hogy az autó csak eszköz volt, a sofőr volt az, aki elhozott, hiszen az eszközt ő működtette.
Hú, kedves EUhun, tuti a kérdés! Kedves Ernő, ha csak az van, amit látunk, akkor mi van egy vakembernek?
Egy vak embernek számos más érzéke fejlődik ki, vagy inkáb erősödik meg, amivel néha még a látóknál is jobban tudják leképezni a valóságot. Így igaz. Ez az 5. pont kicsit zavaros. Átgondolnád még egyszer? Szem mást akartál írni, mert hol van köze egy vak ember, vagy bárki a valóságához az, hogy mások látják őt?
Ezt a történetet én is hallottam. Erre mondaná Ernő, hogy ez "városi legenda".
Attól füg. Egy műszaki beállítottságú ember azonnal a méreteivel kezdené. Egy festő a színével. Van az is, aki összehasonlít, persze, de van, aki leírja, amit lát. Ez teljesen egyéni, nem érdemes általánoságokban gondolkodni ebben.
Jelzem, nem az agy az, amelyik döntéseket hoz, összehasonlításokat végez, mint írtam előbb. De oké, legyen. Akkor ezt a kijelentésedet légy kedves bizonyítani.
Hogyne! Az időt nem látjuk, azt érzékeljük. Pedig az idő is végső soron távolság.
Természetesen. Én csak a gondolkodás teljes hiányát tudom nehezen megérteni, ami a dogmákhoz vezet. A materializnus is kitermeli a maga dogmáját, és dogmatikusait, akik nem akarnak továb látni az oruknál.
Egyetértek.
Az nem működne, mert a kutya nem menne oda vitatkozni vele, és megyőzni, hogy más is van azon kívül, amit ő gondol.
De nagyon jó ez így, hogy itt piszkál benünket, mert gondolkodásra késztet. Legalább meg tudjuk fogalmazni magunknak, legalább, hogy mit gondolunk az ezoterikus dolgokról, és miért.
Hm.
Ernőőőőőő!!!
Te nagyon beteg vagy!
Hú, te nagyon képben vagy ezekben a lelkitraumás dolgokban! Nocsak!
Azért, mert szigorúan lekorlátozott materialista vagy, még lehetnél tájékozotabb, és pontosabb! Magyarországon már akkor is magas volt a "suicidok" (értsd öngyilkosok) száma, amikor ezoteria még a fasorban sem volt! Nem tudom, pl. olyan felmérés készült-e, hogy az ezósok vagy a materiaisták közül került-e ki több öngyilkos. Az jelentene valamit, de ez a következtetés így a jelen vitában értemezhetetlen.