Sziasztok!
Ezt oldalról másoltam. Szerintem, nagyon találó, legalábbis én ebben hiszek.
"
Túlvilág
Könyveket lehetne megtölteni a túlvilágról szóló információkkal, és sosem érnék a végére. Hasonlóan ahhoz, mintha azt akarnám leírni, milyen hely is a Föld. Azonban van egy - két dolog amit érdemes elmondani, a teljesség igénye nélkül.
Nagyon sokféle túlvilág létezik, vagy inkább nagyon sokféle hely van a túlvilágon. (Ugyanúgy mint a földön)
(Ez a mondat valójában így nem teljesen igaz, de mégis ezt "kell" használnom, mivel nem tudok jobbat, és nem áll olyan messze az igazságtól.)
Az, hogy az ember a halála után, "hova" kerül, alapvetően az illetőtől függ. Igazából nem is annyira a tetteitől, mint inkább, attól, hogy ő maga milyen, milyen a gondolati, és érzelmi világa. Bár ez szorosan összefügg a tetteivel.
Először is néhány félreértés:
Nincs pokol!
Ezzel lehet, hogy sokan nem értenek egyet de akkor is így van.
A pokol fogalma valós szellemi információból származik, de hatalmi érdekek miatt szándékosan torzították el, azért, hogy félelmet keltsenek, és ezáltal befolyásolni, irányítani tudják az emberek.
Valójában előfordulhat, hogyha valaki annyira az önzés, a gyűlölet, vagy félelem, érzéseivel azonosul, és ezen a "szinten" éli az életét, akkor halála után, olyan szintre kerül, ahol hozzá hasonló emberekkel együtt, öntudatlanul olyan környezetet teremtenek maguknak a túlvilágon, ami leginkább a pokolra emlékeztet. De csak addig marad itt, amíg fel nem ismeri a saját helyzetét, és közben sokan próbálnak segíteni is neki, de ez általában nem könnyű. Leginkább azért mert nem fogadja el a segítséget. Ennek a szintnek a működési törvényeit ugyanúgy be kell tartani a segítőknek, mint más szintekét.
Egyébként az ritka eset, hogy valaki ide kerüljön.
Másik nagy tévedés a Purgatórium.
Purgatórium sincs, de ez is valós szellemi információn alapul!
De mégis van olyan, amit leginkább a Purgatóriummal lehetne azonosítani.
Képzeld el, hogy meghalsz, és minden amit az életedben tettél, éreztél, gondolatál nyitott könyv mások számára, mindenki számára. Ott állsz lelkileg teljesen meztelenül, felesleges bármiféle magyarázat, mert senkit sem tudsz becsapni, még magadat sem, bár igazából ez még csak eszedbe sem jut, mert itt MINDEN TELJESEN NYÍLVÁNVALÓ.
Képzeld el, hogy van egy csomó olyan dolog, amit kimondhatatlanul, és rettenetesen szégyellsz, végtelenül sajnálod, hogy bizonyos dolgokat tettél, (vagy esetleg éppen azt, hogy nem tettél)! De tehetetlen vagy.
Senki sem szid, nem okolnak semmiért, nem mondanak semmit, egyszerűen csak mindenki tudja mit tettél, és mindezt a maga meztelen valóságában. Nincs meg az a lehetőséged, hogy olyan szempontból nézd, amilyenből szeretnéd. Nincsenek "alibi" okok; "a főnököm követelte meg, hogy ilyen legyek"; "mások is ilyenek voltak."
Leginkább ahhoz hasonlít, mintha egy csomó idegen emberrel beülnél egy moziba, és végignéznéd "Az ilyen voltam" című filmet. Azonban nem magyarázhatod meg a nézőknek, sem a film alatt, sem utána, hogy miért tetted amit tettél, Némán végignézed a filmet, és utána sem szólalhatsz meg. Ráadásul a filmen az is látszik, amit te az életben nem vettél észre, vagy nem akartál észre venni, mégpedig, hogy tetteidnek milyen következménye volt. Mennyit segítettél az embereknek, vagy esetleg éppen mennyi szenvedést, sírást okoztál.
A film után rettenetesen bánod a rossz dolgokat amit tettél, de már nem tudsz változtatni rajta, mert megtörtént.
Ez kimondhatatlanul rossz érzés, annyira szeretnél rajta változtatni, és a lelkiismereted olyan mértékben gyötör, ami olyanná erősödik, mintha elevenen tűzben égnél. Nem olyan mint a földi tűz. Ha beleállnál egy hatalmas tűzbe, az csak kívülről a testedet égetné, és bármennyire is szenvednél, a lelkedet igazából nem érintené.
Ehhez képest bármilyen testi fájdalom, teljesen jelentéktelen. Itt az egész lényed fáj, pontosabban inkább ég, kívül-belül. (A többiek egyszerűen csak szeretnek, még azok is akiknek szenvedést okoztál. Ettől bármilyen furcsa is, egyáltalán nem lesz könyebb).
Mivel itt nem igazán van idő, ezért nehéz megmondani, hogy ez meddig tart, de jó sokáig, addig, amíg az ember teljesen kiég-megtisztul. Közben pedig ennek az emléke mélyen a szellemedbe vésődik.
Na ez a purgatórium!
Miközben az ember megtisztul, folyamatosan erősödik benne a vágy, hogy jóvá tegye amit elrontott, és vágyik megszületni, olyan szituációba, ahol "jóváteheti a dolgokat".
A kereszténység, ezért tanítja, hogy légy bűnbánó, mert ha tényleg, teljesen őszintén végiggondolod az életed, és megbánod azokat a tetteidet, amire a lelkiismereted azt mondja, hogy rossz, akkor elkerülheted a purgatóriumot, ha esetleg valami dolgod lenne ott.
(gyakorlatilag itt megéled egy enyhített formában, de elkerülni ekkor sem fogod)
Nagyon fontos, hogy a bűnbánat csak akkor működik, ha teljesen őszinte vagy saját magaddal. Ha csak színészkedsz, vagy félelemből teszed, hogy elkerülj általa valami rosszat, akkor semmit sem ér!
Másik nagyon fontos dolog, nem azokat a tetteidet kell megbánni, amire az egyház azt mondja, hogy bűn, hanem azokat amire a lelkiismereted mondja azt, hogy ezt nem kellett volna, vagy nem így kellett volna! És ne keverd össze az egyház által beléd ültetett félelmeket a lelkiismereted szavával! Ezt a kettőt elég nehéz szétválasztani!
Többnyire, ezek az emberek, akik valamely élet után átélnek egy erősebb "purgatórium" élményt, lesznek azok, akik nagyon érzékenyek, apró dolgokért is erős lelkifurdalást éreznek, és közben csodálkoznak rajta, hogy a többi ember nem ilyen. Lehet, hogy még irigylik is a többieket, talán megpróbálnak olyanná válni. Ha szerencsések, akkor nem tudják magukban elnyomni a lelkiismeretet, de ha még is sikerül, akkor sem lesznek olyanok mint a többiek!
Egy jó tanács: Hallgass a lelkiismeretedre! (Ha már magyarázkodásra szorulsz előtte, akkor baj van! Nefeledd, odaát nincs magyarázkodás.
Amikor valaki ezt a "purgatóriumot" az életében éli meg, akkor katatóniás lesz, és általában 1-2 hónap alatt meg is hal. (Ha mesterségesen életben tartják, akkor akár évekig is húzhatja.) De nem minden katatónia oka ez.
A purgatóriumot azért emeltem ki és magyaráztam el ilyen részletesen, mert bár meglehetősen ritka az amikor valaki ennyire intenzív formában megéli, de enyhébb formában meglehetősen sűrűn előfordul. Lehet, hogy te is találkoztál már enyhébb változatával jelenlegi életedben, ami erős lelkiismeretfurdalásként jelentkezett.
Esetemben előfordult, hogy egyik életemben akkora "traumát" éltem meg, hogy a halál után egyfajta öntudatlan "álomszerű" állapotba kerültem, de akkor erre volt szükségem. Az abban az életben átélt élmény miatt ez volt a legjobb. Egyébként nagyon kellemes és pihentető "alvás" volt, amiből az eszmélés, a korábbi emlékek teljes elfelejtésével történt.
Itt most nem áll szándékomba részletezni a túlvilági helyeket, de ha valakit érdekel, ebben a témában egész elfogadható könyvek vannak.
Az egész szintes dolog amit korábban írtam, mármint, hogy ki milyen szinten él, olyan szintre kerül bizonyos szempontból hülyeség. A szellem számára nincsenek szintek, ez csak az egó számára valóság.
Visszatérnék a színpadi példához (ami a hogyan működik a reinkarnáció részben írtam), hogy színészek vagyunk és szerepet játszunk. Az, hogy valaki meghal, nem feltétlenül jelenti azt, hogy lejön a színpadról! Nagyos sok esetben miután valaki meghal, csak egy másik szerepet kezd el játszani. Én azt mondom rá, hogy a teremtett világon belül marad. (Ezt ne értsd félre, csak a jobb érthetőség kedvéért magyarázom így.) Pontosan emiatt: azért mert valaki nem testben létezik, még egyáltalán nem biztos, hogy jobban átlátja a dolgokat mint te!
Hogy érthetőbb legyen: Mikor a szellem leszületik, magára vesz egy csomó tulajdonságot, és kialakítja az egót, amire majd később azt fogja hinni, hogy Ő maga. Lemegy a színpadra (Föld) és elkezdi játszani a szerepét.
Miután meghal, egyáltalán nem biztos, hogy visszatér valódi szellem voltához, lehet, hogy csak másik egót vesz magára, de az is lehet, hogy egyszerűen csak megtartja a régit, és a színpadon marad (Földön), vagy esetleg csak a függöny mögött marad (földközeli régiókban). A korábban leírt túlvilági helyek és élmények jelentős része itt történik, de ez attól még ugyanolyan valóságos, mint a jelenlegi életed.
Honnan tudhatod majd te, hogyha meghaltál, utána nem-e még mindig csak szerepet játszol.
A válasz nagyon egyszerű, ha vissza térsz szellem voltodhoz, akkor azt egyszerűen csak TUDNI fogod. Ha kétséged van, akkor valószínűleg nem tértél vissza, ami egyáltalán nem baj!
Olyasmi ez mint a szerelem érzése. Ha szerelmes vagy, akkor azt egyszerűen csak tudod. Ha csak gondolkozol azon, hogy vajon most már szerelmes vagy-e, akkor valószínűleg nem vagy szerelmes.
Mindezek mellett nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a túlvilági élmények jelentős része (99%-a), nagyon pozitív, kellemes élmény, annyira jó, hogy sokszor nehezére esik visszajönni az embernek."
