Élet a halál után

sztamas · Mar 23, 2009

cathy222 said:
Sajnálom, hogy nem ugrik be, hogy hol, kitől hallottad, olvastad, mert érdekel, maga a dolog kivitelezése is, ami nem lehetett egyszerű. Valami trükkjének kellett legyen, hiszen a felületes alváshoz a mélyalváson keresztül visz az út. Ezek az alvászakaszok nem tartanak sokáig, akkor negyedóránként keltegették a pácienseket? Nem értem. Én is utánanézek, hátha találok ez ügyben valamit.

Azon én is elgondolkoztam, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy ugyanabba az állapotba alszik vissza a kisérleti alany, amiből éppen ki akart jönni? Csupán feltételezés alapján tudom elfogadni a teszetek eredményét. Ez a feltételezés pedig arról szól, hogy a felébreszett ember oda alszik vissza, ahonnan felébresztették, illetve miután a határmezsgyén ébresztették fel a felébresztés előtti stabil állapotba. - Na ezt jól megfogalmaztam, pedig be sem vettem a fogalmazás gátlót!

- Ha ez nem így van, akkor az egész, amit írtam korábban erről csupán száz sebből vérzik.

Az azonban, hogy alvás idején elhagyjuk a testünket, számomra teljesen természetes. És amik az álomban történnek, azoknak köze van a lélek alvási időben való vádorlásához, az is biztosnak látszik azzal együtt, hogy az álmok eseményei, történései üzenet értékűek. Ezek az üzenetek pedig válaszok, de milyen kérdésekre? Az az emberen magán múlik.

fülesmaci93 · Mar 23, 2009

SZÉP NAPOT MINDENKINEK!

Véleményem szerint amíg nem tudjuk, hogyan működik saját idegrendszerünk, gondolkodásunk központi szerve, az agy, addig a "Világegyetem" számunkra leglényegesebb tárgyát nem ismerjük, azt a „tárgyat", aminek segítségével az összes többit megismerjük,igy az
alvászakaszokat és ezzel kapcsolatosakat....
Agyunk az a legfinomabb rendszer, amely képes minden információk folytonos tárolására, agyunk az a ma ismert egyetlen rendszer, amely biztosan állandóan képes szellemünk rezdüléseit meghallani és azokat rögtön átalakítani anyagi folyamatokká. Az agy hajlamos az elmeműkö-
désünk közvetlen, testhezálló testetöltését előidézni.Az agyunk működése elsősorban az agysejtek különösen erős mértékű ingerelhetőségében tér el testünk többi sejtjének működésétől....Az agyunknak kell a szervezetünk sejtjei közül a legtöbb (mintegy tízszeres) energia!Az agyi tevékenységünk elsősorban elektromágneses természetű, és az agyműködésünkre is elsőrban épp ebből az elektromágneses tevékenységből következtethetünk..
Az agyműködés-mérő eljárás, az elektroenkefalográfia (EEG), amely az agy felszínére helyezett elektródok segítségével, az ezek által észlelt elektromos térerősség-változásokból ad lehetőséget arra,hogy az agy belsejében lezajló folyamatokat megismerhessük...Érdekes amikor a tudat mélyrétegeiből az éber tudatba jut valami... Nincs egy helyre korlátozható tudatközpont az agyunkban... Az éber tudatosság az érzékelés, a válaszmozgások megtervezése és az emlékezet együttműködésével függ össze. Sokak szerint viszont a tudat egy átfogóbb agytevékenységi szintet jelent...
Álmaink alatt az agytevékenység jóval intenzívebb, mint ébrenlétünk során. Ez feltétlenül azt jelenti, hogy álmainkban jóval intenzívebben gondolkodunk, mint éber állapotunkban... Az agyunk neurális gátlásai ugyanúgy mérhető, mint a neurális ingerületünk,de ezek és általában nem könnyen különböztethetők meg...Igy joggal kérdezhetjük,hogy a gátlásaink ez alapján erősebbek az álmunkban...Én azt mondom,hogy legtöbbször éber állapotunkban vagyunk jóval gátoltabbak...Az álmainkban az energiaellátás jobban tud az agyra koncentrálódni, hiszen ilyenkor többnyire nemcsak hogy nyugalomban fekszünk, de egyfajta zsibbadásban, a testi mozgási vezérlésünk teljes mértékig a háttérbe szorul...
Az agyunk müködés közben volta képpen négy fő szinten folyik párhuza-
mosan: ezeken a neuronok, az elektronok, a fényhullámok és a vákuumhullámok a gondolathordozók. A fő tudatállapotok az éber, az álmodó, az alvó és a mélyen alvó más és más EEG hullámokat bocsájtanak ki, ezek a béta, alfa, delta és teta hullámok....Az álmunk egy tudattalanba vezető ut és az álmunk egy olyan lelki állapotunk ami a tudat és a tudattalan
között van...Minnél mélyebben belemegyünk a tudattalanunkban annál jóbban kerülünk a tudatosságunkhoz amikor is az álmainkra keresünk magyarázatot...A tudattalanunkat soha nemfogjuk tudni megérteni,mert
abban a pillanatban ahogy tudatunkba bekerül már tudatos! Minden álmunknak tudatos vágy mótivációja van a bensőnkben...
Az álmunk voltaképpen egyfajta kommunikációnk ami a tudattalanunkból jön.. Vannak olyan gondolataink amit képtelenek vagyunk elviselni és a tudattalanunkba probáljuk raktározni,de ezek a gondolataink még is a
tudatunkba szeretnének vissza kerülni és igy gyakorlatilag álom lesz a gondolatainkból!!!
Az elsődleges tudat állapotunk az álmunk,de az álmaink voltaképpeni megfejtése a "reflexiv" tudatunk felé való tolódása...Álmunkat a különböző külső hatások soha nem tudják modósitani, mert az álmunk tudatos állapot.
Amikor felébredünk az álmunk azonnal megváltozik,de ez csak abban az esetben van igy,ha lassan ébredünk,vagy lassan felébresztenek...Gyakorlatilag formát adunk az álmunknak éber állapotunkban...Soha nem ugy emlékezünk az álmunkra,mint egy konkrét,megtörtént eseményre... A manifeszt álomról is tudunk aminek a lényege,hogy ha az álmunk tudatossá vállik és ezt el is mondjuk...Viszont ami valóban végbe mehetet az álmunkban arra azt mondjuk,hogy látens álom...

Az álmunk az alvásunk "ŐRE" ,mert ha álmodunk és felébredünk mert a mótivációs rendszerünk felébreszt Pl. azért mert éhesek vagyunk,szomjasak netán, ebben az esetben a mótivációs rendszerünk kielégiti a "vágyainkat" és békáésen alhatunk tovább!

Köszönöm a figyelmeteket!

Mindenkinek további SZÉP ESTÉT KIVÁNOK!

Álom, álom, édes álom ...

cathy222 · Mar 23, 2009

sztamas said:
Azon én is elgondolkoztam, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy ugyanabba az állapotba alszik vissza a kisérleti alany, amiből éppen ki akart jönni? Csupán feltételezés alapján tudom elfogadni a teszetek eredményét. Ez a feltételezés pedig arról szól, hogy a felébreszett ember oda alszik vissza, ahonnan felébresztették, illetve miután a határmezsgyén ébresztették fel a felébresztés előtti stabil állapotba. - Na ezt jól megfogalmaztam, pedig be sem vettem a fogalmazás gátlót! - Ha ez nem így van, akkor az egész, amit írtam korábban erről csupán száz sebből vérzik.

Az azonban, hogy alvás idején elhagyjuk a testünket, számomra teljesen természetes. És amik az álomban történnek, azoknak köze van a lélek alvási időben való vádorlásához, az is biztosnak látszik azzal együtt, hogy az álmok eseményei, történései üzenet értékűek. Ezek az üzenetek pedig válaszok, de milyen kérdésekre? Az az emberen magán múlik.

Akkor nagyjából ugyanazt mondjuk. Én is azt gondolom, hogy a lélek alvás alatt elmegy asztrálutazni, bár azt nem gondolom, hogy minden alkalommal, de azért erre sem tenném el a nagyesküt.

maghozó · Mar 23, 2009

sztamas said:
Azon én is elgondolkoztam, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy ugyanabba az állapotba alszik vissza a kisérleti alany, amiből éppen ki akart jönni? Csupán feltételezés alapján tudom elfogadni a teszetek eredményét. Ez a feltételezés pedig arról szól, hogy a felébreszett ember oda alszik vissza, ahonnan felébresztették, illetve miután a határmezsgyén ébresztették fel a felébresztés előtti stabil állapotba. - Na ezt jól megfogalmaztam, pedig be sem vettem a fogalmazás gátlót! - Ha ez nem így van, akkor az egész, amit írtam korábban erről csupán száz sebből vérzik.

Az azonban, hogy alvás idején elhagyjuk a testünket, számomra teljesen természetes. És amik az álomban történnek, azoknak köze van a lélek alvási időben való vádorlásához, az is biztosnak látszik azzal együtt, hogy az álmok eseményei, történései üzenet értékűek. Ezek az üzenetek pedig válaszok, de milyen kérdésekre? Az az emberen magán múlik.

Saját álmaimon én is sokat törtem a fejem.
Az egyikbe édesanyámmal beszélgettem aki akor már nem élt. És tudta a gondjaimat. Terhes voltam és féltem mert az első szülés is kockázatos volt és nehezen éltem tul én is a fiam is.8 honapra született . Akor mondták nem probálkozam ujra. Döntésképtelen voltam ,féltem. Ekor volt első álmom amikor halottal beszélgettem. Mondta kibékülők a sogornőmmel és idővel elsimulnak a nézeteltérések. Utána meg azt : Küldök magam helyet valakit aki pont ugy fog szeretni mind én ahogy szeretelek,még jobban.
Anakidején ezos dolgokról jóformán semmit nem halottam. Az álmom jó érzéssel töltött el Boldog voltam mikor ébredtem. Álmomba a konyhába voltunk és együtt készitettünk valamit . Láttam az arcát is és beszélgetünk mind mikor életbe volt. Visszagondolva is csodálatos érzés .Atól a perctől többé nem féltem a szüléstől és azt is tudtam ,hogy kislány . Pedig elakadt a szülés ,megszüntek a fájdalmaim és akor is tudtam ,hogy minden rendbe lesz az utólsó percig nyugodt voltam. Császároltak .
Édesapámmal is álmodtam halálom után ,voltak nézeteltéréseink és átbeszéltük.Akor azt gondoltam ,hogy sokat gondoltam rá és azért álmodtam vele. De az is egy megnyugtató álom volt ami lezárta bennem a dolgokat és tuvább tudtam lépni.
Sokszor álmodom ,sokszor ébredek boldogan ,de nem mindig emlékszem rá. De mindig tudom mikor az álom utmutató.
Beszélgettem gyerekori barátnőmel is 20 évre a halála után - nem csak rokonnal lehet. De akikel igy beszélgetem mindegyiket szerettem éltükbe.

fülesmaci93 · Mar 23, 2009

Szép Estét!

Azt mondom,hogy nekünk embereknek az életünk két alapvetően különböző időszakra osztható: a tevékeny ébrenlét és az alvás-pihenés idejére, amelyek naponta ismétlődő folyamatok. Amikor alszunk számtalan sok dolog történik meg velünk,mint az alvás....

ALVÁS KÖZBEN: a lélek (ez mi magunk vagyunk) elhagyja a testünket...
A testünk erőteljes regenerálódási folyamaton megy keresztül, ha ennek feltétele adott... "a feltétel" a szükséges energia jelenléte...

A lélek (ez mi magunk vagyunk) a kapcsolatát sosem veszíti el a testtel, egészen a halál pillanatáig, annak ellenére, hogy alvás közben szinte minden alkalommal kilép abból. Mivel a kapcsolat valójában nem szakad meg, érzékeljük az elme zakatolásából adódó, sokszor kaotikus álomtartalmakat. Az álomtartalmak az emlékképek és érzelmek - gyakran borzalmas- keverékei. Az álmaink tudatosulása szintén energiafüggő. Az álmaink tudatosulása azt jelenti, hogy miközben álmodjuk, amit éppen álmodunk, tudjuk, hogy álmodjuk. Amikor kifejezetten jó energiaállapotban vagyunk, könnyűszerrel megvalósítható a tudatos álmodás. Rossz energiaállapot esetén ez szinte lehetetlen, annak ellenére, hogy sokat "tanultunk" a jelenségről. A tudatos álmodás a legősibb és a leghatékonyabb eszköze szellemi, érzelmi és testi gondjaink megoldásának....
A tudatos álmodás teremtő folyamat... Amikor azt halljuk - "megálmodtam új állásomat", akkor pontosan ez történt. Az a bizonyos alvás valamilyen oknál fogva tudatos álmodás volt, és ebben a testen kívüli állapotban valójában megteremtette az illető az új állását. Saját életünk "teremtői" mi magunk vagyunk, csak erről mit sem tanultunk az iskolában... Nem az történik, hogy "meglátjuk" álmunkban, hanem "megteremtjük álmunkban".Az átlag ember leginkább lefekszik és alszik. Azok, akik a test elhagyásának lehetőségéről már hallottak, és a tudatos álmodást is tanulmányozták, jobbára kínlódnak, mert nem tudják megvalósítani. Nem áll rendelkezésükre elegendő energia... E kettőből adódik az a sajnálatos tény, hogy legtöbbünk elvesztegeti élete egyharmadát. Ráadásul azt a harmadát, amely a leggyümölcsözőbb lehetőségekkel kecsegtet testi, érzelmi és szellemi jól-létünk szempontjából!!!

Az energiának számtalan megnyilvánulási formája van. Ezek közül az ismertebbek a fizikai energia (hő, mozgás, fény, elektromos stb.), érzelmek energiája, elektromagnetikus-, gondolati-, és a teremtő energia. Einstein Úr óta tudjuk, hogy ezek valójában mind rezgések, beleértve az anyagot is, ami megint csak összesűrűsödött energia.
Ami minket a legjobban érdekel, az a teremtő energia...
/ Pl: "od", "chi", "prána", "elan vital", "orgone" /
Szerintem a Mi sajátmagunk ágya egy "Tökéletes Szerkezet" ami valójában
atmoszférából összegyűjti a teremtő energiát, azt tárolja, és egyenletesen kibocsátja az ágyunk alatti térbe. Amint belefekszünk ebbe az ágyba, elkezdődik az a folyamat, amely testünket és szellemünket építi, gyógyítja, fiatalítja....
Természetesen az energiáknak is megvan a "hierarchiája": ezek az energiák
a kialakult hierarchia alapján alulról felfelé a következőek: fizikai energiák, érzelmek energiája, elektromagnetikus energiák, gondolati energiák, teremtő energia...
Az a véleményem,hogy egyáltalán nem elhanygolandó,hogy Nem mindegy, hogy csak valamit tudunk egy dologról vagy sokkal többet... A tudásunk nagy szabadságot biztosít és lehetővé teszi az összes alatta lévő energiák akaratlagos, tudatos befolyásolását....

A mi Tökéletes Ágyunk, olyan eszköz amely a teremtő energiát hivatott "megzabolázni", és javunkra csatasorba állítani!!!

Mély álmunkban a lelkünknek megvan az a lehetősége, hogy az egyik tudati sikról a másik tudati sikra "repüljön át",mert mély álmunkban az egész lényünk levan csendesülve és igy a lelkünk szabadon "repülhet"...

A saját spirituális álmaink /már akinek van / figyelemre méltó szerepet játszhatnak spirituális életünkben...
Ahoz viszont, hogy megértsük az álmainkat,minden esetben fontosnak kell tartanunk a valóságot!!!

MINDENKINEK SZÉP ESTÉT, JÓ ÉJT KIVÁNOK!

Íriszi · Mar 24, 2009

RaNelle Wallace halál közeli élménye

Nagyon Sok Szeretettel küldöm:

<TABLE style="WIDTH: 100%" cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 1.5pt; PADDING-LEFT: 1.5pt; PADDING-BOTTOM: 1.5pt; PADDING-TOP: 1.5pt">Az égés belül

</TD><TD style="PADDING-RIGHT: 1.5pt; PADDING-LEFT: 1.5pt; PADDING-BOTTOM: 1.5pt; PADDING-TOP: 1.5pt">

</TD></TR><TR style="HEIGHT: 22.5pt" height=30><TD style="PADDING-RIGHT: 1.5pt; PADDING-LEFT: 1.5pt; PADDING-BOTTOM: 1.5pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 1.5pt; HEIGHT: 22.5pt" width="100%" colSpan=2 height=30>

RaNelle Wallace halál közeli élménye

</TD></TR><TR style="HEIGHT: 22.5pt" height=30><TD style="PADDING-RIGHT: 1.5pt; PADDING-LEFT: 1.5pt; PADDING-BOTTOM: 1.5pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 1.5pt; HEIGHT: 22.5pt" width="100%" colSpan=2 height=30>

</TD></TR><TR style="HEIGHT: 17.25pt" height=23><TD style="PADDING-RIGHT: 1.5pt; PADDING-LEFT: 1.5pt; PADDING-BOTTOM: 1.5pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 1.5pt; HEIGHT: 17.25pt" width="100%" colSpan=2 height=23>

</TD></TR></TBODY></TABLE><IMG height=158 alt="" width=135 align=left border=0>1985 október 9-én, RaNelle Wallaceés férje megpróbált egymotoros gépükkel átrepülni egy hóviharon Utah állam középső része felett. Elvétették a tájékozódást, és egy hegyoldalnak ütköztek, ami égő pokollá változtatta pillanatok alatt a kis gépet. RaNelle testfelületének több, mint 75%-a megégett. Nagy fájdalmakkal küszködve kapaszkodott lefelé az erősen szabdalt, csalóka felszínű hegyoldalon, hogy segítséget találjon. És talált is. Erejének azonban ekkorra már teljesen a végére jutott, és amikor a mentőorvos azt mondta neki, hogy: "Most már ne harcoljon, mi mindent elvégzünk ön helyett!" , akkor elengedte életét. RaNelle Wallace ekkor meghalt - hat órával a repülőszerencsétlenség után. Ami utána történt vele, az sok ezrek szívét rabul ejtette, akik csak hallottak a túloldalon tett hihetetlen utazásáról.
Halál közeli élményének van egy egészen különleges és egyedi aspektusa. A mennyben találkozott meg nem született fiával. Most részletek következnek (Az égés belül) című könyvéből, amelyben beszámol csodálatos élményéről.

</TD></TR><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 0cm; PADDING-LEFT: 0cm; PADDING-BOTTOM: 0cm; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0cm" width="100%">

</TD></TR></TBODY></TABLE>
Az életfilm
Abban a pillanatban beszippantott egy szűk cső, és elkezdtem lábakkal előre repülni benne. A cső rendkívül szoros volt, és féltem, mert majdnem olyan érzés volt, mintha a bensőmet akarnák kiszippantani. A sebességem hihetetlenül nagy volt. A Földön még soha semmi nem ment, nem is tudott volna menni ekkora sebességgel. Úgy éreztem galaxisok süvítenek el mellettem, de a színek és fények olyan közelinek tűntek, hogy szinte meg tudtam volna őket érinteni. Ez sem csökkentette félelmemet.
Aztán hangokat hallottam. Úgy tűnt emberek utaznak velem együtt valamilyen módon, annak ellenére, hogy semmi hely nem volt mellettem. Megéreztem, hogy van mellettem valaki, aki egyedül van, és nem szól egy szót sem. Nem láttam senkit. Egyszerűen csak tudtam, hogy ott van az illető.
A hangok abbamaradtak, és egy rövid jelenet játszódott le előttem. Egy képsor, szavak, ötletek, megértés. Életemből egy jelenet volt. Hihetetlen sebességgel pergett le előttem. Ennek ellenére teljesen megértettem, és tanultam belőle. Aztán jött egy másik, aztán ismét egy, és így tovább. Az egész életemet végignéztem. Minden pillanatát. És nem csak hogy megértettem az eseményeket, hanem újra átéltem azokat. Ismét én voltam az a személy, aki azokat a dolgokat teszi az anyámmal, és kimondja azokat a szavakat apámnak, testvéreimnek. És életemben elöször tudtam, hogy miért teszem vagy mondom azokat a dolgokat. A teljesség szó még csak nem is írja le ennek az élménynek a tökéletes, teljes, befejezett voltát. Olyan tudás volt benne magamról, amelyet a világ minden könyve sem tartalmazott. Megértettem összes tettem minden okát, és a másokra gyakorolt hatását is.
A tudatom mélyén valahol elkezdtem számítani bizonyos eseményekre, amelyeket nagyon nem szívesen láttam volna újra. De érdekes módon legtöbbjük nem következett be, és megértettem, hogy azért mentesültem a felelősség alól, mert megbántam azokat a tetteimet. Láttam magam, amint megbánom őket, és szívből kérem Istent, hogy vegye le rólam azoknak a rettenetes cselekedeteknek a terhét és bűnét. És Ő megtette. Csodáltam az Ő fenséges szeretetét, valamint azt, hogy olyan könnyen elvette és megbocsájtotta vétkeimet.

Voltak viszont olyan jelenetek, amelyeket nem sejtettem előre, és éppolyan rémesek voltak. Néztem az elborzasztó részleteket, és a figyeltem a másokra gyakorolt hatást. Láttam, hogy sok embert elhagytam életemben. Ígéreteket tettem barátaimnak és családtagjaimnak, és megfeledkeztem róluk egész addig, amíg a végén már ellehetetlenült a teljesítésük. Embereknek, akik függtek tőlem, azt mondtam, hogy túl elfoglalt vagyok, vagy nem az én problémám, és hagyjanak békén. Ez a fölényes hozzáállásom sok fájdalmat okozott másoknak, amiről nem is tudtam.
Megmutatták egyik barátomat, akiről tudtam, hogy nagyon sokat szenvedett életében. Egy gyönyörű szellemi világban élt, mielőtt megtestesült ebbe az életbe. Meg volt zavarodva, és sokat hezitált, hogy egyáltalán lejöjjön ide, de aztán azt ígérték neki, hogy jó szülei, családtagjai, barátai lesznek, és belement a dologba a szellemi fejlődés érdekében. Megmutatták, hogy én lettem voltam az egyik kulcsfigura az életében, egy barát akinek vezetnie és segítenie kellett volna őt. Aztán láttam az én butaságomat és felelőtlen hozzáállásomat. Láttam, hogy ezek a dolgok miképpen adódnak össze, és vezetik őt félre, és viszik újabb tévedésekbe és szomorúságba.
Saját életemet is összekavartam, nem törődve a következményekkel, és őt is megsértettem. Ha teljesítettem volna kötelezettségeimet magam és mások felé, sokkal könnyebb és produktívabb életet élhetett volna. Ekkor döbbentem rá, hogy a felelősség nem vállalása is bűn.
Mi történik? Miért látom én ezeket a dolgokat? Tele voltam kérdéssel.
Ezek után egy olyan asszonyt láttam, akit időnként látogatnom kellett volna a helyi egyházi vezető felkérésére. Csak be kellett volna időnként ugranom, hogy szüksége van-e valamire. Tudtam, hogy egész jól van, de tartottam az állandó pesszimizmusától és negatív hozzáállásástól, kisugázásától. Híres volt a keserűségéről. Úgy gondoltam, hogy nem tudnám kezelni depresszív hatását, ezért soha nem látogattam meg. Egyszer sem. Most átláttam, hogy ezt a lehetőséget a Magasabb Erők rendezték így, mert én voltam pont az a aszemély, akire neki akkor szüksége volt. Ő nem tudta ezt, és én sem tudta, mindenesetre én hanyagoltam őt.

Most átéltem szomorúságát és csalódottságát, és tudtam, hogy én voltam az oka. Kudarcba fulladt vele kapcsolatos küldetésem, amely pedig megerősített volna engem. Nem tudtam kezelni a vele kapcsoaltos félelmemet és lustaságomat, ezért visszahúzódtam a lehetőség elől, amely növekedést hozhatott volna mindkettőnk számára. De az okok nem számítanak - láthattam és átérezhettem, hogy még most is szomorúságban és keserűségben él, és most már semmit nem tehettem.
Újra megtapasztaltam a jó dolgokat is, amelyeket tettem, de kevesebb volt, és nem voltak olyan jelentősek, mint gondoltam. A legtöbb tettemről, amelyeket nagynak véltem, kiderült, hogy jelentéktelen. Magamért tettem őket. Akkor szolgáltam az embereket, ha ezzel magamat is szolgáltam egyúttal. Úgy találtam, hogy jóindulatom a várható ellenszolgáltatástól függött, még akkor is, ha ez az ellenszolgáltatás esetleg csak az egomat hízlalta. Azonban volt pár ember, akin apró kedvességekkel segítettem: egy mosoly, egy kedves szó, valami apróság, amit már rég elfgelejtettem. Láttam, hogy ettől az emberek boldogabbak voltak, és így ők is kedvesebbek voltak másokhoz. Láttam, hogy jó hullámokat sugároztam, reményt és szeretetet, amikor egyszerűen csak rámosolyogtam valakire, esetleg valami apró segítséget nyújtottam neki. De csalódással konstatáltam, hogy milyen kevés ilyen eset volt. Nem segítettem annyi embernek, mint azt hittem.
Életfilmem a végéhez közeledett, és haldokoltam. Tisztán láttam mindent, amit tettem, apró részleteiben. A rossz dolgokat, sajgó és elborzasztó végkifejletükben, és a jó dolgokat továbbgyűrűzve, és nagyobb boldogságot eredményezve, mint azt valaha is képzeltem volna. De a végén valami hiányzott. Senki nem volt ott, hogy megítéljen. Senkinek sem kellett ott lennie. El akartam merülni az önvád agóniájában. Elkezdett mardosni a bűntudat, és semmit sem tehettem.
Egy apró fénypont tűnt fel messze előttem. Épp csak tűhegynyi nagyságú volt, de fényességével kitűnt a környezetéből, és én ösztönösen vonzódtam felé. Szeretet, remény és béke sugárzott belőle, amire lelkem úgy éhezett. Akartam, szükségem volt erre a ragyogó, sugárzó fényre. A sötét cső most alagút alakját vette fel, amint közeledtem a végéhez. A fény szétrobbant előttem, betöltve mindent ragyogásával, és én hihetetlen gyorsan közeledtem. A mindenit- gondoltam - ez fényesebb, mint a Nap. Meg fog vakítani! Meg fog ölni!
Még emlékeztem a repülőszerencsétlenségben szerzett égési sebeimre, és féltem, hogy azok újra begyulladnak. De nem tudtam megállítani magam. Olyan erővel vonzódtam a fényhez, amelyet képtelen voltam kontrollálni, úgyhogy lehúnytam a szemem közelgő pusztulásom előtt. De a szemeim nem akartak lecsukódni. Úgy éreztem le vannak zárva, de valahogy mégis láttam. Aztán már bent voltam a fényben.
Mint egy nukleáris robbanás, úgy járt át a fény. Minden részemet áthatotta ez a vakító, ragyogó fény. Átlátszónak éreztem magam.
<IMG height=189 alt="" width=209 align=left border=0>A bőröm nem égett meg. Szemneim még láttak. Lebegtem ebben a fényben, fürödtem benne, és a fény, amely körülvett, feltöltött valamivel, ami édesebb és finomabb volt, mint bármi, amit valaha is éreztem. Megváltoztatott, kifinomított, tisztává tett. Sütkéreztem édességében, és a múlt traumái tovatűntek, elfelejtődtek, békévé váltak. Aztán egy kép tűnt fel a távolban.
Egy nő sétált felém fehér ruhában. Haja fehér volt, és arca fénylett. Nem féltem tőle, a bennem lévő szeretet nem hagyott helyet a félelemnek. Megállt közvetlenül előttem. Mosolygott, és szerettem ezt a mosolyt. Még több szeretettel töltött el, és meg akartam ismerni őt. Nevemen szólított.
"RaNelle."
De ajkai nem mozogtak, mosolya nem változott. Az első gondolatom ez volt: "Ejha, micsoda trükk! Nem is mozognak az ajkai."
"RaNelle," mondta újra, és rájöttem, hogy szavait az elmémben hallom, és nem a fülemben. Miképp lehetséges ez?
"RaNelle," mondta sürgetőleg. "Én a nagymamád vagyok."
És ahogy mondta, abban a pillanatban felismertem. Anyám anyja volt. De máshogy nézett ki. Teljes volt, egész és vibráló. Nagyjából olyan huszonöt évesnek nézett ki, csak a haja volt ragyogó fehér. Sugárzóan szép volt. Teste dicsőséges volt, és kezdtem megérteni miért nem ismertem fel. Mindig törékeny és beteges volt. Ez megdöbbentett.
Nagymama halott volt. Meghalt jópár évvel ezelőtt. ha ez így van, akkor mit keresek én itt?
"Ó, halott vagyok. "
A gondolat elhangzott, mint a kimondott szavak, pedig nem is mozgattam ajkaimat.
Most már összeállt a kép. A színes fények, az életfilm, és most ez a fényes és tündöklő szeretet. Ez mind természetes, ha az életem a túlvilágon folytatódik. Ez egész biztosan nem egy álom, vagy valamilyen gyógyszer okozta vízió. Sokkal tudatosabb és élőbb vagyok, mint valaha is voltam a testemben. Azonnal elfogadtam a helyzetet, és tudni akartam, hogy hol vannak a többiek.
A nagyi kuncogott. Ajkai meg sem mozdultak, de szelleme kuncorászott.
"Senkinek nem kell találkoznia velem, amikor meghalok? " - kérdeztem." ;Senkinek nem kell jönnie halleluját énekelve, megölelni engem, és azt mondani, hogy Isten hozott?
Lágyan kacarászott, és én azt gondoltam, hogy ez a legelbűvölőbb nevetés, amelyet valaha is hallottam.
"Nos,"- mondta ő - "pillanatnyilag mindenki nagyon elfoglalt. Gyerünk. Rengetg látnivaló vár rád. " és kézen fogott.
De én azt gondoltam: "Várjunk csak, mi van Jimmel? "
Jim egy barátom volt, aki autóbalesetben halt meg pár hónappal azelőtt. Ha a nagyi itt van, talán meg tudja mondani mi lett vele.
"Mi van Jimmel? " kérdeztem újra, és aztán már meg is láttam, amint a távolban felénk sétál.
Rögtön oda akartam rohanni, hogy megöleljem, de nagymamám kinyújtott karral megállított, és így szólt: "Ne, nem teheted."
Meghökkentem. Erő volt a szavaiban, és tudtam, hogy nem szegülhetek ellene.,
"Miért nem?"
"Az életmód miatt, amelyet folytatott. "
Jim közelebb jött, és megállt 3-4 méterre tőlem. Farmerben volt, és mellkas középig kigombolt kék ingben.
Mindig így viselte az ingeit a Földön is, de én ezt valahogy merésznek éreztem: " Hagyják, hogy így öltözzél, itt a Mennyben?"
Ő csak mosolygott, és éreztem boldogsását. Habár ő nem volt birtokában ugyanannak az erőnek és fénynek, mint a nagymamám, de azért elégedettnek tűnt. Üzent édesanyjának, hogy jól van, és ne bánkódjon a halála miatt, mert boldog és fejlődik.
Elmagyarázta, hogy hozott bizonyos döntéseket az életben, amelyek akadályozták földi fejlődését. Tudta, hogy ezek rossz döntések voltak, és most elfogadja a következményeiket. Amikor kirepült az autóból, amelyben ő, felesége és barátja utazott, beütötte a fejét egy sziklába, és azonnal meghalt. Amikor megérkezett a túloldalra, választási lehetőséget kínáltak neki. Maradhat a szellemvilágban, vagy visszatérhet a Földre. Látta, hogy földi fejlődése megrekedt, és ha visszatér, akkor esetleg még azt a kevés fényt is elveszti, amit összegyűjtött. Ezért a maradás mellett döntött.
Kérte, hogy magyarázzam ezt el édesanyjának. Megígértem. Nem tudtam ugyan, hogy miképp teljesítem, mert nem gondoltam, hogy visszamegyek. Aztán azt mondta, hogy rengeteg munkája van még, és távozott. Azt elmondhatom vele kapcsolatban, hogy szemmel láthatóan lekötötték azok a dolgok, amelyek segítették őt előrejutásában, de fogalmam sincs milyen dolgok voltak ezek.
Nagyanyámra néztem, és megkérdeztem, miért tartott vissza attól, hogy megöleljem. Ő elmagyarázta, hogy ez része az ő "kárhozatának".
Megdöbbentem.
"Az erő, amely adatik nekünk," magyarázta, "önmagunktól van. Vágy él bennünk, hogy tanuljunk, szeressünk, elfogadjunk hittel dolgokat, amelyeket nem tudunk kipróbálni, és ez az erő hajt minket előre. Az a képességünk, hogy elfogadjuk az igazságot, és aszerint éljünk, vezérli szellemi fejlődésünket, és határozza meg fényünket. Senki sem erőlteti ránk a fényt és az igazságot, és senki sem tudja elvenni tőlünk, kivéve ha mi magunk hagyjuk, hogy elvegyék.

Mi irányítjuk és ítéljük meg saját magunkat. Minden eszközzel rendelkezünk. Jim limitálta saját növekedését a Földön azzal, hogy elutasított dolgokat, amelyekről pedig tudta, hogy igazak. Megsértette magát és másokat is, azzal, hogy drogokat használt és árult. Voltak akik súlyosan sérültek emiatt. Megvoltak okai a drogozásra, de az is tény, hogy tisztában volt ennek rossz mivoltával. A sötétséget választotta a fény helyett elég gyakran ahhoz, hogy már ne válassza a fényt újra. Itt a szellemvilágban a spirituális állapotának - sötétségének - megfelelő régióba került. Azonban még mindig megvan a saját természetes cselekvő ereje. Növekedhet. Megtalálhat minden örömöt, amit csak képes elfogadni, befogadni. De tudja, hogy nem rendelkezik olyan fejlődési erővel és örömmel, mint azok, akikben több fény van. Ez a kárhoztatás része, mert az előrehaladása limitált. De ő a fejlődést választotta, és boldog.
"Az Úr soha nem ad több kihívást az életben, mint amennyit kezelni tudunk. " folytatta nagyanyám. "Ha úgy látja, hogy valakinek veszélyben van a spirituális fejlődése, vagy akkora szenvedésnek lenne kitéve, amekkorát ne tud elviselni, akkor inkább hazahozza, és az illető itt fejlődhet tovább. "
Mindez teljesen igaznak tűnt számomra. Villámsebességgel kommunikáltunk, gyorsabban, mint a komputerek. Azonnali és teljes tudás volt ez. Úgy találtam, hogy a nagyanyám és én egyszerre különböző szinteken tudunk gondolkozni és kommunikálni egy időben. Nem ismerhetsz valamit úgy, hogy nem ismersz minden körülményt, valamint azt, hogy mi okozza, és mi tartja fenn. A tudás részei pontosan egymásba illeszkednek a szellemvilágban. Minden tény azonnal és tökéletesen belekapcsolódik a nagy egészbe. A földön semmi ilyesmi nincs, de még csak ehhez hasonló sem. Ott olyanok vagyunk, mint gyermekek, akik még a nyelvet sem tanulták meg. Próbálunk kommunikálni, de nincsenek meg az eszközeink hozzá. Olyanok vagyunk mint kis gyermekek.
Nagyanyám kitartotta a kezét, és így szólt: "Gyere gyorsan."
Kínyújtottam karom, megfogtam a kezét, és megálltam.
"Ejha," mondtam "Nézd a kezem."
<IMG height=184 alt="" width=164 align=left border=0>A kezem tiszta volt, mintha átlátszó gélből volna, de fénylett is, mintha tiszta vér folyna benne. De ez a fény nem szabálytalan erekben futott, hanem az egészből sugárzott. Az egész kezem fénytől csillogott. Lenéztem, és láttam, hogy lábaimmal is ez a helyzet. Azt is konstatáltam ismét. hogy nincsenek megégve. Kezeim és lábaim teljesek voltak és tökéletesek, és sziporkázó fényt sugároztak. Rátekintve nagymamámra láttam, hogy az ő fénye ragyogóbb. Minden része csillogóbb volt. Még a ruhája is fehérebb volt, amelyet most fel is ismertem. Ebben temették el. Anyám a temetésre vette. Visszagondoltam Jim viseletére, és megértettem, hogy itt az emberek úgy öltöznek, ahogy akarnak. Amiben jól érzik magukat, és megértettem, hogy nagyanyám biztos szerette ezt a ruhát, amelyet anyám vett neki. Habár életében soha nem viselte, most viszont annál inkább, és sugárzó volt benne.
Kéz a kézben sétáltunk, és pár perc múlva leggyönyörűbb panoráma tárult elém, amelyet valaha is láttam.
Találkozás jövőbeli fiával
Olyan kertben álltunk, amilyen egyszerűen nem létezhet a földön. Voltam már kertekben Kaliforniában, amelyektől elállt a lélegzetem, de a most elém táruló látványhoz képest jelentéktelenek voltak. Itt egy végtelen fűmező hullámzott a fénylő, sugárzó dombokon. A mi világunkban soha nem látunk ilyen mély, csillámló zöld füvet. Minden szála erős volt, ropogós és fénylő, egyedi és tökéletes, és úgy tűnt, mintha üdvözülne engem ezen a csodálatos helyen.
Az egész kert énekelt. A virágok, a fű, a fák és a többi növény, amelyek kitöltötték ezt a helyet, tele voltak nagyszerű tónusokkal, ritmusokkal és melódiákkal, habár magát a muzsikát nem hallottam. De éreztem valamilyen módon, túl a hallásomon. Ahogy nagyanyám és én megálltunk egy pillanatra, hogy megcsodáljuk ezt a varázslatos látványt, így szóltam magamban: "Itt mintha minden énekelne", de még ez is szánalmasan elégtelenül írta le érzéseimet. Egyszerűen nincsenek szavaink a szellemvilág szépségének leírására.
Érdekes jelenetnek lehettem tanúja, amelynek résztvevői nagyanyám és a körülöttünk levő virágok voltak. Nagyanyám egy karmozdulattal, beszéd nélkül, magunkhoz parancsolta őket. Habár ez parancs volt, a virágok örömmel engedelmeskedtek. Hozzálebegtek és egy kört alkottak karjai körül. Illatuk élő volt. Minden egyes virág képes volt reagálni, és ténylegesen kommunikálni. Egymással is, velünk is.
"Nagymama," mondtam, "ezeknek nincs száruk."
"Miért kellene, hogy száruk legyen? A földön azért van száruk, hogy a tápanyagokat felszívják, és növekedni tudjanak. Isten minden alkotása szellemi, és úgy van tervezve, hogy saját szellemi potenciálja felé fejlődjön. Egy virág a virágzásban éri el teljességét. Itt minden a maga legteljesebb formájában létezik. A virágoknak nincs szükségük szárra. "
"De ezek csak lebegnek. "
"Le kellene esniük talán? Itt minden tökéletes. " Felvett egy virágot, és felém nyújtotta."Hát nem gyönyörű?"
Az egész virág tele volt a fény különböző árnyalataival, és szépsége hihetetlen volt. Aztán a virág részemmé vált. Lelke beleolvadt az enyémbe. Megtapasztalt mindent, amit cselekszem, vagy amit cselekedtem azelőtt. Teljes mértékben a tudatában voltam, és ugyanakkor megváltoztatott különleges szellemével, létével és életével. Megváltoztatta érzelmeimet, gondolatomat, identitásomat. Ő én volt. Én ő lettem. Az öröm, amely ebből az egységből született, erősebb, elragadóbb, teljesebb volt, mint bármi, amit addig tapasztaltam, és sírni lett volna kedvem. Az írás mondja, hogy egy napon minden eggyé lesz. Ez a kijelentés azóta élővé vált számomra, és hatalmas erőt jelent nekem.
Nagyanyám visszaparancsolta a virágokat, és ők gyengéden visszalebegtek a helyükre, a talaj fölé. A kezemben levő is visszatért helyére, de esszenciája velem maradt.
"Mindez Istentől jön, akárcsak az erő, amely fenntart mindent. Ez a szeretet ereje. Ahogy a földi növényeknek talajra, vízre és fényre van szükségük, a spirituális életnek szeretetre van szüksége. Minden teremtmény Isten szeretetéből fakad, és megvan a képessége, hogy viszonozza a szeretetet. Fény, igazság és élet mind szeretetben teremtetett, és az tartja fenn őket. Isten szeretetet ad neki. Mi szeretetet adunk neki. Te szeretetet adsz neki. És így növekszik a teremtés. És RaNelle," mondta, "szeretlek!"
Ahogy ezeket a szavakat mondta, éreztem, hogy szeretete hihetetlen melegséggel és örömmel tölt el. Ez volt az élet. Az igazi létezés. Semmi ilyen nincs a Földön. Éreztem, hogy a növények szeretnek engem, az ég, az illatok, minden. És amint elfogadtam nagymamám szavait, tudtam, hogy ezentúl felelős vagyok azért, hogy növeljem a körülöttem levő szeretetet, minden körülmények között. Szeretni tanított engem. A definíciójára, a kiterjedésére és erejére. Nem csak örömöt meríthetek elfogadásából, hanem ki kell fejeznem mások felé. Feltöltettem szeretettel azért, hogy másoknak továbbadjam.
Nagyanyám kézen fogott, és amint sétáltunk keresztül a kerten, elmagyarázott párat földi létünk alapvető céljai közül, az aranyszabály szükségességét (úgy cselekedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek), hogy segíteni kell másoknak, a megváltás szükségességét, hogy olvasni kell az Írásokat és hinni kell, és én azt montam: "Nagymama, ezt már mind tudom; megtanultam a vasárnapi iskolában. Miért mondod el újra? "
Egyszerűen beszélt: "Az evangélium egyszerű szabályaiban találhatók a menny titkai. "
Mit akart ezzel mondani? Nem láttam semmi misztériumot a szavaiban. Éreztem hatalmas szeretetét, de nem láttam be, miért tanít olyan szabályokra, amelyeket már régen tudok. Ő csak folytatta: a jóság fontosságával, a bűnbánat erejével, olyan dolgokkal, amelyeket bárki megtanulhat a Bibliából. Hallgattam, és frusztrációm egyre növekedett, ahogy sétáltunk fel a domboldalon. Megálltunk a tetején, és azt mondtam: "Nagymama, én mindezt már tudom. Tényleg. Inkább mást taníts nekem. "
"Még nem vagy kész. "
"De igen. Kész vagyok a többire. "
"Nem, te még nem hiszed az alapvető dolgokat sem. Kevés a hited. "
"Mi az hogy kevés a hitem? Hogyhogy nem hiszek? "
De ő ismert engem. Jobban mint el tudtam volna képzelni. Amint ott álltunk és végigtekintettünk a völgyön, egy olyan jelenetet láttam, amely örökre megváltoztatott. Szentsége túl volt a szavakon, és azok akik látták, mélyen a szívükbe rejtették. Láttam, hogy valóban kevés a hitem, és hogy a szeretet az nem csak egy szó vagy érzelem, hanem erő, amely amely cselekszik maga körül. Ez volt a fordulópont számomra. Valami, ami lehetővé tette szeretetem és megértésem növekedését, de nem tudom megosztani a részleteket. Csak annyit tudok ezzel kapcsolatban mondani, hogy az emberek közötti szeretet itt örök lehet. Éreztem, hogy nagymamám sugárzik a boldogságtól. Átmentem a teszten.
Nagymamám kézen fogott, és gyorsan utaztunk keresztül a tájon. Lenéztem az alattunk elsuhanó földre. Mint egy fénysugár, úgy hatoltunk át ezen a hatalmas szellemvilágon, aztán az űrben folytattuk utunkat ha lehet még gyorsabban. A tudás kapui kinyíltak számomra, és az igazság határtalanul és nagy erővel ömlött belém. A fény volt forrása, és igazság volt mindenhol körülöttem. Nagyanyám világossá tette, és elmagyarázta az én szintemen. Adott nekem ismereteket Istenről, az életről, a világ teremtéséről, és még az örökkévalóság eléréséről is. Az igazság átfogó volt és teljes, és olyan mennyiségben áramlott belém, hogy azt hittem felrobbanok. Túl gyorsan jött. Azt akartam, hogy képes legyek mind felszívni, mindenre emlékezni, de túl sok volt. "Ez túl sok nekem!" mondtam. "Állj!"
Azonnal leállt minden kommunikáció, és ott álltunk nyugalomban. Nagyanyám csodálkozva nézett rám. "Miért teszed ezt?" kérdezte.
"Nem tudom feldolgozni ilyen gyorsan. Hogy tudnám mindezt megjegyezni? "
"RaNelle, ne aggódj emiatt. Engedd el a félelmet. Ne kételkedj magadban. Mindenre emlékezni fogsz, amikor szükséged lesz rá. A Szellem majd előhozza a memóriádból. Legyen hited! Higgyél Isten erejében. "
Ekkor megértettem mi volt életemben a fejlődés legnagyobb gátja: a félelem. Egész életemben gyötört, megállította a fejlődésemet, elvette a kísérletező kedvemet a munkámban. Miatta kevésbé tudtam élvezni az életet, és akadályoz most is. Amikor félek, odavan az erőm, az értelmem, és megáll a fejlődés. "Ne félj ettől," mondtam magamnak. "Gyerünk." Újra nekivágtunk, és a tudás még gyorsabban áramlott belém, mint az imént.
Egyik jelenet a másik után, az élő igazság áramlott belém: a Föld története, földi megtestesülésünk előtti létünk története, törvények, tények, dolgok, amelyekről fogalmam sem volt. Most láttam őket. Megtapasztaltam őket. Szó szerint minden jelenet részévé váltam.
Láttam, hogy mind ott álltunk Atyánk előtt, mielőtt idejöttünk a Földre. Testvérek az örökkévalóságban. Újra megtapasztaltam ezt, éppen úgy, ahogy megtestesülésem előtti életemben. Láttam, hogy saját döntésünk alapján jövünk ide, azért, hogy kihívásokkal szembesüljünk, és földi tapasztalatokat szerezzünk.
Láttam, hogy ki lettünk választva, hogy kövessük megmentőnket, aki megvált bennünket halandó életeink bűneitől, és visszavisz az Atyához. Szeretetet éreztem és öröm árasztott el újra, amint elfogadtam Jézus Krisztust megváltómnak. Aztán kinyújtottuk jobbunkat, éppen mint a bíróságon, és szent szerződést kötöttünk Istennel, hogy minden erőnkkel végrehajtjuk földi küldetésünket. És hatalmas dicsőséget éreztem. Partnerei lettünk Mennyei Atyánknak. Istenségét fogjuk a Földre vinni. Megígértük, hogy energiánkat, időnket és tehetségünket a megváltás művének érdekében használjuk fel. Segítünk fivéreinknek és nővéreinknek visszajutni Megváltónkhoz és a Mennyei Atyánkhoz.
Láttam, hogy Istenünk ismer személyesen mindannyiunkat. Ismeri szívünket, lelkünket, és feltétel nélkül szeret bennünket. Olyan volt, mintha mérhetetlen időt töltött volna mindannyiunkkal, tanácsokkal látva el minket, szeretve minket. Az idő nem létezett, mindannyian mindig kapcsolatban voltunk vele.
Láttam, hogy azok az emberek, akik mellettem álltak ezen alkalommal, szerves részét képezték életemnek a földön. Kapcsolatban voltunk egymással a mindennnapi életben. Ha valamelyikünk kudarcot vall a küldetésében, valamiképpen valamennyien sérülünk. Ha valakinek sikerül véghezvinnie feladatát, abból mindannyiunknak haszna származik. Mintha egy millió darabból álló puzzle részei lettünk volna, amelyek tökéletesen illeszkednek egymásba, és ha valamelyik hiányzik, akkor mindenkinek hiányzik, és senki sem lehet elégedett, amíg a hiányzó darabot meg nem találják, és vissza nem teszik a helyére. Szükségünk van egymásra. Így volt, és mindig így is lesz. Azt hiszem, itt lehetetlen elképzelni annak a testvérnek a szomorúságát, aki elveszik ebből a nagy családból.
Az örökkévalóság sok más eseménye is átment rajtam. Mintha megfürödtem volna bennük, vagy eggyé váltam volna velük. Beépültek a lelkembe, és e tudás velem maradt mind a mai napig. Egy részére emlékszem, mint például a fogadalomtételre, a többi majd előjön, amikor itt lesz az ideje.
Megkérdeztem nagyanyámat, hogy meglátogathatom-e barátaimat, azokat, akiket mindig nagyon szerettem. Azt felelte, hogy páran még a földön vannak közülük, és azokat nem láthatom. Akkor rákérdeztem a többire, és azok abban a pillanatban már jöttek is felém. Fény és szeretet gyönyörű gyermekei. Emlékeztem rájuk s nevükre. Voltak akik már éltek a földön és meghaltak, és voltak, akik még meg sem születtek. Földi megtestesülésem előtti teljes memóriám visszatért, de azt mondták, hogy ezt nem tarthatom meg. Csak helyi használatra van. Elfogadtam ezt, és barátaim hozzám jöttek, átöleltek és üdvözöltek.
Barátaim újra megöleltek, és úgy határoztak, hogy velem maradnak. Éreztem tökéletes szeretetüket, és tudtam, hogy soha nem hagynak el. Egy barátnőm hoszasan időzött mellettem, aztán újra megölelt. Úgy tűnt különleges módon kötődik hozzám, de nem egészen értettem miről van szó.
"Tudod, én mindig veled voltam. " mondta. "Soha nem hagytalak el, és soha nem is foglak. " Szinte csüggött minden szavamon, és ahogy mozogtam, éreztem teljes odaadását és szeretetét, és azt, hogy velem akar maradni.
"Én mindig ott leszek. " mondta ismét.
Nagyanyám kézen fogott, és ismét a kertben találtuk magunkat, egy másik gyönyörű domboldalon utazva. Minden harmonikus volt és tökéletes, mint valami édes muzsika.
Felemelte karját, és megálltunk egy másik magas dombon. Emberek millióit láttam magunk előtt.
"Ezek azoknak a lelkei, akik most haltak meg. " mondta. "Várják, hogy a munka el legyen végezve. Várják, hogy azok, akik még a földön vannak, végrehajtsák a saját részfeladatukat. "
"Részfeladatukat? " kérdeztem. "Milyen munkában??"
Megmutatta nekem, hogy az emberek családi egységekbe vannak szervezve.
"Te arra szántad magad, hogy idődet és tehetségedet a Földön az Úr munkájára szenteled. Szükséged van ezekre az emberekre, és nekik is rád. Mind egymástól függünk. "
Az életfilmem már megmutatta nekem, miképpen hanyagoltam el mások szolgálatát. Most láttam, hogy még sokkal többet is tehetek: megoszthatom amim van, feláldozhatom, felajánlhatom. Azoknak a lelkei, akik meghaltak, ránk várnak, hogy közelebb jussunk az igazsághoz, és a teljes kirakósjáték részévé váljunk újra, Isten istenségét felismerve, és fényében élve.
Mielőtt tovább indultunk volna, megfigyeltem, hogy mindenki a földi idejének megfelelő ruhát visel. Mint Jim barátom is, mindenki olyan öltözetet visel, amilyenben jól érzi magát.
Nagymama intett, és a föld megnyílt előttünk. Lenéztem, és láttam valakit egy kórházi ágyon, nővérekkel és orvosokkal körülvéve. Az illető arcát kötés borította.
"Már soha többé nem leszel a régi, RaNelle," mondta. "Arcod megváltozott, és tested tele fájdalommal. Visszameneteled után több éves rehabilitációra lesz szükség ..."
"Amikor visszamegyek? " Ránéztem. "Azt várod tőlem, hogy visszamenjek? "
Hirtelen megértettem. Lenéztem az ágyon fekvő személyre. Karjai kitárva, mindenféle csövek lógtak ki belőle, amelyek plasztikzsákhoz kapcsolódtak.
"Ez én vagyok? " El voltam borzadva.
"Igen, RaNelle, ez te vagy. Csúnyán megsérültél . . ."
Megrémültem. "Nagymama, én nem megyek vissza. "
"Gyerekeidnek szüksége van rád, RaNelle."
"Nem, nincs. Sokkal jobban meglesznek valaki mással. Én nem tudom megadni nekik, amire szükségük van. "
"Nem csak róluk van szó, RaNelle. Vannak feladataid is, olyan dolgok, amelyek még befejezésre várnak."
"Nem, én itt sokkal jobban elvagyok. Nem akarok mindezeken keresztül menni. " És rámutattam a testemre. "Elutasítom. Maradni akarok. "
Éreztem nagyanyám fogyó türelmét. "Menned kell, küldetésed még nem teljes. "
"Nem, én nem megyek vissza abba a testbe! Nem megyek vissza. "
Válaszként nagyanyám kinyújtotta karját és így parancsolt: "Nézd!"
A hasadás nyílt meg előttem, és egy fiatal embert láttam felénk jönni. Elöször nemigen értette, miért van itt. Aztán meglátott engem, és kissé kábultnak tűnt.
"Miért vagy te itt?" kérdezte, miközben még mindig alig hitte el a dolgot.
Minthogy csendben maradtam, hitetlenkedése szomorúsággá változott, és elkezdett sírni. Éreztem szomorúságát, fájdalmát, és én is elkezdtem sírni.
"Mi a baj? " kérdeztem. "Miért sírsz? "
Átöleltem, és megpróbáltam vígasztalni.
"Miért vagy te itt?" kérdezte újra.
Aztán megértettem, hogy szomorúságának oka az, hogy nem akarok visszamenni. Megértettem, hogy a földön hozzá tartozom, és rögtön bűnösnek és önzőnek éreztem magam.
Nathaniel volt a neve, és még nem született meg. Azt mondta, hogy ha nem megyek vissza, akkor az ő küldetése is késleltetve lesz. Aztán megmutatta nekem küldetését, és láttam, hogy én nyitom az ajtókat számára, és én bátorítom, segítem őt.
"Amennyire tudom végrehajtom a küldetésem, de soha nem tudom teljessé tenni nélküled. Szükségem van rád. "
Úgy éreztem megszakad a szívem. Része voltam az ő kirakósjátékának, és megsértem őt és még sokakat, azzal, hogy elutasítom a visszatérést. Nagy szeretetet éreztem e fiatalember iránt, és minden módon segíteni akartam neki.
"Ó, Nathaniel," mondtam "esküszöm, segíteni fogok neked. Visszamegyek, és megígérem, hogy ahogy csak tudok, segíteni fogok neked. Kinyitom neked azokat az ajtókat. Védeni és bátorítani foglak. Mindent odaadok neked, amim csak van. Nathaniel, teljesíteni fogod a küldetésed. Szeretlek. "
Bánatát a hála érzése váltotta fel Arca felragyogott, és láttam milyen nagy lélek. Most viszont örömében és a hála miatt sírt.
"Köszönöm," mondta. "Szeretlek. "
Nagyanyám kézen fogott, és tovább vezetett. Nathaniel még mindig mosolyogva nézte, ahogy távozunk, és határozottan hallottam, amint azt mondja: "Szeretlek mama."
Szellemem beleborzongott, de már nem volt időm válaszolni, mert nagyon felpörögtek az események.
"RaNelle," mondta nagyanyám, "valamit még el kell mondanom neked. Mondd meg mindenkinek, a szeretet a kulcs. "
"A szeretet a kulcs" ismételtem utána.
"A kulcs a szeretet " mondta ismét.
Aztán elengedte a kezem, és a szeretet szó visszhamgzott elmémben, midőn mély sötétségbe zuhantam. Sírtam ahogy elhagytam a fény a dicsőség és a szeretet világát.
Az utolsó dolog, amit láttam, az ő kinyújtott keze volt.
[RaNelle halál közeli élménye itt véget ér, amikor visszatért megégett testébe, a kórházba. Hét évvel később egy fiúgyermeknek adott életet, akinek a Nathaniel nevet adta. Azt mondja, hogy gyakran lát olyan kifejezést fia arcán, amely emlékezteti arra a Nathanielre, akivel a mennyben találkozott. ]
<TABLE cellPadding=0 border=0><TBODY><TR style="HEIGHT: 11.25pt" height=15><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0.75pt; HEIGHT: 11.25pt" width="100%" colSpan=2 height=15>

</TD></TR><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0.75pt" width="100%" colSpan=2>

</TD></TR><TR style="HEIGHT: 11.25pt" height=15><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0.75pt; HEIGHT: 11.25pt" width="100%" colSpan=2 height=15>

</TD></TR><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; PADDING-TOP: 0.75pt">"A halál nem a vég. Egyszerűen kisétálunk a fizikai formából át a szellemvilágba, ami az igazi otthonunk. Hazatérés. " - Stephen Christopher

</TD><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; PADDING-TOP: 0.75pt">

</TD></TR><TR style="HEIGHT: 15pt" height=20><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0.75pt; HEIGHT: 15pt" width="100%" height=20>

</TD><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; PADDING-TOP: 0.75pt; HEIGHT: 15pt" height=20>

</TD></TR><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 0.75pt; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0.75pt" width="100%"><TABLE style="WIDTH: 100%" cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD style="PADDING-RIGHT: 0cm; PADDING-LEFT: 0cm; PADDING-BOTTOM: 0cm; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0cm" width="100%">Üdvözlettel: Sólyom Ildikó

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>

sztamas · Mar 24, 2009

fülesmaci93 said:
SZÉP NAPOT MINDENKINEK!

Véleményem szerint amíg nem tudjuk, hogyan működik saját idegrendszerünk, gondolkodásunk központi szerve, az agy, addig a "Világegyetem" számunkra leglényegesebb tárgyát nem ismerjük, azt a „tárgyat", aminek segítségével az összes többit megismerjük,igy az
alvászakaszokat és ezzel kapcsolatosakat....

Kedves Fülesmaci!

Én másképpen látom. Persze nagyon fontos az agy az anyagi lét szempontjából. De a megismerés szempontjából már kevésbé. Tudod, megismerés történhet pl. úgy, hogy tudatosan elhagyod a tested. Így utazhatsz és tanulhatsz amennyit csak jólesik, hiszen abban a dimenzióban elveszti a jelentőségét a tér és az idő. És azt a tudást, azokat az ismereteket, amit "odaát" gyűjtöttél, megszerezted, a tiéd, és az anyagi világban is meg tudod nyilvánítani. Na ez utóbbihoz elengedhetetlen az agy. De nem csak az agy, a szív is, a tüdő is, stb. stb.

Az agy egy különleges szerkezet, ez kétségtelen. De ugyanilyen különleges a tüdő is, és a többi is. Csak más a funkciójuk. És ne hidd, hogy más szerved nem áll kapcsolatban a Létezéssel - Te Istennek nevezed -, csak az agyad. Minden sejted kapcsolatban áll vele, és ezt tudatosan teszi. Igen, a sejt tudatról beszélek, amit ma már a tudósok is komolyan vesznek, már azok, akik ehhez elég mélyre ástak.

Szóval, én nem misztifikálom az agyat. Egy szükséges szervünk, az anyagi megnyilvánuláshoz nélkülözhetetlen. És miután az anyagban tanulunk, ahhoz is nélkülözhetetlen. De nem jobban, mint a szív, vagy a többi létfontosságú szerv.

Csak mégegy adalék. A halál után az agyad többé már nincs veled. Mégis beszélünk előző életek tapasztalatáról.

Szeretettel:
Tamás.

sztamas · Mar 24, 2009

cathy222 said:
Akkor nagyjából ugyanazt mondjuk. Én is azt gondolom, hogy a lélek alvás alatt elmegy asztrálutazni, bár azt nem gondolom, hogy minden alkalommal, de azért erre sem tenném el a nagyesküt.

Igen! Adalék ehhez, hogy alomban is képesek vagyunk tudatosak lenni. Nekem már több alkalommal sikerült. Volt olyan, hogy sodródtam, csúsztam le a lejtőn. Aztán eszembe jutott, hogy ez nem vezet sehova. Álomban ha kapok egy üzenetet, akkor én is tudok üzenni a Létezésnek. Pl azzal, hogy megállok, és nem csúszok tovább lefelé. És megálltam, és elindultam felfelé. Mindez álmomban. A lecsúszás szimbólikus üzete a fizikai világban is lecsúszást jelent. Akkor ilyen nem történt velem. Vajon álmomban megváltoztattam a jövőmet? Teremtettem az álom segítségével? Én hiszek ebben.

sztamas · Mar 24, 2009

maghozó said:
Saját álmaimon én is sokat törtem a fejem.
Az egyikbe édesanyámmal beszélgettem aki akor már nem élt. És tudta a gondjaimat. Terhes voltam és féltem mert az első szülés is kockázatos volt és nehezen éltem tul én is a fiam is.8 honapra született . Akor mondták nem probálkozam ujra. Döntésképtelen voltam ,féltem. Ekor volt első álmom amikor halottal beszélgettem. Mondta kibékülők a sogornőmmel és idővel elsimulnak a nézeteltérések. Utána meg azt : Küldök magam helyet valakit aki pont ugy fog szeretni mind én ahogy szeretelek,még jobban.
Anakidején ezos dolgokról jóformán semmit nem halottam. Az álmom jó érzéssel töltött el Boldog voltam mikor ébredtem. Álmomba a konyhába voltunk és együtt készitettünk valamit . Láttam az arcát is és beszélgetünk mind mikor életbe volt. Visszagondolva is csodálatos érzés .Atól a perctől többé nem féltem a szüléstől és azt is tudtam ,hogy kislány . Pedig elakadt a szülés ,megszüntek a fájdalmaim és akor is tudtam ,hogy minden rendbe lesz az utólsó percig nyugodt voltam. Császároltak .
Édesapámmal is álmodtam halálom után ,voltak nézeteltéréseink és átbeszéltük.Akor azt gondoltam ,hogy sokat gondoltam rá és azért álmodtam vele. De az is egy megnyugtató álom volt ami lezárta bennem a dolgokat és tuvább tudtam lépni.
Sokszor álmodom ,sokszor ébredek boldogan ,de nem mindig emlékszem rá. De mindig tudom mikor az álom utmutató.
Beszélgettem gyerekori barátnőmel is 20 évre a halála után - nem csak rokonnal lehet. De akikel igy beszélgetem mindegyiket szerettem éltükbe.

Ez gyönörű. Én azt tanultam, hogy ha halott szeretteinkkel álmodunk, akkor ők üzennek nekünk. Hiszem és tudom, hogy így van.

Kicsi Fecske · Mar 24, 2009

Énnekem régen volt egy nagyon szép álmom. :11:
Addig nem tudtam elfogadni, hogy mások meghalnak. Ez az álmom sokat segített ebben.
Az apai nagyapám mondta az akkori álmomban:
"Furcsák vagytok ti földi emberek. Mennyire örültök mikor megszületik egy gyermek. Pedig az a gyermek nem csak azért sír mikor megszületik mert akkor vesz először levegőt. Hanem azért is, mert akkor szakad el az Istentől.
És mennyire tudtok sírni, mikor meghal valaki. Pedig a lélek akkor a legboldogabb, mert akkor megy haza az Istenhez. "

Utána halt meg az édesapám, és rengeteget segített abban, hogy elviseljem, mert tudtam, hogy hová kerül aki meghal. Nem hal meg senki, csak a test.:11:

sztamas · Mar 24, 2009

Kicsi Fecske said:
Énnekem régen volt egy nagyon szép álmom. :11:
Addig nem tudtam elfogadni, hogy mások meghalnak. Ez az álmom sokat segített ebben.
Az apai nagyapám mondta az akkori álmomban:
"Furcsák vagytok ti földi emberek. Mennyire örültök mikor megszületik egy gyermek. Pedig az a gyermek nem csak azért sír mikor megszületik mert akkor vesz először levegőt. Hanem azért is, mert akkor szakad el az Istentől.
És mennyire tudtok sírni, mikor meghal valaki. Pedig a lélek akkor a legboldogabb, mert akkor megy haza az Istenhez. "

Utána halt meg az édesapám, és rengeteget segített abban, hogy elviseljem, mert tudtam, hogy hová kerül aki meghal. Nem hal meg senki, csak a test.:11:

Varga Tibor szokott beszélni a szentek névünnepéről. Az azon a napon van - ha még valami oknál fogva át nem tették, mint pl. Aquinoi Szent Tamásét -, amely napon a szent meghalt. Tibor ezt a napot a szent égi születésnapjának nevezi.

Kicsi Fecske · Mar 25, 2009

sztamas said:
Varga Tibor szokott beszélni a szentek névünnepéről. Az azon a napon van - ha még valami oknál fogva át nem tették, mint pl. Aquinoi Szent Tamásét -, amely napon a szent meghalt. Tibor ezt a napot a szent égi születésnapjának nevezi.

Kedves Tamás.:11:
Amikor itt meghalunk, az égi otthonunkban megszületünk. Így a halálunk napja, egyben a születés napunk is.
Sok szeretettel Erzsi.:11:

fülesmaci93 · Mar 27, 2009

KELLEMES ESTÉT KIVÁNOK MINDENKINEK!

Érdemes megnézni...

Feldmár András - Van élet a halál előtt?

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/Sm9YtLfdsmg&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/Sm9YtLfdsmg&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Kicsi Fecske · Mar 28, 2009

Újabb rejtélyes szellemről beszélnek

</TD><TD style="VERTICAL-ALIGN: top; WIDTH: 100%">A kép az egyik skót kastélynál készült. Első pillantásra egy bámészkodó öregasszonynak tűnik, de hogy került oda?

A fotó egyébként akkor került napvilágra, amikor a világ legjobban sikerült bizonyítékait(?) gyűjtötték össze. A szakértők szerint 15. századi ruhában álldogáló nőt tavaly májusban kapták lencsevégre a Tantallon vár romjainál.

A digitális képet megvizsgáló szakemberek azt állítják, hogy a felvételt nem manipulálták. Még a szkeptikusokhoz tartozó Richard Wiseman professzor is "határozottan érdekesnek" ítélte meg a fényképet. "Három fényképészhez is elvittük és mindannyian azt mondták, hogy nem manipulálták."

A várat a 14. század közepén építtette William Douglas, Douglas első grófja. Fennállása során az építmény, amelyet Douglas házasságon kívül született fiára, Angus későbbi grófjára hagyott, számtalan ostrom ellenére nagyrészt a leszármazottak birtokában maradt. Ostromolta IV. Jakab skót király 1491-ben, majd később utódja, V. Jakab 1528-ban. Ez alkalommal komoly sérüléseket szenvedett. Vívták Tantallont az első püspökháború során, 1639-ben, és nem kímélte Oliver Cromwell 1651-es skóciai inváziója sem, amikor ismét súlyos rombolásokon ment keresztül. 1699-ben a Douglasek eladták. A romot jelenleg a Historic Scotland kezeli - áll a Wikipedia szócikkében.

Habár a szakértőknek akár még igazuk is lehet, nekünk azonban továbbra is inkább egy nézelődő, idős hölgynek tűnik. Ön szerint?
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Kicsi Fecske · Mar 28, 2009

Közpénzből idéznek halottakat

</TD><TD style="VERTICAL-ALIGN: top; WIDTH: 100%">A brit munkaügyi minisztériumtól kapott pénzen akar arra tanítani embereket két médium, hogy miként lépjenek kapcsolatba a halottaikkal.

Két fizikus, Paul Rees és Deborah 4500 fontos díjat kapott a kormánytól. A két tudós az összeget arra használja fel, hogy megtanítsa az embereket arra, miként kommunikálhatnak azokkal, akik már a "túloldalon" vannak - azaz a halottakkal. A kritikusok teljesen ledöbbentek a híren. A díj ügyében, amelyet a munkaügyi minisztérium adott át, már nyomozás indult. A médiumok azt hangoztatják, a pénz jó helyen lesz központjukban, amelyben médiumnak lehet tanulni. Rees, aki korábban kárpitosként dolgozott, úgy nyilatkozott: azok az emberek, akik elvesztették szüleiket vagy gyermekeiket, minden figyelmet megérdemelnek és joguk van egy médiumhoz, hogy kapcsolatba lépjenek a halottaikkal. A konzervatívok egyik képviselője, Jonathan Morgan szerint szégyen, hogy az adófizetők pénzét ilyen kuruzslókra költik.
</TD></TR></TBODY></TABLE>

rewolfied · Mar 29, 2009

Sziasztok,
nagyon érdekes témát vetettünk fel,
biológiai magyarázatok mellett, én is hiszem, valami jó könyveket tudnátok-e ajánlani nekem, ezzel a témával kapcsolatban? Megköszönném,

mosthatalma · Mar 29, 2009

könyv

rewolfied said:
Sziasztok,
nagyon érdekes témát vetettünk fel,
biológiai magyarázatok mellett, én is hiszem, valami jó könyveket tudnátok-e ajánlani nekem, ezzel a témával kapcsolatban? Megköszönném,

Szerintem ez elég jó:
dr Michael Newton-tól a Lelkünk útja I. II. III. IV.
Agykontroll kiadás (a részek külön is érthetőek, nem kell feltétlenül mind a négyet elolvasni)

siriusB · Apr 3, 2009

Giduska said:
Sziasztok!

Nagyon kedves és számomra szép témával foglalkoztok.
A szó szoros értelmében sosem voltam voltam hivő és talán még a mai napig sem lettem az, ám egy csodálatos látomás vagy jelenség, gyökeresen megváltoztatott bizonyos szempontokból.
Életem nagyon nehéz időszakát éltem és a végsőkig elvoltam keseredve, mikor egy este megjelent nekem Jézus.
Azt az élményt nem tudom hűen vissza adni,hogy mi járt át az alatt a pár perc alatt mig ez zajlott.Egy bizonyos, hogy azóta is érzem a védelmét, az áldást amit kaptam tőle.
Az életem nem lett sokkal könnyebb, ezentúl sem kapok tálcán semmit, de megcsitultam mert tudom az oltalma alatt állok.
Egyesek talán kacagnának ezen és hitetlenkedve elfordulnának. Az ő tájékoztatásukra mondom el, hogy a barátnőmmel beszélgetve kiderült, hogy ő is egy hasonló élményen esett át.
Sem időben, sem térben nem tartózkodtunk együtt, mégis ugyan azt láttuk.

Köszönöm a figyelmeteket.

Ilyent még nem pipáltam, hogy valaki olyan kivételes kegyben részesül, hogy Jézus oltalma alá kerül egy csak neki szóló spirituális ajándék révén és még mindig azt mondja, hogy nem hívő...! Mi kell még több ennél, hogy higgy? :shock:

Ezen az oldalon sok megdöbbentő halálközeli élményről lehet olvasni. http://www.sneci.n1.hu

Judy12 · Apr 15, 2009

Nothing better than death

Nothing better than death - by Kevin R. Williams

Judy12 · Apr 18, 2009

Saved by the Light

Saved by the Light - Dannion Brinkley and Paul Perry

(Ha esetleg valakinek megvannak a fenti könyvek magyarul is, az kérem, tegye fel)

Élet a halál után

Állandó Tag

fülesmaci93

Vendég

Állandó Tag

Állandó Tag

fülesmaci93

Vendég

Új tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

fülesmaci93

Vendég

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Similar threads