Élet a halál után

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Asperrimus
-
A három film összesen 3 orát tart, enyit nem rabolhatsz az életünkböl. :)
Összefoglalnád néhány szoban miröl van szo?
 

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Asperrimus
-
A három film összesen 3 orát tart, enyit nem rabolhatsz az életünkböl. :)
Összefoglalnád néhány szoban miröl van szo?
Kedves Ernő!

Ne haragudj, de a videónak éppen az a lényege, hogy önmagáért beszél. Ha valaki elmondja a saját történetét, az sokkal hitelesebb, mintha én mondanám el valaki másnak az élményét, mivel ő a szemtanú, illetve ő élte át, nem csupán hallotta valakitől. Azaz nem szívesen tenném meg, hogy megszűrjem ezeket a beszámolókat csak azért, hogy az esszenciáját átnyújthassam ezüsttálcán, amit feltehetőleg azonnal, gondolkodás nélkül lefikáznál, majd kihajítanál a kukába. Mindezek mellett rátaláltam az egyiknek a sűrített változatára, azt azonban meg kell mondanom, hogy jóval kevesebb van benne, mint a hosszabb változatban, és sok dologról nem is beszél benne. Kb. olyan, mintha egy regény fejezeteinek a címeit, illetve a kedvcsinálót olvasnád el, hogy utána dolgozatot írj belőle. Vagyis kevés lenne egy ketteshez.

 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Érdekes ez az idegen nyelv szindróma....
Mikor valamikor réges-régen suliba jártam, mellett üzemben dolgoztam a technológián műszakirajolóként. A gyár egyik üzemében az öntödének a vezetője motor balesetet szenvedett, agyvérzést kapott. Nagyon komoly, okos férfi volt a beleset előtt, de utána.... Nem ismerte fel a családját, előtte soha nem ivott, de utána olyannyira lett alkoholista, hogy csavargott, és a gyárbusza majdnem elütötte. Fogalma sem volt az előző munkájáról, egy olyan csavargó lett belőle, mint akik még az általánost sem járták ki, egyetemi tudása is kiröppent a fejéből. Döbbenetes volt a változás. Azt mondogatták, hogy más lélek jött vissza a testébe, az övé elhagyta a motor balesetben. A felesége csak azért nem vált el tőle, mert ilyen állapotban lévőtől akkoriban nem lehetett elválni.
Nem értem, hogy ilyen lélek cserés esetet miért nevezik idengen nyelv szindrómának?
Legyen nagyon szép, és vidám napotok, hétvégétek!
Sok szeretettel Erzsi.

Ez is elég fura, de az "idegen nyelv szindróma" egy kicsit más. Ott is megváltozhat a személyisége az illetőnek, de mellé még egy egészen komplex probléma adódik, az hogy más nyelven kezd el beszélni, olyan nyelven, amit addig nem tudott. Ez a cseh motoros fiú csak két órán át beszélt így, de minap láttam egy amerikai nőt, aki bár angolul beszélt a balesetéig, de azt követően akcentussal, a családja, az orvosa és saját maga legnagyobb meglepetésére. Ráadásul egyszerűen képtelen másképp megszólalni azóta. Ha lesz időm megkeresem, mert itt a CH-n összegyűjtöttük már egyszer régebben ezeket a cikkeket. Szerintem azért, mert ha nem szindrómának neveznék, akkor az nem betegség lenne, hanem valami egészen más.

Enyhébb, de sokkal gyakoribb az, amikor transzplantáció után változik a személyisége annak, aki az új szervet megkapta. Ez is igen gyakori eset. Készült egy film is, ami egy táncosnővel történteket dolgozta fel, aki egy balesetben elhunyt fiatal férfi szívét kapta meg. Igazán megrázó volt, ahogy megváltozott attól a kis húsdarabtól, ami a saját rossz szíve helyett dobogott a mellkasában...:)

Lehet ezekre kitalálni mindenféle betegség neveket, de semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hogy az ember nem csak egy 3 dimenziós lény itt ebben az anyagi világban, hanem van valami, ami ezen túlterjeszkedve, talán a 4. dimenzióban tovább él és rá lát erre a mi világunkra.

Ez még a tudománynak sem mond ellent, igaz, hogy csak elmélet, de nem lehetetlen. :cool:
 
Utoljára módosítva:

Istefan

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves István!

Én is tudok a sorok között olvasni, és igyekszem nem a sorok helyett tenni ugyanezt. Értem én, hogy mire gondoltál, de mégiscsak azt írtad, hogy a Bibliában nincs szó vallásról, az csak emberi kitaláció. Azt igyekeztem alátámasztani, hogy ezzel szemben van vallás a Bibliában, de az teljesen mást jelent, mint amire az emberek gondolnak. Sajnálom, de én már csak ilyen szőrszálhasogató vagyok.

Amit vallásoknak neveznek az emberek, azok különféle hitrendszerek. Ezek közül a Biblia kettőt igazol: a zsidót és a keresztényt. A többivel nem foglalkozik, csak annyiban, hogy óva int tőlük. Amikor azonban kereszténységről beszélünk, akkor nem tekinthetjük a különféle felekezeteket különféle vallásoknak, hiszen mindegyik ugyanazt az Istent, ugyanazt a Megváltót, és ugyanazt a Szent Szellemet tiszteli és fogadja el, mert ha nem ezt tenné, akkor nem is lehetne keresztény. A Biblia értelmezésekben vannak valójában a különbségek.

Az egyik irányzat azt mondja, hogy nem kell szó szerint értelmezni azt, hogy csak egyetlen közbenjáró van Isten és ember között, az ember Jézus Krisztus, hanem közbenjáró és kegyelem közvetítő még Mária is, akinek ahhoz, hogy megszülhesse Krisztust, szintén szeplőtlenül kellett fogannia, azaz nem földi apától. Azt már csak én teszem hozzá, hogy e logika szerint Mária sem születhetett volna szeplőtelenül, ha az ő anyja nem úgy született volna és így tovább egészen az első emberpárig, ahol is kiderülne, hogy Jézus Krisztus még anyai ágon sem Ádámtól és Évától származik, ami ellenkezik a nekik adott ígérettel. Ezen kívül azt is állítják, hogy nem kell a hívő embernek személyes módon elfogadnia a megváltást ahhoz, hogy az működjön az életében, elég ha az embernek hit van a szívében.

A másik irányzat szerint valóban csak egy a közbenjáró, sőt a szobrok, képek előtt való hajbókolás is tabu, de az embernek magának kell igényelnie a megváltást ahhoz, hogy működjön az életében, viszont nem kell a hívő embernek a hitre való jutása után megkeresztelkednie, ha már a szülei még csecsemőkorában megkereszteltették, amikor még nem volt képes a gyermek a hitre.

A harmadik azt mondja, hogy mivel a Biblia szerint a vízkeresztségnek a hitet kell követnie, elfogadhatatlan a csecsemőkeresztség, ezért nem csecsemőkorban kell keresztelni, hanem a hívő embernek kell azt igényelnie, amennyiben be akarja tölteni a Biblia követelményét, nem pedig másoknak kell ezt a döntést meghozniuk helyette. Megjegyzem, hogy a keresztel az eredeti nyelvben baptidzó, ami annyit jelent, hogy bemárt, bemerít és magához a kereszthez nincs több köze, mint a keresztény - khrisztianosz - szónak, ami eredetileg Krisztusra, valamint a kenetre utal, nem pedig a kivégző eszközre, ami görögül sztaurosz. De azt mondja ez az irányzat, hogy amennyiben befogadtuk Jézus Krisztust a szívünkbe és megkeresztelkedtünk, akkor túl is vagyunk mindenen, ami elérhető.

A negyedik irányzat azt mondja, hogy Jézus Krisztust személyesen kell behívni a szívünkbe, önként kell megkeresztelkedni, de tovább kell lépni, és kérni kell Jézustól, hogy Szent Szellemben is kereszteljen meg bennünket. A Biblia alapján pedig a Szent Szellemmel való beteljesedés első számú bizonyítéka a nyelveken szólás. Ha azonban valaki vette a Szent Szellemet, szól nyelveken, akkor már mindent megkapott, ami megkapható Istentől ebben az üdvtörténeti korszakban.

Az ötödik azt mondja, hogy miután az ember újjászületett, azaz befogadta Jézus Krisztust, megkeresztelkedett vízben, belemerült a Szent Szellembe, szól nyelveken, valójában ott kezdődik a keresztény élet, és az előző három lépés csupán a kereszténnyé válás szükséges fázisai, amelyek együttesen csupán a kaput jelentik, amin be kell lépni. Ez a három lépés együtt érvényes, egymásra épül, de bármelyik lépés előtti megtorpanás, a hitben való megtorpanást is jelenti. Miután azonban beléptünk, meg kell tisztulni a bűntől, meg kell szabadulni a démonoktól és el kell foglalni az ígéret földjét, ami ugyan minden keresztény előjoga, de csak az a mienk ténylegesen, amit elvettünk az ellenségtől, aki természetesen nem ember, hanem e világ istene, azaz a Sátán. Hadd mondjam el, hogy a Biblia ezt a legutolsót támasztja alá, a többi irányzatnak egy csomó bibliai mondatot kell figyelmen kívül hagynia ahhoz, hogy tartani tudja az álláspontját.

A Biblia tanítása szerint nem az ember a végső oka a világban uralkodó gonoszságnak, hanem a szellemvilágban van a sötétség birodalma, és ez tartja fogságban az emberiséget. Vagyis nem az az ember alapvető problémája, hogy nem a mózesi törvények alatt él. Már maga a mózesi törvény is csupán egy válságkezelési terv volt, soha nem volt a célja az emberiség megjobbítása, csupán a már meglevő bűn kordában tartása, hogy megszülethessen a Megváltó. Isten célja azonban már eredetileg is az volt, hogy az embert kihozza a sötétség birodalmából, ezért történt meg a megváltás, azaz visszavásárlás. Isten a tulajdon Fiának Vére árán vásárolta vissza a Sátántól az ember szabadságát. Aki igényli a szabadulást, és Jézus Vérére hivatkozik, annak az életében válik jogerőssé a megváltás, persze, ebben az igénylésben kitartónak kell lennie, mert a Sátán nem könnyen adja be a derekát, hanem úgy viselkedik, mint egy agyafúrt jogász, aki igyekszik a kiskapukon közlekedni. Ezért elengedhetetlenül szükséges a bűnökből való megtisztulás, mert a Sátán hivatkozási alapja minden esetben a bűn. Jézus azt mondta közvetlenül az elfogatása előtt, hogy közeledik a világ fejedelme, de énbennem nincs semmije. Ha ezt el tudjuk mondani magunkról mi is, akkor a Sátán rajtunk sem talál fogást. Ha azonban bűn van az életünkben, az olyan fogantyút szolgáltat a Sátán számára, amin keresztül bármeddig fogva tud bennünket tartani mindaddig, amíg ez az állapot fennáll.

Erre lenne egy-két gondolatom, most sajnos nincs időm válaszolni, mert elutazok, de kb. tíz nap múlva, ha újból visszatérek a civilizációba, majd tálalom őket
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Asperrimus
-
A video elején jol összevan foglalva miröl lesz szo, csak enyit szerettem volna tölled tudni.
-
Azt mondja: "A héten az emberi élet végével foglalkozunk. Mi történik ha meghalunk? Milyen a meny és a pokol? Mit mond ezekröl a biblia? Es mit mondanak azok akik már jártak ott? Nekem enyi elég lett volna,
-
A Biblia nem egy természettudományos mü, még azt sem tudja nekünk megmondani mi játszodik le egy hasmenés vagy pláne egy "meningitis" esetén a testünkben. Honnan veszi az ur azt a biztonságot, hogy még sulyosabb testi sérüléseknél egy adekvat választ kapnák belölle? :(
-
Továbbá, ha a pokolrol akarok magamnak egy képet festeni akkor Ovidiuszhoz fordulok, Orpheus utazásához, vagy megnézem Offenbach erröl szolo darabját. A Can Can-t táncolo lányokat. :)
-

-
Mesélni, sok mindent lehet. Tenyeket mondjál kérlek. A macskánkat elütötte a busz, a mai napig nem tért vissza. A nagyszüleim hosszu életüek voltak de már olyan régota a temetöben vannak, hogy felszámoltuk a háztartásukat, nem hiszem, hogy szükségük lesz még rá. Ezek ellenörizhetö dolgok.
-
A koma az nem halál. Halál az ha szétporladsz.
-
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A klinikai halál az micsoda? Kóma?
-
Edes aranyos Kyra_
-
Már ezerszer megbeszéltük, hogy a "klinikai halál" állapota egy jogi szempontbol fontos definitio, azért, hogy ne zárják börtönbe a szervátültetö orvost. Nem értem, ezt minden héten átkell venni veletek?
-
Ha tul korán veszik ki egy életveszélyesen megsérült ember szerveit akkor az jogilag gyilkosság, ha tul késön akkor hullagyalázás.
-
Egy ember akinek röviddel ezelött megállt a vérkeringése az megy a halál felé de még lelehet fékezni a szétbomlást (vastüdö, mesterséges vese, mü-sziv stb)
-
istock_000018539641xsmall.jpg

-
A mirelitt-csirke, a grill-csirke, az halott, a Lenin-elvtárs az halott, a krokodilbör-táska az egy halott krokodil, a nerzbunda egy halott nerc... mit nem lehet ezen megérteni? :)
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
A főtt tojás egy halott lombikcsirke. Ha nem találkozott kakasssal a pipi, akkor csak tyúk-menstruáció. (bocs, de tényleg az)
 

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Asperrimus
-
A video elején jol összevan foglalva miröl lesz szo, csak enyit szerettem volna tölled tudni.
-
Azt mondja: "A héten az emberi élet végével foglalkozunk. Mi történik ha meghalunk? Milyen a meny és a pokol? Mit mond ezekröl a biblia? Es mit mondanak azok akik már jártak ott? Nekem enyi elég lett volna,
-
A Biblia nem egy természettudományos mü, még azt sem tudja nekünk megmondani mi játszodik le egy hasmenés vagy pláne egy "meningitis" esetén a testünkben. Honnan veszi az ur azt a biztonságot, hogy még sulyosabb testi sérüléseknél egy adekvat választ kapnák belölle? :(
-
Továbbá, ha a pokolrol akarok magamnak egy képet festeni akkor Ovidiuszhoz fordulok, Orpheus utazásához, vagy megnézem Offenbach erröl szolo darabját. A Can Can-t táncolo lányokat. :)
-

-
Mesélni, sok mindent lehet. Tenyeket mondjál kérlek. A macskánkat elütötte a busz, a mai napig nem tért vissza. A nagyszüleim hosszu életüek voltak de már olyan régota a temetöben vannak, hogy felszámoltuk a háztartásukat, nem hiszem, hogy szükségük lesz még rá. Ezek ellenörizhetö dolgok.
-
A koma az nem halál. Halál az ha szétporladsz.
-

Kedves Ernő!

Olyan ember még nem sok támadt föl, akinek valóban szétporladt már a teste, kivéve azt a pár kiválasztottat, akik az Ószövetség időszakában haltak meg, de Jézus feltámadásakor feltámadtak vele együtt. A Biblia szerint azok, akiket eltemettek, vagy a tenger nyelte el őket, szóval akik teste szétoszlott és elporladt, legalább két hullámban fognak feltámadni. Az első az elragadtatáskor, amikor Jézus visszajön az övéiért, az utolsó pedig a végítélet előtt közvetlenül. Hogy lesz-e a kettő között több is, nem tudom. Az azonban biztos, hogy az elragadtatás előtt csak olyanok fognak feltámadni, akik azelőtt haltak meg, hogy a földi életidejüket letöltötték volna, és olyan szerencsések, hogy van a közelükben olyan ember, akit Isten használni tud arra, hogy visszahozza őket a halálból. Ezek az emberek mind újra meg is fognak halni, ha leélik az életidejüket, vagy ha újra le tudja gyűrni őket valami kór, vagy baleset éri őket. A nagybetűs Feltámadáskor azonban az ember olyan testet fog kapni, ami halhatatlan.

A halál nem akkortól halál, amikor már a test szétporladt, hanem akkor, amikor a halál megragadja az ember szellemét és lelkét, és kitépi a testéből. Ha ez az elszakított állapot megmarad, akkor a test oszlása is elkezdődik, ha még mindig semmi nem történik, akkor szét is porlad. A Biblia is beszámol olyan esetről, amikor a halott már oszlani kezdett. Ez Lázár volt, aki már négy napja volt halott, amikor Jézus feltámasztotta.

Van olyan videó is, ami hasonló esetről szól. Egy nigériai pásztor, aki meghalt, bebalzsamozták és három napig volt a hullaházban bedugaszolt orrlyukakkal, teljesen megmerevedve, de a felesége nem nyugodott bele a férje halálába, hanem elvitte egy Rienhard Bonnke evangelizációs összejövetelre, ahol a férfi feltámadott. Mint láthatod, még fél óra sincs:



Vagy egy másik esetet bemutató videó, ami még rövidebb:



Feltételezem, te olyan bizonyítékot szeretnél, amikor mondjuk egy háromezer éves múmia, de legalábbis egy föld alól kikapart csontváz az orrod előtt támad fel, és válik hús-vér emberré. Ilyen eset egészen biztos, hogy nem lesz a feltámadásig, ahogy a történelem során sem volt rá példa, a fentebb említett egyetlen kivételtől eltekintve. Úgyhogy, ha ilyesmihez kötöd a meggyőzhetőséged feltételét, akkor egészen biztos megmarad a sziklaszilárd meggyőződésed egészen addig a napig, amikor már mindegy lesz. De nem azért lesz mindegy, mert az elmúlás kiradírozza, hanem azért, mert a továbbiakat nem lehet már megváltoztatni.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A Biblia szerint azok, akiket eltemettek, vagy a tenger nyelte el őket, szóval akik teste szétoszlott és elporladt, legalább két hullámban fognak feltámadni. Az első az elragadtatáskor, amikor Jézus visszajön az övéiért, az utolsó pedig a végítélet előtt közvetlenül. Hogy lesz-e a kettő között több is, nem tudom. Az azonban biztos, hogy az elragadtatás előtt csak olyanok fognak feltámadni, akik azelőtt haltak meg, hogy a földi életidejüket letöltötték volna, és olyan szerencsések, hogy van a közelükben olyan ember, akit Isten használni tud arra, hogy visszahozza őket a halálból.......
Kedves Asperrimus
-
Es ez a te meggyözödésed? Elvagyok ragadtatva. Elmesélted már ezt a körzeti orvosnak? :)
-
A halál nem akkortól halál, amikor már a test szétporladt, hanem akkor, amikor a halál megragadja az ember szellemét és lelkét, és kitépi a testéből.
-
Most ügye az alzheimerben szenvedö nagymamákrol beszélsz, a születési hibával létrejött gyerekekröl, a balesetben megcsonkultakrol.... Szuper istened van...
Van olyan videó is, ami hasonló esetről szól. Egy nigériai pásztor, aki meghalt, bebalzsamozták és három napig volt a hullaházban bedugaszolt orrlyukakkal, teljesen megmerevedve, de a felesége nem nyugodott bele a férje halálába, hanem elvitte egy Rienhard Bonnke evangelizációs összejövetelre, ahol a férfi feltámadott.
Igen "aki korán hal meg az hosszabb ideig halott", Az orvos részletesen elmondja milyen életjelenségeket ellenörzött le, ez europában nem elég ahoz, hogy valakit halotnak nyilvánitsanak. A Habsburg Otto szivét nem ezért vették ki mert olyan magyarszeretö lett volna, hanem azért mert a családban évszázadokon keresztül féltek a "tetszhaláltol". Amerikában számtalan speciális-koporsot szabadalmaztattak már amiböl a tetszhalot jelezni tud. En is az iPhonnal akarok eltemetve lenni.
-
spezialsarg-scheintod.jpg

-
Rengeteg tetszhalott volt a pestis és kolera-járvány idején. A legközismertebb tetszhalott volt a "Lieber Augustin" akinek a figurája egy Bécsi éttrem elött levö pincében megcsodálhato.
-
Mond te minden videot kapásbol elhiszel önkritika nélkül? Akkor mit szolsz ehez? :)
-
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet humorizálni, sérültnek tekinteni azokat, akik hisznek a lélekben, és a halál utáni életben, de a tapasztalat másra tanítja azokat, akik tanulni szeretnének...
Én egy megható történetet olvastam a facebukon. Most idemásolom, hogy mások is értesüljenek róla. Én sok ilyen, és hasonló történettel találkoztam már ebben az életemben:





CSODÁK MÁRPEDIG VANNAK...
Egy ausztrál édesanya szívbemarkoló történetét osztotta meg a világgal, amikor arról mesélt, hogyan hozta vissza az életbe halott csecsemőjét, a szerető anyai ölelés erejével.

Olyat már hallottunk, hogy halottnak hitt csecsemő sírt fel a ravatalon. Kate Ogg öt hónappal ezelőtt Sydneyben adott életet ikergyermekeinek, egy kislánynak és egy kisfiúnak, akik koraszülöttként, 27. hétre jöttek világra, mindössze kilencven dekagramm súllyal. A testvérek közül a kislány, Emily teljesen egészséges volt, a fiúcska azonban nem lélegzett. Az orvosok húsz percen keresztül küzdöttek az életéért, mindhiába.

„Az egyik orvos azt kérdezte tőlem, hogy választottunk-e fiúnevet? Jamie-nek neveztük el, feleltem" - nyilatkozta az édesanya egyik ausztrál tv-nek.

Az orvos a betakargatott kisfiúval az anya felé fordult, és közölte vele, hogy már nem tudták megmenteni a kisfiú életét. Átadta a szülőknek az élettelenül fekvő csecsemőt, hogy elbúcsúzhassanak tőle. Ami azonban ezután történt, azt még az orvosok is csodaként emlegetik.

Kate és férje, David könnyeiket nyelve, fájdalomtól meggyötörten összeölelkeztek, és maguk közé vették babájukat.

„Ez volt a legszörnyűbb fájdalom, ami valaha átéltem. Kiszabadítottam Jamie ernyedt kis testét a takaróból, kibontottam a köntösömet, és a mellkasomra tettem, hogy a bőrünk összeérjen.

Daviddel beszélni kezdtünk fiúnkhoz, elmondtuk neki, hogy nagyon szeretjük, és hogy van egy lánytestvére is. Megosztottunk vele mindent, amiben része lett volna, hogy ha életben marad."

Két óra telt el a fájdalmas vallomással és búcsúval, amikor is a kisfiú életjelet kezdett adni. „Jamie zihálni kezdett, levegőért kapkodott, de az orvos felvilágosított minket, hogy ez természetes reflex, semmi több" – magyarázta Kate. „Ekkor azt éreztem, hogy megmozdul, mint aki álmából riad, és egyre szabályosabban veszi a levegőt. Tettem néhány csepp anyatejet az ujjamra, amit szopizni kezdett, a légzése pedig teljesen normálissá vált. Rövidesen kinyitotta szemeit, ami maga volt a csoda, kinyújtotta kezecskéjét, az ujjam után nyúlt és megragadta, miközben a fejét forgatta."

"Időközben visszajött az orvosunk is, aki látva a változásokat, sztetoszkópjával megvizsgálta Jamie szívhangját, majd fejét csóválva egyre csak azt hajtogatta, hogy ő ezt nem hiszi el, nem hiszi el!„


Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Asperrimus
-
A három film összesen 3 orát tart, enyit nem rabolhatsz az életünkböl. :)
Összefoglalnád néhány szoban miröl van szo?

Látod Ernő, csak ennyi a probléma nálad. Te csak a bulvár-címekből, és a szexképekből tájékozódsz. Persze, kinek milyen az igény szintje...

Aztán, ha valami olyannal találkozol, amit még nem hallottál, akkor acsarkodsz. Nem érzed az ellentmondást? Na jó, ezt nem komolyan kérdeztem...tudom, hogy nem érzed...


0
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet humorizálni, sérültnek tekinteni azokat, akik hisznek a lélekben, és a halál utáni életben, de a tapasztalat másra tanítja azokat, akik tanulni szeretnének... Én egy megható történetet olvastam a facebukon. Most idemásolom, hogy mások is értesüljenek róla.
-
Kate Ogg öt hónappal ezelőtt Sydneyben adott életet ikergyermekeinek, egy kislánynak és egy kisfiúnak, akik koraszülöttként, 27. hétre jöttek világra, mindössze kilencven dekagramm súllyal.
-
Kedves Kicsi Fecske
-
Nem tudom, hogy miért kéne respektussal kezelni azt a sok butaságot amit elakarnak veled hitetni az emberek. Probálj meg a saját eszeddel gondolkodni. Remélem nem utaltál át pénzt a Facebook-ban siránkozo családnak?
-
Tudod, hogy menyi 90 gramm? Egy tyuktojás sulycsoprt XL 73 grammal kezdödik. Ne meséld nekem, hogy egy ilyen pici koraszülöttet, akinek a böre vékonyabb mind a pergamen papir a mama a kezében tartott 2 orán keresztül és erre elkezdett a gyerek lélegezni.
-
A legkiseebb életben maradt koraszülött a világon 275 g volt de inkubátor és slagok nélkül már rég elpusztult volna. Németországban a gyerekek átlagsulya 3000 és 3500 gramm között van.
-
Egy katholikus pletykalapban megtaláltam az álltalad elferditett törénetet. A képen láthato gyerek szemlátomás több mind 90 gramm. Az eset 2006-ban történt, a kat.net 2011-ben tájékoztatta rolla az olvasoit, te pedig 2013-ban ugy irsz rolla mind egy csodárol. Ha még 2000 évet várunk egy második Jézus is formálodhat a történetböl. :)
-
KateOgg.jpg

-
Egyébbként köztudott, hogy nem életképesnek látszo koraszülötteknek segit ha az anya testi kapcsolatot tart fenn a gyerekkel, az szinkronizálja a gyerek szivét és tartja a testhömérsékletet. Minden rendes klinikán a gyerek az anyja mellén piheni ki magát a szülés után. Egy nagyon pici koraszülött gyerekkel problematikus mert a börük nagyon érzékeny.
-
A világmindenség valos története sokkal érdekesebb és izgatobb mind az alaptalan és enyhe, az antik emberek világképétöl átitatott mythoszok.
Probálj meg a saját eszeddel gondolkodni.
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez is elég fura, de az "idegen nyelv szindróma" egy kicsit más. Ott is megváltozhat a személyisége az illetőnek, de mellé még egy egészen komplex probléma adódik, az hogy más nyelven kezd el beszélni, olyan nyelven, amit addig nem tudott. Ez a cseh motoros fiú csak két órán át beszélt így, de minap láttam egy amerikai nőt, aki bár angolul beszélt a balesetéig, de azt követően akcentussal, a családja, az orvosa és saját maga legnagyobb meglepetésére. Ráadásul egyszerűen képtelen másképp megszólalni azóta. Ha lesz időm megkeresem, mert itt a CH-n összegyűjtöttük már egyszer régebben ezeket a cikkeket. Szerintem azért, mert ha nem szindrómának neveznék, akkor az nem betegség lenne, hanem valami egészen más.

Enyhébb, de sokkal gyakoribb az, amikor transzplantáció után változik a személyisége annak, aki az új szervet megkapta. Ez is igen gyakori eset. Készült egy film is, ami egy táncosnővel történteket dolgozta fel, aki egy balesetben elhunyt fiatal férfi szívét kapta meg. Igazán megrázó volt, ahogy megváltozott attól a kis húsdarabtól, ami a saját rossz szíve helyett dobogott a mellkasában...:)

Lehet ezekre kitalálni mindenféle betegség neveket, de semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hogy az ember nem csak egy 3 dimenziós lény itt ebben az anyagi világban, hanem van valami, ami ezen túlterjeszkedve, talán a 4. dimenzióban tovább él és rá lát erre a mi világunkra.

Ez még a tudománynak sem mond ellent, igaz, hogy csak elmélet, de nem lehetetlen. :cool:


Látod, az ilyenekre nem reagálnak az Ernő-agyúak...mint ahogyan átugrották azt a hírt is, amikor az elhunyt pilóták szellemeinek a tanácsai alapján módosították a műszaki megoldásokat a repülőgépeknél.....mert azok , ill. ezek tények.....
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag


Csak röviden, mert Ernőnek nincs ideje. Nem is röviden, hanem a lényeget:

A tudomány gyakran megerősíti amit már tudunk, de amikor eljárásai kísérletet tesznek a fogalmak logikus megértésére, melyek már nem mérhetők objektív mércével, akkor szánalmas kudarcot vallanak, hogy megmagyarázzák az univerzális folyamatokat, melyek még mindig túl nagyok ahhoz, hogy a világ el tudja azokat fogadni névértéken. De ez nem hat meg bennünket. A szívmegállást túlélők beszámolói a "halálközeli élményről" most már tudományosan is megalapozottak a Michigani Egészségügyi Rendszer Egyeteme kutatásai szerint, hogy megpróbálják legalább megmagyarázni, hogy miért folytatja tovább megfelelő működését az agy a klinikai halál után.

Dr. Peter Fenwick neuropszichiáter és vezető tekintély Nagy-Britanniában a halálközeli élményekkel kapcsolatosan ezt írja:

"Az agy nem működik. Ez nem ott van. Ez elpusztult. Ez abnormális. De mégis, létrehozza ezeket a nagyon világos élményeket... ez egy öntudatlan állapot, amikor az agy megszűnik működni. Például ha elájulsz, a földre esel, nem tudod mi történik, és az agy nem működik. A memória rendszerek különösen érzékenyek az eszméletvesztésre. Szóval, nem emlékszel semmire. De mégis, egy ilyen tapasztalat után (halálközeli élmény), tiszta, világos emlékekkel jössz vissza. Ez egy igazi rejtély a tudomány számára. Még nem láttam egy olyan jó tudományos magyarázatot, ami meg tudná magyarázni ezt a tényt."


"...Annak a modern hagyományát, hogy egy nemléttel azonosítsuk a halált, elhagyhatjuk. Mivel nincs okunk azt hinni, hogy az emberi halál elvágja az egység minőségét az univerzumban...."

0

 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Ernő fórumtárs, itt a "forrás" képekkel:
-
Tisztelt vzajcev forumtárs :)
-
A fényképet megsporolhattad volna az ugyan az amit én betettem. Figyelmesebb olvasás, vagy egy kis fizika-tudás nem ártana az oldaladon.
-
"She tearfully told her lifeless son - born at 27 weeks weighing 2lb - how much she loved him and cuddled him tightly, not wanting to let him go."
-
Ha már szidjuk egymást: 2lb az 2 Pound és ez átszámitva 2x454 gramm= 908 gramm.
A gyerek tehát tizszer nehezebb mind amit a kedves Kicsi Fecske terjeszt.

-
Továbbá az eset nem 2013 augusztusában történt, már a videokat 2010-ben felöltötték. A katholikus internetoldal meg egy 2006-os ujságcikre hivatkozik. A gyerek tehát nem tegnap született, már lassan iskolásnak kéne, hogy legyen.
-
Hol volt szerinted a csoda? Hogy Dave nem szenvedett erektios-zavarokba?
 
Oldal tetejére