Egyedüli fogoly egy börtönben, és reggeltől estig gyümölcsfákat ültet az Észak-Koreában felforgatás vádjával életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt kanadai lelkész.
A dél-koreai születésű Hyeon Soo Limet (60), aki a presbiteriánus egyház lelkésze volt Torontóban, december közepén ítélték el államellenes bűncselekmények vádjával. A lelkész rendszeresen segítette egy phenjani árvaház munkáját.
Korábban már több mint százszor járt a külvilágtól szinte teljesen elzárt kommunista országban. Tavaly februárban fogták el.
A CNN hírcsatornának sikerült elérnie, hogy interjút készíthessen a lelkésszel, aki most elmondta: feltehetőleg azért ítélték el, mert nyíltan bírálta az Észak-Koreát vezető Kim-dinasztia tagjai és a most hatalmon lévő Kim Dzsongunt.