Életed legőrültebb ajándéka

18-dik szülinapomra a kedvesemtől egy csomag felnőtt pelenkát, mert ő azt mondta, hogy elég gyerekesen viselkedek. Azon a napon úgy bánt velem, mint egy kisgyerekkel. Na azt a napot soha nem felejtem el. Azóta már én is megkomolyodtam......
 
Fiatal lány voltam, kaptam egy csodálatos aranykarkötőt a fiúmtól. Túl drága ajándék volt, nem fogadtam el. Gyönyörködtem benne kicsit és köszönettel visszaadtam. A fiú nem szólt egy szót sem, szépen lassan letette a járdára,/ugyanis/ az utcán történt a dolog - addig táncolt rajta, míg apró parányi darabokra nem törte. Hát mit mondjak...nem a legjobb emlékeim közé tartozik a dolog...
 
Több is volt! A legnagyobb a két lányom! A második gyermekről elég érdekesen értesültem. Úgy éreztem (ekkor már 4 hónapos terhes voltam, de nem volt ennek semmi jele) valami nincs rendben, mert "kimaradt" úgyhogy felkerestem az orvosomat, aki közölte:
- Ennek a gyereknek már mozognia kellene.
-Tessék!? - alig bírtam kinyögni, mert köpni-nyelni nem tudtam.
 
Az utcán egy vadidegen pasi letérdelt elém és egy eljegyzési gyűrűt akart adni ajándékba.Könyörgött,hogy fogadjam el mert 10 perc múlva lesz az esküvője és megszökött a menyasszony.Elég kínos volt,de közöltem vele,hogy még nem akarok férjhez menni.:D
 
19. születésnapra kaptam egy bilit, benne alkoholtartalmú anyaggal, hogy jól induljon az este - azóta is megvan, dedikált :p
 
Eletem parja a szuletesnapomra idozitette a kulfoldi munkavallalas megkezdeset es ajandekkeppen magaval hozott.
Hogy jogilag is rendben legyek felesegul vett utazas elott... suru ket hetunk volt! :)
 
Fiatal lány voltam, kaptam egy csodálatos aranykarkötőt a fiúmtól. Túl drága ajándék volt, nem fogadtam el. Gyönyörködtem benne kicsit és köszönettel visszaadtam. A fiú nem szólt egy szót sem, szépen lassan letette a járdára,/ugyanis/ az utcán történt a dolog - addig táncolt rajta, míg apró parányi darabokra nem törte. Hát mit mondjak...nem a legjobb emlékeim közé tartozik a dolog...

óóóóó
:eek:
nagyon sajnálom, ez tényleg nem a legjobb dolog :(

én egyszer egy srácanak egy svédacél kést vettem a szülinapjára... mivel épp Svédországban voltam, gondoltam örülni fog.... hát nem örült.:p
najó, belátom, h naiv ötlet volt. :(
 
A legőrültebb számomra leginkább megdöbbentő volt. A srác megkérte egy barátját, hogy rajzoljon le engem (digitálisan), majd a saját kinyomtatott arcképemet kaptam meg. Nem vagyok az az egoista típus, aki szereti magát nézni, szóval inkább ijesztőnek tartottam. Ugyan nem dobtam ki, de lefelé fordítva tárolom..
 
Gyerekkoromban egy tábla ezzel a felirattal:
Az ÉN szobám
Az ÉN rumlim
Az ÉN gondom!

Egyik nagymama megvette mert viccesnek találta, a másik reflexből nyomott egy taslit:D
 
Én egy vadonatúj, automata garázskaput kaptam születésnapomra a férjemtől. Mindig macerás volt kiszállnom a kocsiból és kaput nyitni, ezért, amikor elhatározta, hogy meglep vele, szépen mindent leszervezett. Reggel elmentem dolgozni a kocsival, és amikor haza értem, várt a férjem, nem engedett be azonnal az udvarba, hanem először átadott 2 db, érdekes, zsugor foliába csomagolt kulcsot, és azt mondta, hogy "Boldog szülinapot!"
Na ettől akkor én sem tudtam um. "nyelni-köpni", de probáltam hozzá jóképet vágni és megköszöntem. Ezután jött az igazi meglepi, amikor bejártam az udvarba és odagurultam a garázs elé, láttam az igazi meglepetést, napközben a régi kaput kiszerelték és az új, billenős Hörmann garázskaput (a szülinapi ajándékomat!) pedig beszerelték. Én azt hiszem, ez egy igazán kedves, és különleges ajándék volt! Sajnos a férjem már autóbalesetben meghalt, de a kulcsok még minddig a fóliában megvannak, és természetesen a kapu is.
 
Oldal tetejére