Sci-fi világa

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
1976-ban Farrah Fawcett és Jenny Agutter szerepeltek a Logan futása című sci-fi klasszikusban,
Csatolás megtekintése 2043535
Csatolás megtekintése 2043536A második évezred elejére már annyi ember élt a Földön, hogy az éhínség katasztrófája fenyegetett. Valamit tenni kell. Valakik úgy határoztak tehát, hogy meg kell szabadulni a feleslegesség vált, idős egyedektől, mindazoktól, akik betöltötték 21. életévüket. A rendszer megbízhatóan, kifogástalanul működött. Minden újszülött jobb tenyerébe egy különleges kristályt ültettek be. A felnőttek, azaz a 14 éven felüliek kristályvirága karmazsinszínben villogott, s akié feketére váltott, annak jelentkeznie kellett az álomboltban… Voltak lázadók is, akiknek nem akaródzott elfogadni az álmot, vagy a halált, de nem menekülhettek messzire, mert az álomrendőrök, az ÁR legényei a nyomukba eredetek, és megöltek mindenkit, aki önként nem fogadta el az álmot. Logan egyike volt az ÁR legügyesebb, leggyorsabb és legmegbízhatóbb alkalmazottainak. Csakhogy egyszer az ő tenyerében is feketén kezdett villogni a beültetett kristályvirág…
1976. június 23-án jelent meg a Logan's Run egy amerikai sci-fi film Michael Anderson rendezésében, főszerepben Michael York, Jenny Agutter, Richard Jordan, Roscoe Lee Browne, Farrah Fawcett és Peter Ustinov. David Zelag Goodman forgatókönyve William F. Logan futása című könyve alapján készült. Nolan és George Clayton Johnson
1756117804139.png
 

kisbuldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét egy 1979-s magyar sci-fi-t mutatnék be Hernádi Gyula kisregényéből készült "Az erőd" című filmet. Lehet kritizálni a filmet szerintem a maga nemében nagyon jó filmet rendezett Szinetár Miklós. A forgatókönyvet is Hernádi Gyula és Szinetár Miklós írta. Zene: Presszer Gábor. Története: Egy fiktív államban egy magántársaság az izgalomra vágyó gazdag turisták számára izgalmas programot talált ki. A busás részvételi díjat befizetők két napon át ostromolhattak a külön erre a célra létrehozott erődöt, melyet jól kiképzett zsoldosok védtek. Az ostromlók és a védők egyaránt éles lőfegyvereket használhattak. Az egyik kegyetlen csatában többen meghaltak, végül a támadóknak sikerült bevenniük a várat. Akit érdekel a Youtube-n fent van a film.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét egy 1979-s magyar sci-fi-t mutatnék be Hernádi Gyula kisregényéből készült "Az erőd" című filmet. Lehet kritizálni a filmet szerintem a maga nemében nagyon jó filmet rendezett Szinetár Miklós. A forgatókönyvet is Hernádi Gyula és Szinetár Miklós írta. Zene: Presszer Gábor. Története: Egy fiktív államban egy magántársaság az izgalomra vágyó gazdag turisták számára izgalmas programot talált ki. A busás részvételi díjat befizetők két napon át ostromolhattak a külön erre a célra létrehozott erődöt, melyet jól kiképzett zsoldosok védtek. Az ostromlók és a védők egyaránt éles lőfegyvereket használhattak. Az egyik kegyetlen csatában többen meghaltak, végül a támadóknak sikerült bevenniük a várat. Akit érdekel a Youtube-n fent van a film.
Képregényben találkoztam először a művel.
Szöveg: Cs. Horváth Tibor
Rajzoló: Zórád Ernő
Író: Hernádi Gyula
1756137544792.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
[Az útvesztő: Halálkúra]
A Futárok, élükön Thomasszal, végső s egyben legveszélyesebb küldetésükre indulnak. Hogy megmentsék barátaikat, be kell törniük a VESZETT fennhatósága alatt álló legendás Utolsó Városba, ami a korábbinál is halálosabb útvesztőnek bizonyulhat. Aki élve kijut, választ kap azokra a kérdésekre, amik a kezdetek óta foglalkoztatják a Futárokat.
1756138904008.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis kitérő de, talán nem is annyira kitérő!
Novellapályázatot hirdet szerkesztőségünk science-fiction, fantasy, weird témakörben az újrainduló SF&F Átjáró Magazin számára. A pályázatra nyelvi igényességgel megírt novellákat várunk, amelyek a megjelenített koroktól, világoktól függetlenül is napjaink érzéseire rezonálnak, behívják korunk problémáit, és amelyek a kortárs sci-fi, fantasy vagy weird irodalom határait feszegetik. Témabeli megkötés nincs, de örömmel olvasunk olyan szövegeket, amelyek történetükkel, karaktereikkel, stílusukkal, hangulatukkal képesek maradandó benyomást kelteni.
Kizárólag olyan műveket várunk, amelyek sem online felületen, sem egyéb kiadványban nem jelentek meg, és nincsenek beadva más pályázatokra. A terjedelmi korlát maximum 40 ezer leütés szóközökkel. Egy pályázó legfeljebb két novellát küldhet be. Nem várunk ifjúsági műveket, naturális horrort, romantikus szálra felépített írásokat.
A pályázat határideje: november 15.
Beküldés elektronikus formátumban: [email protected]
A kiválasztott és szerkesztett novellák megjelennek az SF&F Átjáró Irodalmi Antológia 2026 márciusától megjelenő számaiban. Az alkotók a megjelenésért honoráriumban részesülnek.

Szélesi Sándor
SF&F Átjáró Irodalmi Antológia
főszerkesztő
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy új kiadás
megjelenés: október 14.

Októberben ismét elővesszük a horror egyik klasszikusát: jön Ray Bradbury felejthetetlen novelláskötete új borítóval, éldekorált formában, ráadásul minden egyes novella kap egy illusztrációt is a címoldala mellé. Hegyi Péter gyönyörű munkáit láthatjátok a képeken; úgy érezzük, hogy nagyon ráérzett a történetek atmoszférájára, így egy rendkívül különleges kiadásra lehet számítani, amivel reményeink szerint nem csak új olvasókat fog találni magának ez a könyv, de odakerülhet mindenkinél a meglévő korábbi változat mellé is.
1756479478250.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
1951.09.01: Timothy Zahn
Ma ünnepli 74. születésnapját Timothy Zahn, amerikai sci-fi és fantasy író. Chicago-ban született 1951. szeptember 01-én és annak egyik külvárosában, Lombardban nőtt fel. Előszőr a Michigan State University egyetem fizikai szakára járt, azt követően a University of Illinois iskolában folytatta tanulmányait, hogy megszerezze a doktori címet. 1975-ben kezdett el szabadidejében az írással foglalkozni, majd 1980-ban abbahagyta tanulmányait és az írói pályára lépett. 1984-ben a "Cascade Point" című regényéért Hugo-díjjal tüntették ki. Legismertebb művei a "Blackcollar" trilógia, a "Hódítók" trilógia és a "Cobra" sorozat.
A Csillagok háborúja világában a fő műve a Thrawn sorozatok. A világhoz írt összesen 17 regényt, 19 novellát, 3 képregényt és 2 szerepjáték modult. Ezenkívül Ő pózolt egyik karaktere, Talon Karrde szerepében a Star Wars CCG kártyajáték egyik lapjához.
Az Erő legyen vele!
(Fotó: Timothy Zahn Facebook-oldala, 2023.08.22)
1756903693274.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
1866. szeptember 21-én született Herbert George Wells, gyakran csak H. G. Wells (elhunyt: London, 1946. augusztus 13.) angol író, aki főleg a science fiction műfajban írt műveiről ismert (például Világok harca, A láthatatlan ember, Dr. Moreau szigete). A világirodalom egyik legtermékenyebb írója, aki szinte minden létező műfajban alkotott.
Herbert George Wells Kent megyében, Bromleyban, a High Street 47 alatti Atlas Házban született, Joseph Wells korábbi kertész, akkor boltos és krikettjátékos és felesége, Sarah Neal korábbi szolgálólány negyedik, utolsó gyermekeként. A család az elszegényedett alsó középosztályba tartozott. Egy örökség folytán porcelánboltot vásárolhattak, de gyorsan rá kellett jönniük, hogy ez nem lesz jól menő vállalkozás, mert az árukészlet megkopott volt, az üzlet elhelyezkedése pedig rossz. A szerény megélhetést csak más jövedelemforrások segítségével tudták biztosítani maguknak, Joseph például krikettütőket és krikettlabdákat adott el a meccseken, ahol játszott, és a játékért is kapott kisebb-nagyobb összegeket. (Ez is bizonytalan kereset volt, mert profi krikett ekkor még nem létezett, és a játékosokat adományokból, vagy a rendező klub előteremtette szerény összegekből fizették.)
Hétéves korában, 1874-ben a gyermek Wells eltörte a lábát, hetekre ágyba került és ez a baleset fontosnak bizonyult későbbi sorsát illetően: rákapott az olvasásra, kíváncsivá vált a mindennapi életétől eltérő világokra, sőt megszületett benne az írás vágya. Ugyanebben az évben kezdte el Thomas Morley privát kereskedelmi iskoláját. Az iskola kevés dologra koncentrált a copperplate stílusú kalligrafikus kézírási stílus és a kereskedők számára hasznos ismeretek oktatásán kívül. Wells 1880-ig járt ebbe az iskolába. Korábban, 1877-ben újabb, a család életét erősen befolyásoló baleset történt: apja eltörte a combcsontját, ami véget vetett krikettkarrierjének, megfosztva a családot bevételei egy fontos részétől.
Anyagi nehézségeik miatt a szülők inasnak adták a fiukat. 1881 és 1883 közt Herbert a Southsea Drapery Emporium szövetkereskedés inasa volt, ami kevés örömmel szolgált a számára. Itt szerzett tapasztalatait az inasok sanyarú sorsáról és a világ javai elosztásának igazságtalanságáról később felhasználta The Wheels of Chance és Kipps című regényeiben.
Szülei sohasem voltak különösen jó viszonyban egymással (anyja hívő protestáns, apja szabadgondolkodó volt). Amikor anyja visszatért régi foglalkozásához, és szobalány lett egy sussexi vidéki házban, Upparkban, alkalmazásának egyik feltétele az volt, hogy családját nem vihette magával. Ettől kezdve Herbert szülei külön éltek, bár nem váltak el, és más párkapcsolatra sem léptek. Herbert nem állta meg a helyét a szövetboltban, majd egy kémikus segédjeként sem, és rossz tapasztalatokat szerzett tanársegédként is, és mindannyiszor – mint később elmesélte – „A rosszpénz visszatért!” mondatra érkezett vissza anyjához Upparkba arra az időre, amíg más foglalkozást nem kerítettek a számára. Szerencséjére az upparki háznak kitűnő könyvtára volt, és megengedték neki, hogy az olvasásba merüljön.
1883-ban munkaadója elbocsátotta azzal, hogy elégedetlen a munkájával, és Wells örömmel vált meg a segédi állástól. Ugyanebben az évben a West Sussex-i Midhurst általános iskolájában lett segédtanár, majd ösztöndíjat nyert Londonba, a Normal School of Science nevű tudományos felsőoktatási intézménybe (a későbbi Royal College of Science, ma az Imperial College része), ahol Thomas Henry Huxley-tól, Darwin követőjétől tanult biológiát. Végzősként részt vett a Royal College of Science Association nevű tudományos egyesület megalapításában (1909-ben elnöke is lett). 1887-ig tanult az intézményben heti 21 shillinges ösztöndíjjal.
Beiratkozása után röviddel csatlakozott az intézmény vitaköréhez. Már ezekben az években megformálódtak gondolatai a társadalom megreformálásáról. Platón az Állam című művének tanulmányozása után a korabeli szocialista eszmék irányába fordult, amelyeket például az 1884-ben alakult Fabiánus Társaság fejtett ki, vagy a Kelmscott Házban adott szabad előadásaiban William Morris. Wells részt vett a The Science School Journal című tudományos iskolaújság megalapításában is és ebben saját nézeteit is kifejthette az irodalomról és a társadalomról. Miután sikerrel letette biológiai és fizikai vizsgáit, a kevésbé kedvelt geológiából megbuktatták, ami ösztöndíjának elvesztésével járt.
Miután jövedelem nélkül maradt, Mary nagynénje, édesapja unokatestvére vette magához. Wells szerelmes lett a nagynéni lányába, Mary Wellsbe, és 1891-ben feleségül vette.
Wells első könyvsikere az „Anticipations” (1901) volt. Eredetileg részekben jelent meg „Kísérlet a jövendőmondásra” alcímmel, és Wells legegyértelműbben jövővel foglalkozó művének tartják. Elképzelve a világot 2000-ben, a könyv érdekes, mind az azóta igazolódott találatai, mind a tévedései miatt. A találatok közé tartoznak például olyan társadalmi folyamatok előrejelzése, mint hogy a javuló közlekedésnek köszönhetően a lakosság egy része elhagyja a nagyvárosokat, hogy a morális korlátok lazulnak a szexuális szabadság iránti igény növekedése miatt, a német militarizmus bukása vagy egy egységes európai államalakulat létrejötte. Voltak benne természetesen mellélövések is: azt várta, hogy 1950 előtt nem lesz valódi repülőgép, és azt írta: „az én képzeletemben egy tengeralattjáró semmi másra nem képes, mint arra, hogy a tengerbe fullassza a legénységét és a feltalálóját”.
A maguk korában a scientific romance műfajába sorolt korai regényei – mint Az időgép, a Dr. Moreau szigete, A láthatatlan ember, a Világok harca, az Emberek a Holdban, a The Sleeper Awakes – jó néhány maradandó új témát vezettek be a science fiction irodalomba. (Mindből film is született, kivéve a The Sleeper Awakes-t.) Írt nem fantasztikus regényeket is, amelyek elismerést arattak, mint a Kipps és az Edward-kori hirdetéseket kigúnyoló Tono-Bungay.
Több tucat novellát írt, amelyek közül a legismertebb A vakok országa (1904). Az új gyorsító című novellája ihlette a Star Trek A gondolatnál sebesebben (Wink of an Eye) című epizódját.
Még a Tono-Bungayban is, amely nem science fiction regény, apró, de következetes szerepet játszik egy olyan tudományos fogalom, mint a radioaktív bomlás. Ugyanez már sokkal nagyobb szerepet kapott A fölszabadult világ című írásában (1914), amely Wells egyik legnagyobb találata a jövőt illetően. A kor tudósai már ismerték azt a jelenséget, hogy a rádium évezredeken át energiát sugároz ki, alacsony intenzitással, de végösszegében nagyon nagy mennyiségben. Wells regénye egy olyan találmányról szól, amely felgyorsítja a radioaktív bomlás folyamatát és amelynek segítségével olyan bombát hoznak létre, amely nem nagyobb erővel robban fel, mint a normál robbanóanyag, de ezt napokig teszi. „A korai huszadik század embere számára semmi sem lehetett nyilvánvalóbb” – írta – „mint a háború lehetetlenné válásának gyorsasága… de nem ébredtek erre rá addig, amíg ügyetlen kezükben fel nem robbant az atombomba.” Szilárd Leó később elismerte, hogy a láncreakció elméletének kidolgozásában inspirálta a Wells-regény.
1758425244448.png 1758425261904.png 1758425277599.png
(paprikablog)
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
95 éves korában elhunyt Sajdik Ferenc, a Nemzet Művésze. Számos ponton kapcsolódott a Galaktikához, a hőskor 9. számát például nem csak illusztrálta, de a borító is őt dicséri.
1758551092219.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A Terminátor első részének antagonistája egy T-800-as kiborg, akit Arnold Schwarzenegger alakít. A folytatás korai tervei szerint Schwarzenegger két különböző T-800-at alakított volna a jövőből, az egyiket a Skynet küldte, hogy megölje John-t, a másikat pedig az ellenállás, hogy megvédje.
Azonban ezt az ötletet William Wisher „unalmasnak” találta, így jött a képbe a T-1000-es.
Cameron a T-1000-et „kísérleti szuperfegyvernek” nevezte, amelyet még a Skynet is „fél használni”.
A T-1000 elsősorban rendőrnek álcázza magát, Cameron erről azt mondta: „Ez csak az én sajátos poénom volt egy hatalmi figurával. De van egy tematikus pontja is, mégpedig az, hogy mi, emberek, terminátorokká válunk. Megtanuljuk, hogyan lehetünk könyörtelenek.”
A #Terminator2 trailerei szándékosan elhallgatták, hogy a T-1000 a gonosz, a T-800 pedig a védelmező.
Cameron szerint Robert Patrick úgy lett a T-1000-es: „Olyasvalakit kerestem, aki jó kontrasztot képez Arnolddal. Ha a 800-as sorozat egyfajta emberi páncélos tank, akkor a 1000-es sorozatnak Porsche-nak kellett lennie. Úgy gondoltam, egyfajta kelet-nyugat energia, nyers erő kontra folyékonyság.”
Cameron eredetileg Billy Idolt választotta a szerepre, és a storyboardokon az android hasonlított is rá. Azonban egy súlyos motorbaleset miatt Idol nem tudta elvállalni a szerepet. Később kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy képes lett volna-e felülmúlni Patrick „hihetetlenül rideg alakítását”.
Blackie Lawless, a W.A.S.P. énekese is szóba került, de túl magasnak találták.
A casting idején Patrick drog- és alkoholfüggőséggel küzdött, de leküzdötte, hogy felkészüljön a fizikailag megterhelő szerepre.
Amikor meztelenül megérkezik a film elején, karrierje legkínosabb pillanatának nevezte.
A gépszerű alakítás érdekében meg kellett tanulnia, hogyan kell lőni anélkül, hogy megrezzenne vagy pislogna, és hogyan kell könnyedén futni anélkül, hogy lihegne vagy kimerültség jeleit mutatná.
A T-1000 jellegzetes futását Patrick maga fejlesztette ki, karjaival fel-le integet, mintha pengékkel készülne lesújtani a célpontra.
A forgatásokon kívül Patrick magának valóan viselkedett: „Ez egyfajta módszer volt, abban az értelemben, hogy nem akartam senkivel barátkozni. Még amikor a forgatásra mentem, akkor is úgy jártam, mint a T-1000. Nem akartam elveszíteni a képességemet, hogy hitelesen ábrázoljam, ezért közel tartottam magamhoz a figurát.”
A T-1000 üres tekintetének tökéletesítéséhez Patrick olyan ragadozókat tanulmányozott, mint a sasok, macskák és a cápák, és ezeket tartotta szem előtt a forgatás során.
A film vége felé a T-1000 elítélően megrázza az ujját Sarah felé, miután az megpróbálja megölni. Ez Cameron spontán, a forgatáson elhangzott javaslatára történt. Patrick később így emlékezett vissza: „Beleegyeztem, de a forgatás alatt végig azzal küzdöttem, hogy mennyire tudatos a T-1000? Mivel nem volt sok párbeszéd, a fizikai megjelenés és a testmozgás lett a legfontosabb. El kellett gondolkodnom: „Hogyan futna ez a dolog? Hogyan mozogna?” És komolyan elgondolkodtam: „Így mutogatna az ujjával?”
A T-1000 lett Patrick áttörő szerepe. Ahogy 2017-ben visszaemlékezett: „Folyamatosan kaptam ajánlatokat, hogy játsszak el egy másik robotot. Nem tudtam megtenni, annak ellenére, hogy nem volt sok pénzem. A Budweiser egy reklámot is akart velem forgatni, mint T-1000-es, de nem tudtam megtenni, nehogy elrontsam a „T2” örökségét.”
Azt mondta, „rohadtul büszke” a filmre és a alakítására, és „szeretné, ha az emberek mindig emlékeznének rá”, hozzátéve: „Azt is szeretném, ha értékelnék a többi filmemet is, amiben szerepeltem.”
1759215226531.png 1759215242733.png 1759215300857.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Jöjjön mára még egy cuki 1759476330639.png Sarah Connor és a T-1000-es két napja a Comic Con Midlands rendezvényen lepte meg a rajongókat.
A legendás párosról készült fotót Patrick osztotta meg Instagram-oldalán.
„Olyan jó újra találkozni ezzel a hihetetlen emberrel. Linda Hamilton, te egy igazi kincs vagy!” – írta.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy könyv amit a fordítója is ajánl!!!

Ha valaki még nem olvasta angolul (mondjuk, mert az elmúlt egy évben rábeszéltem), most itt a lehetőség magyarul bepótolni - az elmúlt évek (szerintem) egyik legjobb sci-fije idegenekről és emberekről, döntésekről és következményekről, indoktrinációról és szabadulásról.
Kyrt a születése óta arra a napra képezték ki, amikor bosszút állhat az idegeneken a Föld megsemmisítéséért. A Gaea Állomáson, szülőbolygója túlélőinek társaságában nevelkedett lány készül szembenézni a Bölcsességgel, a valóságot alakítani képes fegyverrel, amellyel a mazsók győzedelmeskedtek az emberiség felett.
Kyr generációja egyik legjobb harcosának számít. Miután azonban a Parancsnokság a biztos halálba küldi a testvérét, őt pedig a Bölcsődébe, hogy gyerekeket szüljön, a lány számára világos lesz, hogy a saját kezébe kell vennie a bosszúállást.
Kyr a testvére lázadó szellemű barátja és egy idegen fogoly társaságában maga mögött hagy mindent, és szép lassan egy olyan univerzum tárul fel a szeme előtt, amely jóval bonyolultabb, mint amilyennek számára beállították, és sokkal csodálatosabb, mint amilyennek valaha is képzelte.
Emily Tesh lélegzetelállító űroperája 2024-ben megnyerte a Hugo-díjat a Legjobb regény kategóriában.
✒️
Fordító: Kleinheincz Csilla
1f58c.png
Borítófestmény: Kovács Péter
1759910649599.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét egy ajánlat!
Philip Francis Nowlan: Armageddon 2419 A. D. – Buck Rogers kalandjai a XXV. században

A Retrofuturista könyvek sorozat 5. kötete

Amikor Buck Rogers bányamérnök 1927-ben egy különös gázkitörés során ötszáz évre hibernálódik, még nem sejti, hogy a 25. században ébred majd egy romokban heverő Amerikában, ahol a technológiai fölény és a zsarnokság uralkodik.
Az Amazing Stories lapjain 1928–29-ben két részben megjelent klasszikus sci-fi új fordításban, egy kötetbe szerkesztve, friss köntösben tér vissza: a történet, amely elindította az amerikai fantasztikus irodalom egyik legismertebb hősének legendáját.

Várható megjelenés: 2025. október 31.
1760971758586.png
 
Oldal tetejére