Sci-fi világa

A fia hallgatta a rádiót, vagy az osztálytársai mondták neki, ő pedig szólt az apjának, hogy apa mi vagyunk a fő gonoszok

Kattints a kibontásához...

Gbr67 írta:

Setni kapitány, töröld nyugodtan ezt, ha szerinted nem ide való:

Mit tudok tenni a Galaktika-gyűjteményemmel 1-314 + MetaG/HyperG + Roburok?
Láttam hirdetni 1000 forintért darabját, elvileg ez nem sok, mi manapság egy ezres (két gombóc fagyi), de egyben 300e Ft...! Ez kétségkívül soknak tűnik...

Vélemény? Érdeklődés?

Kattints a kibontásához...

setni írta:

Botrány?
Hm....
Vagy csak vihar egy pohár vízben?
KÖZLEMÉNY AZ ALCHEMISED – ALKIMISTÁK HÁBORÚJA CÍMŰ KÖTETTEL KAPCSOLATBAN

A napokban több olvasó jelezte felénk, hogy az Alchemised – Alkimisták háborúja című könyvünk terjedelmileg rövidebbnek tűnik az eredeti kiadásnál, és példaként mutattak olyan szövegrészeket, melyek megtalálhatóak az angol változatban, viszont hiányoznak a mienkből. Ennek mostanra utánajártunk, és kiderítettük, hogy ezek a változtatások a fordítás során történtek az eredeti szerkesztés szellemiségében, avégett, hogy elkerüljük az esetlegesen előforduló felesleges ismétlődéseket, és egy szigorúbban szerkesztett, magyar nyelven olvasmányosabb és élvezetesebb változatot kapjunk.

Azóta rengeteget egyeztettünk a kötet fordítójával, Bosnyák Edittel, aki rettentően sajnálja a kialakult helyzetet, és írt egy közleményt, amit most változtatás nélkül idézünk:

“Számomra a könyv pénzben nem kifejezhető tudást és értéket képvisel, és büszke vagyok arra, hogy tizenöt éve olyan emberekkel dolgozom együtt műfordítóként, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint én, és nap mint nap azon fáradoznak, hogy értéket közvetítsenek egy olyan világban, amiben az ilyen típusú értékek egyre inkább háttérbe szorulnak. Körülbelül hatvan könyv van a hátam mögött, és van néhány, amire különösen büszke vagyok. Az Alchemised – Alkimisták háborúja ezek közé tartozik, nagyon szerettem dolgozni rajta.

Miközben fordítottam, rendszeresen kaptam e-maileket azokról a változtatásokról, amiket a szerző és a szerkesztő eszközölt rajta utólag, és sokszor előfordult, hogy az adott hibákat magamtól is észrevettem és korrigáltam. Ilyenek például a szóismétlések, a szereplők és helyszínek felcserélése, vagy az adott szereplő gondolatainak és érzéseinek olyan mértékű ismétlése, ami a cselekmény rovására megy, az olvasó számára zavaró lehet. A fordítás során úgy éreztem, hogy észrevétlenül bent maradtak még ilyen jellegű hibák a szövegben – elvégre ez terjedelmét tekintve egy monstrum, és odakint is emberek dolgoznak rajta –, ezért úgy láttam jónak, hogy ezeket a hibákat, pontatlanságokat is javítom. Fontosnak tartom elmondani, hogy nem írtam át semmit, a könyv tartalmát tekintve nem sérült. Nagyon sajnálom, ha valaki mégis úgy érzi, hogy megkárosítottam, mert a szándékom pont ennek az ellentéte volt.

Ha munka közben az anyagi érdekek vezérelnének, minden egyes szót és betűt lefordítottam volna, hiszen a terjedelem alapján kapom a fizetésemet. De számomra is ugyanolyan fontos volt ez a könyv, mint azok számára, akik megvették és elolvasták, éppen ezért az volt a szándékom, hogy a lehető legélvezetesebb szöveget tárjam az olvasók elé, ami híven és olvasmányosan visszatükrözi az eseményeket, valamint a szereplők tetteit, gondolatait, érzéseit és belső konfliktusait azokban a képtelen és kegyetlen helyzetekben, amibe egy háború sodorta bele őket.

A tudásom és az eddigi tapasztalatom legjavát adtam bele ebbe a könyvbe, és őszintén elnézést kérek azoktól, akik ennek ellenére úgy érzik, hogy megfosztottam őket valamitől.

Bosnyák Edit”

Az elmúlt két napban igyekeztünk minél alaposabban, minél több felületen utánaolvasni a könyvről kialakult diskurzusoknak, és szeretnénk biztosítani titeket, hogy halljuk a hangotokat, és értjük a problémát. Bár látjuk, hogy az olvasók között sincs teljes mértékű egyetértés a kérdésben, de mivel mindig fontosnak tartjuk a visszajelzéseiteket, ezért a jövőben több figyelmet fogunk fordítani arra, hogy a fordítóink jobban törekedjenek a szöveghűségre.

Anassa Könyvek
...
Mi is történt?
Tisztelt Kiadó!

Sajnálattal állapítom meg, hogy a kiadó legutóbbi, világhírű kötetének gondozása során olyan szakmai döntések születtek, amelyek alapjaiban rendítik meg a minőségi könyvkiadásba vetett bizalmamat. Mélységesen elszomorít, hogy egy újabb kiadóban kellett csalódnom.
Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a magyar kiadás jelentős mértékben – mintegy 150 oldalnyi terjedelemben – eltér az eredeti műtől. Egy fordító feladata a teljes mű átadása, nem pedig a tartalom szelektív megrostálása. Az, hogy kulcsfontosságú érzelmi ívek és karakterjegyek (például Ferron alakja) áldozatul estek ennek a folyamatnak ez számomra elfogadhatatlan.

Úgy vélem, a vásárlók felé alapvető elvárás lett volna az átláthatóság. Amennyiben a kiadó nem az eredeti, SenLinYu által megálmodott teljes szöveget kívánta közreadni, úgy erről a tényről – és a rövidítés mértékéről – illendő lett volna előzetesen tájékoztatni a közönséget.

Míg a technikai jellegű hibák (helyesírás, nyomdai pontatlanságok) az emberi tényező sajnálatos, de tolerálható részei, a tudatos és rendszerszintű szövegkihagyás számomra már a mű hitelességét csorbítja. A negatív olvasói visszajelzések egybehangzóan azt a mélységet hiányolják a kötetből, amelyet a fordítási folyamat során egyszerűen eltávolítottak.

Szeretném megkérdezni, hogy tervezik-e a jelenlegi szöveg korrekcióját, hiányzó részek lefordítását. Van-e reális esély arra, hogy a kiadó javítja a fordítást, és az olvasók végül kézhez kaphatnak egy, a szerző eredeti szándékához hű, csonkítatlan és teljes változatot?

Eddig nagyra értékeltem a kiadó munkásságát, azonban ez a tapasztalat komoly kétségeket ébreszt bennem a jövőbeni kiadványaik hitelességével kapcsolatban.
(vagyis egy 800 oldalas könyvből csinált a fordító egy 600 oldalast.)
(ezt anno úgy oldották meg hogy a könyv elején szerepelt egy mondat... ˝a magyar ifjúság száméra átdolgozott kiadás˝...)
(emiatt elég sok művet csak csonkítva olvashattunk)

Kattints a kibontásához...

setni írta:

Nos csak megtörtént.
„Sziasztok!
Egy fontos bejelentést hozunk nektek az Anassa Könyvek kapcsán: mostantól 100%-os tulajdonosa vagyunk a kiadónak, így az Anassa az Agave, a Magnólia, valamint a Lumen mellett a negyedik hivatalos imprintünkké vált.
Két fontos információt szeretnénk megosztani veletek a rövid távú terveket illetően:
1) A Könyvfesztiválra már teljesen a mi irányításunk alatt folytatódhat a romantasyk kiadása; még idénre több izgalmas könyvet el szeretnénk hozni nektek.
2) Elkezdünk dolgozni az Alchemised – Alkimisták háborúja új kiadásán. Mivel elég hosszú szövegről van szó, ezért szeretnénk ehhez a türelmeteket kérni, de terveink szerint még idén megjelenhet. A nyár végéig mondani fogjuk a konkrétumokat ezzel kapcsolatban.
Velkei Zoltán, kiadóvezető
Agave Könyvek”

Kattints a kibontásához...

ferenc.eri írta:

Szia, én pár éve 1xxx könyvet adtam el 130.000-ért, válogatás nélkül. 300-at akartam, aztán a fickó levezette, hogy mennyi dolguk lesz vele. Hamar meggyőzött, hogy örüljek a 130-nak. 7-800 scifi volt.

Kattints a kibontásához...

Bergita írta:

Olvassátok el Helstáb Ákostól a Wonkot.
Most találkoztam vele, nagyon tetszett.

Kattints a kibontásához...

setni írta:

Botrány?
Hm....
Vagy csak vihar egy pohár vízben?
KÖZLEMÉNY AZ ALCHEMISED – ALKIMISTÁK HÁBORÚJA CÍMŰ KÖTETTEL KAPCSOLATBAN

A napokban több olvasó jelezte felénk, hogy az Alchemised – Alkimisták háborúja című könyvünk terjedelmileg rövidebbnek tűnik az eredeti kiadásnál, és példaként mutattak olyan szövegrészeket, melyek megtalálhatóak az angol változatban, viszont hiányoznak a mienkből. Ennek mostanra utánajártunk, és kiderítettük, hogy ezek a változtatások a fordítás során történtek az eredeti szerkesztés szellemiségében, avégett, hogy elkerüljük az esetlegesen előforduló felesleges ismétlődéseket, és egy szigorúbban szerkesztett, magyar nyelven olvasmányosabb és élvezetesebb változatot kapjunk.

Azóta rengeteget egyeztettünk a kötet fordítójával, Bosnyák Edittel, aki rettentően sajnálja a kialakult helyzetet, és írt egy közleményt, amit most változtatás nélkül idézünk:

“Számomra a könyv pénzben nem kifejezhető tudást és értéket képvisel, és büszke vagyok arra, hogy tizenöt éve olyan emberekkel dolgozom együtt műfordítóként, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint én, és nap mint nap azon fáradoznak, hogy értéket közvetítsenek egy olyan világban, amiben az ilyen típusú értékek egyre inkább háttérbe szorulnak. Körülbelül hatvan könyv van a hátam mögött, és van néhány, amire különösen büszke vagyok. Az Alchemised – Alkimisták háborúja ezek közé tartozik, nagyon szerettem dolgozni rajta.

Miközben fordítottam, rendszeresen kaptam e-maileket azokról a változtatásokról, amiket a szerző és a szerkesztő eszközölt rajta utólag, és sokszor előfordult, hogy az adott hibákat magamtól is észrevettem és korrigáltam. Ilyenek például a szóismétlések, a szereplők és helyszínek felcserélése, vagy az adott szereplő gondolatainak és érzéseinek olyan mértékű ismétlése, ami a cselekmény rovására megy, az olvasó számára zavaró lehet. A fordítás során úgy éreztem, hogy észrevétlenül bent maradtak még ilyen jellegű hibák a szövegben – elvégre ez terjedelmét tekintve egy monstrum, és odakint is emberek dolgoznak rajta –, ezért úgy láttam jónak, hogy ezeket a hibákat, pontatlanságokat is javítom. Fontosnak tartom elmondani, hogy nem írtam át semmit, a könyv tartalmát tekintve nem sérült. Nagyon sajnálom, ha valaki mégis úgy érzi, hogy megkárosítottam, mert a szándékom pont ennek az ellentéte volt.

Ha munka közben az anyagi érdekek vezérelnének, minden egyes szót és betűt lefordítottam volna, hiszen a terjedelem alapján kapom a fizetésemet. De számomra is ugyanolyan fontos volt ez a könyv, mint azok számára, akik megvették és elolvasták, éppen ezért az volt a szándékom, hogy a lehető legélvezetesebb szöveget tárjam az olvasók elé, ami híven és olvasmányosan visszatükrözi az eseményeket, valamint a szereplők tetteit, gondolatait, érzéseit és belső konfliktusait azokban a képtelen és kegyetlen helyzetekben, amibe egy háború sodorta bele őket.

A tudásom és az eddigi tapasztalatom legjavát adtam bele ebbe a könyvbe, és őszintén elnézést kérek azoktól, akik ennek ellenére úgy érzik, hogy megfosztottam őket valamitől.

Bosnyák Edit”

Az elmúlt két napban igyekeztünk minél alaposabban, minél több felületen utánaolvasni a könyvről kialakult diskurzusoknak, és szeretnénk biztosítani titeket, hogy halljuk a hangotokat, és értjük a problémát. Bár látjuk, hogy az olvasók között sincs teljes mértékű egyetértés a kérdésben, de mivel mindig fontosnak tartjuk a visszajelzéseiteket, ezért a jövőben több figyelmet fogunk fordítani arra, hogy a fordítóink jobban törekedjenek a szöveghűségre.

Anassa Könyvek
...
Mi is történt?
Tisztelt Kiadó!

Sajnálattal állapítom meg, hogy a kiadó legutóbbi, világhírű kötetének gondozása során olyan szakmai döntések születtek, amelyek alapjaiban rendítik meg a minőségi könyvkiadásba vetett bizalmamat. Mélységesen elszomorít, hogy egy újabb kiadóban kellett csalódnom.
Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a magyar kiadás jelentős mértékben – mintegy 150 oldalnyi terjedelemben – eltér az eredeti műtől. Egy fordító feladata a teljes mű átadása, nem pedig a tartalom szelektív megrostálása. Az, hogy kulcsfontosságú érzelmi ívek és karakterjegyek (például Ferron alakja) áldozatul estek ennek a folyamatnak ez számomra elfogadhatatlan.

Úgy vélem, a vásárlók felé alapvető elvárás lett volna az átláthatóság. Amennyiben a kiadó nem az eredeti, SenLinYu által megálmodott teljes szöveget kívánta közreadni, úgy erről a tényről – és a rövidítés mértékéről – illendő lett volna előzetesen tájékoztatni a közönséget.

Míg a technikai jellegű hibák (helyesírás, nyomdai pontatlanságok) az emberi tényező sajnálatos, de tolerálható részei, a tudatos és rendszerszintű szövegkihagyás számomra már a mű hitelességét csorbítja. A negatív olvasói visszajelzések egybehangzóan azt a mélységet hiányolják a kötetből, amelyet a fordítási folyamat során egyszerűen eltávolítottak.

Szeretném megkérdezni, hogy tervezik-e a jelenlegi szöveg korrekcióját, hiányzó részek lefordítását. Van-e reális esély arra, hogy a kiadó javítja a fordítást, és az olvasók végül kézhez kaphatnak egy, a szerző eredeti szándékához hű, csonkítatlan és teljes változatot?

Eddig nagyra értékeltem a kiadó munkásságát, azonban ez a tapasztalat komoly kétségeket ébreszt bennem a jövőbeni kiadványaik hitelességével kapcsolatban.
(vagyis egy 800 oldalas könyvből csinált a fordító egy 600 oldalast.)
(ezt anno úgy oldották meg hogy a könyv elején szerepelt egy mondat... ˝a magyar ifjúság száméra átdolgozott kiadás˝...)
(emiatt elég sok művet csak csonkítva olvashattunk)

Kattints a kibontásához...

setni írta:

Aki járt a csillagokban – a 100 éve született Kuczka Péter emlékezete​

Ezt az emlékező méltatást nem most, és főleg nem nekem kellett volna megírni. Nem most, mert Kuczka Péter születésének 100. évfordulójáról már márciusban illett volna megemlékezni, és nem nekem, mert inkább rossztevőm volt, s nem jóakaróm, aki – Zórád hathatós támogatása ellenére - személyesen tiltotta le a Galaktikában közlésre már elfogadott képregényem megjelenését, s nem csak visszadobta a híres szerző jóváhagyásával tervezett Asimov-életrajzom ötletét, de azt is tudomásomra hozta, hogy más kiadóknál sem érdemes próbálkozom vele. Vártam, hogy a centenáriumi évben eszébe jut-e majd azok közül valakinek, akiknek kiadta könyveit, megjelentette novelláit, fordítóként, rajzolóként munkát adott, vártam, hogy lesz-e irodalmi pályázat a tiszteletére, kiadja-e valaki tudományos-fantasztikus, esetleg a filmekről szóló írásait – de nem. Hosszú sor közepén a csend – köszöntöm hát hálával én a 100 éves Kuczka Pétert, mert nem akadt más, erre méltóbb, hozzá közelebb álló és neki mindenképpen kedvesebb.
Pedig mi, mindannyian, akik a hetvenes-nyolcvanas években sci-fi olvasókká, esetleg szerzőkké váltunk, rengeteggel tartozunk neki: több, mint másfélszáz könyvet kiadva ő honosította meg Magyarországon a műfajt, ő hozta el nekünk a világ legjobb szerzőit, regényeit és elbeszéléseit, ő szerkesztette a kor nemzetközi viszonylatban is az egyik legszínvonalasabbnak mondható tudományos-fantasztikus folyóiratát, a Galaktikát, és a Kalandnak újra létjogosultságot szerezve a tizenéveseknek szóló, gazdagon illusztrált magazinját, a Roburt. Ő volt az első magyar tudományos-fantasztikus film, Az idő ablakai, s a máig legjobb magyar tudományos-fantasztikus képregények, A Vasfejű meg a Négy békeszerető földlakó forgatókönyvírója, neki köszönhetően fedezte fel újra az addig kelletlenül elzárkózó, hivatalos kulturális szcéna Zórád Ernő művészetét. S persze ő volt a sztálinista költő, aki pártos verseiért már huszonévesen díjakat kapott, ő az 56-os forradalmár, majd az eltiltott irodalmárból a kiadói világ egyik legnagyobb hatalmú emberévé váló szerkesztő is, aki a rendszerváltás utáni világban újra költőként kereste a helyét.
1941-ben érettségizett. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1945-ben szerzett gazdasági tanári képesítést, könyvelőként helyezkedett el. 45-től kezdett újságíróként, szerkesztőként is dolgozni. „Igazi szegénységből jöttem, apám halála után nagybátyámék vettek magukhoz. Gyula bátyám a század elejétől szocialista volt, orosz fogságban a bolsevikok mellé állt, a Népszavát járatta. Proletárnak mondtam magamat” – emlékezett vissza indulására 1997-ben. Fiatal emberként őszintén hitt az új világban, és költészetét örömmel állította a szolgálatába. Mint Eörsi István, ő is szerelmes volt a kommunizmusba. „Költőgárdánk izmos tehetségeként” (Kellér Dezső) 1947-től ontotta a rendszert dicsőítő verseket, melyek a Hídban, a Csillagban, az Új Hangban, a Forumban, az Irodalmi Ujságban, de önálló kötetekben (Hosszú sor közepén, 1949, Az élet szép, 1950, Mindenkinek! Mindenkinek, 1953, Jónapot, 1955) is megjelentek. Ifjú ajkak szavalták lelkesen költeményeit az iskolai ünnepségeken, versére kórusszvitet komponált egy marosvásárhelyi zeneszerző, amit a Rádió be is mutatott. 1949-ben kapta meg Baumgarten, 1950-ben a József Attila díjat. Ebben az évben lett az Írószövetség főtitkára. Az MDP II. kongresszusán 1951-ben ő tolmácsolta „a magyar írók forró üdvözletét” a „drága elvtársaknak”. Neki sikerült a lehetetlen: balról támadta be Keszi Imrét, a Szabad Nép közutálatnak örvendő, rettegett és véres tollú kritikusát (a megbíráltak által szerzett sírversét Czigány Loránt őrizte meg nekünk: „Itt nyugszik Imre de Keszi – Féreg a férget eszi”) mert szerinte a költészet „l’art pour l’art” irányvonalát támogatta - az időszerű tennivalókról, a pártosságról megfeledkezve.
1953-as országjárása után aztán fokozatosan ábrándult ki a rendszerből, s ennek verseiben (Nyírségi napló) hangot is adott – de 1954-ben megkapta a Kossuth-díjat. Alkalmanként szívesen ír könnyedebb témákról is – pl. a Színház és mozinak a filmről, amit ért is, szeret is, sőt, gyerekkönyv, vagy a Szivárvány könyvtár sorozatában megjelenő képes lapozó írására is vállalkozik. Nagy Imre lelkes támogatójaként a kommunista reformellenzékből, az „Írószövetség lázadóinak” egyikeként sodródott a forradalom oldalára: tagja lett a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának, igaz, a Szabad Nép székháza előtt gyújtott könyvmáglyára Veres Péter, Déry Tibor, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc mellett oda kerülnek az ő verseskötei is. November 4-e után sem adta fel: szerepet vállalt az új hatalom konszolidációját gátolni próbáló értelmiségi törekvésekben, követeléseiket hangoztatva küldöttség élén jelent meg Marosán György irodájában, aki rövid úton dobatta ki az egész társaságot. A megtorlás persze nem maradt el, s mert a fegyveres felkelésben nem vett részt, börtönbe nem kell vonulnia, „csak” eltiltják az irodalmi pályától. De az értelmiségitől nem: igaz, a Képcsarnok Vállalat propagandistájaként az egyik emigrációs lap szerint még 1960-ban is csak 120 forintot keres. 1957-ben, az Új Írásban és a Film, Színház, Muzsikában még megjelenik egy-egy költeménye, de aztán 1963-ig a csend, amit csak az alkalmanként az „írástudók árulása” elleni, neki is célzott itthoni támadások, és a nagyon ritka nyugati megjelenések (Költők forradalma, Occidental Press, 1957, Magyar versek 1953-1956, vagy az Eke és toll című angol nyelvű antológia, 1959) szakítanak meg. Versei újból idehaza csak 1963-tól tűnnek fel újra: a jeget az Új Írás 1963. januári számában megjelenő A tékozló fiú törte meg: „Értsetek meg és higgyetek nekem, fogadjátok be a visszatért fiút...” Költeményei ismét bekerülnek az antológiákba (Hét évszázad magyar versei, Mai magyar költők, 1966, Verses Budapest, 1967, Negyedszázad magyar verseiből, 1970).
Versből megélni azonban ekkor nem nagyon lehet. „1964 közepén feloldották némasági tilalmat, nyolcév után végre írhattam, megjelenhettem. Elmentem azakkoriban indult Tükör című hetilap főszerkesztőjéhez, s riportok írására ajánlkoztam. Ordítoztunk egymással egy keveset, végül megállapodtunk…” – írta 1998-ban. Fontosabb azonban, hogy műfordítóként is dolgozni kezd az Európa Könyvkiadó számára. Göncz Árpád társaságában ő magyarítja J. D. Salingert (1964), majd Ingmar Bergman irodalmi forgatókönyveit (1965), németből Wolfgang Hildesheimert (1966), másokkal Ray Bradburyt (1966), a Nobel-díjas svéd írót, Pär Lagerkvistet (1967) és ismét többekkel Edgar Allan Poet (1967). Kisebb sci-fi elbeszéléseket is fordít a magazinoknak – ő mutatja be a Tükörben Frederic Brownt a magyar olvasóknak (1967). Nyelvismerete, műveltsége, széles körű tájékozottsága és a film iránti érdeklődése révén „naprakész” a hatvanas évek populáris kultúrájában. Rendszeresen ír a Filmvilág számára, nem egy filmkritikája (pl. Antonioni Vörös sivatagáról írott elemzése, mely a jeles alkotást nem tekintette művészfilmnek) komoly szakmai vihart is kavar. Kritikusként mindig határozott és sarkos véleménye van, ha kell konfrontálódik, dicsér, ha van mit, ha nincs, kíméletlenül megmondja ezt is. Cikkeit „íróként” jegyzi, de – nem a költészet körébe eső – irodalmi munkássága tulajdonképpen nincs. Regényt sosem írt, csak rövid elbeszéléseket, no meg néhány filmet: 1966-ban Keleti Márton kéri fel a Változó felhőzet forgatókönyvének megírására, melynek ott van a forgatásán is. A korabeli sztárparádé (Sinkovits, Huszti, Koncz, Halász Judit) ellenére ez a mozi nem éri el A tizedes, meg a többiek sikerét (azt közel négymillióan nézték meg a mozikban, a Változó felhőzetet „mindössze” 950 ezren). Még két filmforgatókönyvet ír. Az egyik a 462 ezer nézőt vonzó Az idő ablakai (1969) az első magyar tudományos-fantasztikus filmé volt, amit színesben forgattak le, nemzetközi sztárokból álló szereplőgárdával (a KGST Ursula Andress-e, a gyönyörű lengyel színésznő, Beata Tyszkiewicz volt a női főszereplő), a másik Az aranyliba (1972), egy tévéjáték, Illés Béla a bécsi kommunista emigrációs időkben játszódó novelláiból. A filmhez később is hű maradt: továbbra is közlik kritikáit, sőt, a hetvenes évek végén a Film, Színház, Muzsikában önálló rovatot kap. Itt jelent meg korábban a tudományos-fantasztikus filmről szóló nagyszerű sorozata is.
Eddig azonban még hosszú utat kellett megtennie. A hatvanas évek derekán, a kádári konszolidáció kezdeti éveiben enyhült a politikai nyomás, lazulnak az ideológiai kötöttségek, a kultúrában nagyobb teret kap a könnyedebb szórakoztatás. Ennek részeként kezdődik óvatos nyitás olyan „kapitalista” műfajok felé is, mint a krimi, a vadnyugati történetek vagy akár a tudományos fantasztikum. A könyvkiadásban e téren az Európa jár az élen: a Riadó a naprendszerben (1965) a tudományos-fantasztikum, a 22 detektívtörténet (1966) a krimi, a Vadnyugat (1966) a western szerzőitől adott válogatás. Mindhármat Kuczka szerkesztette, kifejezetten irodalmi igénnyel – ahogy ezt a kötetekhez fűzött rövid magyarázó írásokban kifejtette. Szakítani kívánt a háború előtti magyar könyvkiadás („a filléres regények”) hagyományaival (átfedések voltak, hisz Bret Harte vagy Agatha Christie már akkor is megjelent), és egyben a jövőbeni folytatás irányát is kijelölte: az Európa Zsebkönyvtár, majd a Fekete Könyvek sorozata is igyekezett ezt az „értékalapú” megközelítést követni – ahogy majd a tudományos-fantasztikus területen is. Az 1945 utáni magyar irodalomba utóbbi a szovjet „utópisztikus” szerzők közvetítésével, az ifjúsági könyvkiadáson érkezett meg, már az ötvenes években (korábban Beljajevtől A kétéltű ember, Jefremovtól a Csillaghajók már 1947-ben illetve 1949-ben került kiadásra), majd színre léptek a magyar szerzők (Borovi János, Fehér Klára, Kemény Dezső, Elek István, Marton Béla, Fekete Gyula, Csernai Zoltán, Botond-Bolics György) is. Addig fantasztikus regények szinte kizárólag az ifjúsági irodalom címkéje alatt, Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában jelentek meg – a hatvanas évek derekán azonban a műfaj felnőttkorba lépett, egyben nemzetközivé is vált. A Móra a Delfin könyvek sorozatában (Rónaszegi Miklós kiváló szerkesztése mellett) továbbra is kiadott sci-fiket, de 1967 körül a kiadó úgy döntött, a „felnőttesebb” Kozmosz könyvek égisze alatt új, önálló sorozatot indít – előkészítésére a műfaj akkor már legjobb hazai ismerőjeként számon tartott Kuczkát kérték fel. „Rámkényszerített némaságom idején ismerkedtem meg a nálunk akkoriban még tiltott információelmélettel, futurológiával, TTF-fel” -írja az 1998-ban megjelent Határvidék című kötete utószavában. Ebből szintetizálta a maga kultúra-fogalmát, s határozta meg abban a szórakoztató műfajok helyét: a magas esztétika „határvidékeihez” sorolta azokat, a „a sci-fitől és fantasytól a rémtörténeteken keresztül, a vadnyugati és detektívtörténetektől a fikciók minden változatával” együtt - beleértve olyan formákat, mint a film, az illusztráció és a képregény. Az induláskor – mondta el a demokratának 1998-ban – sokat segített Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes, aki „nagy híve volt a tudományos-technikai fejlődésnek”, és olyan kiváló tudósok is támogatták, mint Rényi Alfréd matematikus, vagy a fizikus Marx György.
A sorozat indulását sajtótájékoztatón jelentette be a kiadó, az első évre öt kötetet terveztek. 1969-ben a Kozmosz Fantasztikus Könyvek nyitó opuszaként az ő esszéjével jelent meg Asimov A halhatatlanság halála című regénye, s kezdődött el ezzel az 1987-ig tartó sikersorozat, melynek keretében a Móra (örökös papírhiánnyal küzdve) 132 kötetet adott a magyar olvasók kezébe. A Kossuth hozta el először Asimovot Magyarországra (Én, a robot, 1966, Gyilkosság az űrvárosban, 1967) – ő a Szovjetunióban is népszerű volt, sorra jelentek meg a regényei, s ahogy mesélte, egy moszkvai számlán pedig gyűlt és gyűlt a rubel, amit sosem költött el, mert dollárra átváltani persze nem lehetett. Ami utána jött, már mind Kuczka érdeme. 1976-tól lép csak be szerkesztőként a Mórához, de már akkor teljhatalmú ura a hazai science-fiction kiadásnak: végső soron ő döntötte el, ki jelenhet meg és ki nem. „El kell hódítani a műfajt a kommersz iparosoktól, akik csak visszaélnek a lehetőségekkel.” – fogalmazta meg a hitvallását még 1969-ben. Igaz, kommersz, „iparos” sci-fi addig nem jelent meg Magyarországon, és, hála neki, aztán is csak kivételesen: a világsiker Csillagok háborúját meg az E.T.-t kiadta, a Star Treket és Godzillát (Gojiro, 1991) azonban nem, ahogy a nyugatnémet sci-fi legendás szerzőit és sorozatait sem. Nagyon sok (de milyen sok!) kiváló a külföldi szerzőt hozott el a magyar olvasók számára, bölcs egyensúlyt tartva a szocialista tábor alkotói és a nyugati munkák között, Hamvas Bélát jelentetett meg, újra kiadta a két háború közti magyar sci-fi klasszikusait – szó szerint milliós olvasótábort nevelt. Mindenkit ismert és mindenkit elolvasott, aki a műfajban publikált, s a saját értékrendje alapján szűrte meg, mi kerülhet a könyvsorozatba, majd a szerkesztése és felügyelete alatt 175 számot megélt Galaktikába. Vasfejű ember volt és vasakaratú. Elveihez mereven ragaszkodott, amit és akit nem szeretett, kizárta a megjelenés lehetőségéből, akit szeretett, elfogadott, annak menedzselte az útját. Azért tartott rendet a világában, hogy megőrizze annak stabilitását, mert bár rengeteg pénzt keresett a Mórának (és más kiadóknak is, ahol az általa szerkesztett könyvek megjelentek), a harcait a kor kultúrpolitikai viszonyai között vívta meg, az Agitprop és a Kiadói Főigazgatóság szörnyűséges alakjaival körülvéve. Kiadott olyan magyar szerzőt is, akit nem sokra tartott (mi, az olvasók sem…), de volt mögötte politikai „nyomás”, de jóval több olyat, aki mögött nem, csak a tehetség és a kreativitás. Ez vonatkozott rajzolóira, címlaptervezőire, illusztrátorai is. Réczei György írta 1994-ben, a Kapuban: „a hivatalos szocreál” mellett megteremtette a „jövő-reált”, keze alatt „a tiltott és tűrt szerzők mellett lassan egy új író- és grafikus nemzedék nőtt fel.”
1985-ben formálisan átadta ugyan a Galaktika szerkesztését az univerzális irodalmi műveltségű, nagy tehetségű, angolból, oroszból fordító Szentmihályi Szabó Péternek, de az ellenőrzés jogát fenntartotta, és élt is vele. Közben Rigó Bélával elindítják a Roburt, egy, a tizenéveseknek készülő, illusztrált irodalmi magazint, kifejezetten a kalandos tudományos-fantasztikus irodalomnak szentelve. Ő szerkeszti a Kossuth könyvkiadó sci-fi sorozatát, ahol először jelennek meg magyarul Michael Chrichton művei, és az első, a sci-firől szóló írásgyűjtemény is (A holnap meséi, 1973). A nyolcvanas évek végén az Akadémiai Kiadó elindítja az addig nettó áltudománynak minősített kérdéseket (ezotéria, parapszichológia, mágusok és kísértetek) még csak körbe táncoló 4D fantázianevű sorozatát – ezt is ő szerkeszti. Rosszul fogadta az alternatív sci-fi kiadói törekvések megjelenését: ezeket már nem tudta ellenőrzése alatt tartani. Én akkor vághattam el végleg magam nála, amikor a nyolcvanas évek derekán épp harminc éve elhunyt, kedves barátom, Preyer Hugo közvetlen köréhez csatlakoztam. Neki köszönhetően jelentek meg az első elbeszéléseim, a magam sajtókapcsolatai révén aztán én is mindent meg tettem az új sci-fi támogatása érdekében. A képregényem, aminek megjelenését letiltotta még abban az évben megjelent a Hepiendben, elindult saját füzetes szuperhősös sorozatom, a Galaxy Jane (igaz, csak három számot élt meg a rendszerváltás idejének zavaros kiadói viszonyai között). A nyolcvanas évek végén indul a Véga/magyar sci-fi egyesület könyvsorozata, az állami kiadók közül a Népszava fordul erőteljesen a műfaj felé. Itt Nemerének rajzoltam címlapokat, Kulcsár Ödön pedig rám bízta a Mi Világunk legendás sci-fi különszámának szerkesztését, ahol a műfajról szóló „nagyképem” is megjelenhetett. Akarata ellenére, de nem nélküle (hisz ő teremtette meg műfajt, mely oly sokunknak oly sok örömet és munkát hozott) sikerült tehát a tudományos-fantasztikum szép, új világában „karriert csinálnom” - amit aztán íróként-szerkesztőként rövidesen ott is hagytam egy egészen más zsánerért, olvasóként azonban hozzá mindmáig hű vagyok. Kuczka 1990-től 1995-ig viszi a sci-fi mesterei, majd a Galaktika Baráti Kör könyvklub-sorozatát. Aztán ő is elhagyja a műfajt, vagy a műfaj hagyja el őt? – ki tudja. A sci-fire, ezotériára szakosodó új kiadókkal a privatizált Móra nem kívánta állni a versenyt, így elengedik a sci-fit - Kuczka pedig, aki negyedszázadon át volt Rómában az első, aligha akart volna lenni egy gall faluban a huszonharmadik. Így, ha hívták is más kiadókhoz sci-fit csinálni (hívták vajon?) nem ment, visszavonult a költészetbe, ahonnan indult, a jövőről és annak irodalmáról már csak akkor beszélt, ha interjúban kérdezték, vagy ha saját pályájára emlékezett.
A magyar képregény történetében is maradandót alkotott, s bár csak néhány forgatókönyvet írt, ezekkel örökre biztosította a helyét a legkiválóbbak között. Könyveivel együtt valamennyi elérhető a Digitális Irodalmi Akadémia Kuczka-emlékoldalán. 1964-1969 között több vidéki napilapban jelent meg Csanádi András rajzaival A Vörös Felhő parancsot ad című vadnyugati történet, majd 1969-ben a Pajtásban, Zórád rajzaival a Vasfejű, 1970-ben a folytatása, A végzetes bujócska, 1972-ben pedig Endrődi István rajzaival a harmadik rész, A Rókabarlang titka. Nagy rocksztárság volt ez akkor, hiszen itt, a Pajtásban, és ezzel született meg a magyar, kortárs környezetben játszódó sci-fi képregény (1971-ben ezt az utat követte a Kulin György és Fábián Zoltán által írt, Szitás György által remekül megrajzolt A repülő cápa is). Ezt még két ifjúsági történet követte: Az 1973-ban megjelent A második űrhajó, és az 1974-es A bűvös kocka (mindkettő Endrődivel). A sci-fi, mint „felnőttképregény” megszületése ugyancsak a Kuczka-Zórád párosnak, és a Fülesben 1969-ben közölt A négy békeszerető földlakónak köszönhető. A Füles címlaplányai még illendően bikinit viseltek, a képregény azonban már „ledobhatta a textilt” – igaz, nem mindenhol a szocialista táborban, mert a Földlakó… lengyel kiadásában visszaadták azt a hősnőre. A merészen erotikus zórádi ábrázolásból mindazonáltal nem lett trend (Tiszai László főszerkesztő nagy leszúrást kapott a pártközpontban), s a Népszabadságban 1970-ben futó következő Kuczka-Zórád képregény, Az üvegváros főszereplőnőjéről, a szőke Thaliáról egy pillanatra sem került le a kezeslábas, az ugyancsak a Népszabadságban megjelent, 1852-ben játszódó Verne-adaptáció Robinsonok iskolája esetében pedig fogalmilag volt kizárt. Az utolsó, a Sztrugackij testvérek műve alapján készült Kuczka-képregényt 1983-ban Vass Mihály rajzolta meg: A bogár a hangyabolyban a Népszavában látott napvilágot.
Kuczka nagy tudású, gyakorlott dramaturgként jó és fordulatos sztorikat, kiváló forgatókönyveket írt. A Galaktikába időnként képregényeket is beválogatott – legemlékezetesebb talán az 1986-ban futott, lengyel Funky Koval sorozat volt. A magyar képregényre közvetett módon azonban jóval nagyobb hatást gyakorolt: nagyon sok, általa kiadott könyvből készült képregényadaptáció – Zórádtól Hoyle 1969-es Osszián küldetése Lundwall 1973-as Visszatérés a Földre című könyvei, a Fazekas által megrajzolt 1975-ös Pierre Barbet-könyv, A psziborgok álmai, hogy csak néhányat említsünk. Személyes barátsága Zóráddal sokat segített abban, hogy a Mester 1981-től fokozatosan visszatérhetett a művészeti életbe, ahonnan másfél évtizede éppen a képregény miatt szorították ki. 1964-65-ig még illusztrált a Mórának, aztán nem kapott több könyvet, sőt, A fehér törzsfőnök (1964) általa rajzolt remek címlapképét is más rajzára cserélték le. 1981-ig nem lehetett önálló kiállítása sem: akkor a Csók Galériában mutatták be munkáit. Bár Krúdy Zsuzsa nyitotta meg a kiállítást, ami szép sajtóvisszhangot is kapott, a nagy író lánya sem tudta elérni, hogy Krúdy új (állami) kiadásait Zórád illusztrálhassa – sőt, mikor a Táltos 83-ban megjelentette Az emlékek szakácskönyvét, bár a rajzokat a Mester készítette, címlapra a zsűri miatt ott sem kerülhetett (Latinovits falatozik rajta jóízűen azóta is). 1983-ban a Paál László terem mutatja be Zórád Tabán-képeit, de a kritika (ha jól emlékszem) nem nagyon vett tudomást róla. Aztán jött a Táltos Tabán-albuma, az 1985-ös Tabán-kiállítás a Derkovits teremben (ahol a megnyitó másnapján már minden kép elkelt) – és lassan minden megváltozott. Nem csak a nosztalgia született újjá, de Zórád művészete is. Ebben nagy szerepe volt Kuczkának, aki a Galaktikában és a Roburban, majd a Lapkiadó Fantasztikus történetek sorozatában remek feladatokat adott a képregénytől már visszavonuló Mesternek (addig elvétve csak az Ádámban jelentek meg rajzai), és teljes szívvel támogatta őt, sőt a katalógusban igen szép méltatással nyitotta meg 1985-ös, majd „Kossuth-díjas költőként” 1989-es nagy kiállítását is - utóbbi Zórád teljes művészi rehabilitációját hozta el. Isten áldja ezért (is) haló porában Kuczka Pétert.
Amit 85-ben írt Zórádról, rá is áll. „Valószínű, hogy vágyai, ambíciói másfelé vitték volna, de a körülmények nyomására képregények rajzolója lett; magas színvonalra emelte ezt a gyakran olcsó műfajt.” A költészethez (sem) értek, de én Kuczka Péter fiatalkori verseit is jónak tartottam: mesterien bánt a nyelvvel, a hangulatokkal, a rímekkel, az összecsengésekkel, néhány bekezdésben regényekre való mondanivalót tudott elmesélni. Az 1956 utáni szilencium megtörte pályája ívét, s bár az asztalfiók számára továbbra is írt verseket (1994-ben ezek összegyűjtve meg is jelentek Út a folyóhoz című kötetében), de a nagy visszatérést nem hozták el, ahogy az 1996-97-ben írott, az Ezredvégben és a Magyar Fórumban kiadott versfüzér, a Haláltánc és a Seregek ura (1998) sem. 75. születésnapján sokan köszöntik, a Havi Magyar Fórum is közöl verset tőle. 1998. márciusában magas kitüntetésben részesült: eredményes gazdasági és közéleti tevékenysége elismerésül megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének Polgári Tagozatát. Bizakodva tekintett a jövőbe, és esze ágában sem volt meghalni (Szentmihályi Szabó idézte fel gyakran emlegetett mondását: „Ezeknek..?”), készült újabb versei, a sci-firől írott esszéi gyűjteményes kiadására. 1998. júliusában nagy életút-interjút adott a Demokratának. „Nem szomorú, hogy most, amikor már írhatna verseket, a kutyát sem érdekli az irodalom?” – kérdezte tőle Farkas Adrienne. Nem volt az: még hitt abban, hogy a költészetnek, s neki magának is küldetése van. 1999-ben jelenik meg (életében) utolsó verses- és esszékötete, a pályája egészét átfogó Éveken át. Vannak lapok, melyek hírt adtak a könyveiről, a mértékadó kritika azonban nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni az egyre inkább jobbra sodródó, idős költő-esszéista újabb alkotásait.
Volt, aki szerint az 1948-1953 közötti éveket nem tudták neki megbocsátani, volt, aki szerint a sci-fi világában töltött bő és nagyon sikeres negyedszázadot. Utóbbiban nincs semmi meglepő: igazából sikerei miatt nem bocsátották meg soha Zórádnak sem a képregényt. 1999. december 3-án hunyt el: halálát a Magyar Írószövetség jelentette be az MTI-nek. A Magyar Napló 2000. évi 1-3. számában Szalay Károly vett búcsút tőle. „Elvesztettük őt, az embert, nem tudom, megnyerjük-e őt, a költőt? Kérdés: elmúlik-e a hallgatás, a közöny, a méltánytalanság, amely körülvette költészetét életében?” Azóta eltelt 23 év, a költőt az Idő lassan már maga alá temette. Vajon ez lesz a sorsa a legendás szerkesztőnek, az esszéistának, a filmkritikusnak is? Addig nem, amíg vagyunk, akik emlékezünk rá, és arra, amit a magyar sci-fi és a képregény neki köszönhetett.

(verebics.janos )​

Kattints a kibontásához...

solymosgyu írta:

fontos irodalmat tett le.

Kattints a kibontásához...