Érdekességek más népek történelméből

1757. John Byng brit admirálist kivégzik, mert a brit kormány és haditengerészet vezetése őt tette felelőssé a Minorca szigete mellett elszenvedett kudarcért. A hétféves háború elején Byng flottát vezetett, hogy felmentse a franciák által ostromolt brit erődöt, Port Mahont, de a francia flottával vívott tengeri ütközet után nem mert újabb támadást indítani, és visszavonult Gibraltárba. Bár sok kortárs szerint hajói rossz állapotban voltak és helyzete reménytelen volt, a brit közvélemény és a politikai vezetés bűnbakot keresett a súlyos presztízsveszteség miatt. Byng-et hadbíróság elé állították, és a haditengerészeti törvények egyik szigorú rendelkezése alapján „nem tett meg minden tőle telhetőt az ellenség legyőzésére”, ezért halálra ítélték. 1757. március 14-én a HMS Monarch fedélzetén kivégezték; az eset híressé vált Európában, és Voltaire ironikusan megjegyezte, hogy Angliában „néha kivégeznek egy admirálist, hogy bátorítsák a többieket”

1978. A Vörös Brigádok terrorszervezet elrabolta Aldo Moro olasz politikust, akit később ki is végeztek.

1918. Finn polgárháború: Megkezdődik a tamperei csata. A konfliktus a „fehérek” (konzervatív, kormányhű erők) és a „vörösök” (szocialista munkásmilíciák) között zajlott. Tampere a vörösök egyik legfontosabb központja volt, ezért a fehér hadsereg – Carl Gustaf Emil Mannerheim vezetésével – stratégiai célként kezelte elfoglalását. A fehérek fokozatosan körbezárták a várost, majd heves utcai harcok után április elején áttörték a védelmet; a harcok különösen a Kalevankangas temető környékén voltak véresek. A város végül április 6-án elesik, mintegy 10–11 ezer vörös katona esik fogságba, és több ezer ember halt meg a csatában vagy a későbbi megtorlások során. Tampere elfoglalása döntő fordulópontot jelentett: a vörösök katonai ereje összeomlott, és a finn polgárháború hamarosan a fehérek győzelmével ért véget.

A legrégibb, legnagyobb csatorna

A kínai Nagy-csatorna a földkerekség legrégibb, legnagyobb mesterséges vízfolyása. 1776 kilométer hosszú, több mint 40 m széles, és öt folyórendszert szel át függőlegesen. Egyes szakaszait Kr. e. az 500 táján ásták, a teljes csatornarendszer a VII. században készült el, s a déli rizstermő vidékeket kötötte össze az északon fekvő fővárossal és katonai központokkal.
Egyes szakaszait napjainkban is használják.

Öt tény Észak-India egyesítőjéről

Asóka (Kr. e. 268- 231) volt az az uralkodó, aki egyesítette Észak-Indiát.

Igyekezett erőszakmentesen uralkodni.

A rendeleteit sziklákra, oszlopokra vésette.

A növényevést tanácsolta alattvalóinak.

A különböző vallások között türelmet hirdetett.

Asóka idejéből fennmaradt oszloprészlet kétnyelvű írással, görögül és arámi nyelven, és oszlopra vésett rendelet töredéke:

1829. Londonban megvívják a Wellington–Winchilsea párbajt, igen Wellington herceg, a miniszterelnök, a waterlooi győző... A konfliktus oka egy politikai vita volt: Wellington ekkor miniszterelnök volt, 1829-ben támogatta a katolikus emancipációt (vagyis hogy a katolikusok teljes jogú politikai részvételt kapjanak Angliában). Ez sok angol arisztokratát felháborított, köztük Winchilsea grófot is, aki nyilvánosan azt állította, hogy: Wellington „elárulja a protestáns alkotmányt”. Ez súlyos sértésnek számított. Wellington bocsánatkérést követelt. Winchilsea ezt megtagadta. Ennek következtében párbajra került sor. A helyszín: Battersea Fields, London közelében volt, a fegyver pedig pisztoly. Wellington szándékosan mellé lőtt (nem akarta megölni ellenfelét). Winchilsea nem is lőtt vissza – a levegőbe adott le lövést, vagy egyes beszámolók szerint el sem sütötte a fegyvert. Ez egyfajta „becsületből végrehajtott, de vértelen párbaj” volt. A párbaj után Winchilsea mégis bocsánatkérő nyilatkozatot tett, Wellington elfogadta ezt, az ügy békésen lezárult. Az egyik utolsó híres párbaj volt brit politikusok között. Megmutatja, hogy a 19. század elején még a legmagasabb politikai szinten is számított a személyes becsület, de ugyanakkor jól látszik, hogy a párbaj már inkább szimbolikus formalitássá vált, nem valódi élet-halál küzdelemmé. Képen az párbaj karikatúrája.

1943. Rudolf von Gersdorff (a képen), a Wehrmacht tisztje öngyilkos merényletet tervez Adolf Hitler ellen, de a terv kudarcba fullad; von Gersdorffnak sikerül időben hatástalanítania a bombát, és elkerülnie a gyanút. Von Gersdorff katonái fedezik fel a katyni tömegsírokat még ebben a hónapban, maga von Gersdorff túléli a háborút, 1980-ban hal meg.

1945. Carthage” hadművelet: a Királyi Légierő repülőgépei lebombázzák a Gestapo koppenhágai főhadiszállását. Véletlenül egy iskolát is eltalálnak, 125 civil hal meg

1860. Szakuradamon-incidens: Ii Naosuke japán miniszterelnököt (Tairō) rōnin szamurájok meggyilkolják az Edo-kastély Sakurada-kapuja előtt. Japán ekkor a Edo period végső szakaszában volt. Ii Naosuke támogatta az ún. „nyitási politikát”: szerződéseket kötött a nyugati hatalmakkal (pl. az USA-val), és elfogadta a külföldiek jelenlétét Japánban. Ez hatalmas ellenállást váltott ki a szamurájok egy részében, akik a jelszót követték: „tiszteld a császárt, űzd ki a barbárokat”. Magát a támadást főként Mito tartomány szamurájai hajtották végre. A merénylők lesben álltak a Sakuradamon kapunál, és egy hóviharos reggelen csaptak le. Amikor Ii Naosuke palankinjával megérkezett, a támadók rátörtek, lelőtték vagy megsebesítették testőreit, majd karddal lefejezték Ii Naosukét. Az egész akció gyors és jól szervezett volt. A merénylet megrázta a sógunátust, és megmutatta, hogy a központi hatalom meggyengült. Felerősödtek az: sógunátus elleni mozgalmak, a császárpárti erők.

1869. Tītokowaru (a képen) utolsó csapatai megadják magukat az új-zélandi kormánynak, ezzel véget vetve a felkelésnek. Riwha Tītokowaru maori törzsfőnök és hadvezér volt a 19. századi Új-Zélandon, a Ngāti Ruanui és Ngāruahine törzsek vezetője. A térség és korszak egyik legtehetségesebb katonai vezetőjeként tartják számon, aki kiváló stratéga és gerillaharcász volt, emellett vallási vezető is (a Pai Mārire mozgalomhoz kapcsolódott). Tītokowaru felkelése egy 1868–1869 között zajló háború volt Új-Zéland Északi-szigetének Taranaki régiójában, amelyben a maori törzsek a brit gyarmati kormány ellen harcoltak. (A Taranaki vulkán ismerős lehet egy filmszerepéből: „Ő” alakítja Az utolsó szamurájban a japán Fujit.) A brit gyarmati hatóságok nagy területeket elkoboztak a maoriktól. Ezeket a földeket európai telepeseknek adták át, ami súlyos feszültséget okozott. Tītokowaru válasza: fegyveres ellenállás a földek védelmében. 1868-ban Tītokowaru meglepetésszerű támadásokat indított telepesek és kormánycsapatok ellen. Bár serege kicsi volt (kb. 150–400 fő), többször is legyőzte a nála sokkal nagyobb erőket. Pár eset: Turuturu-Mōkai (1868) – sikeres rajtaütés; Te Ngutu o Te Manu (1868) – súlyos vereség a brit erőknek; Moturoa (1868) – újabb győzelem. Ezek után a telepesek pánikba estek, és sokan elhagyták a térséget. Tītokowaru hadjárata komoly válságot okozott a gyarmati hatalomnak. Egy időre szinte az egész Dél-Taranaki térség az ellenőrzése alá került. A britek attól tartottak, hogy általános maori felkelés tör ki. 1869 elején, csúcspontján: Tītokowaru hadserege hirtelen szétesett. Ennek okai nem teljesen tisztázottak, lehetett belső konfliktus, vagy tekintélyvesztés („mana” elvesztése). A csapatok szétszéledtek, Tītokowaru elmenekült, és a háború véget ért. A felkelés majdnem térdre kényszerítette a brit uralmat Új-Zélandon.

1944. Német csapatok 335 olasz civilt mészárolnak le Rómában. Előző nap a Gruppo d'Azione Patriottica partizáncsapat támadásában 28 SS katona és 2 civil halt meg. Herbert Kappler megtorolt... Képen a helyszín.

Gyermekadó a Török Birodalomban

A Török Birodalomban a 14. század második felében a foglyul ejtett, fegyverforgatásra alkalmas férfiak egy része az államot illette, s őket katonai szolgálatra kötelezték. E célra 1395-ben már keresztény gyermekeket gyűjtöttek, s ezt nevezték gyermekadónak, véradónak.
Kezdetben többnyire ötévenként járták a megbízottak a balkáni országokat, később gyakrabban, ahogy a szükség kívánta. A gyermekadószedők 8-10 éves fiúkat szakítottak el a családjuktól, de idővel a korhatár fokozatosan emelkedett, egészen húszéves korig. A 16. században valószínűleg minden hatodik fiú ily módon került a katonaság kötelékébe.
Az összegyűjtött gyerekek zömét török parasztcsaládok között osztották szét, ott megtanultak törökül, és megismerkedtek a szokásaikkal. Hat-nyolc év után visszahívták őket a fővárosba, ahol a kaszárnyákban a janicsárújoncok között alapos kiképzésben részesültek. Dolgoztatták őket állami építkezéseken, ágyúöntő műhelyekben, és több eltelte után lettek janicsárok, egy részüket pedig a tüzérek vagy az ágyúszekerészek egységeibe osztották be.
A fiúk kisebbik, kiválasztott részét a szultáni szerájban nevelték.
A janicsárok utánpótlását szolgáló adó az 1700-as évek elején szűnt meg.

Janicsárok öltözete a 16-17. században:

Munkára fogott gyerekek
Patkányfogók

Az gyárakban foglalkoztatott gyerekek egy részének az épületben elszaporodott patkányok elfogása és elpusztítása volt a feladata. Egy idő után nem ölték meg, hanem eladták a szerencsétlen állatokat az állatviadalok szervezőinek, akiik a nézőközönség szórakoztatására kutyákat eresztettek rájuk.




Kéményseprők

A gyorsan növekvő gyárvárosokban egyre több kéményseprőre volt szükség. Erre a munkára a testalkatuknál fogva a gyerekeket tartották a legalkalmasabbnak. Voltak, akiket szándékosan alultápláltak, hogy vékonyak maradjanak. Akik iszonyodtak a szűk kéménynyílásba történő leereszkedéstől, azokat testi fenyítéssel kényszerítették a tisztítás elvégzésére.
A kis kéményseprők egészségét tönkretette a füst és a korom.

Régi húsvéti képeslapok

Az első képet, pontosabban rajzot tartalmazó húsvéti levelezőlapot az 1870-es években Angliában adta postára egy ismeretlen papírkereskedő, aki az üdvözlő szavak mellé egy nyuszit rajzolt.
A képeslapot az 1878-as párizsi nemzetközi postakonferencia ismerte el hivatalos küldeménynek.
Eleinte fekete-fehér lapokat nyomtattak, amiket ünnepi jelképek (nyúl, tojás, csirke, kereszt) díszítettek.
A legrégebbi húsvéti lapok az 1880-as évek végéről és a 90-es évekből maradtak fenn,
Az USA-ban 1898-tól kezdődően dombornyomott lapokat is készítettek.
A 3. dombornyomott képeslap az USA-ból, 1900 tájáról:

Hitler festményei


Egy francia karikaturista két rajzon is ábrázolta Hitlert, amint ecsettel és vödörrel a kezében barnára festi Európát. Hitler sohasem volt festő és mázoló.

Ifjú korában festő szeretett volna lenni. Kétszer jelentkezett a bécsi képzőművészeti akadémiára, de nem vették fel.

Tájképeket, csendéleteket, portrékat készített, s néhányat sikerült olcsón eladnia.

Az első világháború idején olykor még a lövészárokban is festegetett. A háború után már csak plakátterveket és épületvázlatokat készített. 1932-ben ő vázolta fel a Volkswagen bogárhátú alakját.

A becslések szerint 2-3000 képet alkotott, amelyből kb. 700 ismert, a művészi színvonalat azonban nem ütik meg.

Több ezer éves kínai szobrok

Kínában 1971-ben különös leletegyüttesre bukkantak. Hunan tartományban, a Guizai-hegységben több mint ötezer 30-100 cm-es kőszobrot találtak, amelyek különböző rangú katonákat, tisztviselőket, közembereket ábrázolnak, köztük terhes nőket is. Különböző stílusúak, eléggé részletgazdagok, de nem olyan szépek, mint Qin császár terrakotta katonái, viszont egyharmaduk több mint ötezer éves, a többit pedig 2000-5000 évvel ezelőtt faragták.
Feltételezések szerint ez a terület az őskorban ott élő emberek rituális helye volt, amit kőszobrokkal díszítettek.

Kivételek a gyermekadó alól - török kor

A gyermekadó behajtása során a megbízottak figyelembe vették, a kiválasztott gyerekek társadalmi helyzetét, testi adottságaikat és értelmi képességeiket. A janicsárok törvényei címmel 1606-ban írt szabályzat megnevezte azokat a családokat, társadalmi rétegeket, amelyekből nem volt ajánlatos fiút elvinni.
Ha a családban egyetlen fiú volt, nem vitték el, mert egyrészt segített az apjának a földművelésben, másrészt pedig a későbbiekben adófizetővé vált. A falvak elöljáróinak fiait a hitványságuk, a gulyások, pásztorok hegyekben felnövő fiait a neveletlenségük miatt nem tartották érdemesnek a begyűjtésre. Mivel házas férfi nem lehetett a szultán szolgája, a hitetlen, nős ifjakat is békén hagyták. A túl magasakat butának, a kis termetűeket bajkeverőnek tartották, a magyarokat és a horvátokat pedig megbízhatatlannak, ezért e két országban nem vezették be a gyermekadót.