Hírek Újabb drogos-hátizsákos galamb bukott le Kanadában

Érdemes lenne a galambok körmére nézni Brit Kolumbiában.

Galambbal próbáltak kábítószert csempészni egy kanadai börtönbe, de a rendőrök még időben lekapcsolták a szárnyas drogfutárt, írta meg az rtl.hu még január elején, a különös eset után az állatnak bántódása nem esett, elengedték.

Az elengedés nem biztos, hogy jó ötlet volt, a CBC ugyanis azt írja, hogy újabb hátizsákos, drogfutár galambot találtak ugyanott, ahol januárban. A most elfogott droggalambot pontosan annál a börtönnél fogták el, ahol az előzőt, a módszer és a felszerelés is ugyanaz volt. A őrök február 27-én, egy rutinvizsgálat közben találták meg az állatot, a hátizsákja használt farmerből volt.

A hatóságoknak fogalmuk sincs, hogy kik küldözgetik a drogot a galambokkal az intézménybe, már az is felvetődött a börtön vezetőségében, hogy az állatoknak a börtön az otthonuk, mindig ide térnek haza és csak kábítószerért járnak ki, hogy aztán tömött zsákkal térjenek vissza.

A házigalambokat évtizedek óta használják kábítószer-csempészésre, mivel sokat tudnak repülni, jól tájékozódnak, megbízhatóak és pontosak. A börtön igazgatója elmondta, hogy ez egy régimódi módszer, amivel jelenleg nem tudnak mit kezdeni, mert képtelen kideríteni, hogy ki a feladó és ki a címzett.

1679554520469.png
 
A postagalamb, az úgy működik, hogy haza megy, azonban ezt megelőzően a lakóhelyéről el kell valahová, és valakinek szállítania..
A kérdés csupán az, hogy a börtönből mikor, kitől, hogyan, és ki viszi ki?
Ha ezek a kérdések megválaszolásra kerülnek, akkor a probléma már nem is olyan nagy probléma.

Ha pedig ennek felderítésére a "vezetőség" nem képes, akkor ott baj van, mégpdig nem is kicsi. Minimum két lehetőség merűl fel, vagy benne vannak, vagy benne vannak a drog bizniszben.
 
A szomszédunkban is volt postagalamb vitték őket röptetni de, nem mi hozzánk tértek be hanem a saját dúcukba.
Miért menne vagy szállna a börtönbe? Ha csak nem onnan engedték ki.
 
A szomszédunkban is volt postagalamb vitték őket röptetni de, nem mi hozzánk tértek be hanem a saját dúcukba.
Miért menne vagy szállna a börtönbe? Ha csak nem onnan engedték ki.
Nem onnan engedtek ki, mivel nem a bortonben gyartanak drogot(remelhetoleg)

A bortonben csak felnevelték, ott él, csak igy képzelheto el, hogy oda tér vissza!
A kérdés a mér korabban is felvetett: ki viszi el onnan, és cdroggal felpakolva aztan kji engedi el.

De ez inkabb masenek tunik nekem, vagy egy ujsagiroi agyremnek :)
Tipikusan vagy az iro tul oreg, vagy az olvasokat nezi tul fiatalnmak.

Ha vealosag, akkor az egesz bortonszemelyzetet el kell zavarni a fenebe, mert ezzel az eroverl akár ők is hozhatnak a kabitoszert az elitelteknek!
 
A szomszédunkban is volt postagalamb vitték őket röptetni de, nem mi hozzánk tértek be hanem a saját dúcukba.
Miért menne vagy szállna a börtönbe? Ha csak nem onnan engedték ki.
2. szomszédom évtizedek óta nagy galambász, tavaly nyáron Rostockból (kb.1200 km) jött haza az egyik galambja.
 
A postagalamb, az úgy működik, hogy haza megy, azonban ezt megelőzően a lakóhelyéről el kell valahová, és valakinek szállítania..
A kérdés csupán az, hogy a börtönből mikor, kitől, hogyan, és ki viszi ki?
Ha ezek a kérdések megválaszolásra kerülnek, akkor a probléma már nem is olyan nagy probléma.

Ha pedig ennek felderítésére a "vezetőség" nem képes, akkor ott baj van, mégpdig nem is kicsi. Minimum két lehetőség merűl fel, vagy benne vannak, vagy benne vannak a drog bizniszben.
Sok esetben csak annyi a különbség a rab és őre között, hogy smasszernál van a kulcs.
 
A probléma megoldás egyszerű, hiszen a drogokat liberalizálni kell, nem pedig kriminalizálni, a fogvatartottak emberi jogait sérti, hogy nem juthatnak szabadon droghoz, így az állam, amely fogvatartja őket köteles a megfelelő drog és egyéb ellátást biztosítani alanyi jogon! Remélem a kormány példás büntetésben készíti azokat, akik ilyen megalázó munkára kényszerítették a galambokat. személyes és galambjogokat sértve. Az elfogások és szabad mozgásuk rendszerszintű, és célzott korlátozása, mely megilleti őket erősen sérült a fogvatartással! Több felvilágosító és érzékenyítő studiumot kell előírni az ilyen antigalamb és rendszerszintű rasszísta embereknek.
A galamb a béke és szabadság jelképe, így ezek ellen is vétettek, amimár gyakorlatilag a Hágai Biróság hatásköre lenne!
 
2. szomszédom évtizedek óta nagy galambász, tavaly nyáron Rostockból (kb.1200 km) jött haza az egyik galambja.
Azt mondod haza jött vagyis pontosan azt erősíted: el kellett vinni előtte Rostockba
A börtöni galamb is ugyanez lényegében de nem a távolság a fontos milyen messziről jött
Még annyit tennék hozzá ha már ilyen ötlettelenek a Kanadai börtönőrök és hatóságok
Hisz ugyanarról a galambról írnak.
Jeladót neki aztán megmutatja honnét indul.
A Svájcból Magyarországra vándorló farkast is követték
1679575810032.png
 
Utoljára módosítva:
Sok esetben csak annyi a különbség a rab és őre között, hogy smasszernál van a kulcs.
Azért még van egy kevés különbség. Például hazamegy, kiveszi a sportszatyrából a börtön hátsó udvarában nevelődött postagalambot (mert hát ugye ott sem annyira feszes a szolgálat, és a börtönélet, hogy az etetésre, miegyebekre ne tudjon időt feccölni :D ) , majd felköti a szárnyas hátára a kopott farmeranyagvból készült pici hátizsákot benne az anyaggal, és..... elengedi... cicus mosoly.jpg
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére