Szivárványos húsvét
[FONT="]Szivárványos húsvét<o>
</o>[/FONT]<o></o><o></o>
Répahegyen innen, Káposzta-tengeren túl van Nyúlország. Ott is a Kerekerdő közepén laknak a húsvéti nyulak.
Azt mindenki tudja – aki nem az idén született –, nekik az a dolguk, hogy gyönyörű, színes tojást fessenek.
Nagy hagyománya van már ennek, a mesterség apáról fiúra, anyáról leányra száll. Se szeri, se száma a szebbnél szebb húsvéti mintának. Alig várják, hogy megszólaljanak a madarak, már szorgoskodnak is, hogy húsvét napjára minden elkészüljön.
Ebben az évben is, a madártrilla hangjára, incselkedő, tavaszi szélre nagy sürgésforgás kezdődött. Az öreg, bölcs nyúlapó maga elé rendelte a fiatalokat és kiadta az utasításokat.
- Nosza fiuk, induljatok tojást gyűjteni! De vigyázzatok ám, csak óvatosan! Főleg te, Ugrifüles, most ne hebehurgyáskodj, mert még összetöröd őket.
- Bóbitás nénémasszony, kend meg a festékért induljon! Vigye magával az aprónépet is, majd segítenek a színeket kiválogatni!
- Lányok, ti pedig kössetek magatok elé kötényt, gyűrjétek fel a ruhátok ujját, és találjátok ki, hogy az idén milyen díszítéseket pingáltok a hímesre!
Nyúlapó egészen kifáradt a sok utasításban, elbocsátotta a sokaságot és leült öreg hintaszékébe, hogy gondűző pipájával pöfékelve, szundikálva kipihenje magát.
Ment is minden, mint a karikacsapás. Egy idő múlva megjöttek a legények, formásabbnál formásabb tojást hoztak. Volt, aki galambtól, volt, aki szarkától, sőt még a kakukktól is kaptak. De a legérdekesebbet Füttyös hozta, aki addig füttyögött a pintynek, míg ő is adott egy icipici pintytojást.
A lányok nem győzték válogatni, már majdnem hajba kaptak, hogy ki melyiket fesse. Végül megegyeztek, hogy a pirinyó pintytojást Copfos festi, mert ő aranykezű festő, aki a legügyesebben cirádázza a mintákat. Rendben is lett minden, előkészítették a tégelyeket, ecseteket, ecsettörlőket, és dalolva várták Bóbitás nénét, hogy hozza már a festékes vödröket.
Meg is érkezett. Csakhogy ekkor kezdődött az az irdatlan szomorúság, ami Nyúlországban még sohasem volt. Üres kézzel jöttek vissza! Festék nem volt még egy csepp sem. Hiába jártak be árkot-bokrot, ungot-berket, az összes boltból kifogyott az áru.
A boltosok csak a kezüket tárták szét, és sajnálkozva ingatták a fejüket, hogy festék sajnos nincs. Hogy miért? Korai volt örülni a huncut napsugárnak, kicsalogatta a virágokat, és mivel még sápadt volt a ruhájuk, elmentek festékért.
Most ott hajladoztak úton, útfélen, tulipiros, hupikék, kikericssárga, meg mindenféle szirommal.
De festék, az sajnos nem maradt, mert mind magukra kenték a hiú tavaszi virágok.
- Jaj nekünk! Most mi lesz? – sopánkodtak a nyúllányok.
- Ezt a szégyent! A gyerekek várják a hímes tojást és nem tudunk festeni!
Lett is sírás-rívás, hogy az egekig hallatszott. A legkeservesebben Szeplőske zokogott, hiszen neki most volt az első tavasza, meg akarta mutatni, hogy ő is ügyes. És tessék! Van tálka, ecset, törlő, tojás, szép minta a fejében, csak nincs mivel festeni.
Ezen aztán még jobban elbúsult, már a felhők és vele sírtak, úgy megsajnálták.
Lehet, hogy a könnytől még árvíz is lett volna, ha a felhőkön túl, ahol mindig kék az ég, a szépséges Szivárvány meg nem hallja ezt a szokatlan jajveszékelést. Kikandikált a felhők mögül, és ekkor saját szemével láthatta, hogy micsoda tragédia történt.
Úgy megsajnálta őket, hogy a szíve majdnem megszakadt. Ekkor eszébe jutott valami. Leereszkedett egészen a földig és magához intette a kisírt szemű nyuszi lányokat.
- Gyertek csak, majd én adok nektek festéket! Hozzátok a vödröket, de iparkodjatok ám, mert mindjárt itt lesz szagos húsvét reggele!
Így történt, hogy a nyuszi lányok még sose festettek olyan gyönyörű tojást, mint ebben az évben, amikor magától a Szivárványtól kapták a festéket.