Hírek Kellemes húsvéti ünnepeket!

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi.

A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában „húshagyó” táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. Erre utal a húsvét szó is: a hús magunkhoz vételének első napja. A böjt utolsó hetének neve: „nagyhét”, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken „fehérhét” – fehérvasárnapig tart.

Vallási vonatkozásán kívül a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet a Hold állásának megfelelően márciusban vagy áprilisban tartanak. A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.


A keresztény húsvétnak megfeleltethető, időben azonban korábbi zsidó vallási ünnep az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe. A pészah szó kikerülést, elkerülést jelent, utalva arra, hogy a halál angyala elkerülte a zsidóknak bárány vérével megjelölt házait. Innen származik a ritkábban használt angol név, a passover is. A két ünnep ritkán esik egybe, mert a pészah a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ.

Húsvét hétfőn sok népszokás él, például a locsolkodás és a hímes tojás ajándékozása. Ezek alapja a víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit, amely aztán többnyire kölnivízzel való locsolássá alakulva maradt fenn. A locsolkodás hagyományának bibliai eredetet is tulajdonítanak: a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Régi korokban a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt. Más vélekedések szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánni. Így kötődik a nyúl a tojáshoz, mivel a nyúl szapora állat, a tojás pedig magában hordozza az élet ígéretét. A locsolkodás az öntözés utánzásával a bő termést hivatott jelképezni.

1680839619238.png
 
ÉBREDJ LÉLEK
Ébredj lélek új örömre húsvét reggelén,
sötétség hatalmán úrrá lett a fény.
Nem rejti a sír mélysége, a Megváltó él,
újjászületett az élet, s benne a remény.
E szent öröm gyújtson lángot ma is szívünkben,
ragyogja be fényével, teljes életünket.
Van élet a halál után, aki hitben él,
léte már e földön, boldog újjászületés.
Schvalm Rózsa verse
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,193
Üzenet
5,049,535
Tagok
630,505
Legújabb tagunk
karaviktoria
Oldal tetejére