Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők

Bagi Erzsébet: Születésnapodra
Mint mikor a hajnalcsillag/ Felszökik az égre,/ Úgy szökkentél kis unokám,/ Te is életünkbe.// Puha kis karoddal átöleled nyakam,/ Szipogva bújsz hozzám, ha valami baj van.//Most még én fogom apró kis kezed,/ Most még én kell, hogy vezesselek.//Most még én vigyázom botló lépteid,/ Most még én hallgatom kezdő szavaid.// De eljő az idő, hogy Te vezetsz engem,/ Eljő majd az idő, hogy Te fogod kezem.// Te vigyázol arra, hogy meg ne botoljak,/ Hallgatod figyelmesen megtört szavamat.// De addig még engedd, hogy fogjam kezed,/ Addig még engedd, hogy vezesselek,/ És kívánjak Néked, erőt, egészséget,/ Közösen eltöltött sok-sok boldog évet.

Jevgenyija Trutnyeva: Az anya
Mint vidám hal úgy ficánkol/ a sugár; a hó csorog…/Ki az, aki reggel jókor/bölcső felett mosolyog?//S aki hosszú éjszakákat/virraszt át türelmesen,/ s a nagybeteg kicsi fiának/ énekelget csendesen?// Megy a tavasz. Nyár jön. S szinte/ még el sem múlott a láz:/ legelső lépéseinkre/ kinek a keze vigyáz? //Olvad a hó s újra száll, hull/ majd a tavasz jő s újra tél –/ Ki az, ki nekünk hazáról/ a legelőször mesél?//Könyvet olvas, nemhiába./ S ha eljő az ideje,/kisfiát az iskolába/ reggel ő vezeti be.

Vladimír Reisel: Édesanyámnak
Mit is adjak, anyám, néked,/Ünnepedre szép emléket?/ Hóvirágból csokrot szedtem,/mi szép szó volt, kikerestem.//Mit nem mond el a szóvirág,/ elmondja azt a hóvirág.

Emberek: Mama
Mit is mondhatnék még,/Hiszen mindent tudsz rég;/Ami titkom csak volt,/Már régen tiéd...Az első szavamat, azt is csak te hallottad, -/Csak a tiéd.../Te vagy minden játék,/Te vagy minden, ami szép;//Ha bántanak még,/Csak te vagy, aki véd.../És neked fáj a szó, mikor rólam szól, s nem jó, -/Nem szép...// Hűtlenek vagyunk: végül mind elindulunk,/Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk.../ Hisz gyermekek vagyunk, s már sosem változunk, -/Ne sírj!//Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely, -/ Tudom, érted ezt: ugyanígy volt veletek./Mama, indulnom kell, csak fáj, hogy könnyezel, -/ Ugye érzed azt, hogy a szívemben maradsz./Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely, -/Mit is mondhatnék, itt a szó már nem elég.../Mama, indulnom kell, ide nem kísérhetsz el, -
/Ott már várnak rég, -/Ne sírj, kérlek ne sírj!//Mama, emlékszem jól,/Mert megtanítottál:/A szeretet nem szól,/Az néma csendben jár.../Én őrzöm a sok mesét, -hidd el, továbbadom még, -/Ne félj!// Mama, búcsúznom kell,/Tudod, várnak már rég:/Csak egy dalt játszom el,/Neked írtam, tiéd!/Ígértem csillagot, - de egyet sem adhatok, -/Messze az ég...//Hűtlenek vagyunk: végül mind elindulunk,/Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk.../Hisz gyermekek vagyunk, s már sosem változunk, -/Ne sírj!//Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely, -/Tudom, érted ezt: ugyanígy volt veletek./ Mama, indulnom kell, csak fáj, hogy könnyezel, -/Ugye érzed azt, hogy a szívemben maradsz./ Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely, -/Mit is mondhatnék, itt a szó már nem elég.../ Mama, indulnom kell, ide nem kísérhetsz el, -/Ott már várnak rég, -/Ne sírj, kérlek ne sírj!

Mit jelent, hogy anyák napja,/Mit rejt ez a fogalom?/Míg kicsi voltam, nem értettem,/Most már viszont jól tudom. //Mi voltunk ott ketten, mikor megszülettem,/Anya volt az első, aki átölelt engem.
//Mikor járni tanultam, ő fogta a kezem,/ A beszéd szavait az ő ajkáról lestem. /Az oviba először anya jött el velem,/ S hogy ott maradtam játszani, ő sírt helyettem.//Tőle tanultam meg, mi az, hogy szeretni./ Kedvesnek, türelmesnek, megértőnek lenni. //És ha anya egyszer majd öreg lesz és fáradt,/Én fogom helyette megvetni az ágyat. //Ágya szélén ülve mesélek is mindig,/ Hogy szép legyen az álma mikor elalszik.// Álmában is érezze, hogy nagyon szeretem,/ Jóságát, kedvességét soha el nem felejtem.

Mit mutat a tükör? 3 évesen: Amikor tükörbe néz egy királynőt lát. 8 évesen: Amikor tükörbe néz Hamupipőkét látja. /15 évesen: Amikor tükörbe néz egy rémséget lát (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!). / 20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt,hogy attól még kimegy az utcára. / 30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, szóval így megy ki az utcára. /40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - ám azt mondja,"de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára./ 50 évesen: Amikor tükörbe néz saját magát látja és oda megy ahova akar./ 60 évesen: Tükörbe néz és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot./ 70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát és élvezi az életet./ 80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt./ Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...

Udud István: Anyák napja
Mi van ma, mi van ma?/Anyák napja van ma!/Hogy köszöntsem jó anyámat?/- töprengek magamba./Mit vegyek, mit vigyek,/mit mondjak majd néki,/aki nemcsak szavaimat,/szívemet is érti?// Ünnep-e az ünnep / szép virágok nélkül?/Egy szép csokrot kötök néki:/így döntöttem végül.//Csokrot virágokból,/ tán a két legszebből:/az örökzöld hálából és/ a piros szeretetből.

Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma?
Mi van ma, mi van ma?/Édesanyák napja/ Pár szál virág a kezemben:/édesanyám kapja.//Azt is azért adja,/aki szorongatja:/Édesanyám, édesanyám/ jó szívvel fogadja!

Várnai Zseni: Mi legyek még?
Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,/tejjé változtam, az kellett nekik,/ültem kis ágyuk mellett reggelekig,/ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,/hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,/ s mikor szemükbe visszatért a fény,/napként sütötte őket az enyém,/s piros lett arcuk, alma gömbölyű,/attól lettem én akkor gyönyörű.//Kalács is voltam, meg vajas kenyér,/és játékszer, hogy meg ne unjanak,/és képeskönyv, hogy megtanuljanak/belőlem mindent amit álmodom,/később az egyszeregyet számolom,/növök velük, már iskolás leszek,/s a nagy katedra előtt reszketek:/ felelnem kell, vizsgáznom, - ó, tudom,/borzalmas, hogyha bennük elbukom!//Most széllé kell változnom, hogy elérjem/az egyiket, a messzeségbe kint,/de aki volt, örökre tovatűnt,/s ha elfogom, ha átölelhetem,/
lelke páncélját át nem törhetem,/s mindkettő bár belőlem sarjadott,/többé már nékik mit sem adhatok,/a földön nincs több oly bús szerelem,/mint az anyáé, oly reménytelen.//Mi legyek még?/ Érettük mit tehetnék?/Legyen belőlem sűrű rengeteg,/majd jól elbújhat ott a két gyerek/ha menekülni kell a rossz világból,/és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,/és tejjel-mézzel folyó kis patak,/isznak belőlem, hogyha szomjasak,/és dalolok majd nékik estelen:/- Aludjatok el itt a keblemen. - a melegen.

Mentovics Éva: A nagymama tavasza
- Mondd csak, nagyi, a te hajad/mitől fehér, mint a hó?/- Tudod kicsim, télbe léptem,/de nem bánom, így a jó.//Hajdanában kobakomon/szőke tincset fújt a szél./Tudod, mikor tavasz táján/ a kis bimbó útra kél;//szirma, mint a könnyű selyem,/színe pompás, zsenge, friss,/mint a mezők aranyhaja…/Olyan volt rég nekem is.//Később, mikor nyárba léptem,/ragyogott az ég nekem,/ s nemsokára anyukádat/ dédelgette énekem.//Csodálatos évek jöttek,/nem feledem soha tán,/milyen boldog volt családunk /nagyapókád oldalán.//Aztán, mikor édesanyád/ egy ifjúban párra lelt,/ a Nap minden sugarával/ örömtáncát járta fent.//Hosszú évek teltek, múltak;/fényes nyarak, szép telek…/Ezerszínű őszünk múltán /hajamra már dér pereg.//De tudd kicsim, szép a tél is,/mert a tavasz aranyát,/mióta élsz, drága kincsem,/a te lényed adja át.

Kun Magdolna: Egy szál tulipán
Mondd, drága anyám, van-e odaát,/ tavaszfényben nyíló színes tulipán,/ amit anyák napján adnak azon gyermekek,/ kiknek szívében él még az anyaszeretet.// Vannak-e ott odaát, kik a mezők vadvirágát,/ egy csokorba gyűjtvén néked odaadják,/ és szép szavakkal tűzdelve megköszönik véle, /hogy édesanya voltál e röpke földi létbe.// Ha még sem lenne senki, aki felköszöntene,/ ha majd eljön az édesanyák áldott ünnepe,/ csak pillants le a földre, hogy biztos legyél abban,/ feléd hajló kezemben egy szál tulipán ott van.

M. Laurens: Anyák napjára
Mondd, emlékszel-e még édesanyádra,/ Halkan szelíd, csitító szavára,/ Mikor keblén szoptatva, éhesen,/ Füledbe súgta - Nagyra nőj életem! -//Mondd, emlékszel-e még arra a dalra,/ Amit dúdolgatott drága ajka,/ Láztól égő, kicsiny tested féltve,/ Aggódó könnycsepp csillogott szemébe.// Érezted-e, hogy testéből születtél,/ S fájdalmából, létre emelkedtél./ Mert édes volt számára az a kín,/ Melynek fizetsége az anyai cím.// És Ő büszke volt reá, mert megérte,/ Gyermeke lelkében tovább élve./ S áldott testét oltárként imádva,/ Leborulok elé, anyák napjára.

Csaplár András: Anyám
Mondják, szép voltál hajdan, /Virágok szépe; anyám,/Aranyos kocsin vitt esküvőre/Szerelmes szívű délceg apám./Mosolyod madárdalolás volt,/Arcod almafa virága./Homlokod. halvány pírja/ A hajnal hajnalhasadása./Aztán, mikor én megszülettem,/Halványra vált a képed./Mosolyod sírásomba fulladt./Értem virrasztottad át az éjjet./ Hervadtál mint az őszi rózsa./ Míg vidáman nőttem én./ Apám is megfakult azóta,/ A hetyke, huncut, vén legény./Szép arcodra ráncok szöktek,/ Megőszültél apám oldalán./ A hajad glória. Most vagy a legszebb/ Nekem, édes jó anyám.

Dénes Ferenc: Anyám, szeretlek
Mosolygó arcod eléd állok,/ Karod ölelésére várok,/ Nézem szép szemed ragyogását,/ Hallgatom szíved dobogását…/ S míg forró anya-csókod rám hull,/ Könnyes arcom kebledre simul/ S vallok neked, míg könnyem pereg:/ Anyám, szeretlek!/ Okom erre kimondhatatlan…/ Nincsen rá elegendő szavam./ Mit hű szíved s kezed tett értem,/ Nem vagyok képes kibeszélnem./ De igyekszem, hogy minden tettel,/ Parányi gyermekéletemmel/ Hirdethessem földnek és mennynek:/ Anyám, szeretlek! / Mindig az lesz az imádságom:/ Isten védjen, vezessen, áldjon./ Legyen sok öröm életedben,/ Keseregned értem ne kelljen…/ Én örömödre vágyom élni,/ Isten nevét imádva félni,/ Hogy akkor is lásd, ha nagy leszek:/ Anyám, szeretlek!

Gerzsenyi Sándor: Édesanyámnak
Most egyre többet gondolok anyámra/ Arra az áldott kedves földi szentre/ Ki annyiszor könyörgött térden állva/ Áldást reám, a csintalan gyermekre.//Tudom, hogy most is gyakran száll imája
/Az égbe értem .... Ó, te drága Asszony!/ Legyen Tiéd jóságodért a hála./ A lábnyomodban is virág fakadjon.// És minden madár rólad énekeljen/ És minden folyó a nevedet zúgja/ Szívemből minden dallam útra keljen, /Szálljon reád, mint hálám koszorúja.// Anyám, rád gondolok: még sötét hajadra,/ Dologtól durvult, mégis lágy kezedre,/ Ajkadra amint féltőn csókját adja/ S szeretve feddő, biztató szemedre.// Most látom, mennyit áldoztál értem,/ Gyermekedért milyen nagyon sokat tettél/ Hozzám mindvégig hű maradtál s érzem/ Hogy most is úgy szeretsz ahogy szerettél. // Ezerszer megköszöntem már szívemben/ Hogy annyit adtál értem önmagadból/ Most is fogadd köszönetül e versem/ Mindig szerető hálás fiadtól.

Tolna Éva: Rajzollak
Most van időd?/Gyere mellém, /sokáig nézd,/hogy rajzolok.//Szép virágos /lesz a ruhád./Cipőt hozzá /még nem tudok.//De ez így jó!/Cipő nélkül/ki a házból/ mégsem mehetsz…//Így egész nap /mellettem ülsz, /én rajzollak,/te meg szeretsz.

Mezey Katalin: Akár a rozsdás késeket
Műfogból, szemüvegből,/ néhány régi ruhából/ összetákolom/ anyámat reggelente./ Csontváz lába közé/ pelenkát simítok,/ harisnyát, szövet-/ papucsot adok rá,/ aztán két kézen vezetve/ kicsoszogunk a nagyszobába./ Az önállóság bajnoka, ő,/ aki soha nem szorult senkire,/ és a szabadság bajnoka, én,/ aki már kamaszfővel/ elszöktem tőle,/ nem akartam a szigorában élni.
/ Csodálkozhat most az, aki/ ismert bennünket azelőtt./ Akár a rozsdás késeket,/ egymással élesít minket az Isten.

Barcsai- Fehér Géza: Nagyanyónak
Nagyanyám, kedves, jó, szerető Nagyanyám!/ Ha én most tenéked mindazt elmondhatnám,/ Amit névnapodra szívemből kívánok,/ Véget sem érnének a jókívánságok.// Tudom én, hogy hozzánk te mindig jó voltál,/Apámra, anyámra jó szívvel gondoltál.// Kis unokádat is szívedbe fogadtad,/ Jó szóval, jó tettel mindég támogattad./Hálából mindezért- tudod-, mit kívánok?/ Áldja meg az Isten, a te nagy jóságod!/ Éltessen az Isten, Nagyanyó sokáig!/ Lássad nagyra nőni hálás unokáid!

Rákos Sándor: Nagyanyó
Nagyanyó fürge,/mint a csík./Hajnalban kél, friss harmattal/mosakszik.//Bizony fürge, mint egy kisleány:/délelőtt főz, varrásba fog/délután.// Láttad-e már az/ablaknál?/Gyűszűjével a fényes tű
/föl-leszáll.//Vajon nagyanyó/mit gondol,/míg lábánál a cirmos alkony/dorombol?//Gyűszűjével a fényes tű/föl-leszáll,/nagyanyó varr. Rámosolyog/a selyemfonál.//Fejet csóvál s a fonálra/ visszamosolyog:/"Surranj, selyemfonalacskám,/sok még a dolog!

Ladányi Mihály: Az este harangszavában
Nagyanyó, szelíd, drága öregasszony,/ ki hosszú szoknyád összefogva ballagsz /a csatakos mennybolt szürke sarában,/ unokád küldi utánad e sóhajt.// Otthonunk harcos őre, hogy elmentél,
/ már széthullott a jó családi fészek./ Ki sem süt már nekem apró cipócskát,/ ki sem ijeszt már engem a manókkal.// A kávéházban néhány öregasszony,/ tollakkal és csipkékkel cicomázva.../ Hottentotta jelmezük nem idézi/ bazsalikom-szagú fekete szoknyád.// De lásd, szemem máig sem feledett el./ Hajlott háttal indulsz ma is az este/ harangszavában, hogy a csillagok közt/ megvesd az isten ágyát. Unokád küldi utánad e sóhajt.