Üzenőfüzet: 20 hozzászólás begyűjtése - újaknak segítség

Ez említette előttem, hogy Brailában is vannak még volt székely hadosztálybeli katonák, akik azt mondották, hogy parancsnokunk, Kratochvil ezredes, majd kiszabadít minket. Bár akkor én is — sajnos — be voltam börtönözve, mégis írásbelileg megkíséreltem kiszabadításukat szorgalmazni.

Még egyszer rendelt a parancsnokság engem Nagyszebenbe és pedig dr. Apáthy kormánybiztos perében, amelyben tanúskodnom kellett. A román vád Apáthy ellen az volt, hogy ő, mint kormánybiztos, irányította és rendelte'el a katonai hadműveleteket.

Azonban tanúvallomásom megdöntötte a vádat, mert kimutattam, hogy a hadügyminiszter rendelete szerint történt. így e tanúskodás alapján lényegesen enyhült Dr. Apáthy helyzete.

Az ítélet kihirdetése alkalmával Mardarescunál voltam és, mit sem tudván az eseményekről, Mardarescu azt kérdezte tőlem: „Na, meg van-e elégedve az ítélettel dr. Apáthy, mert csak 5 évi kényszermunkát kapott." Én elszörnyűködésemet fejeztem ki a kemény ítélet felett. Ügy látszik súlyosabb büntetésre akarták elítélni.

Itt jegyzem meg, hogy abban a városban lettem internálva, ahol a 70-es években apám a 23. önálló honv. zlj. parancsnoka volt és ahol én gyermekéveimet töltöttem. — Hetenként kétszer kellett a városparancsnokságnál jelentkeznem.

Egy éjjel éjfél után felébredtem, mert éjjel 2 órától 4 óráig zúgott a Fekete templom nagyharangja. Nem tudtam, mit jelent ez a nagy harangozás. Reggel tudtam meg, hogy ez a románok Budapestre való bevonulását jelentette. Jött is másnap délelőtt egy rendőr egyenesen háziasszonyomhoz, értesítve őt, hogy világítsa ki ma estére az utcai ablakokat. Én azt mondtam az úrasszonynak: „nézze, én este nem leszek itthon, világítsa ki ablakait, mert ha ezt nem teszi, úgy azokat beverik."

1919. nyár végén házkutatást tartottak nálam és detektívek felügyelete alá kerültem, eleinte egy, később már két detektív kísért mindenhová. Karácsony előtt a városi rendőrkapitány beköltözött a házamba és ha ő elment hazulról, visszamaradt egy detektív. Karácsonykor már a sigurancia és két-három detektív figyelt. Mindennap éjjel 11 órakor otthon kellett lennem, udvari első emeleti szobámban, mert az utcai lakást feladtam.

Intéseket kaptam, hogy meneküljek, mert letartóztatások lesznek és én is közöttük leszek.
így közeledett 1920 február 6-ika, amikor nagy katonai parádéval, Brassó város főterén istentisztelettel ünnepelték Bukovina, a Bánság és Erdély egyesülését. Állítólag a trónörökös, a mostani király is jelen volt.

E nevezetes napon, fél 11 órakor délelőtt az udvaron vezényszavakat hallottam és nemsokára rá ajtómon dörömböltek. Belépett egy hadbíró, négy román tiszt és két katona. A hadbíró rövid házkutatást tartott, azután az kérdezte, mit szólok Flohr tábornok letartóztatásához. Mire az feleltem, hogy nem tudok semmiről. A végén azt mondotta, hogy vegyek magamhoz mindent, amire okvetlen szükségem van, mert le vagyok tartóztatva.

Fedezet alatt végig vittek a városon, az ünneplő piacon át Brassó város fegyházába és egy fűtetlen cellába zártak. Szerencsémre volt egy kölcsön kapott bekecsem és egy fekete takaróm. Ügy ültem eleinte órákon keresztül a priccsen gondolataimba elmélyedve, gondolkoztam a Monarchia és Magyarország összeomlásán és hogy mire jutott egy nagyhatalom ezredese, aki jószívvel,, lelkesedéssel, kitartással és odaadással akart hazáján segíteni.

Este kaptam aztán egy éppen üresedésben lévő fütött cellát az emeleten, egy fegyenc kerülhetett innen máshová, mert a prics- csen még kenyérmorzsák voltak.

Ekkor értesültem, hogy utánam letartóztatták Hautzinger, Nagy Gyula és Gross századosokat.

Más alkalomkor fogom részletesen leírni a további meghurcoltatást és szenvedéseinket, itt csak azt említem, hogy 3 nap múlva éjfél után 2 órakor erős katonafedezettel, brutális bánásmód mellett, nagy hidegben vittek az állomásra és másnap Nagyváradra indultunk, —
néhány hét múlva megint Kolozsvárra, a Fellegvárba, onnét pár hét múlva Szamosújvárra, ahol állítólag éppen Rózsa Sándor volt cellájába zárattam el.

Szamosújváron volt az egyenkénti vallatás. Itt közölte velem Radulescu ezredes hadbíró ügyész, hogy az én peremhez, az összes adatokat magyar ember szolgáltatta. A haditörvényszék engem és tisztjeimet „a román állam biztonsága és védőképessége ellen, elkövetett bűntettel vádolt,“ azaz, hogy Erdély felkelését a román impérium ellen megszerveztem.

A szamosújvári fegyházban töltött fogságom alatt történt a következő eset:
Ivóvíz merítése végett kikérezkedtem a cellámból. Az őr hosszadalmasan nyitotta ki a két lakattal és lánccal elreteszelt vastag cellaajtót. Az őrszobába mentem, hol csak egy román katona tartózkodott, — ki, miközben a szoba sarkában álló vizesdézsába merítettem edényemet, — suttogva így szólt hozzám: „Nagyon sajnálom az ezredes urat. Ezredes úr tűzte fel a mellemre a Monté San-Gabriellén az I. oszt. ezüst vitézségi érmet. Én most Nagyváradra megyek, — tehetnék valamit az érdekében?

Remélem, hamarosan én is állandó tag leszek!!!

Remélem, hamarosan én is állandó tag leszek!!!

Remélem, hamarosan én is állandó tag leszek!!!

Remélem, hamarosan én is állandó tag leszek!!!

Remélem, hamarosan én is állandó tag leszek!!!