“A rák a lehető legjobb módja a halálnak”

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A BBC egykori orvosszakértője szerint épp ezért nincs is értelme keresni a rák ellenszerét.

A közelmúltban dr. Richard Smith, a BBC egykori orvosszakértője, a Warwick Egyetem tiszteletbeli professzora, és a British Medical Journal korábbi szerkesztője igencsak megosztó írással rukkolt elő, melyben azt állítja, felesleges dollármilliárdokat ölni abba, hogy megtaláljuk a rák ellenszerét, a betegség ugyanis – véleménye szerint – az egyik legkegyesebb halálnem.

A professzor meglepő kijelentését indokolta is, méghozzá azzal, hogy szerinte a rákbetegség az egyetlen, ami elég időt ad a betegeknek arra, hogy felkészüljenek a halálra, hogy elrendezzék dolgaikat és, hogy elköszönjenek szeretteiktől. Hozzátette, szerinte még a betegséggel együtt kialakuló fájdalmak is elviselhetőek, "pláne, ha a betegnek rendelkezésére áll a szeretet, a morfium és a whisky."

A szakember különös nézeteit a British Medical Journalon vezetett blogjában tette közzé, melyben utalt arra is, hogy feleslegesen elpazarolt időnek és pénznek tekinti a rákkutatásba beleölt munkaórákat és dollármilliárdokat. "Annak ellenére, hogy a betegeim zöme, mikor feltettem nekik a kérdést, hogy szeretnének meghalni, a fájdalommentes, hirtelen halált választották, úgy vélem, az egyik leghumánusabb, legkegyesebb halál az, ha valaki rákban hal meg."

"Ellentétben azokkal, akik váratlanul, egyik pillanatról a másikra halnak meg szívrohamban, agyvérzésben, vagy többszervi elégtelenségben, a rákbeteg elköszönhet, visszatekinthet az életére, sőt, írhat akár búcsúüzeneteket is. De ez még nem minden: a betegség lefolyása időt arra, hogy a beteg elrendezze a függőben lévő ügyeit, hogy meglátogasson olyan helyeket, ahova mindig el szeretett volna jutni, és hogy megbarátkozzon az elmúlás gondolatával" - írta Smith.

A professzor kijelentései egyébként nagy port kavartak nem csak Nagy-Britanniában, de az egész világon is. A cikke alatt több százan adtak hangot nem tetszésüknek, többek között olyan hozzátartozók is, akik éppen a rákbetegség miatt vesztették el szerettüket és, akik kijelentései miatt érzéketlennek nevezték az orvost. "Az anyám néhány évvel ezelőtt halt meg, rákban.

Néztem, ahogy egyik napról a másikra leépül a teste, és egyáltalán nem éreztem, hogy ez a halál egyik legjobb módja" - írta egy fiatal nő, majd hozzátette, örökre az emlékezetébe vésődtek azok a képek, ahogy az utolsó napokban látta az anyját. "Ha választhatnék, nem ilyen emléket szeretnék róla őrizni."

richard-smith.jpg
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
A kedves professzor úrnak kívánom, hogy álmában, csak álmában és ne a valóságban, közöljék vele szeretett hozzátartozójának rák diagnózisát. Kívánom, hogy álmában élje át mindazt, amit az ember ilyenkor átél. Mert egészen más elképzelni és úgy beszélni róla, mint átélni.
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért én úgy érzem elég nagy szerencse, hogy nem osztja mindenki a véleményét, aki abban a helyzetben van, hogy tehessen is ezügyben valamit.

Jobb lett volna ha ez a drága doktor úr a nyilatkozat helyett csinál valami mást. Mondjuk farag egy kisszéket. De csak három lábút, mert az nem tud billegni.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
na hamár a prof.úr szerint a rák a legjobb halál akkor csak azt kivánom neki , hogy legyen már nyelvrákja és pont ugy mint nagyon sok száz haljon éhen nézzen ugy ki már megbocsájtsatok mint egy majd mit mondottam melyik KZ-et megjárt ember . Mert én most láttam olyant !! Az ilyen szégyelje magát .
 
G

garak

Vendég
Magam inkább választanám a hirtelen szívhalált, mint a hónapokig tartó agóniát. Tudom ez nem kívánságműsor, de a családban volt, van, lesz(?) rákbeteg, akik fokozatos leépülése, majd kiszenvedése mindennek mondható volt, csak méltóságteljes búcsúnak nem. Nem lenne szabad ilyeneket mondania egy orvosszakértőnek.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Remélem ha egyszer beteg lesz ugrálni fog örömében!
Én elsírtam magam mikor megmondták a szövettan eredményét. De, én nem vagyok sem professzor, sem alkoholista aki fájdalomcsillapítónak whiskyt inna.
Ennek a szimpatikus embernek meg kívánok jó sokáig elhúzódó fájdalmas betegséget, igyon sokat hogy ne fájjon! (a barom)
 

ratalics

Állandó Tag
Állandó Tag
Maximálisan egyetértvén a "doktor úrral", továbbmegyek. Valóban kidobott pénz a rák ellenszereinek kutatása, hiszen az eredményes kezelés továbbélésre kényszeríthet (horribile dictu: egészségessé tehet!!!!!) olyan embereket, akiknek egyébként megadatna az a szerencse, hogy valamely rákbetegség szépséges halálnemében halhatnának meg. Ámde milyen ötletes huszárvágás lenne a rák ellenszereinek kutatására költött pénzeket a rákbetegség létrehozásának erőteljesebb kutatására fordítani! Milyen jó lenne kifejlesztenünk olyan rákbetegségeket, amelyeket oltás vagy tabletta, sőt savanyúcukorka formájában beadhatnánk bármely egészséges embernek 18 év fölött, hogy a további szörnyűségesen egészséges életük helyett szépen, mielőbb rákban meghalhassanak! Nem is értem, a "doktor úr", miért nem fejleszti nemes ötletét ilyenformán tovább?! Szabadalmaztatni lehetne!
"Százér' a tüdőrák darabja!. Kettőt fizet hármat kap! Májrákpasztillák most 10+2 darabos csomagban! Agyrákot vegyenek, olcsón adom!..."
 
Utoljára módosítva:

yulianna

Kitiltott (BANned)
Nem akarom lebecsülni a rákot DE egy kicsit felturbozák ugyanis a cukor is van olyan betegség azt se lehet gyógyítani és neki is van rengeteg szövödménye!!!!!!!!!!!!
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Maximálisan egyetértvén a "doktor úrral", továbbmegyek. Valóban kidobott pénz a rák ellenszereinek kutatása, hiszen az eredményes kezelés továbbélésre kényszeríthet (horribile dictu: egészségessé tehet!!!!!) olyan embereket, akiknek egyébként megadatna az a szerencse, hogy valamely rákbetegség szépséges halálnemében halhatnának meg. Ámde milyen ötletes huszárvágás lenne a rák ellenszereinek kutatására költött pénzeket a rákbetegség létrehozásának erőteljesebb kutatására fordítani! Milyen jó lenne kifejlesztenünk olyan rákbetegségeket, amelyeket oltás vagy tabletta, sőt savanyúcukorka formájában beadhatnánk bármely egészséges embernek 18 év fölött, hogy a további szörnyűségesen egészséges életük helyett szépen, mielőbb rákban meghalhassanak! Nem is értem, a "doktor úr", miért nem fejleszti nemes ötletét ilyenformán tovább?! Szabadalmaztatni lehetne!
"Százér' a tüdőrák darabja!. Kettőt fizet hármat kap! Májrákpasztillák most 10+2 darabos csomagban! Agyrákot vegyenek, olcsón adom!..."

Elképesztően morbid vagy, pont mint a doktor úr, nagyon eltaláltad. :)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A rak sok esetben valoban hosszu lefolyasu, van ra ido , elbucsuzni felkeszulni a tavozasra. De az utolso stadium legtobbszor nem emberhez melto csoveken elni es szenvedni, fajdalmasan nem lehet szepen elbeszlegetni a multrol csak nyogni lehet es morfium alatt letezni meg megvaltaskent vegre kileheli a lelket az ember.
Aki nem apolt kozeli csaladtagot el se tudja kepzelni milyen szornyu betegseg ez a rak.Sok rak atetele az agyban van pl tudorak ami nem csak a mozgast korlatoza hanem az ertekiteletet is az utolso honapokba. Maga a betegnek se konnyu az elmulast tudomasul veni es ezzel egyutt elni meg egy rovidke idot.
 

KatherineYork

Állandó Tag
Állandó Tag
"A rák a lehető legjobb módja a halálnak"

Hmmm... És ezt egy orvosszakértő mondta...
Akkor nincs más teendőm, mint ezen jót kívánni neki és családja minden tagjának!
 
Utoljára módosítva:

pearll

Állandó Tag
Állandó Tag
és ez még dolgozik orvosként?
eskü, hol van ilyenkor?

sőt! szüntessük be az orvoshoz járkálást is, mert "egyszer úgyis meg kell halnunk"! ja, hogy akkor meg nem lenne munkahelye? jaaaaaa......
 

poorferencne67

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnálom a professzort,lelki silánysága miatt.Ápoltam apukámat, láttam a barátunk kisfiát, és most látom a barátnőmet.Nem kívánom még a professzornak sem. Úgy tenni mintha minden rendben lenne várni az újabb eredményre ,látni a remény kihunyását a szemekben. Ez minden csak nem kegyes halál, főleg az itt maradottaknak .Poorferencne67
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
A hirtelen halál a legkegyesebb ennyit tudhatna
Elbúcsúzni nem kell,minek? Mit segít?
Mondjuk nekem , mert öszintén mondván örülök , hogy a bátyámnak szemét bezárni az én feladatom volt a múltkor és még volt idöm elbucsúzni töle . Pedig nem voltunk ikrek , nekem mégis jót tett ,mégha életem végéig is azt az éhségtöl meggyötört testett kellett látnom akkor is ! Meg talán neki is , hogy azzal a tudattal tudott eltávozni , hogy mégsem egyedül maradt az utolsó pillanatában . Igen mert mondjuk tudom én maradi felfogásu vagyok , bolond konzervativ vén ember , de gondolom ennyivel tartoztunk egymásnak mármint mi ketten !! Mert az én tisztességem ezt kivánta meg .
 

Mozdonj

Állandó Tag
Állandó Tag
Melitta! Te tudsz angolul , valoszinuleg.... Ez a hir igy nem igaz! Ez igy egy gondolat kivetele egy szep blodspotbol es kopni ra , bulvar modra..
Itt van a blogbejegyzes : http://blogs.bmj.com/bmj/2014/12/31/richard-smith-dying-of-cancer-is-the-best-death/
A halalrol szol.
Luis Bunuelrol beszel az orvos beirasa.
Bunuel halalfelelmerol es ezzel kapcsolatban kezd el beszelni az orvos arrol, hogy az 5 halaltipusbol O , sajat maga , mit talal sajat maganak a legelfogadhatobbnak...
A blogbeiras nem a halalrol szol , hanem az elet befejezeserol es a halallal valo talalkozasrol, hogyan fogadja a mester, Bunuel, a halalt.
Bunuel nem akart hirtelen halalt, nem akarta, hogy betegen eroszakkal vegetaltassak , nem akart ongyilkos lenni, nem akart vegkimerultsegben, szenilisen meghalni... igy ert el a gondolatig, hogy olyan halalt akar , ami idot ad arra, hogy befejezze a jegyzetfuzeteben az utolso mondatot, vegignezzen az eleten , elbucsuzzon.... es az a halal , ami ezeket megengedi , az ma a rakhalal...
 
Utoljára módosítva:

poorferencne67

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Mozdonj! Lehet, hogy ez egy szövegkörnyezetéből kiragadott úgy mond búlvár cikk de a halál az halál. Nem fordítható vissza és nem hiszem hogy bárkinek is könnyebb lenne, ha tudná a halála időpontját. Itt talán nem is ez a lényeg, ha nem hogy mindig és mindenkor emberhez méltó körülmények között távozunk az élők közül. Mindenki fél a haláltól, de a fájdalomtól kiszolgáltatottságtól a tehetettlenségtől mégjobban ráadásul egy gyermek megsem érti, igazán fel sem fogja hogy mi történik vele. Nem tudom hogy van-e olyan ember aki ilyenkor tud a búcsúra gondolni fájdalom nélkűl, vagy belenyugvással. Mint szülő mindig azt kívánom, hogy soha ne kelljen a gyermekem sírja mellett állnom.
 
Oldal tetejére