S az uszítás helyett tudomásul kéne venni, hogy 2014.-ben is csak a szavazásra jogosultak alig több mint negyede adott felhatalmazást a jelenlegi kurzusnak.. S ez bizony nem emelkedni fog, hanem csökkenni fog 2018. április 8.-án , még akkor is ha a választási törvény még így is lehetőséget ad a folytatásra...
Ez rossz duma. Aki nem ment el, az nem biztos, hogy inkább Gyorcsányra vagy Vonára szavazott volna. Lehet, hogy pont a Fideszre, és azért nem ment el, mert annyira erős volt a Fidesz fölény, hogy biztosak voltak benne, hogy nélkülük is győzni fog.
Szóval, ez is van olyan elmélet, hogy a nemzet egynegyedének kormánya.
De sokkal valószínűbb, hogy 30-40% teljesen érdektelen a politika iránt. Plusz ugyanezt az "alig több, mint a negyede választotta" dumát valamennyi eddigi választott kormányról el lehet mondani, meg merem kockáztatni, hogy ez igaz minden európai országra is, sőt magára Brüsszelre is.
Szóval ezt a "hányan is választották" dumát felejtsük már el.
S igenis a háromnegyednek joga van számon kérni, hogy érte mit tettek, mit tesznek..
Ezzel nem értek egyet. Azoknak van joguk a számonkérésre, akik elmentek szavazni. Akik nem mentek el, azoknak nincs. Ez az a bizonyos, kb. 30%. Nem azért nincs joguk számon kérni, mert alacsonyabb rendűek, hanem azért, mert önmagukat zárták ki a döntésből. És mivel nem az ő választásuk volt, nincs is joguk számon kérni senkit.
Tessenek már mutatni egy olyan országot ahol nem diktatúra van, ahol az ellenzéknek semmi eszköze nincs a hatalom számonkérésére....
És tessenek már mutatni egy országot, ahol a választott kormány nem a saját programját hajtja végre, hanem mindenáron a vesztes oldal igényeinek próbál megfelelni?
Volt a Fidesz kormány. Dolgozott ahogy dolgozott. Jött egy választás, és a választók többsége azt mondta, hogy ez jó volt eddig, folytassák tovább. Erre kaptak megbízást, ezt kell csinálniuk.
Most ugyanaz a helyzet. Ismerjük a Fideszt, és pontosan tudjuk, hogy mit csinál. Ha megválasztjuk, akkor azzal bízzuk meg, hogy folytassa így tovább.
Tudom, ez sokaknak nem tetszik. Nekem is sok minden nem tetszik. De ha a többség ezt fogja választani, akkor ez lesz, mert ez a demokrácia.
Mert a demokrácia lényege, hogy a többség akarata dönt. Nem az, hogy a kisebbség visítozik, hogy nincs demokrácia, mert nem a kisebbség győzött.
S a háborút a jelenlegi hatalom folytat ... tegnap óta saját honfitársai ellen is, akik nem értenek egyet...
Mivel kampány van, ugyanez valamennyi pártról elmondható.