1990 előtt születettek
- Téma inditó Ingridimola
- Kezdés dátuma
Sajnos rossz irányba fordult..
En '84-ben szulettem, es biza azt kell mondjam, hogy nagyon hianyzik a gyermekkorom 
Hianyoznak a szep rajzfilmek, az ures utcak es a nyugodt eletmod. A hugom csak 15 eves es gyakran latom, hogy a rajzfilmek amiket nez olyan csunyak, hogy az embernek remalmai lesznek tole, tele vannak karomkodasokkal, eroszakkal es alapjaba veve nemhogy tanulsaguk, de meg ertelmuk sincs. A mai gyerekek nem ismernek semmi kozos szabadteri jatekokat, fogocska vagy bujocska helyett a szamitogepet valsztjak, az olvasast pedig messze elkerulik. Mikor meg gyerek voltam, az utca kozepen kretaval rajzolhattunk, most pedig a jardan sem ferunk el a sok autotol. Eleg gyakran nosztalgiazom az elmult nyugodt idokrol
Hianyoznak a szep rajzfilmek, az ures utcak es a nyugodt eletmod. A hugom csak 15 eves es gyakran latom, hogy a rajzfilmek amiket nez olyan csunyak, hogy az embernek remalmai lesznek tole, tele vannak karomkodasokkal, eroszakkal es alapjaba veve nemhogy tanulsaguk, de meg ertelmuk sincs. A mai gyerekek nem ismernek semmi kozos szabadteri jatekokat, fogocska vagy bujocska helyett a szamitogepet valsztjak, az olvasast pedig messze elkerulik. Mikor meg gyerek voltam, az utca kozepen kretaval rajzolhattunk, most pedig a jardan sem ferunk el a sok autotol. Eleg gyakran nosztalgiazom az elmult nyugodt idokrol keresztes76
Új tag
Én '76-ban születtem. Nekem is hiányoznak a csendes, nyugodtabb hétköznapok, még a hétfőnkénti adásmentes nap is! Volt valami varázsa így visszagondolva. Érdekes mennyivel kevesebb jutott nekünk gyerekként, mint a mostaniaknak, de mégis azt gondolom, nekünk több jutott! Nem volt dvd amivel mesét néztek a gyerekek- helyette volt testvé, szülő- aki a diavetítőt kezelte és felovasta a diákat, ami szerintem családiasabb, melengetőbb mint a tv elé lerakni a gyereket amíg a szülők végzik a dolgukat. Számítógép helyett a barátokkal voltunk, vigyáztunk egymásra, bár voltak nézeteltérések rövid időn belül megoldottuk őket úgy, hogy mindannyiunk jól járt. Nem nagyon unatkoztunk, mert mindig tudtunk mit csinálni. Ja, és a friss levegőn, nem sötét szobában a pc előtt görnyedve!
A szülőknek is volt ideje délutánonként egy jó könyvet a kezükbe venni,- most szinte semmire sem jut idő ebben a felgyorsult modern korban. Azt kell mondanom jobb volt gyereknek lenni akkor. És így visszagondolva, talán felnőttnek is.
A szülőknek is volt ideje délutánonként egy jó könyvet a kezükbe venni,- most szinte semmire sem jut idő ebben a felgyorsult modern korban. Azt kell mondanom jobb volt gyereknek lenni akkor. És így visszagondolva, talán felnőttnek is.
Hát én jócskán előtte születtem, 55-ben.
Akkoriban az utcánkban még villany sem volt. Elsős elemibe jártam, mikor sorrakerült, és bevezették az áramot. Kicsi gyerekkoromban telepes rádiók voltak. Moziba lehetett menni a felnőttebbeknek. Gumibabám volt, arra varrtam ruhát, és mikor horgolni-kötni tanultam felsős koromban, arra készítettem az első darab kötött-horgolt ruhácskákat. Akkoriban elég türelmetlen voltam, és jó volt, hogy csak akkorát kellett elkészíteni. Voltak csodaszép mesekönyvek, és a szülők, nagyszülők fejből, vagy azokból olvastak nékünk gyerekeknek. Szórakozásból ronybabát varrtunk, és kihímeztük a haját, szemét, és a száját. Még kukorica fiat is szedtünk, habár a szüleink nem örültek néki, mert abból lett a főznivaló kukorica. Nékem az apukám fából ágyat faragott, és olyan lett, mint a felnőtteké. Éppen belefért a babám. Segíteni is kellett a házkörüli teendőkben. Így felnőttként nem estünk kétségbe, ha főzni, sütni, takarítani kellett, mint a mostani gyerekek zömének. Felnőttként kell megtanulniuk a házi teendőket.
Akkoriban az utcánkban még villany sem volt. Elsős elemibe jártam, mikor sorrakerült, és bevezették az áramot. Kicsi gyerekkoromban telepes rádiók voltak. Moziba lehetett menni a felnőttebbeknek. Gumibabám volt, arra varrtam ruhát, és mikor horgolni-kötni tanultam felsős koromban, arra készítettem az első darab kötött-horgolt ruhácskákat. Akkoriban elég türelmetlen voltam, és jó volt, hogy csak akkorát kellett elkészíteni. Voltak csodaszép mesekönyvek, és a szülők, nagyszülők fejből, vagy azokból olvastak nékünk gyerekeknek. Szórakozásból ronybabát varrtunk, és kihímeztük a haját, szemét, és a száját. Még kukorica fiat is szedtünk, habár a szüleink nem örültek néki, mert abból lett a főznivaló kukorica. Nékem az apukám fából ágyat faragott, és olyan lett, mint a felnőtteké. Éppen belefért a babám. Segíteni is kellett a házkörüli teendőkben. Így felnőttként nem estünk kétségbe, ha főzni, sütni, takarítani kellett, mint a mostani gyerekek zömének. Felnőttként kell megtanulniuk a házi teendőket.
Végre egy értelmes meglátás. A gyerek a pofont kb. fél perc múlva elfelejti, míg az egyéb - jól írtad lelki terror - "nevelési mód" napokig, hetekig is tarthat, és korántsem akkora eredménnyel. Melyik is ártalmasabb akkor a gyereknek?
Én '83-ban születtem, nekem is hiányzik a nyugalom. Egy vidéki kisvárosban nőttem fel, egy nyugodt utcában, még emlékszem, hogy volt olyan nyár, amikor az utca apraja-nagyja kint tollaslabdázott az úton. Akkor még ráértek ilyesmire. Ma már van olyan szomszéd, akit éppen csak látásból ismerek, a gyerekei még köszönni sem tudnak. Pedig csak 3 háznyira laknak. Valahogy elveszítették a kapcsolatot egymással az emberek.
Nem értek egyet. Én és az osztálytársaim kaptunk pofont meg kokit igazságtalanul. Hiszen még most is nagyon bánt ez az igazságtalanság. Visszaéltek a hatalmukkal. Ezt semmiképp. És azt sem tűrném, hogy a gyerekemet idegen üsse meg! Én sem teszem!
"Gondoljatok csak bele, 1990 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk".. ez a film jut eszembe,,
http://youtu.be/iKgafnIJeZ8
http://youtu.be/iKgafnIJeZ8
Én '73-ban születtem. Hiányoznak gyermekkorom meghitt estéi, a sütőben héjában sült krumpli kacsazsírral, ami persze attól volt olyan finom, hogy mindannyian az asztal körül ültünk mert akkor még volt rá idő...a nyugodt vasárnap délutánok, amikor még csak egy csatorna volt a tévében, azt néztük, olvastunk és főleg együtt voltunk és beszélgettünk!
