A halál utáni első pillanat

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Munkám során nem láttam így,ilyen mosollyal meghalni betegeket.Inkább dühösek voltak,hogy meghalnak,kétségbeesettek,ha meg is adta már magát a halálnak az azért volt mert már el fogyott az ereje,hogy harcoljon az életéért.
Fiatalok,tizenévesek,akik szinte fel sem fogták,hogy milyen betegek,a legrosszabb indulatú rákkal ,ami pár hónap alatt elvitte őket.
Középkorúak,akik szintén a rák különböző fajtáival küzdöttek ,már tudták mi vár rájuk.
Az egyik falusi ismerősöm ,aki vesetumoros volt,főorvosi viziten csak annyit tudott már mondani,...nem bírom tovább...és meghalt, pedig elég jól tartotta magát .
Idősebb betegek ,nem voltak kibékülve a betegségükkel,még élni akartak,jobban mint valaha.

Pedig ha megnézed ezeket a fotókat, a halottak arca nyugodt, nem látszik rajtuk félelem.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
igen sajnos ez igy van hogy félünk az ismeretlentöl , a titokzatostól. Ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz mégha a mindenapjainkat a legnagyobb adag Morfiummal is alig birjuk átvészelni , mindegy ez itt van ezt ismerjük és az utolsó szalmaszálba is görcsösen kapaszkodunk hadakozunk e világ elhagyása ellen . De miért ? Egyszer mindenkinek mennie kell , mindegy hogy Ö a Rockefeller vagy esetleg egy kis muzsik valahol Sziibériában . Kivétel nincsen , vagy Magyarul tele a gatyesz mert esetleg tényleg megméretettik ??;)
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet cifrázni,szépeket írni róla vagy mosolygós utolsó felvételeket készíteni,de az nincs se a képen sem az írásban benne ,hogy mit érez abban a pillanatban vagy előtte a haldokló.
A halál az halál marad.
Valóban nincs a képeken és az írásban sem, hogy ki mit érzett.
Neked mások halálával vannak tapasztalataid. Azt hiszem, magad is fiatal és életteli voltál, amikor ezeket az élményeket átélted, óhatatlanul a saját szempontjaidon keresztül nézted. Én a saját tapasztalataim tükrében nézem, és látom a derűt ezeken az arcokon. :)

A halál, az halál marad. Mi, akik nézzük és maradunk, másképp látjuk. Mi veszteséget szenvedünk, egy kedves hozzátartozót, egy beteget, akit szeretettel gondoztunk. Az ő haláluk mindenképpen megváltoztatja a mi életünket is. Mi nem kértük, nem akartuk ezt a változást, tiltakozunk ellene, nehezen fogadjuk el.
 
Utoljára módosítva:

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban nincs a képeken és az írásban sem, hogy ki mit érzett.
Neked mások halálával vannak tapasztalataid. Azt hiszem, magad is fiatal és életteli voltál, amikor ezeket az élményeket átélted, óhatatlanul a saját szempontjaidon keresztül nézted. Én a saját tapasztalataim tükrében nézem, és látom a derűt ezeken az arcokon. :)

A halál, az halál marad. Mi, akik nézzük és maradunk, másképp látjuk. Mi veszteséget szenvedünk, egy kedves hozzátartozót, egy beteget, akit szeretettel gondoztunk. Az ő haláluk mindenképpen megváltoztatja a mi életünket is. Mi nem kértük, nem akartuk ezt a változást, tiltakozunk ellene, nehezen fogadjuk el.


Ahogy mondani szokták"ott voltam a mesgye határon"vagy-vagy.
Derült égből villámcsapásként a hír,hisz előtte voltam szinte teljes kivizsgáláson.
Ilyen tapasztalatom is van,bár ne lett volna,ne kellett volna átélni.
Sajnos elég sok haldoklót,halált láttam amire nem lehet felkészülni.
Bármennyire is úgy gondolja az ember,hogy elég erős lelkileg,hogy legyőzze,kibírja,de nem.
Annyi változás van mára,hogy megtanultam elengedni a halottat,nem nehezedik súlyként senki halála.
 
M

magdusis

Vendég
Szerintem itt túl sokat foglalkozunk a halálos dolgokkal.Miért félnénk attól kevésbé,ha többet foglalkozunk vele?Miért lenne jobb,ha állandóan evvel foglalkozunk,hogy jól hozzászokjunk magához a halálhoz is,meg az összes fizikai és gondolati velejárójához?Attól még a sajátunk így is úgy is különleges lesz,ahhoz nem fogunk tudni hozzászokni.

A másik,amire az ember már elkezd allergiás lenni;az a ''az a baj a mi kulturánkkal'' kezdetű mindenféle. SEMMI baj nincs a mi kulturánkkal.Olyan,amilyen; a mienk,vannak előnyös oldalai,vannak időnként hátrányos oldalai.
Nem lehet az előnyös dolgokat fölhabzsolni az egyik ''kulturából'' , kikapkodni véletlenszerűen az előnyöseket a másikból, összevakarni mindenünnen a nekünk tetszőt az adott pillanatnyi érdekünk szerint.Azazhogy lehetni lehet,de sem nem tisztességes,sem nem okos dolog.
Egyszerűen az mindig úgy van,hogy amit nyer az ember a réven,azt elveszti a vámon.

Minden okunk megvan rá,hogy féljünk a haláltól.A mi életünk nem esetlegességek,véletlenek alapjára épül,mi igyekszünk a lehető legpontosabban előre megtervezni,megtudni,megszervezni mindent;persze hogy az erre nem smakkoló dolog félelmet kelt,mert nem ilyenek vagyunk.
Arról nem is beszélve,hogy itthagyjuk magunk után embereket,akikről örökre szeretnénk gondoskodni,segíteni nekik,stb.Szörnyű arra gondolni,hogy holnap már nem leszek itt,hogy meg lehessen kérdezni,vagy esetleg kérdés nélkül mondjam,hogy ''vigyázz magadra és jó légy''.
Csak remélheti az ember,hogy legalább egy idő után,nem fognak az itthagyottak arra gondolni,hogy cserbenhagytuk őket.
Ebből a szempontból biztos jobb kiálhatatlan-gonosz-undok-rosszindulatu-csuparossz embernek lenni,hogy örüljön mindenki,ha megdöglünk.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
A 101 zen történetből:
"18. PÉLDÁZAT
Az egyik szútrában Buddha elmondott egy példázatot.
Egy férfiről szólt, aki a földeken járva találkozott
egy tigrissel. Menekülni kezdett, a vadállat utána.
Egy szakadékhoz érve megragadta egy folyondár
gyökerét, és átlendült a mélység peremén. A tigris
felülről szimatolgatta. A remegő ember lenézett
oda, ahol a mélyben egy másik tigris várt rá, hogy
felfalja. A menekülőt csak a folyondár tartotta.
Két egér, egy fekete meg egy fehér rágni kezdte
a gyökeret. A férfi meglátott egy nedvdús epret
a közelben. Egyik kezével a folyondárba kapaszkodva,
a másikkal leszakította a gyümölcsöt. Milyen
zamatos volt!"
 
M

magdusis

Vendég
Már elnézést,de mit kéne ebből a tanmeséből leszűrni?
Hogy van a gyökerek között is eper,mi több nedvdús,ami az utolsó pillanatban az orrunk alá lesz dugva;ami sem a fehér sem a fekete egérnek nem kellett.Lehet,hogy még mérges is.Ránk mindenképpen,mert megesszük.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Én szerintem azt jelenti a szúra, hogy így is-úgy is meghalunk, fent is egy, meg lent is egy tigris várta az illetőt. Ráadásul két egér is rágta a folyondárt, de nem pánikolt a férfi, hanem még utoljára élvezte amit lehet, történetesen egy lédús,zamatos epret. Éppenséggel pánikolhatott volna, sikítozhatott volna, vagy még az utolsó erejével akár megpróbálhatott volna átlendülni a szakadékon. Az sem járhatott volna sikerrel, mert két egér rágta a folyondárt, és inkább még utoljára a számára felkínált élvezet mellett döntött....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Már elnézést,de mit kéne ebből a tanmeséből leszűrni?
Hogy van a gyökerek között is eper,mi több nedvdús,ami az utolsó pillanatban az orrunk alá lesz dugva;ami sem a fehér sem a fekete egérnek nem kellett.Lehet,hogy még mérges is.Ránk mindenképpen,mert megesszük.
Egyrészt úgy gondoltam, remek példája annak, hogy valóban, az utolsó lehetőségbe is kapaszkodunk, másrészt pedig az én értelmezésem szerint, mikor tudatában van közelgő halálnak, e világból úgy szándékszik távozni, hogy a zamatos eperre irányítja figyelmét, nem a halálfélelemre.
De, ez csak az én véleményem.. :)
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem itt túl sokat foglalkozunk a halálos dolgokkal.Miért félnénk attól kevésbé,ha többet foglalkozunk vele?Miért lenne jobb,ha állandóan evvel foglalkozunk,hogy jól hozzászokjunk magához a halálhoz is,meg az összes fizikai és gondolati velejárójához?Attól még a sajátunk így is úgy is különleges lesz,ahhoz nem fogunk tudni hozzászokni.
Igen, a sajátunk lesz az egyetlen halál, amiről tapasztalásunk lesz, de ezt már nem oszthatjuk meg másokkal. :)
De miért baj, ha beszélünk róla? Ha valakit valamiért foglalkoztat a téma, talán jobb, ha beszél róla, mint ha hátra küldi a tudatalattijába.

A másik,amire az ember már elkezd allergiás lenni;az a ''az a baj a mi kulturánkkal'' kezdetű mindenféle. SEMMI baj nincs a mi kulturánkkal.Olyan,amilyen; a mienk,vannak előnyös oldalai,vannak időnként hátrányos oldalai.
Nem lehet az előnyös dolgokat fölhabzsolni az egyik ''kulturából'' , kikapkodni véletlenszerűen az előnyöseket a másikból, összevakarni mindenünnen a nekünk tetszőt az adott pillanatnyi érdekünk szerint.Azazhogy lehetni lehet,de sem nem tisztességes,sem nem okos dolog.
Egyszerűen az mindig úgy van,hogy amit nyer az ember a réven,azt elveszti a vámon.
:) Miért kell tökéletesnek látni, ami nem az? Ettől még szerethetem, élhetek benne, magaménak vallhatom.

Minden okunk megvan rá,hogy féljünk a haláltól.A mi életünk nem esetlegességek,véletlenek alapjára épül,mi igyekszünk a lehető legpontosabban előre megtervezni,megtudni,megszervezni mindent;persze hogy az erre nem smakkoló dolog félelmet kelt,mert nem ilyenek vagyunk.
Arról nem is beszélve,hogy itthagyjuk magunk után embereket,akikről örökre szeretnénk gondoskodni,segíteni nekik,stb.Szörnyű arra gondolni,hogy holnap már nem leszek itt,hogy meg lehessen kérdezni,vagy esetleg kérdés nélkül mondjam,hogy ''vigyázz magadra és jó légy''.
Csak remélheti az ember,hogy legalább egy idő után,nem fognak az itthagyottak arra gondolni,hogy cserbenhagytuk őket.
Ebből a szempontból biztos jobb kiálhatatlan-gonosz-undok-rosszindulatu-csuparossz embernek lenni,hogy örüljön mindenki,ha megdöglünk.
Nem találok ölelős szmájlit, pedig azt szeretnék ide tenni.

Már elnézést,de mit kéne ebből a tanmeséből leszűrni?
Hogy van a gyökerek között is eper,mi több nedvdús,ami az utolsó pillanatban az orrunk alá lesz dugva;ami sem a fehér sem a fekete egérnek nem kellett.Lehet,hogy még mérges is.Ránk mindenképpen,mert megesszük.
Az én olvasatomban azt jelenti, hogy a halálunk előtti pillanatokban egy szem eper jelentősége is óriásira nő. Benne van az élet minden gyönyörűsége.
Valamelyik haldokló mondta, hogy eddig rohant, most van ideje a felhőket nézni. Azt hiszem, ez ugyanaz, mint az eper.
 
Utoljára módosítva:
M

magdusis

Vendég
Értem;és akkor biztos,ha nincs zamatos eper,csak penészes,akkor működésbe lép a csodálatos emberi agy,és a penészt tejszínnek fogjuk látni.Igen,könnyen elképzelhető.
De szerintem nem biztos,hogy így át lehet ültetni a keleti életszemléletre alapuló tanítást a nyugati kulturába.Önkényesnek tűnik,nem biztos,hogy megfogjuk a lényegét,a mi konkrét,analizáló gondolkodásunkkal.Mindegy.
 
M

magdusis

Vendég
Hiszen nem más bajom van nekem azzal,hogy ''az a baj a mi kulturánkkal'' kezdetű dolgokkal,mint ugyanaz,ami a ''bezzeg a Zsuzsika'' kezdetűekkel annak idején.
Mert igen,bezzeg a Zsuzsika nyugodtan ült,amikor másvalaki,esetleg senki más nem;de nem ette meg a kelkáposzta-főzeléket,amit más nem csak hogy megevett,de még szeretett is.
Mert lehet,hogy a Zsuzsika szépen bemagolta a megtanulandókat,amihez másnak nem volt feneke ,viszont mások meg tudtak a kérdésekre válaszolni magolás nélkül.
És lehet,hogy a Zsuzsika elsőnek jelentkezett,hogy ő majd megcsinál valamit,mások meg ültek jelentkezés nélkül;de amikor a Zsuzsika nem csinálta meg,amit elvállalt,akkor mindig a jelentkezés nélkül ülő mások csinálták meg,amit ő nem tudott,mert magolt mindig.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A kulonbozo kulturkorok ,mas es mas mayarazatot adak a tulvilagrol ebbol logikusan kovetkezik, , mindenki ugy fogja megelni az elete utolso perceid amiben hisz amiben felnott, es az elete folyaman hihetonek velt.
A feltamadunk remenye egy ateistanak semmit nem mond, egy valllasos embert se lehet meggozni hogy a halallal mindennek vege, nincs tulvilag, nincs pokol es meny.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Rejtélyesen eltűnnek a holttestek a Nan faluban

Nem kell temetőt üzemeltetni, mert a pár lelkes thaiföldi faluból, egyszerűen elpárolognak az elhunyt emberek.Mindösszesen 400-an laknak a thaiföldi Nan faluban, ahol rejtélyes és ijesztő dolgok történnek, ha valaki befejezte a földi létét. A főleg idősekből álló népességnek, ugyanis nincs szüksége temetőre, de egy hosszabb temetésre sem, mert a halál után 3-3,5 órával, pár perc alatt, eltűnik a holttest.

Az évente 5-8 rémisztő halálesettel, nem csak az ezotériával foglalkozók, hanem a tudósok is foglalkoznak, ám ők sem tudnak értelmes magyarázatot adni a jelenségre, és csak tehetetlenül szemlélik, ahogy a földi maradványok lassan beleolvadnak az éterbe, majd 10-15 perccel később fizikailag megsemmisülnek.

A kutatók csoportosan utaznak a Nan faluba, mert eltökélt szándékuk, hogy megfejtik a rejtélyt. Néhány tudós már azt hitte, hogy kiderítette a jelenség okát. Ők a földből kiáramló sugárzással magyarázták a dolgot, míg mások különböző falvakból hoztak haldokló embereket, ám azok nem tűntek el úgy, mint a helyiek, akiket hiába vizsgáltak meg, semmiben sem különböznek a többi embertől.

Ám nem ez az egyetlen hely, ahol furcsa dolgok történnek az emberekkel! Ilyen a Nouméa sziget is, ahol a lakosok lebegnek! Erről azonban csak nagyon kevesen tudnak, mert a helyiek nem szívesen reklámozzák a képességüket, hiszen nem vágynak arra, hogy ellepjék őket a tudósok, és más kíváncsiskodók.

A szomszédos szigeten élő halászok viszont nem tartják tiszteletben a bennszülöttek kérését, és lelkesen mesélnek arról, hogy látták, ahogy a szomszédjaik elhagyják a hajót, majd kilebegnek a víz fölé, hogy egy méteres magasságból lássák, hogy hol van a legtöbb hal a tengerben, ezután visszatérnek a hajóra.

A beszámolókból kiderül, hogy a bennszülöttek, a férfiak és a nők is, a gondolataikkal irányítják a lebegést. Mivel a gyerekek nem képesek a lebegésre, ezért őket csak akkortól tekintik felnőttnek, amikor lebegni kezdenek.

A szigetlakók egyszer azt mesélték, hogy a múltban meglátogatták őket a földönkívüliek, és ők tanították meg a népnek a lebegést, ám ők nem hajlandóak a módszert tovább adni, még akkor sem, ha valaki kemény pénzeket fizetne nekik az információért.

A bennszülöttek éppen ezért kerülik az idegeneket, akikkel szóba sem állnak, mert félnek, hogy esetleg a tudás rossz kezekbe kerülne, és egy gonosz ember visszaélne a lebegéssel.

Állítólag az emberiség már minden tudást, és képességet birtokol ahhoz, hogy képes legyen paranormális képességekre, ám ezekkel még mindig kevesen foglalkoznak, mert őrültségnek tartják a témát.
http://life.ma/eletmod/ezoterika/11794-rejtelyesen-eltunnek-a-holttestek-a-nan-faluban/#

Talán nekünk is meg kellene tanulni ezt a technikát és így kevésbé lenne fájdalmas a búcsú.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Nen tudom mit tartcsak a fényképekröl? Az ilyesmi privát dolog. Az jutott eszembe, hogy a fiam születésekor a szomszédos szülöszobában, egy apa felállitotta a videokamerát, a felesége lába közé, ugy hogy az orvos kénytelen volt szolni, hogy engedjék öt is oda.
-
Jol rá-zoomolt a kijáratra, és hangosan biztatta a feleségét mind egy szurkolo a focicsapatot, "Nyomjad, anyukám, nyomjad! Már a feje kinnt van." A nö megigazitotta a sminket az arcán, ügye a fellépéshez kicsinositotta magát, a szemfestéket az árcára mosták a könyek, nevetett.
-
A halál egészen biztos megfogja változtatni a napirendemet, én már anyira megszoktam az életet, hogy nem szivesen mondanék le rolla. :)
-
Erdekes, hogy a haláluk után kezdenek az emberek nekünk hiányozni. Anyi mindent szeretnék kérdezni a szüleimtöl, nagyszüleimtöl de már nem lehet.

Amikor éltek sokat meséltek önként ugy, hogy nem gyöztük öket lelöni "Mamo ezt már ezerszer elmesélted!" De nem hagyták magukat, elmesélték ujra. Már a könyökünkön jött ki. De szivesen meghallgatnám öket ismét.

Szerintem az elsö pillanat a halál után még elmegy, de hogy évtizedekig halott legyek azzal nem tudok megbékülni. :(
 
Utoljára módosítva:
Valamikor régen műtősfiú koromban egy miskolci kórházban sok alkalommal találkoztam az emberi élet elmúlásával. Munkámmal együtt járt, hogy ha én voltam beosztva ügyeletbe, az ügyeleti időmben elhunytakat elszállítsam a kórház halottas házába.
Volt egy esetem, amikor egy idős bácsi kért meg, hogy maradjak mellette mert fél egyedül. Késő este volt, és valami munkám akadt abban a kórteremben. Már kifelé indultam, amikor reszelős, halk hangon megszólított. Bár igyekeztem volna minél messzebb kerülni a szobától, amiben tizenhét éves valóm minden érzékével fogtam az elmúlni készülő test rezgéseit, valami visszatartott. Odamentem, és megkérdeztem, segíthetek-e valamiben? Csak arra kért, maradjak mellette egy kicsit, mert fél az éjszakától. Leültem az ágya szélére, megpróbáltam beszélgetni vele. Hamar kiderült, nem beszélgetésre vágyik. Kért, hogy fogjam meg a kezét, mert az megnyugtatja. Kissé vonakodva tettem eleget kérésének, de megtettem. Száraz, meleg kéz. A kézfejen kidülledő lilás erekkel. A pizsama ujja felhúzódva, látni engedi a rosszul beadott vénás injekciók sárgás-lilás foltjait. A beteg test nehéz szaga megüli a szobát. Nyomasztó, szomorú hangulat. Érzem a búcsúzást a levegőben. Tudatosul bennem, hogy ez az ember a halálán van. Szótlanul fogom a kezet, mely erőtlenül igyekszik belém kapaszkodni. Megértem. Az én fiatalságom az életet jelenti ennek az útja végén járó embernek. Az életbe igyekszik kapaszkodni általam. Mire gondolhat? Gondol-e egyáltalán valamire? A csend szinte fáj. Szeretném megtörni valamivel ezt a fájó csöndjét az elmúlásnak, de nem merem. Ez a csönd egy élet fortisszimóját követő szünete a zajnak, amit nem szabad megtörni. A test még él, de a lélek már lehet, hogy látja azt a fényt, amiből egykoron vérben, és mocsokban ideérkezett, hogy az anyaméh kényszerű hallgatását az élet első sírásával törje meg. Az ujjak meg-megrebbennek. A nyugtalan arc ráncai kezdenek kisimulni. A légzés egyenletes, talán elaludt. Megpróbálhatnám a kezemet óvatosan kiszabadítva az angolos távozást, de nincs erőm hozzá, hogy magára hagyjam a haldoklót. Már elzsibbadtam a kényelmetlen testhelyzettől, de maradok. A pizsama felsőrésze nyitott. Látszik a bordák kalickájában nyugtalanul vergődő szív mozgása a bőrön. A finisbe ért futó utolsó erőbedobása ez. Ha lelassul, megpihen örökre. Az idő múlását nem tudom érzékelni. Sűrű a levegő, pedig csak ketten vagyunk a háromágyas kórteremben. A szív még néhány szabálytalan nagy dobbanással megpróbál az élet felé ugrani, aztán elcsendesül. A bácsi fogása ellazult a kezemen. Már elengedhetném, mert eltávozott, de még fogom az öreg kezet. Fogom, amíg azt nem érzem, hogy lassan hűlni kezd. Csak akkor engedem el, és csak akkor veszem észre, hogy a szemeim tele vannak könnyel. Elment egy ember. Nem ismertem. Lehetett jó, vagy rossz egyaránt. Végigjárta a sorsa szabta utat, megélte az örömet, és a bánatot. Megszületett, és meghalt. A kihűlő test szinte megváltozott. Valami hiányzik belőle, ami az alvó embertől megkülönbözteti. Rájöttem, hogy a lélek hiányát látom. A lélekét, amit nem látunk, de ha elszállt, rájövünk, hogy ott volt, mert másképp néz ki az ember a lélek kilibbenése után. Látom a megmásíthatatlant. Rádöbbenek, hogy az élet egyirányú út. Ha vége, nem lehet azt mondani, hogy meggondoltam, próbáljuk újra. Talán, ha az emberek hozzám hasonlóan szembesülnének a halállal, jobban tudnák értékelni saját, és mások életét, és értékesebben, tartalmasabban élni a sajátjukat.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
A kulonbozo kulturkorok ,mas es mas mayarazatot adak a tulvilagrol ebbol logikusan kovetkezik, , mindenki ugy fogja megelni az elete utolso perceid amiben hisz amiben felnott, es az elete folyaman hihetonek velt.
A feltamadunk remenye egy ateistanak semmit nem mond, egy valllasos embert se lehet meggozni hogy a halallal mindennek vege, nincs tulvilag, nincs pokol es meny.

Miért kellene meggyőzni erről? Jó kis vita dúl az egyik topikban e tárgyban és van aki mindent bevet, hogy a vallásos embereket meggyőzze nincs mennyország, nincs pokol, nincs senki, aki majd tetteidért megjutalmaz vagy megbüntet. Miért jó nekem, aki nem vagyok vallásos, ha a másik ember sem hisz a mennyországban? Annál is inkább, mert lehet, hogy ez is csak egy metafora, mint annyi minden más is a zsidó-keresztény Bibliában. Csupán a pillanatnyi ismerethiányt helyettesíti a világunkról arra az időre, amíg a tudomány végül meg nem tölti tudással.
 
Oldal tetejére