A homoszexualitásrol

tsz

Állandó Tag
Állandó Tag
Furcsák nekem az emberek!
Az, hogy egy férfi egy másikkal szerelmesekedik, vagy egy nő egy másikkal, ott mindkét fél közös beleegyezése szükséges, hogyan lehet összehasonlítani azt a pedofíliával?????!!!!!!

Bizony az emberek furcsák... Különösen igaz ez a pszichoszexuális ferdüléseikre.
Döbbenj meg mozsolka, a pedofiliát is lehet konszenzusosan csinálni...
A buzizmus emiatt semmivel sem különb...
 

redlion

Kitiltott (BANned)
Érdekességként irom, hogy Szent-Györgyi Albert azért vált el első feleségétől, mert kiderült, hogy asszonya leszbikus volt.
Pilinszky János, akiről nem annyira köztudott, de bizony hogy homoszexuális volt. Csak istenfélelme akkora volt, hogy bár szerelmet érzett férfiak iránt, de nemi kapcsolata soha nem volt velük, mert ezt bűnnek tartotta, és neki fontos volt, hogy ne kövessen el bűnt.
Sőt, szeretett volna megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ezért kétszer meg is nősült. Az első házasságát egy bábművész nővel kötötte, de pár hónapnyi házasság után azt írta egy levelében a felesége: "János én még most is úgy szeretlek, mint kapcsolatunk elején, de ezt a maszatolást hagyjuk abba."
Ez azt jelenti, hogy ha egy homoszexuális megpróbál heteroszexuálisként élni, az nem nagyon megy neki.

Az a baj hogy állandó jelleggel cimkézünk, ez buzi, ez feka, ez hülye, ez vallásos stb...csak azt felejtjük el hogy ugyanolyan ember mint, te meg én. A legnagyobb baj hogy a "cimkések" is elfelejtik kik ők valójában. :rolleyes:
 
E

elke

Vendég
<EMBED src=http://www.youtube.com/v/RQmawhBluX0&color1=0xb1b1b1&color2=0xcfcfcf&hl=en_US&feature=player_embedded&fs=1 width=425 height=344 type=application/x-shockwave-flash allowScriptAccess="always" allowfullscreen="true"></EMBED>
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizony az emberek furcsák... Különösen igaz ez a pszichoszexuális ferdüléseikre.
Döbbenj meg mozsolka, a pedofiliát is lehet konszenzusosan csinálni...
A buzizmus emiatt semmivel sem különb...
Kedves tsz

Azért egy nagy különbség van a között, hogy felnött emberek, önként
egymás mellé bujnak vagy, hogy egy respekt-személy (mondjuk lelkiatya)
a gyerek bugyijában turkál! ;)

Tegnap néztem egy TV müsort ahol az egyik szakértö a katholikus papok 2%-át
pedofil hajlammal vádolta meg.
Tekintettel arra, hogy egy elterjedt vallásrol van szo ez elszörnyitö.
Összehasonlitásul az emberek 1%-a homophil.

Csak érdekesség képen emlitem meg, hogy a szentirás rengeteg idöt fordit arra,
hogy ne zaklassuk a szomszédunk feleségét, hagyjuk az állatokat egymás között
közösülni, söt a férfi ne feküdjön férfi mellé, (nökröl nem szol).
Ugyanakkor a gyerekeknek a szexualis kihasználásárol, annak elitéléséröl,
hogy Lot és Noe a lányaival aludt nem találunk intö sorokat. Egyáltalán a gyerekekkel
szembeni kötelesség hiányzik a szent tanokbol.

Már csak ezért is gondolom, hogy az erkölcs és az ethika nem vezethetö le
egy "kinyilatkoztatásbol". ;)
 

Mozsolka

Állandó Tag
Állandó Tag
Csodálatos párkapcsolatban élek, heteroszexuális vagyok, van egy gyönyörű lányom, és igen elfogadom a homoszexualitást, ami szerinetm nem betegség!!!!!!!!!
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Csodálatos párkapcsolatban élek, heteroszexuális vagyok, van egy gyönyörű lányom, és igen elfogadom a homoszexualitást, ami szerinetm nem betegség!!!!!!!!!

Kedves Mozsolka


akkor neked is kijár egy puszi! kiss


Te jo ég, remélem nem fiu vagy? :rolleyes:
 

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Csodálatos párkapcsolatban élek, heteroszexuális vagyok, van egy gyönyörű lányom, és igen elfogadom a homoszexualitást, ami szerinetm nem betegség!!!!!!!!!
Kedves Mozsolka

Tudod a hozzád hasonló emberekkel alapvetően az a probléma hogy korlátolt ismereteiknek hála minden összekeveredik bennük az adott témában. A szóhasználatodból elve kitűnik hogy te a párkapcsolatról, a szerelemről, egymás megbecsüléséről, elfogadásáról írsz és nem pedig a homoszexualitásról.

Nos ezzel nincs is semmi baj. Én magam is egyetértek azzal hogy a szerelem egy olyan dolog amit mindenkor tisztelni kell mert szent és sérthetetlen mindentől függetlenül, legyen az nem, bőr szín vagy kor. Azonban lássuk be hogy a topic címe nem "a szerelemről" de még csak nem is "a partner kapcsolatokról", hanem a homoszexualitásról.
Ha látsz a parkban egy párt ahogy fogják egymás kezét, ölelkeznek vagy egymáshoz bújva sétálnak akkor nem azt mondod rájuk hogy heteroszexuálisok vagy homoszexuálisok hanem hogy szerelmesek, na itt jön az hogy különbséget kellene tudnod tenni egy érzelem és egy biológiai fogalom között.

A homoszexualitás ugyanis nem egyenlő a szerelemmel épp ahogy a szex vagy a szexuális hovatartozások egyik fajtája sem. Ha ez így lenne akkor a vörös lámpás házban szerelmet árulnának és nem pár dolcsis kettyintéseket, ezért kérlek gondold át a témát lévén erősen kevered a fogalmakat.

A rózsaszín szemüveget meg a biológiát tartsuk két külön könyvben ha lehet, mert annak közük nincsen egymáshoz.
 

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Kedves Mozsolka
akkor neked is kijár egy puszi! kiss
Te jo ég, remélem nem fiu vagy? :rolleyes:
Na ennél már csak az lenne égőbb hogy ha fizetnél is azért ha valaki egyetért veled a fórumon... egyébként várom a válaszodat kedves ernoe, mert furcsa módon neked mindig akkor támadnak etikai problémáid vagy megy el a kedved a beszélgetésről amikor az érveidet kiszórom az ablakon mert pusztán demagógiából állnak.

Tényleg örömmel venném ha a véleményedet is hallanám egyszer, nem csak a nyakatekert marhaságokat amivel unos-untalan azon fáradozol hogy neked legyen igazad és hogy megszégyenítsd a vitapartnered.
Pont ez az ami miatt hiába egyezik a véleményünk, még akkor is ellent próbálsz mondani pusztán dacból.
 

AndiC

Kormányos
Kormányos
homo (szex vagy sapiens)

Mozsolkát talán nem kellett volna drasztikusan leszólni...
Különben engem sem zavarnak, eltenkintve azoktól a biz.felvonulásoktól, ami szerintem nem is a melegekről, hanem azok közül is a túl "melegitett" agyvizesekről szól...
xinsrc_232060228152578125891.jpg
gays-on-display.jpg


Ezeknek diliházban a helyük.
De ott vannak a párkapcsolatban élő melegek, azokkal mi is a bajunk?! Amig nem a fiamról vagy a lányomról szól, addig semmi.:confused:
Szövegelni (okoskodni) könnyű ...
 

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Mozsolkát talán nem kellett volna drasztikusan leszólni...
Nem szándékoztam belegázolni a lelkiismeretébe, de tény hogy nagyon naív felfogással áll neki egy ilyen témának, amiben nem egyszer komoly indulatok is dúlnak.
Az olyan kaliberű, rózsaszín szemüveges és teljesen átgondolatlan hozzászólások mint az övé csak arra jó hogy még több indulatot szítsanak.

Legyünk olyan jók hogy a biológiai fogalmakat nem keverjük az érzelmekkel.

De ott vannak a párkapcsolatban élő melegek, azokkal mi is a bajunk?!
Semmi. Még ha a fiamról vagy a lányomról lenne is szó, amíg képesek egy boldog, dinamikus párkapcsolatban meglenni a választottjukkal addig áldásom rá. Ennél sokkalta bizarrabb dolgok is vannak az életben.

És teljesen egyet értek veled abban, hogy azok akik a képeken vannak nem feltétlen esnek az épelméjűek kategóriába. Aki apáca ruhában lengeti a motyóját egy busz tetején az sok minden lehet de normális például csak nehezen. A probléma hogy pont ezekről az emberekről ítélik meg a többi meleget is, holott a többségük elzárkózik attól hogy ilyen parádékon csináljanak hülyét magukból és rontsák a saját/hozzájuk hasonlók nevét a társadalomban.
 

AndiC

Kormányos
Kormányos
De gustibus non est disputandum

Vélemények ... pro és contra... nem indulatot kellene szitsanak, max egy vitát (erről annyit, hogy nem tudom milyen tömör áldást adnék a gyerekeimre a párválasztást illetően, bár eddig minden ok)
<div style="width:220; height:255"><object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://fpdownload.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=8,0,0,0"id="wp" width="220" height="225" align="top"><param name="allowScriptAccess" value="sameDomain" /><param name="movie" value="http://cdn.content.sweetim.com/sim/sweetim_wink.swf?ContentURL=http://cdn.content.sweetim.com/sim/cp/icons/0001091C.swf&StageW=220&StageH=225&XScale=35&YScale=35&LPURL=http://www.sweetim.com/s.asp&LPVER=3&LPREF=14&StopFRM=20&Mode=2" /><param name="loop" value="false" /><param name="menu" value="false" /><param name="quality" value="high" /><param name="scale" value="exactfit" /><param name="bgcolor" value="#ffffff" /><embed src="http://cdn.content.sweetim.com/sim/sweetim_wink.swf?ContentURL=http://cdn.content.sweetim.com/sim/cp/icons/0001091C.swf&StageW=220&StageH=225&XScale=35&YScale=35&LPURL=http://www.sweetim.com/s.asp&LPVER=3&LPREF=14&StopFRM=20&Mode=2" loop="false" menu="false" quality="high" scale="exactfit" bgcolor="#ffffff" width="220" height="225" swLiveConnect=true id="wp" name="wp1" align="top" allowScriptAccess="sameDomain" type="application/x-shockwave-flash" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer" ></embed></object><br/><a href="http://www.sweetim.com/s.asp?lpver=3&ref=14" target="_blank">
 

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Vélemények ... pro és contra... nem indulatot kellene szitsanak, max egy vitát (erről annyit, hogy nem tudom milyen tömör áldást adnék a gyerekeimre a párválasztást illetően, bár eddig minden ok)

A vélemények önmagukban nem is szítanak indulatokat, csak amikor a karneválok kapcsán előkerülnek a "csak azért is", "megmutatjuk", "bebizonyítjuk", "akkor is", stb kaliberű, pusztán dacból és intoleranciából születő monológok akkor kezdenek el negatív irányba szaladni a dolgok.

A dolog iróniája hogy ez általában mindig a melegek oldalán bukkanik fel, hogy ők úgy érzik hogy nekik be kell bizonyítaniuk valamit még akkor is ha azzal a társadalom java része nem ért egyet.
Duplán ironikus ez mert a jó édes istent sem érdekli hogy ő otthon mit csinál az ágyban pláne hogy kivel így hogy mit akar bizonyítani kinek a mai napig totális homály és rejtély fedi.

Ez a dolog a meleg karneválozók részéről nem arról szól hogy elfogadtassák magukat a közvéleménnyel. Ellenkezőleg. Éppen hogy megpróbálják saját magukat elfogadni és eközben tesznek a közvéleményre.

Innentől pedig az indulatok már szabadon folynak mindkét oldalon mert mindenki szerint a másik az intoleráns. A melegek a társadalmat vádolják intoleranciával mert szerintük teljesen normális dolog férfiként apáca ruhában (ha egyáltalán van ruha) vonaglani különböző járművek tetején, míg a társadalom őket vádolja intoleranciával, mert tesznek arra hogy ez kinek mennyire elfogadható.

Az embereknek először saját magukat kellene megtanulni elfogadni, utána lehetne szó egymás elfogadásáról is.
 

kiscicus

Állandó Tag
Állandó Tag
Valahol olvastam egy érdekes cikket arról,hogy a homoszexualitás oka tudati elváltozásban keresendő..És vallásos szemszögből mindenképpen bűn..

Ez szembenáll azzal,hogy fogadjuk el embertársainkat olyannak,amilyenek,ítélkezés nélkül.(bár a melegfelvonulást túlzásnak tartom,azért " ahogy" csinálják)..
 

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Ez szembenáll azzal,hogy fogadjuk el embertársainkat olyannak,amilyenek,ítélkezés nélkül.(bár a melegfelvonulást túlzásnak tartom,azért " ahogy" csinálják)..
Aki a vallása miatt képes neki menni más embereknek az legalább annyira beteg mint aki a szexualitásával azonosítja az egész énét mert az az egyetlen dolog amire büszke lehet.
 
Oldal tetejére