Mindenkinek szükséges saját maga számára biztosítani olyan időt, mikor magányban, csak lelkiismerete fóruma előtt, tehát Vele beszélget arról, amit más meg sem értene. Ne feledjük, Isten mindenkit önmagára teremtett, s ember nem képes életünkben Isten szerepét magára vállalni úgy, hogy az számunkra megnyugtató lehetne. Csak a magány képes egyénné formálni személyiségünket, mint ahogy csak a kapcsolatok által érlelődhet ki személyiségünk. A magány nem Isten világa. A miénk sem. Aki a földön él, az hite által jelenítheti meg magában azt a közösséget, mely nem ábrándkép, hanem valóság. Jobban valóság, mint a földi életben megtapasztalható, tehát szemmel látható, és érzékszervekkel érzékelhető emberi kapcsolat. A földön csak a felületen lehet közösséget tapasztalni, de ez nem oldja fel igazán azt a magányt, mely itt a földön a legsűrűbb emberközegben is ránk tud telepedni, s melynek másik megfogalmazása így hangzik: nem értenek meg engem az emberek. Sajnos, nem neveltek rá bennünket, és így nem is vagyunk okai, de igenis szenvedő alanyai vagyunk elmagányosodásunknak. Akik rá tudnak nevelődni arra, hogy ne látszat-kapcsolatok által akarják feloldani magányukat, hanem hitben, azok már itt a földön meg tudnak élni valamit abból a kapcsolatból, melyből soha nem fogy ki az, aki szívében a mennyország jelenlétét tudatosan ápolja. Magányunk addig kínzó, míg hitünk azt föl nem oldja. Az emberi kapcsolatokban nem kell senkinek beleerőltetnie magát. Belesodródunk, ha tesszük azt, amit tennünk kell, ha tesszük azt, ami benső békénket biztosítja. Higgyük el, hogy amikor azt mondta Isten: nem hagylak árván benneteket, akkor igazat mondott. Nem vagyunk hát egyedül mindaddig, míg él bennünk a Vele való kapcsolat bizonyossága.
Létezik viszont a remeték magánya is, de ez mit is jelent?
A remetéket jellemző magányos félrevonulás és gondolkodás lényege az, hogy számukra valóban abszolút ELSŐ helyen áll az Isten! Az az Isten, aki nem személyválogató, de szerepeket kiosztó. Az az Isten, aki mindennap és mindenkinek olyan szerepet ad, amelynek vállalása nemcsak megvalósítható, hanem kifejezetten megvalósítandó! Nekünk is tehát az a feladatunk, amely minden remetének is a feladata: Szeretetből tenni naponta azt, amit meg kell tennünk!
"Ajkadra adom szavaim."