A mi íróink, művészeink, akik a CanadaHun tagjai, és akikre büszkék vagyunk

Melitta témája a 'Irodalom' fórumban , 2004 Szeptember 23.

  1. Sanyi

    Sanyi Új tag

    Peace, War And The Aftermath

    Bemutatkozásképen szeretném veletek közölni, hogy első, angol nyelven irott könyvem megjelent. A cime:

    PEACE, WAR AND THE AFTERMATH. It is an account of war and communist takeover, and a coming-of-age tale with a twist. As a young boy, Sándor Erdélyi saw the horrors of war firsthand

    A work crew had already dug out a long ditch in the nearby church garden, a mass grave, in effect. We were given no tools with which to extract the bodies from the slush and ice that covered them. Shaking with horror, crying with despair, I dug alongside my mother.

    After WWII, Hungary was stripped of vast chunks of her territory and her remnants were swallowed by Soviet Russia. Classmates and workplace colleagues disappeared and families were torn apart. Erdélyi’s generation was decimated by deportation, internal exile and murder as the communist regime tightened its chokehold on the country. By turns harrowing, comical and moving, Erdélyi’s story is a testament to the strength of the human spirit and a valuable chronicle of a country that is still poorly understood in North America.

    Ezekután úgy illik, hogy magamról is adjak egy kis tájékoztatót - angolul :)

    Sándor Alexander Erdélyi was born in 1934 in Budapest, Hungary. He studied at a prestigious separate school, but the Communist government denied him a university education. His early freelance writing career was aborted by government censors. He escaped Hungary in 1956 with his wife and child and settled in Canada. After almost thirty years of salaried work and business ownership, Erdelyi resumed writing, producing op-eds, interviews, and analytical reports for the government. In retirement, he wrote short stories before embarking on his first full-length book. He is currently working on several writing projects

    Ha a fent irottak felkeltették érdeklődéseteket a könyv iránt, az megrendelhető az alábbi cimeken. Még csak annyit: a szállitási költség igen csak változó cégek között, igy javasolnám, hogy több cégnél is érdeklődjetek és a legkedvezőbb feltételeket ajánlótól rendeljétek meg.
    http://www.llumina.com/store/peacewaraftermath.htm
    [email protected]
    www.amazon.com (a cimmel keresve a web oldalt, v. ISBN: 1595260625)
    www.barnesandnoble.com (a cimmel keresve v. ISBN: 1595260625)
    Jó szórakozást.
    Sanyi
     
    Selyemlány és Szekiné kedveli ezt.
  2. Sanyi

    Sanyi Új tag

    Judith

    Kedves Judith,
    Ma az első nap, hogy böngészem a "canadahun.com" web oldalait. Természetesen meglepődve olvastam barátai hozzásolásait a "Hősök Nem Sirnak" c. kötetéhez mivel nem tudtam arról (vagy nem emlékeztem arra),
    hogy szüleidnek lett/lettek volna gyermekei.
    Ha netalán rosz helyen irom soraimat, elnézést kérek: "New kid on the block." Meglepődtem azért is, mivel édesapád könyvéről (In the Name of the Proletariat) még eddig nem találtam semmi megemlitést (talán majd ha begyakorlom magam ezen a forumon)?
    Ha a www.pannonia.ca újra elérhető lesz, v.ha járok a belvárosban, okvetlenül veszek egy példányt a könyvedből.
    Sanyi


     
  3. Judith

    Judith Állandó Tag

    Sanyi, nagyon izgalmasnak hangzik a könyved, feltétlenül megrendelem. Apu könyvét, aminek az angol cime "In The Name of the Working Class", ha jól tudom az amazonon keresztül lehet megrendelni. Magyarul, mint Életfogytiglan, azt hiszem a Pannóniában kapható, de ha nem akkor irjál e-mailben nekem és ha érdekel, elküldöm Neked.
     
  4. Sanyi

    Sanyi Új tag

    Melitta

    Melitta,
    Talán az olvasók kiváncsiságát szolgálná, ha feltennénk Barnes and Noble web oldalát, ahova a könyv olvasói közül néhányan elküldték véleményüket, kritikájukat. A web oldal:
    http://search.barnesandnoble.com/booksearch/isbninquiry.asp?ISBN=1595260625&pdf=y
    Továbbmenőleg, az AMAZON.COM web oldalán a könyben irottak kutathatók (egy új web-szolgálat) kulcs-szavak használatával, mint pl. dátumok (1901 és 1957 között), nevek (Rákosi, Gerő, Nagy, communist, Eisenhower, President, Reagan, etc) vagy események (siege, loss, air-raid, etc). Az pedig a következő web oldalon lelhető:
    http://www.amazon.com/gp/product/1595260625/qid=1134141448/sr=11-1/ref=sr_11_1/002-4697011-9828046?n=283155
    Rád bizom, hogy hozzáteszed-e a fenti kiegészitéseket.
    Kösszi szépen, üdv., Sanyi
     
  5. Judith

    Judith Állandó Tag

    Jelentem alásan, hogy volt alkalmam elovasni Sanyi könyvét, és remeknek találtam. Minden nehézsége ellenére, amit "osztályidegen" származása miatt elszenvedett, van egy dolog, amit irigylek töle: azt, hogy neki volt alkalma egy olyan középiskolába járni, mint a Lónyai. Ahol a tanárok arra koncentráltak, hogy a diákból a legjobbat és legszebbet varázsolják elö. Meg is van az eredménye: a volt diákok még a mai napig is büszkeséggel és szeretettel gondolnak vissza régi iskolájukra, tanáraikra azokon a rendszeres találkozókon, ami nekem nem adatott meg. (Állitólag már volt legalább két osztálytalálkozó is, amire persze meg sem hivtak.)
     
  6. FiFike

    FiFike Állandó Tag

    Szeretnek bemutatni egy Baratomat !
    Avri Shacham
    Tel Aviv, Israel
    [​IMG] Új elbeszélés:

    [​IMG] A szauna
    A mi hőségtől lüktető országunkban a levegő páratartalma néha a 100 százalékot is megközelíti és a szaunának nincs sok híve, de azokban az országokban amelyekben télen a higany a hőmérőben a vörös vonal alsó határait döngeti, a 80-90 fokos hőmérsékletü szauna egy áldott mentsvár ahol felolvadhatsz és felhalmozhatsz egy kis meleget mielött újra kimerészkedsz a dermesztő szélbe és a ködbe amely egyenesen a tüdődbe hatol.
    A szauna élményét akkor fedeztem fel először amikor egy zimankós télen barátnőmnél Heidinél (nem a gyerekmese hősénél) vendégeskedtem Grindelwaldban, a legismertebb és legfestőibb turista falvak egyikében a svájci hegyekben. Amikor reggel felébredtem, a szoba ablakán, a tetőröl lelogó jégcsapok között a félelmetes Eiger nézett be rám fejedelmi nagyszerüségében. Elképesztő látszat volt, a szoba védettségéből, az ágyamból bámulni a szeleket amint felkavarják a havat a hegy sziklás, ember nem járta csúcsán. Olyan közelinek tűnt, mintha hozzá lehetne érni és mégis messzi és elérhetetlen volt.
    A tipikus síparadicsom napközben olyan tevékeny mint egy hangyaboly. Reggel óta – amikor az utak még jegesek és a közlekedés a nehéz felszereléssel hétszeresen körülményesebb – minden chaletből sílécekkel megterhelt alakok bukkannak ki és hamarosan minden a völgy felé kigyozó ösvényen színpompás jelmezü, esetlen lábbelis üdülők ezrei baktatnak nehézkesen a busz állomások felé a fő utcákon. Néhány percenként dugig teletömött buszok indulnak el a drótkötélpálya állomásai felé. A kora délutani órákban az egész folyamat fordított irányban bonyolódik le és mire besötétedik, minden elcsendesedik. A hegyekben télen már négy óra körül alkonyodik és este az utcák majdnem teljesen kihaltak. Mindenki a fűtött szállásában, az éttermekben, kocsmákban, cukrászdákban, vagy a szaunákban lapul.
    A síelők számára a szauna elsősorban eszköz a feszült izmok lazitására és a vérkeringés javitására az izületekhez, de ezenkivül egy társadalmi találkahely is, ahol elmesélheted barátaidnak hajmeresztő élményeidet a havas lejtőkön (a „pisztákon”) és megbeszélheted az az esti après ski programot. (Síelni is Grindelwaldban tanultam meg de ez már egy másik elbeszélés tárgya lesz).
    Egy este Heidi takarítani és főzni akart és finoman a tudomásomra jutatta, hogy a közeli órákban fölösleges leszek a házban. Kérdésemre, mit lehet az esti orákban csinálni ebben a faluban, azt javasolta, hogy menjek el a sport központba, ahol uszómedence, korcsolyapálya és szauna van.
    „Nincs korcsolyám és nem hoztam magammal fürdőruhát” – panaszoltam. A barátnőm biztosított, hogy a szaunában nem lesz szükségem fürdőmezre és rejtelmesen mosolyogva – ő tudta milyen meglepetés vár naív izraeli vendégére – utamra eresztett.
    A sport központban jegyet vásároltam a szaunába, a pénztáros egy nagy és egy kisebb törülközővel szerelt felt és egy faajtó felé irányitott a folyosó végén. Amikor kinyitottam az ajtót, páratlan meglepetés ért. Gőzfelhőkkel körülvéve egy már nem annyira fiatal – de kitünő testi állapotban levő – anyaszült meztelen nő állt szemben velem.
    Megdöbbentem. A pénztáros erős svájci akcentussal beszélt, úgylátszik rosszul értettem utasitásait és tévedésből a női szaunába nyitottam be. A nő mindjárt visítani kezd, szörnyű botrányt rendez, talán még a rendőrséget is kihívják, de a meglepetések még nem fejeződtek be. A hölgy a zavarnak jelét sem mutatta, inkább rámmosolygott és egy szivélyes "Guten Abend!"-el meg jellegzetes kézmodulattal jelezte, hogy jobb lesz ha beljebb kerülök és behúzom az ajtót magam után.
    Egy más világba kerültem, amelynek a létezéséről fogalmam sem volt. Ebben a világban, amely között és az én ismert, megszokott világom közötti távolságot nem a méterrendszerrel, hanem erkölcsi mérőléccel kell mérni, a totális meztelenség elfogadott norma és pont az számít súlyos sérelemnek ha valaki fürdőruhában tartózkodik a szaunában. Még sok évi szaunázás után is néha elképedek amikor ott találom magamat a tussolóban amint néhány fiatal nővel együtt szappanozzuk intím testrészeinket. Ami itt temészetesnek tünik, otthon egy nedves álomnak is beérné. Számunkra minden nyilvános meztelenkedés erotikus jellegü. Vetköző, csupasz nőket sztriptíz bárokban lehet látni Londonban, vagy a Folies Bergéresben Párizsban és a látottakról zavartan nevetgélve beszélünk felnőtt társaságban. Hasek hires hőse Svejk még a ‘pucér‘ szót is szégyeli kimondani és helyette a „nyakig mezitláb” kifejezést használja.
    A testi szégyen teljes hiánya a szaunában egyáltalán nem a szabadosságnak a jele. Ez talán az egyedüli hely a világon ahol nincs helye a sexista célzásoknak, sőt a nemiség gondolatának sem és legalább a férfiak esetében, ez érthető okokból ajánlatos is.
    A szauna sokkal több mint egy gőzfürdő – nincs is gőz, száraz meleg van, csak néhány helyen szoktak időröl időre egy kis vízet önteni az izzó kövekre („felöntés”) a fütőtartályban – az otttartozkodás majdnem szertartásos és az intézmények bejáratánál pontos viselkedési kód van kitéve, amelyik megszabja ennek a szertartásnak a rendjét.
    A tussolás, méghozzá szappannal, köteles. Csak ezután léphetsz be magába a szaunába, leteríted a kisebb törülköződet a legfelsőbb fapadkára és ráülsz, vagy ráfekszel. Néhány perc múltán leereszkedhetsz az egyik alsóbb padkára, ahol a hőmérséklet egy picit alacsonyabb. A szauna helyiségben nem szokás társalogni, a cél a kikapcsolodás, a relaxálás. A falakon néhány homokóra van, hogy számon tarthassad mennyi ideig tartózkodtál odabent. Öt, vagy legfeljebb tíz percnél többet nem szabad bent maradni és amint kilépsz, egy medence jéghideg vizébe kell szökellned (Finnországban, a szauna hazájában, a hóban hemperegnek). Töredelmesen bevallom, hogy ezt a részt soha nem voltam képes elvégezni és a folyamatot egyenesen a következő fokozattal folytattam: Egy rövid séta a szabadban, a friss levegőben. A tested annyi meleget tárolt fel a szaunában, hogy mégha a kinti hőmérséklet -20-30 fok is, nem fázol.
    Most visszatérhetsz az épületbe, megint letussolsz (hideg vizzel kérem, ne csaljunk, le a kézzel a meleg csapról) és még jobban lelazulsz. Öt percig áztatod a lábadat egy langyos vízü medencében és most már csak egy kis pihi következik. Minden tisztességes szaunának van egy félhomályos szobája puha ágyakkal, gyapjú takarókkal és főleg csenddel. Ha beszélned kell, suttogj. A nagyobb szaunákban egy büffé is szokott lenni, frissitő italokkal, levessel, szendvicsekkel. Alkoholt szaunában nem szoktak fogyasztani, bár a finneknél elfogadott a sör ivás (az ottani bevásárlóközpontokban u.n. szauna virsliket is árulnak). Kb. fél órás pihenés után visszamehetsz egy további kör izzadásra, összesen legfeljebb háromszor.
    Grindelwaldban körülbelül egy órát töltottem komotós csevegésben a hölggyel aki a bejáratnál fogadott – és a szauna néhány más vendégével – azután pedig figyelemmel kisértem amint felkészül a kilépéshez a kinti fagyba. Egy ilyen intim látvány általában különleges előjog amelyben normális körülmények között csak a férj, vagy a szerető részesulhet.
    A szauna ebben a faluban mindennel fel volt szerelve amire az asszonynak a fürdőszobában szüksége lehet. Jó minőségü toilet szappan, simogató törülközők, hajszárító, hajlakk, kefék, arclemosó, tonik, illatos arctej, testbalzsam, eau de cologne, dezodor, kézbalzsam és higyétek el nekem, ez a hölgy mindegyikét használatba vette. Ezután öltözködni kezdett. Már a csipkés fehérnemüjéből láttam, hogy kitünő izlése van és amikor felvette a kiváloan szabott ruháját, a nyakára burkolta a Hermes sált, felhúzta magasszáru bőrcsizmáját, belebújt szörmekabátjába, kalapot öltött és a kesztyüt húzott, úgy nézett ki mint aki most lépett ki az egyik divatlapból. Még én magam sem hittem el, hogy ezzel a tiszteletre méltó asszonysággal egy rövid ideje Éva kosztümben osztottunk meg egy fapadkát.
    E tűzproba után sok szaunát megjártam. Ezek az intézmények kivétel nélkül kétnemüek, vagyis nők és férfiak együttesen használják őket (német kifejezéssel ’gemischte’), a homosexuális szaunák az egyedüliek amelyek egynemüek. A kedvencem Amszterdamban van. Ez egy intím, art deco stílusban berendezett intézmény, ahol könnyü klasszikus zene segíti elő a lazulást. Bonnban láttam a legnagyobb szaunát amelyik egy nagy lakóház teljes alagsorát foglalja el. A szaunából lift repíti fel az arra vágyokat egyenesen a majdnem futball pálya nagyságu napozó tetőre.
    Egy másik, sokkal kisebb szaunában is voltam néhányszor Bonnban, még azokban a napokban amikor ez volt Németország fővárosa. Barátaim laknak ott és ők vittek el a „Bristol” szálló szaunájába. Ide csak a szállóvendégek, vagy azok akiknek bérletük van, járnak, csakhogy ennek a szállodának volt néhány különleges vendége is. Lybia állami betegsegélyzője oda utalja be azokat azokat (a valószinüleg pénzes pasikat) akik a betegségük miatt külföldön szorulnak kezelésre.
    Ezek az egyik legmaradibb társadalomból származó, többnyire idős arab férfiak – nem hiszem, hogy egy arab nő bemerészkedne a szaunába – nem zavarták meg a közrendet. Általában órákig üldögéltek csendben a kis medence mentén nyugágyukban, egy nagy törülköző takarta az ölüket és kimeredt szemmel bámulták a palástalan jövés-menést. Látható zavarban voltak, de semmiért sem mondtak volna le a szállodai szolgáltatás e különleges részéről.
    Csak egyszer voltam tanúja egy botránynak ezekkel a rendhagyó vendégekkel kapcsolatban. Egy idősebb, hölgy kacsázott ki visítve a tussolóból és azzal vádolt egy arab bácsit, hogy megleste amint mosakodott. Ki tudja milyen logika volt ebben a furcsa panaszban, hiszen mindenki úgyis ruhátlan volt. Az események hirtelen felébresztették a hölgy szégyenérzékét is és egy törülközöt tekert a dereka köré, de ez csak részint takarta be az illemeit. Nem tudtam elhatározni mi murisabb: A testes nő pucér ülepe, vagy a szegény férfi zavara amint törött angolsággal magyarázza, hogy csak az illemhelyet kereste és esze ágában sem volt kukucskálni.
    Az egyik legérdekesebb szaunával kapcsolatos élményem egy másik síparadicsomban történt meg. Az árva villanykörte fényében néhány nehezen kivehető meztelen alak henyélt a fapadkákon. Beállítottam magamnak az egyik homokórát és én is lehevertem a törölközőmre. Néhány perc múltán az egyik alak – egy vöröshajú fiatal nő – nem jellemző módon felém hajolt és megkérdezte:
    „Where are you from?"
    „From Israel."
    A meghökkenés fizikailag észrevehető volt. Néhány hosszú másodperc után:
    „Nem tudtam, hogy izraeliek is járnak ilyen helyekre.”
    „Te is izraeli vagy, (héberben nincs magázás) nem?”
    „Igen, de...”
    Most következtek a szokásos kérdések. Mióta vagy itt, hol laksz, mivel foglalkozol, stb. Amikor kiderült, hogy mindketten az izraeli repülőtársaságnál dolgozunk, beszédtársam zavara a tetőig hágott. Megesküdtetett mindenre ami szent nekem, hogy nem árulom el senkinek, hogy az összes lehető helyek közül pont itt és méghozzá pucéron hozott vele össze a vak véletlen.
    A cégünknek néhányezer alkalmazottja van. Ismerösöm a szaunából mint légikisasszony dolgozott és mégcsak közös ismerőseink sem voltak. Betartottam az igéretemet és nem árultam el senkinek ‘sötét’ titkát, de amikor néha összefutottunk a folyosón, vagy az üzemi étkezőben, mindig elfordította a fejét.
    Nagyvilági nő volt, nem szégyelte feltárni rejtett bájait minden idegen előtt, csak a honfitársának nem volt képes a szemébe nézni.
    <!-- Search Google -->
     
    Melitta kedveli ezt.
  7. Zalle

    Zalle Új tag

    Üdvözlök mindenkit!

    Gáspár Zoltán vagyok, Magyarországról, Gyuláról.
    Nem hiszek a véletlenekben, sosem hittem :) imádom Kanadát, rátaláltam erre a fórumra, és lenne egy kérdésem:
    Én egy fiatal, amatőr költő vagyok, és 2005. októberben megjelent az első verseskötetem, de csak 100 példányban, barátoknak, ismerősöknek. Ebből a kötetből szerettem volna egy-két verset bemutatni, de nem tudom, hogy van-e erre lehetőség ezen az oldalon.

    Ha esetleg kíváncsiak lennének, és lehetőségem lenne bemutatni, kérem jelezzék!

    Köszönettel, és tisztelettel: Gáspár Zoltán
     
    gyongy13 kedveli ezt.
  8. platon

    platon Állandó Tag

    Szép, mesteri elbeszélés

    A Szauna elbeszélésében az író gazdag és fordulatos szavainak különös hangulatokat lefestő roppant árnyalatos volta ragadott meg. Az a társalgási stílus, ahogyan a különböző kulturális hagyományokat érzékletesen leírja bámulatos. Szóképeivel, igei metaforáival kifejezően ragadott magával. Szép elbeszélés. Gratulálok
     
  9. FiFike

    FiFike Állandó Tag

    Platon orulok , hogy tetszett . kb. 8-9 eve ismerkedtunk meg egy csevegon (Skyex)az internetten keresztul . Azota is rendszeresen levelezunk egymassal . Engedelyevel nyitottam egy kulon topikot is Avrinek ahova szeretnek egy kedves irasat feltenni . Szemelyesen is talalkoztunk Bpesten . Talalkozasunk erdekessege , hogy a tiszteletemre rendezett talalkozora , Barcelonabol erkezett . Ugy rendezte az utazasat , hogy feltetlenul ott legyen !
    :) A Skyex-( Magyarok a vilagkorul ) elso talalkozojat en rendeztem Torontoban , jottek USA.bol , Magyarorszagrol , Toronto es kornyekerol ,-nagyon kellemes volt !
     
    Melitta kedveli ezt.
  10. FiFike

    FiFike Állandó Tag

    kedd, január 31, 2006
    Avri Shacham

    <!-- Begin .post -->

    Új elbeszélés: [​IMG]

    Találkák a buszon
    Minden vita nélkül egyetértenék azzal aki azt állítaná, hogy az autóbusz nem a legromantikusabb helyszín a másík nem megismerésére, de ennek a közúti forgalmi eszköznek, a legnépszerűbbnek az országunkban, van egy nagy előnye:
    Változatos és teljesen alkalmi közönséget hoz össze egy viszonylagosan korlátolt térségben és egy csomó teljesen különböző hátterü, izlésü, felfogásu személyt arra késztet, hogy egy bizonyos ideig mások közvetlen közelében tartózkodjanak. Ez a közelség kitünő alkalmat kínál az ismerkedésre és ha számitásba vesszük az utasok igyekezetét valahogy elütni az utazás unalmát, az eredmény az: Vadidegen emberek szóba elegyednek egymással. Természetesen ezen véletlen találkozások elenyésző részének van csak valamilyen jelentősége és még ennél kevesebbek azoknak a száma amelyekből tartós kapcsolat keletkezik, de hiszen minden találkozásnak hasonló a jellege, függetlenül attól hol bonyolódnak le.
    Ami engem illet, a jövő páromat más körülmények között ismertem meg, de volt néhány olyan buszos élményem amelyek maradandó benyomást hagytak rám.
    Azalatt a hat év alatt amelyet a kibbutzban töltöttem, eleinte mint egy ifjúsági csoport növendéke és a katonai szolgálat befejezte után mint teljesjogú tag, idöről időre Tel Avivba is eljutottam. Két unokatestvérem élt a városban és mindig volt hol megszállnom. Egy alkalommal, amikor egy zsúfolt buszon utaztam – normális jelenség Tel Avivban nap közben – és az egyik függőleges fémrúdba kapaszkodtam (a sofförök néha hirtelen fékeznek és aki nem fogódzkozik, csunyán megütheti magát), egy puha érintést éreztem a kézfejemen. Afelé néztem és azt láttam, hogy a lány aki a közelemben állt, nem elégedett meg a rúd görcsös markolásával, hanem a biztonság kedvéért a teste felső részét is odaszoritotta a rúdhoz (és a kezemhez).
    Azokban a napokban ugyan még nem találták ki a nemi zaklatás fogalmát, de mégis biztos akartam lenni abban, hogy nem én vagyok az érintkezésnek okozója. Néhány fokkal megváltoztattam a fogásomat a rúdon, de másodpercek múltán felújjult a meleg nyomás a kezemen.
    Még soha sem volt egy ilyen élményem. Megpróbáltam elkapni a lány tekintetét, de ő tüntető közömbösséggel egy láthatatlan pontot bámult valahol a vállam fölött. Ugyanakkor a nyomás kézfejemen növekedett és a busz zötyögése miatt egy bizonyos foku súrlódás is keletkezett.
    Ha idősebb koromban történt volna meg velem egy hasonló élmény, egyértelmü meghívásnak tekintettem volna és módot találtam volna beszélgetést kezdeményezni a rúdtársammal, de fiatal és szégyenlős voltam és nem tudtam mihez kezdjek. Nem kezdeményeztem és megelégedtem azzal, hogy arra a kellemes és szokatlan érzésre központosítottam amelyben a busztársaság jóvoltából részesültem. Végül is a lány, anélkül, hogy akár egy tekintettel megtisztelt volna, leszállt az egyik állomáson és soha sem fogom megtudni érzett-e valamicske csalodást, vagy ő is megelégedett az olcsó és véletlen izgulással amelyért a busz zsufoltságát és a zötyögtetését lehetett okolni.
    Jól emlékszem még mire gondoltam azután: „Milyen alkalmak adódnak a szerencsés városi fickók életében, míg én itt tespedek távol az izgi élményektől”. Ez az eset nem volt ugyan a fő oka annak, hogy egy idő múltán elhagytam a kibbutzot, de egy bizonyos módon biztos befolyásolta az elhatározásomat. Talán fölösleges ha megjegyzem, hogy sok év telt el azóta, de soha azóta nem volt részem egy hasonló élményben (Ehhez talán az is hozzájárul, hogy az utolsó 30 évben nagyon ritkán utaztam busszal).
    Az egyik ilyen alkalom évekkel később történt, amikor a Vörös Tengerhez voltam úton. Ez a járat helyjegyes és a helyem a busznak majdnem a végén, az utolsó előtti sorban volt. Az elsők között foglaltam el a helyemet és egy kevéssel utánam, egy karcsú, fiatal,.bámulatosan szép nő szállt fel. Az első gondolatom az volt: „Bár mellém ülne!”, de mindjárt hozzáfűztem: „Dehogy van nekem ilyen mázlim!”
    Úgylátszik mégis volt, mert a nő kijelölt helye pont mellettem volt. A néhány órás út alatt sok közös érdeklődési tárgyat találtunk és mire megérkeztünk a célunkhoz, a kapcsolatunk megérlelődött természetes folytatására a szállodai szobában. Egy elképesztő hétvégét töltöttünk Éjlatban, de azt is megállapítottuk, hogy nem egymásnak lettünk rendelve. Mint jóbarátok válltunk el egymástól, a kapcsolat hamarosan megszakadt, de a szép emlékek az éjlati szabiról velünk maradtak.
    Nem minden busz utazásom gyümölcsözött ilyen pozitiv módon, talán mert túl habozó tipus vagyok, vagy inkább azért mert ritkán adódik egy csakugyan jo alkalom. Egy rövid utazáson Tel Avivból az egyik környező kis városba, szemben velem ült egy lány. Nem volt szép, csúnya sem volt, ami egyedi volt benne azok a páratlanul gyönyörű fekete szemei voltak amelyek valami okból merően rám meredtek. Általában valami olvasni valót, könyvet, folyóiratot, viszek magammal utazásokra és eleinte nem vettem észre a tekintetét, de úgylátszik hipnotikus ereje volt. Felemeltem a fejemet, a pillantásaink kereszteződtek és attól a pillanattól rabul lettem ejtve. Nem voltam képes farkasszemet nézni vele, de ugyanakkor nem tudtam teljesen elfordítani a tekintetemet sem. Lopva mindig újra feléje néztem, hátha felhagyta és más érdeklődési központot talált magának és mindig újra elkaptam a pillantását amint eltőkélten tovább fixiroz. Hiába próbáltam visszatérni a könyvemhez, nem értettem mit olvasok. Kinéztem az ablakon és megkiséreltem a tájat figyelni, de ezek az átható szemek mint mágnesek vonzottak.
    Éppen a barátnőmhöz voltam útban és semmi kedvem nem volt egy kalandra. Elértem a célomat és megkönnyebbülve szálltam le, de amint a busz elhaladt mellettem, a lány kidugta a fejét az ablakon és hátranézett amíg a jármű el nem tűnt a kanyar után. Már sajnáltam, hogy mégsem próbáltam szóba állni vele. Ki tudja, lehet, hogy nem is voltak romantikus szándékai, csak hasonlítottam valakire akit ismert, de persze már soha sem fogom tudni kideriteni ennek a csökönyös tekintetnek a jelentését.
    Egy jó barátnőmnek viszont beütött a szerencséje. Néhány éve emigrált csak Brazilból Izraelbe és alig tudta a nyelvet. Egyszer amikor Haifára buszozott, egy szimpatikus férfi ült le a mellette levő ülésre. A hölgy valamit kérdezni akart, de már az első héber mondatával kudarcot vallott. Milyenek az esélyek, hogy egy véletlen szomszédja a buszon szintén értsen portugálul (Brazil hivatalos nyelve)? Milyenek az esélyek, hogy ő is Brazilból származzon? Valószinütlenek, úgye? Hány brazilt ismerösötök van? De ezek a kedvezőtlen esélyek valóbbá váltak ennek az égből teremtett párnak az esetében. Boldog házasok a mai napig is, Beer Shevában laknak és két helyes fiúk van.
    Tehát ha a legközelebb busszal kell utaznotok, ne morogjatok a zsúfoltság miatt, ne panaszkodjatok ha csak csigalépésben halad a csúcsforgalomban. Nézzetek körül. Hátha a sors kegyéből egy olyan találkozásban lesz részetek amelynek a hatása kiterjed az egész életetekre.
    <!-- Search Google -->

    <CENTER>
    </CENTER>
     
    klarissza4 és Melitta kedveli ezt.
  11. platon

    platon Állandó Tag

    Egy apróság

    Nem esik nehezére a jót, szépet dícsérni, elismerni az olvasónak. Avri tehetséges elbeszélő és igen müvelt ember. Elbeszélésének sajátos hangulata van. Jók stiláris eszközei, mintegy részesevé teszi az embert történései leírásának. Megérdemli a külön tpikot és nagyobb figyelmet. Most, hogy reagáltál írásomra, egy apróságra híván fel fgyelmedet. Nem kívántam ezzel kellemetlenkedni, de megemlítem. Két szó zavart mert ez akarata ellenére zavaró, (pasik, alak) mert adott szövegkörnyezetükben ezeknek negatív kicsengése van. Elnézésed kérem, hogy ezt megemlítettem. Minden dícséretem fentartva tisztelettel köszöntöm Őt és téged is FiFike.:) Gratulálok!
     
    klarissza4 kedveli ezt.
  12. Margit

    Margit Állandó Tag

    Mandl Péter novellái

    Öreg, barátságos sárkány
    [​IMG]Nagypapa abbahagyta a cigizést. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy leszokott a dohányzásról, de azt csak most tudtam meg, hogy ez ugyanaz, ezért írtam cigizést. A bicskáján kívül mindig magánál hordott egy vékony ezüst pénztárcaszerûséget, abban voltak a cigaretták. Ezenkívül még az ágya mellett és minden asztalon voltak cigaretták, amit folyamatosan pótolni kellett, mert elszívta õket. Mivel a Nagymama nem szerette a cigifüstöt, Nagypapa kénytelen volt kimenni az erkélyre vagy a folyosóra, ha cigizni akart, pedig biztos jobb szeretett volna a fotelban cigizni, mint kinn a körfolyosón. Nagypapa azonban, úgy látszik, félt Nagymamától, mert nagyon sokat cigizett, de sohasem bent a lakásban. Hiányozni fog, ahogy a kékes füstbõl kidugja az orrát, mint egy öreg, barátságos sárkány. Nagymama mindig mondta, hogy soha nem fogja abbahagyni a bagózást (õ meg így hívta a cigizést), mert a cigi erõsebb, mint õ, de végül Nagypapa gyõzött a cigi ellen a szívgörcse után. A szívgörcs miatt Nagypapát kórházba kellett vinni, ahol azt mesélte, hogy az orvosok elsõ dolga az volt, hogy elvették a cigarettáját, és megfenyegették, hogy ha nem hagyja abba, akkor nagy baj lesz. Nagypapa pedig, úgy látszik, félt az orvosoktól, mert azóta egyszer sem gyújtott rá. Mire hazajött, Nagymama összepakolta az összes cigit az ágya mellõl meg az asztalokról, és kidobta az egészet. A pénztárcaszerûségét azonban még mindig magánál hordja a bicskájával együtt. Már nincsenek benne cigaretták, de ha kinyitom, még mindig érzem benne a sárkányfüst szagát.
    Imre bácsi
    Imre bácsi ad nekem öt dollárt, ha három percig bírok egy helyben ülni a rózsaszín fotelban. Imre bácsi Pozsonyban él, és a fülébõl hiányzik egy darab. Azt mondja, hogy leharapta egy légy. Nem tudom, öt dollár az mennyi, de azt tudom, hogy jó, ha van az embernek. Apu megkínálja Imre bácsit konyakkal, aki még egyszer hunyorít, aztán már nem is figyel rám. Szétszedem és összerakom a Kinder-tojás autót. A csomagolópapírt óvatosan szedem le, mégis elszakad, szerintem eleve úgy csinálják, hogy elszakadjon. Felrakom a lábam a karfára, aztán fel a fotel tetejére. Fejjel lefelé nézem Imre bácsi barna cipõjét. „Három percig, csak három percig kellett volna nyugton ülnöd, és kaptál volna öt dollárt, és te nem voltál erre képes.” Imre bácsi csalódott, Apu meg csak mosolyog, mintha végig tudta volna, mi lesz, én meg csak nézem tovább Imre bácsi barna cipõjét fejjel lefelé.
    Poschteiner Judit
    Ádámmal kétfelõl kergetjük Poschteiner Juditot az udvaron. Poschteiner Juditnak vörös a haja, de nem olyan hosszú, mint Györgyi nénié és nem is olyan szép. Györgyi nénit viszont nem lehet kergetni, mert Györgyi néni nem szeret futni. Györgyi nénit az oviban mindenki szereti. Van egy lánya, de mindig azt mondja, hogy mi vagyunk az õ gyerekei. Néha azt kívánom, bárcsak Györgyi néni lenne a mamám, és akkor egész nap a testvéreimmel játszhatnék. Aztán eszembe jut Anyu és hogy milyen szomorú lenne, és akkor én is szomorú leszek és egy pillanatra abbahagyom a futást és akkor Ádám leelõz és utoléri Poschteiner Juditot.
    Nagypapa meghal
    A kórházban nem szabad futkározni, és nevetni sem illik. Különben sincs most min nevetni. Nagypapát egy hete bevitték a kórházba, és amikor egy hete bementem meglátogatni, folyton azt hitte, hogy én vagyok az Apu. Amikor most a hétvégén benn voltunk nála, Anyu nem engedte, hogy bemenjek a szobájába, de én felálltam a székre és belestem az ajtóablakon. Nagypapa betakarva feküdt az ágyon, ahogy otthon szokott, amikor ebéd után alszik, csak most pizsamában volt. Kilátszott a lábfeje a takaró alól. Nem voltak benn a fogai és a karja tele volt szurkálva csövekkel. Anyu ott ült a széken az ágya mellett, és valamit mondott Nagypapának, de Nagypapa biztos nem hallotta, mert nem válaszolt.
    A kórháznak nagyon rossz szaga volt és haza akartam menni, hogy játsszak a gépen, de nem mertem szólni, mert láttam, hogy Anyu sír. Este Anyu bejött és leült az ágyam szélére. Megsimogatta a fejemet, és nem mondott semmit, pedig amikor így bejön, mindig valami fontosat szokott mondani. Most úgy látszik, nem jutott eszébe semmi okos.
    Apu apja
    Apuéknak, amikor Apu még kicsi volt, nem volt tévéjük. Apu apja, az én nagypapám beteg lett, amikor Apu tizenhat éves volt. Onnantól kezdve nehezen tudtak másról beszélni, csak a betegségérõl. Pedig Apu sok mindenrõl szeretett volna beszélni vele, fociról, az együttesekrõl, amiket hallgatott, az osztályfõnökrõl, aki egyszer megpofozta, szóval azokról a dolgokról, amik Aput akkor érdekelték. Nagypapámnak azonban ezek a dolgok nem voltak érdekesek, biztos ezért nem beszélt a fiával. Vajon egyszer majd az én apukámat se fogja érdekelni, hogy a Hoffmannak ellopták a kókuszgolyóját a nagyszünetben, vagy hogy a Saci megengedte, hogy megfogjam a lábát. Az én Apám mindennap megkérdezi, hogy mi történt velem aznap. Remélem, ez mindig így lesz. És sose lesz beteg.
    Változás
    Most már biztos, hogy nem vagyok kiválasztott. Errõl még nem beszéltem senkinek, mert féltem, hogy azt mondják rám, hülye vagyok, pedig én csak azt láttam, hogy velem sosem történnek igazán rossz dolgok. Jó, olyan már volt, hogy kettest kaptam vagy elvesztettem a kulcsomat, meg a nagyszobában az üvegajtót kétszer is betörtem, de ezekért mind én voltam a hibás, megérdemeltem. Tényleg azt gondoltam, hogy Isten vigyáz rám, máshogy, mint a többi emberre. Szeret engem, és ha jó ember leszek, úgy csinálok mindent, ahogy õ akarná, akkor jól mennek majd a dolgaim. Mások, mint például a Kovács Laci, akinek meghalt a mamája és azután rossz társaságba keveredett, biztos nem figyeltek oda Istenre és ezért érte õket annyi baj. Vagy ott van a Marci papája, aki munka után addig járt a játékterembe, amíg végül ki kellett költözniük a Körútról Kõbányára. Azóta sokkal kevesebbet járok a Marcihoz, inkább õ jön hozzám, nincs is számítógépe. Mégis, ami múlt szombaton történt, azzal nem tudok mit kezdeni. Már két-három hete furcsa dolgok történnek otthon, de azt hittem, hogy ez azért van, mert lusta vagyok, és nem tanulok. De hiába húztam bele a töribe, és hiába lett négyes a matek félévzáróm, mégis egyre többet kiabálnak egymással. Nem tudom, mikor lesz vége, de jó lenne, ha már abbahagynák. Csak mondják meg, hogy mit csináljak, és én megteszem. Vagy az is jó, ha megmondja Isten.
    Én, aki nem én
    Ma megint eszembe jutott, hogy mi van, ha én nem én vagyok. A nevemben biztos vagyok, legalábbis az biztos, hogy mindenki Péternek hív. De ez még nem mond el rólam semmit, mint ahogy az sem, hogy a hajamat mindenki feketének látja, én is. Akkor meg mitõl vagyok az, aki vagyok? Más is szereti az állatokat. A házban többen is ugrálnak a lépcsõkön. Õk is mind énnek érzik magukat? Vajon az õ énjük milyen? A lépcsõugráláson meg a hajszínen kívül. Az is lehet, hogy van közöttük olyan, aki úgy érzi, hogy õ valaki más, mint az az öreg néni a földszinten, akinek két ujja hiányzik a jobb kezérõl, és aki idõnként becsönget hozzánk, mindig akkor, ha Anyuék nincsenek otthon. Az a néni mindig úgy néz maga elé, mintha nem is õ volna, hanem valaki más. Mintha lakna a fejében valaki, akit nem hívott oda. Egy hívatlan vendég, aki sosem megy el.
    Másvilág
    Nem tudok aludni. Már ittam vizet is, és kinyitottam, aztán meg becsuktam az ablakot, de az sem segített. Próbálkoztam háton, hason, még oldalt is, de csak összegyûrtem a lepedõt, a paplan meg kijött a huzatából. Mackó meg eltûnt az ágy mögött. Az ablakon át látom, hogy már nem égnek a szemközti ház ablakai, ez nem jó, mert azt jelenti, hogy már elmúlt tíz óra. Lehet, hogy azért nem tudok aludni, mert azon gondolkodom, hogy nem tudok aludni? Megpróbálok másra gondolni. Hátha ez az az éjszaka, amire vártam. Talán pont ma fog kinyílni az ablak, a szél elfújja a függönyt, és belép rajta a valaki. Az a valaki, akit még sosem láttam, de mégis olyan lesz, mintha már ismerném. Megfogja a kezem és elröpülünk egy másik világba. Ahol bármi megtörténhet. Ahol akkor alszom el, amikor én akarok. Ahol nem kell aludni soha többé.
    Fénykép
    Anyu és Apu szép ruhában állnak egy csomó mosolygó ember elõtt. Apu és Anyu azelõtt a torony elõtt, aminek nem tudom megjegyezni a nevét Párizsban. Ami Franciaországban van. Én, a járókában, a pöttyös labdával, ami még mindig megvan a szekrény tetején. Az elsõ születésnapom. Csokitorta egy gyertyával. Fényképek. Sok van belõlük nagy albumokban, a telefon alatti szekrényben, meg kis dobozokban régi barna meg fekete-fehér képek gyerekekrõl, felnõttekrõl szép ruhában. Házak elõtt, kerítésnek támaszkodva. Fürdõköpenyes kisfiú, kezében pohárral. Bácsi, kerek kalapban áll egy fehér ruhás néni mellett, akinek legyezõje is van. A bácsinak meg nagy bajusza. Nem ismerem õket és Apu sem. A háború elõttrõl valók, ami nagyon rég volt, amikor még Nagypapáék fiatalok voltak. Megkérem Aput, hogy írja rá a tortás kép hátára a nevemet, nehogy engem is elfelejtsenek.
     
    klarissza4 és gyongy13 kedveli ezt.
  13. FiFike

    FiFike Állandó Tag

    Avri Shacham
    Párhuzamos Világegyetemek





    A napokban láttam a TV-ben egy kedves kis komédiát Nicholas Cage-el, az egyik kedvenc szinészemmel. Egy sikeres, nőtlen üzletemberről szólt, aki egy reggel mint egy üzleti eladó ébred fel csinos felesége - volt barátnője, akit 13 éve elhagyott - oldalán, két helyes kölykük is van, de pont mikor már megszereti instant családját, visszazökken az előző, sivár életébe. A film befolyása alatt én is arról kezdtem gondolkodni: „Mi lenne ha ....?” A párhuzamos világegyetemek teóriája még néhány éve csak a tudományos fantázia írók lázálmaiban szerepelt, de az utolsó időben tekintélyes fizikusok is elfogadják. A teória szerint tömören: A világegyetemek száma végtelen, az anyag aránylag egységesen van elosztva közöttük és a párhuzamos világegyetemek valamelyikében megtörténik minden esemény, még az is amelyik teljesen valószinütlen. Ezért a világegyetemet átnevezték ’universe’ről (uni = egy) ‘multiverse’re (multi = több). Az elhatározási folyamat egy útkeresztődéshez hasonlít, annyi elágazással, ahány alternatíva közül kell választanom. Minden esemény után – még a legapróbb, legjelentéktelenebb után is – amint elhatározom, hogy egy bizonyos útat választok, az elhatározásom folytán néhány párhuzamos világegyetem keletkezik, amelyek minden részletükben megegyeznek az enyémmel, de azokban a világegyetemekben az éneim más cselekvési módot választottak és ebből kifolyóan megváltozott az életük is. Példáúl: Én elértem a buszt az utolsó másodpercben, időben érkeztem a találkára, az életem legsikerültebb üzletét kötöttem meg, rajtakaptam a páromat amint megcsal, a vonat karambolozott a busszal amelyben utaztam, de a hasonmásaimmal, akik lekésték a buszt, más dolgok történtek. Ennek eredményenként az életük más pályán folytatódott és idővel a személyiségük is megváltozott. Ugyanakkor, minden egyes énem meg van győződve, hogy ő az igazi, egyetlen én és ha tudna az alteregóiról a párhuzamos világegyetemekben, azt mondaná, hogy ezek csak másolatok. Innen aztán már könnyü elkalandozni a fantázáinkkal. A fenti film szellemében, vajon a másom a párhuzamos világegyetemek egyikében legény maradt, vagy más nőt vett el és ki volt ez? Egy barátnőm a házasságom előtt, vagy másvalaki akit nem ismerek? Hány gyerekük van? És a legfontosabb kérdés: Vajon olyan boldog-e mint én, vagy elvált? Most már azon töröm a fejemet, hogy lesz-e valaha áttörés a fizikában és meglátogathatom az énjeimet legalább a legközelibb párhuzamos világegyetemekben? (A távolabb világegyetemekben az is lehetséges, hogy az alteregóm más nemü, hiszen a különbség a férfi és a nő között összesen egy apró kromoszómában nyilványul meg. Ha további kromoszómák változnának meg, lehet, hogy az énem genetikus szempontból is – nem is beszélve más szempontokról – különbözik tőlem és valójában már nem a hasonmásom többé. Egy további lehetőség: Lehet, hogy a szüleim soha sem találkoztak, vagy ha igen, nem tetszettek egymásnak és egyáltalán meg sem születtem!) Nagyon furcsa érzés lenne látni a tükörképemet, amint nem a reggeli borotválkozás közben néz vissza rám, hanem függetlenül tőlem, önállóan cselekszik. Hogy jönnék ki vele? Vajon mint sziámi ikrek viselkednénk, vagy még közelebb lennénk egymáshoz, ugyanazt gondolnánk, ugyanúgy reagálnánk? És vajon találkozhatnék a gyerekeivel? Mi lenne az ő reakciójuk, azt hinnék, hogy az apjuk vagyok? És milyen a másik énem élete, vajon megvalósított-e néhányat az álmaim közül, sikeres volt-e valamiben amiben én kudarcot vallottam? Végül is minden attól függne, mikor történt az elszakadás, hány év telt el azóta amióta elértük azt az útkeresztődést, amelyik annak a párhuzamos világegyetemnek a keletkezését okozta amelyben él. Még akkor is, ha az útjaink a házasságom előtt váltak el – majdnem 42 éve vagyok házas – ugyanazok a szülök szültek minket, azonos gyerekkori emlékeket és 30 közös évet osztunk meg. Vajon a különböző események az élete folyamán annyira megváltoztatták, hogy idegenek lennénk egymás számára? Túl is léphetünk a személyes szemszögön és megpróbálhatjuk elképzelni magunknak mi történt a különböző világegyetemekben – hiszen a végtelen világegyetemek teóriája szerint minden esemény megtörtént az egyikükben – az emberiség történelme szempontjából. Egyszer egy érdekfeszítő könyvet olvastam az alternativ történelem kialakulásáról egy olyan világban ahol Napoleon gyözött Watterloonál. Az a világ sokkal kevésbé volt fejlett technológiailag és több hangsúly lett fektetve a művészetekre, a bölcsészettudományra. Biztos léteznek olyan vilagegyetemek is, amelyekben Hitler, a sátán, győzött a Világháborúban…és pozitivabb irányban, sok más világegyetem, amelyekben egyáltalán nem született meg, a Második Világháború nem tört ki, a 30 millió áldozat nem pusztult el, gyerekeik születtek és az ujságok a túlnépesedésről vezércikkeznek. Fel lehet tételezni, hogy Izrael sem létezik minden világegyetemben, de ha még tovább lépünk gondolatainkban, miért ne tegyük fel, hogy létezik egy olyan valóság is, amelyikben Titusz, a római császár, nem rombolta le a Szentélyt Jeruzsálemben, a történelmi Izrael fentmaradt, sőt egyike a nagyhatalmaknak, a héber nyelv világnyelv – és az Internet nyelve?​



    Contact

    <!-- Search Google -->
     
    klarissza4 kedveli ezt.
  14. platon

    platon Állandó Tag

    "Párhuzamos Világegyetemek"
    Kedves FiFike!

    Csodás gazdag gondolatokat ébresztő képzelet ez! Ahogyan gondolkodik a képzelet alkotó ereje, tudományos, művészien megfogalmazott fantázia. Ez több mint egy tudományos hipotézis. Szinte ki kényszerít további képzeteket, és mutat rá a természet csodáira a tovagördülő írói fantázia. Hogy lehet, hogy a világegyetem minden létező és lehetséges megjelenési formájában képes önmagára reflektálni, megmutatni végtelen lehetőségeit. Visszatökrözni önmagát, minden tulajdonságát. Alkotja, alakítja önmagát ez a Párhuzamos Világegyetem. Bennem is elinditott egy képzeletsort. - Létezőt és még nemlétezőt. - A bölcsészettudományokra, művészi tükröződésre való utalásával sokat mond ez, az írás. A rációt jutatta eszembe. Az irracionalizmus miként mutat túl pusztán történetiségén. Minden embernek, népeknek el kellene gondolkodni azon, miként vezethetett egy észellenes szellemiség Hitler sátáni valóságához. Ez a képtelen képzelet sajnos lecke is nekünk, a Világnak, hogy tanuljon, tanúljunk valamit saját üdvösségünkre. Van-e felelősége a bölcseletnek, emberi képzeletnek, az ész erejének? Rádöbbentett ez az írás, hogy az írói képzeletnek kötelessége is, hogy őrködjék az az ész egzisztenciája egész története felett. (Multja, jelene, jövője tükröződhet benne.) Egykor a "Nemzetiszocializmus" fasiszta ideológiák képtelen képzelete, az észellenes írracionális trónra ültetése engedett a képzelet korlátlan hatalmát képzelve valósággá is válni sajnos. Kérdések sorát fogalmazza meg bennem is a párhuzamos világyegyetemek azon víziója, hogy ("párhuzamosan egy világban győzhetett Hitler, a sátán győzött a Világháborúban..") Nem is folytatnám képzeletjátékomat. Ha már eddig nem valósúltak meg a párhuzamos világban azok, amelyek lehetőségként benne rejlenek, mint lehetőségek, Mephistophelesnek a kétségbeesett Faustról mondott szavait jutatják eszembe:

    Vesd csak meg az értelmet és tudást,
    Ami az emberben csudás...
    Így biztosan enyém leszel.

    Tovább gondolva: - ha nem következik be fordulat - mai globalizálódó világunk gonosz és áldásos kettősségében az emberi ész nagyszerűségében, önmagát is képes szabályzó erejében, nincs biztosítékunk sem, hogy nem támad ránk valamikor egy "fasiszta ördög", akihez képest maga Hitler is csupán egy kezdő kontár kisinas lenne.
    Sajnálom e komor gondolatokkal (képzetekkel) szomorítottam el e nagyon figyelemreméltó írást. Elismerést érdemel az ÍRÓ! Az emberi értelem és erkölcsisége erejéről szólt nekem, hozzám, mint az enyémnél magasabb értelem.Elgondolkodtatott, tanított, figyelmeztetett is.
     
  15. FiFike

    FiFike Állandó Tag

    Platon !
    Irasaidbol mar sokszor eszrevettem ,hogy Te is szabadjara tudod engedni a kepzeletedet es gyonyoruen kifejezed gondolataidat . Irigylem .....ezt az adottsagot. Kellenek ezek a gondolatok ! Hiszek abban , hogy a gondolatoknak van a legnagyobb szerepuk . Gondolj arra, hogy pl. Edison eloszor elkepzelte, kigondolta az izzolampat, aztan kitalalta , utana megcsinalta es a lampa elkezdett egni. Szechenyi aki megalmondta , kitalalta a Lanchidat ! Kellene sok-sok pici "szechenyi" es akkor a gondolatainkkal athidalhatnank a keptelenseget .
    Kell ez harmas,- esz, ero, akarat . Kell esz mert kell a gondolat, kell ero mert meg kell tudni csinalni es akarat kell, hogy vegig tudjuk csinalni a "dolgokat" .
    Kell mindig egy ilyen gondolat ami megmozditja , elinditja az emberi ertelmet .
     
  16. FiFike

    FiFike Állandó Tag

    vasárnap, április 16, 2006

    Avri Shacham
    <!-- Begin .post -->

    Új elbeszélés: [​IMG]

    Kibbutzi tipusok: Dvora
    <CENTER><FORM action=http://www.google.co.hu/custom method=get target=google_window>
    Dvora az ifjúsági társaság réme volt. Egy nem túl társaságkedvelő, passziómentes vénleány, aki minden fölös energiáját abba fektette be, hogy megpróbálta beleverni a fiatal generációba az általa helyesnek tartott kulturális értékeket. Mint az étkezde rangidős felelőse már sok éve, kemény kézzel basáskodott a felszolgálók és az étkezők felett. A szolgálatosokat szegénykéket agyondolgoztatta, semmi sem volt elég jó, elég tiszta számára. Az étkezdének még az eleső sarkait is tüzetesen megvizsgálta és jaj volt annak aki nem elég alaposan mosta fel a padlót. Végigjárt minden asztalt, itt egy centivel arrébbtolt egy tálat, ott kicserélte a villa és a kés helyét, máshol egy morzsát fricskázott le, a tányérok mindkét oldalát vizsgálat alá vette. Csipős nyelve ostora a mai napig sajgó sebeket hagyott gyengéd lelkeinken. Egy zord huszár törzsőrmester maga az angyal volt hozzá képest.
    Az étkezde ajtajai pontosan a megszabott időben nyíltak ki, még egy másodperccel sem hamarább. Dvora, egy rubensi jelenség, szolid mint egy márványszobor, a bejáratnál strázsált és ellenmondást nem türő hangon „üdvözölte” a belépőket: „Kérem feltölteni az asztalokat!” Ha netán szabad hely maradt valamelyik asztalnál, nem ülhettél le barátaiddal a következőnél, amíg nem került elő egy megváltó aki betöltötte az üres helyet.
    Ha az asztalodon kifogyott a kenyér, kiürült a főzelékes tál, vagy a vízeskancsó, egyesek inkább lemondtak az utánpótlásról, minthogy kitennék magukat Dvora biráló tekintetének falánkságuk miatt. Repetát a főételből csak a kedvencei kaphattak és amikor befejezted az étkezést, senki sem maradhatott ülve emésztési célból, vagy egy kis csevejre asztaltársaival. Dvora irgalmatlanul felállított és arra is volt gondja, hogy a mosogatőba vigyél minden tányért, evőeszközt amelyhez hozzányultál.
    Néhány alkalommal Dvora engem is csunyán összeszidott, de általában sikerült nagy ívben kitérnem előle.
    Azokban az években egy furcsa szokás dívott a kibbutzunkban. Senki sem bízott meg a vekkerekben és az éjjeli őrök feladata volt felriasztani a korán kelőket a fejésre az istállóban, a reggeli elkészítésére, az étkezde előkészítésére és a mezei munkára, mielőtt a nap melege kibirhatatlanná válik.
    Dvorának díszhelye volt az ébresztő listában. Egy reggel, a meghatározott órában, az éjjeli őr halkan megkoccantotta az ajtaját. Miután nem kapott választ, energikusabban kopogott be, de ezúttal sem jött válasz belülről. A kibbutzi ajtókat nem zárták be – talán még zárral sem voltak felszerelve – és az őr habozás nélkül benyitott a lakásba. Nyár közepe volt, sokkal a légkondiciónálás bevezetése előtt és a férfi Dvorát mély álomba merülve, a hasán fekve és anyaszült meztelenül találta. Az őr egy pillanatig sem habozott. Pontosan ugyanabban az órában még néhány tagot kellett felkeltenie és már elég időt vesztegelt ennél az álomszuszéknál. Könnyedén rávert a fenekére, hangosan odaszólt: „Dvora, kelj fel!” és amikor egy érthetetlen dörmögést hallott válaszként, már ott sem volt.
    Dvorának erős fentartásai voltak ez ellen az intím ébresztési módszer iránt, botrányt rendezett, az éjjeli őr meg lett dorgálva és ezzel tulajdonképen a két főszereplő szempontjából az egész epizód befejeződött, de más volt a helyzet a terrorjának az áldozatai esetében. Az ifjusági társaság barakkjaiban az esemény, megfűszerezve pikáns részletekkel, a nap szenzációjává vált. Az amazón aki a szemeinkben mostanáig vasorrú bábának látszodott, hirtelen egy nevetséges személlyé változott, olyan történetek tárgyáva amelyekben a meztelen (és jelentős méretü) hátsórésze központi feladatot játszott.
    Nem nevettük ki nyilvánosan, de hirtelen nem volt többé rémitő, már nem féltünk tőle. Senki sem fellebezett a fennhatósága ellen, továbbra is szófogadóan, de pajkosan kacsintva a háta mögött, teljesítettük az utasitásait. Sic transit gloria mundis, így múlik el a világ dicsősége.
    <TABLE bgColor=#cccccc>
    <TBODY></TBODY></TABLE></FORM></CENTER>
     
    klarissza4 kedveli ezt.
  17. Sanyi

    Sanyi Új tag

    Judith

    Kedves Judith,
    Elnézésed kérem a hosszú hallgatásomért - ezt megmagyarázni még hosszabb lenne...
    Aranyos vagy,hogy még ez év januárjában positivan irtál könnyvemről.
    Ma megkértem Melitta-t, hogy legyen szives feltenni a nemrég elkészült honlapom cimét is: www.alexerdelyi.com, ahol a Search Inside "link"-en
    a könyv tartalmát az esetleg érdeklődők tudják kutatni is (igy nem lesz "zsákba macska...").
    Remélem, hogy jól vagytok, és készültök a forradalom 50. évfordulójára.
    Én több "project-tel" vagyok elfoglalva.
    Szeretenék ismét hallani felőletek.
    Üdv - Sanyi
     
  18. Judith

    Judith Állandó Tag

    Weboldalad

    Sanyi, megnéztem a weboldalad. Nagyon szép munka, és amint mondtam, a könyvedet is nagyon élveztem. Ami új volt számomra benne, az amit a Lónyairól irtál. rettenetesen irigylek mindenkit, aki egy ilyen jellegű középiskolai oktatásban részesülhetett.
     
  19. FiFike

    FiFike Állandó Tag

    http://itthonotthon.blogspot.com/
    Avri Shacham
    Új elbeszélés:
    [​IMG]



    <CENTER>Délszláv képeslap </CENTER>Május végén tértünk vissza – feleségem és én – egy horvátországi és szlovénai túráról. Azelőtt csak Szerbiába látogattam el és a volt Jugoszlávia ezt a részét még nem ismertem.
    „Regényem” Jugoszláviával 1962-ben, két évvel a házasságom előtt, kezdődött el, egy romantikus és viharos szerelmi éjszakán, amelyet egy Nesa nevü lánnyal töltöttem egy Belgrád környéki motelben. Egy évvel ezután, egy 17 tagú delegációval az izraeli Munkás Mozgalomból, hat hétig robotoltunk a Testvériség és Egyenlőség országút épitésén Smederovo környékén. Ennek az utazásnak a csúcspontja volt találkozásunk egy öreg szerb paraszttal, aki teljesen elképedt amikor megtudta, hogy Jeruzsálem valóban létezik és nemcsak legenda. E találkozásból kifolyóan, eljött Izraelbe és meglátogatta az izraeli szent helyeket. Nem tudom hány évig élt még a bácsi, de „biztos vagyok benne, hogy azzal a boldog érzéssel hunyta le a szemét, hogy sikerült megvalósítania egy álmát és a legendát valósággá tenni”
    Mindkét elbeszélés megjelent már az „Itthon-otthon” c. könyvemben és nem fogok itt visszatérni rájuk, de ismételt jugoszláviai kiruccanásaim következtében úgy véltem, hogy ismerem ezt az országot. Még vetítettképes előadásokat is tartottam róla az itteni ifjúsági klubokban. Útólag kiderült, hogy az u.n. ismereteim enyhén szólva nincsenek megalapozva. Tito uralma alatt az etnikai feszültség a felszín alatt rejtőzött. Annyira el volt rejtve, hogy semmi jelét nem észleltem és én voltam a legjobban meglepve a véres háboruk sorától, amelyek megteremtették az „etnikus tisztogatás” fogalmát és alapjában megváltoztatták azt a valóságot amelyet én ismertem. Jugoszlávia ma a multé és romjaiból olyan országok keletkeztek, amelyek minden erőfeszítést megtesznek, hogy bebizonyitsák másságukat nemzetiségükben, kulturájukban és nyelvükben, szomszédaiktól, volt tagtársaiktól a Jugoszláv Federációban.
    Így például, a szerb-horvát szótár, amelyet azelőtt minden könyvüzletben árultak, ma csak a múzeumokban található meg. Egy horvát nacionalista szenvedélyesen magyarázta, hogy a szerb-horvát nyelv csak a szerb uralkodó körök koholmánya. Szerinte, a valóságban ez két különálló és egymástól különböző nyelv és a fiatal horvát állam mindent megtett ezen tézis bizonyitására, azáltal, hogy az államnyelvből gyökeresen kigyomlált minden szót, kifejezést amelyiknek az eredete szerb volt.
    Az én képzetlen füleimnek – miután tudok szlovákul, sok szláv szót megértek – a horvát, szlovén és szerb nyelvek nagyon hasonlóknak hangzottak. Tiszta butaságból nem hoztunk magunkkal CD-ket otthonról és útunk 11 napján bérautónk rádiója csakis száv dalokat hallatott – az első magyar állomást csak az utolsó napon, Zágráb környékén sikerült fognom – de ez nem zavarta meg teljesmódu élvezetünket az ablakunkban váltakozó csodaszép tájtól: Az erdők sokféle zöld színárnyalata, tarkítva festői falvacskák piros tetőivel, keletről a tenger sötétkéke, nyugatról pedig a fémesen szürke hegyek – itt-ott havasak – kisérték 1400 kilométeres útvonalunkat Dubrovniktól a dalmát tengerpart hosszában egészen az olasz határig, amikoris Szlovénia belső részei felé vettük az útunkat, Postojna, Bled és Bohinj irányában.
    Ez az 1400 kilométer nagy mértékben különbözött egy hasonló úttól egy nyugatiasabb országban. Ez a megjegyzés nem a horvátok és szlovének rovására szól! Az országuk eléggé fejlett, a legtöbb ház új és modern, az útak kitünő állapotban vannak, de csak kétsávosak. A ritka egyenes szakaszon a sebesség 80 kilométer (ez sem túl sok), de mivel az országút a tengerpart kanyargós kontúrját öleli, a legtöbb szakaszon a megengedett gyorsaság lemegy 60-40-re, sőt néha 30-ra is! Még az is lehet, hogy ez szándékos. A helyiek úgylátszik méltányolni tudják a bámulatos temészeti kincseket amelyekben osztályrészük lett. Senki sem sem siet és a lassan cammogó forgalom lehetővé teszi, hogy megcsodáljad a gyönyörű tájat amelyik minden oldalról körülvesz.
    Az irányzat, megőrizni a létezőt, érezhető a lélegzetelállító nemzeti parkokban. Amennyire képesek voltunk megitélni, senki nem probálta szépíteni a természetet. A madarak csodálatos énekét nem zavarja meg zajos zene. Mindössze ösvényeket törtek az erdőkben, fából készített sétapályákat raktak le a sáros tópartokon, lépcsőket vágtak a barlangokban, megfelelő világitást raktak be és a turisták milliói özönlenek.
    Ez távolról sem jelenti azt, hogy a déli szlávoknak nincsen kereskedelmi ösztönük! A Krka folyó erdejében például, a legfélreesőbb tisztásokon is kis asztalok mögött öreg nénik mézet, dióféleségeket és fügéket árultak. Néhány szót még héberül is tudtak. Úgylátszik már sok izraeli megelőzőtt minket a hely szépségének a felfedezésében, de engem más gondolat foglalkoztatott: Hogy kerültek ezek a nénik ide és mikor és hogy fognak hazaérni? Vajjon a gyerekei naponta száműzik a nagymamát az erdő mélyébe, vagy ő maga vállalkozik kézségesen erre, hogy néhány fillérrel növelje családja bevételét? A választ persze nem tudom kéréseimre.
    A kis városok is római és főleg velencei korú erőditményeivel, romjaival, templomaival, barokk házaival meg lettek őrizve, mint ahogy sok száz éve néztek ki. Itt sem látható sok szépítés, tatarozás, de mi a helyzet az épületek lakosainak életminőségéről? A kószálás a szűk sikátorokban (alig 2 méter szélesek) főleg turistáknak okoz élvezetet és nem vagyok biztos abban, hogy a lakosok minden büszkeségükkel, hogy ilyen történelmi helyen laknak, nem részesítenék-e előnyben egy tágasabb, levegősebb és világosabb lakhelyet. A tengerpart sokszáz kilométeres hosszát modern szállodák – egy részük, mint Opatijában, Abbázia néven hagyományos turistaváros még az osztrák-magyar monarchia idején, fényüzők és patinások – és kiadó házak sorozata ékesíti. Mindenhol feltünő táblák hirdetik a kiadó Sobe/Zimmer/Apartmani-ket. A vidék a francia Riviérára emlékeztet és szerény véleményem szerint semmiben sem marad el tőle.
    Fogalmam sincs mivel foglalkoznak az ottani lakosok az év folyamán, mert mindez csak egy szezon számára létezik amelyik alig hosszabb három hónapnál (június-augusztus). Május közepe után a házak egy része amelyeken a fenti táblák megjelentek, még zárva voltak és a szomszédok szerint tulajdonosaik máshol laknak. (Ezzel szemben viszont, ez a legjobb időszak egy ottani kirándulásra. Az időjárás kellemes – fürödni ugyan még nem lehet, de izzadni sem kell – a szűk országutak amelyeken egy lassú teherautó megkerülése majdnem lehetetlen, nem zsúfoltak és a szobák ára alacsony, májusban kb. 30 euro, 65-al szemben a szezon csucsán).
    Nem rendeltünk előre szobákat, naponta máshol szálltunk meg. Késő délutánonként bekopogtunk olyan házakba amelyeken a fenti tábla volt kitéve és negyed-fél óra alatt találtunk valami megfelelőt. Minden lakás központi fekvésü volt, modernül volt berendezve és általában kis konyhácska is járult hozzá. A helyiek barátságosak, vendéglátók és még nincsenek elromolva. Ilyenek lehettünk mik is a 60-as években. A lakásadónkkal Pulában oroszul beszéltem, feleségem olaszul kommunikált a feleségével és csak a 18 éves unokájuk tudott angolul. Amint megegyeztünk az áron, egy néhány szobás, óriási szvittet állítottak rendelkezésünkre – nagyobb volt mint az otthoni lakásunk - két verandával, nagy konyhával, szines TV készülékkel és a háziúr egy üveg borral ajándékozott meg, saját terméséből. Ez volt az egyedüli este amelyen nem mentünk el. Finom dolgokat vásároltunk a közeli boltban, királyi lakomát rendeztünk, kiürítettük az üveg bort és aludni mentünk.
    Talán kevésbé tipikus az asszony Brelában akinek a lakásában szintén egy éjszakát töltöttünk és akinek 17 kiadó lakása van és hat turista irodájának a segitségével tölti meg ezeket turistákkal. A legszimpatikusabb lakásadónk Pakostaneban volt, egy kis városkában, ahova teljesen véletlenül kerültünk el. A hölgy leültetett minket a konyhájában, feta sajttal és vörös borral kedveskedett – amelyet szinültig teli vizes poharakban szolgált fel – és hosszan mesélt nekünk (németül) az életéről. Mint a kibbutzokban az 50-es években, itt sem zárják be a házakat. Ez az asszony csak akkor kezdte el bezárni az ajtaját, amikor a szomszédnője, aki tudta hol tartja a borát, távollétében belopakodott a házába, berúgva tántorgott haza és a férje este panaszra jött, hogy miatta lett a felesége alkoholista.
    Ezután a látogatásunk után ezen világtájon, amelyet a Természet annyi elképesztően szép és gazdag természeti kincssel, olyan vízbőséggel, annyi vízeséssel, ajándékozott meg, nem vagyunk többé meggyőzve arról, hogy a legendás Paradicsom valóban a Közel Keleten volt.
    Fotoalbumunk kirándulásunkról
     
  20. Verzarka

    Verzarka Állandó Tag

    Verzarka

    [FONT=&quot]Nem tudok bemutatkozni, de megpróbálom. Verzár Éva vagyok, Erdélyből tizenöt éve telepedtünk át családommal - az anyaországba. Itt jelent meg első novellás kötetem: Írott gyökerek címmel.

    Írásaim egyaránt táplálkoznak a múltból és a jelenből, mindig tiszteletben tartom gyökereimet. Amikor írni kezdtem, nem gondoltam arra, hogy közzé is teszem. Egyszerűen beleszerettem az írásba. Csak most látom, mennyire nehéz feladat, ha az embernek magáról kell írnia. Vallom, hogy minden leírt szó felelősség, és ennek tudatában is fogok tollat /klaviatúrát/ a kezembe. Fontosnak tartom átadni azt a hagyományt - embereket, érzéseket - amelyeket Erdély őriz - ma is -, és amelynek a szellemében felnőttem. Remélem sikerül éreztetnem írásaimban, hogy olyan nemzet szülötte vagyok, amely megérdemel minden tiszteletet.

    Kiadó és rendelési lehetőség:
    http://www.unisher.hu/

    [/FONT]
     
    gyongy13 kedveli ezt.

Megosztás