A Négy Vidám Halottmosó Kocsma

icebreaker

Állandó Tag
Állandó Tag
Szoval , itt egy lebuj kocsmaba vagyok ! ? :D
Kéremszépen ez nem Le Buj. A le bujós kocsma Angyalfődön volt a kűső váci úton, és azér vót le búj, mer 9 lépcső vezetett lefelés ésa bejáratnál le kellet bújni, meha nem, akkór úgy beverte a zillető a fejit, hogy nemis kellett lép csőzni. De ottan jártam eleget, mer annó jó harmincéve ott volt a folyamhajózás köszpontja.
Amúgy nem minden kocsma le Búj. Mert egyáltallán nem vót az a "DrájflüsseStattban" A Kékkecske. Meraszt nagyon szettem, amikor arra Passau felé hajósztam.
Me írtam már lejjebb, hogy afféle vízenjáró voltam.
Na emondom mijenesza mesterség. Mert azért nehéz mesterség vót, ha meggondolom. Mámmint szakmailag, és ez tényállás. Mert pédálul, amikor a Gyöngyös motoroson vótam, akkor igencsak forgatták a hajókat felfelé. Az ember meg valamér kevés lett. Vótojjanút, amit ketten csinátunk végig a Domingóval, aki matróz társam volt. Komáromnál amikor indultunk, át adtam a két sleppszálat. Na asztán máncsak figyelni kellett, hogya csiga bene kapja. Megigyekeszni, merátallába a fősőhídnál, amikor szálában vótunk rendesen, s anipper is levóthúzva, máigencsak mekkellett az alapozásnak lenni, mer nemsokidő van ám Bécsig. onnan megnemigen lehet natyon leittasodni, me sok a manőver mega zsilip. Főleg ha ketten vagyunk. Naosztígy erre a vonalszakaszra tájbúl nemisnagyon emlékszem a múltbúl, me nem sokat láttam. Ekkicsit aluttunkis. Egykabinva vótam evvel a Domingóval, aki aranyos egy gaszember vót. Eccer mán aluttunk vóna, ekkicsit, meréccakázni megálltunk, mert beködölt. Én még ekkicsit olvastam vóna, me tunni kell aszt, hogy mennyi pészt vigyekki Bécsbe utánpótlás votkáér megárpaléér, de rámszólt eza kedves cimbora. hogyaszongya: Te putykó ócskimáá a villant, ne fényszórózzá itt nekem, me jól fejbeütlek natyon. Hát így szeretett engem ezaz aranyos ember. Na azér má Ybbstül megláccot rendesen a kapidilizmus, me üszlet vót. Nem hagytákám csak úgy száraszon tekerekni a szegén hajóst. Majd mindenik zsilipbe atták a zárpalevet pézér, azigaz, de vót. Etykét ládát mindík kellett venni. No nem kettőnkre, mermindík vót rá másis. Na eccő sok vóta víz a Dunába, oszta deggendorfi hídalatt nem fértünk át, pedik leszettük a Gyöngyi tetejéről mindent. No akkor itt várunk. Vóta Sanyi a szekund. Asz is különben eléggé vidámfijú vót. Ezetty északi tipus vót, tán Berlin teniszbajnoka vagymi, de ennél mindík nyitvavót a kabinablak sose fűtött. Azárpalét mek úgyitta, hogy előtte jékkrémet csinált belőle. Fura gusztusa vót az szent, memé roncsael aszta finom árpalét. Na esza Sanyi kitanáta hoty mennyünk városnézni, hamá ittenállunk. csónakkal mentünk, me horgonyon háltunk a csurmával. Vótis cimbora elég, kéccer fordút a csónak apartra. Amikor végesztünk a városnészéssel, me messze nem mentünk, csak addik mik láttyuka a hajót , hoty eene téveggyünk abba azidegen városba, visszafelé is kéccer kellet menni, mink marattunk a parton a második fordúlóra a domingóval, mekkétláda árpalé. Ekicsit gyanúsvót, hoty az első cúg viszi a snapszot, dehát csaknem hatynak kinn a parton. De. Merazok mán befelé felbontották. El is felejtettek minket. Ekkicsit még ordibáltunk, de nemigen hallotta aszt senkise, csak néhány éber sváb. Nemis lesz ez így jó. Háta Domingó kitanáta, hoty bekell úszni a csónakér, merennek ennyi eszevót. Nemhijábavót elsőmatróc. Nadeki? Ekkicsit énse akartam, mera Duna igen gyorsan csurgalászik arrafelé. Aszmeg nemmontam, hoty éppen Erzsébet nap vót, ami ugye nemisannyira nyár. Hát sorsoltunk, de úty jöttki, hoty csakén mentem. Annyi észbelém is szorút, hogy levetkesztem, felfele mentem a parton vatyszászmétert, ésonnan ereszkettem. Máraz első tízméteren rájöttem, hoty kidobott pészvóta italára, mekivitte a hatását a Duna. Nade elértem a ladikot oszt bevittem a cimborát, akinek eléégé vidám kedve vót, mevégig röhökte aszutat. Azigaz, nem őnekivót lila az egész szép teste. Namikor beértünk akkor mekbeszéltük a töppiekkel, mija bajtársisák, megosztán engem gyógykeszelni kellett ekkis snapszal, me senkise akarta, hogy beteg legyek. Merezakkor üzemesbaleset lettvóna. na ijen nehézidők jártak akkor.
De esz a szakeccség akkorse le búj!:)

Marattam: Nedugdki.
 

misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Jo van na ! :D , szoval mostmar legalabb tudom mert hijak lebujnak :) , jo nagy utazo votal , kalandos ember ! :D A kekkecske meg mindig megvan a Duna mentin a "DrejflüsseStattban " :D Szoval akkor hun vagyok ?

Enismaradok ; misslaura :D
 

icebreaker

Állandó Tag
Állandó Tag
H anem csak kockajeget kértél volna, hanem azt is, ami belevaló, legalább egy máána szőrpöt, akkor bizton többen lennénk:))) Mert a jégtől összefagyott a beszélőkém:)
 

icebreaker

Állandó Tag
Állandó Tag
Jo van na ! :D , szoval mostmar legalabb tudom mert hijak lebujnak :) , jo nagy utazo votal , kalandos ember ! :D A kekkecske meg mindig megvan a Duna mentin a "DrejflüsseStattban " :D Szoval akkor hun vagyok ?

Enismaradok ; misslaura :D

Na ki is kérem neked a nokh ejnmal cvájkrűglt:)))
Itt. Vagyis ott Passában (jó is lenne):)))
 

kalman+

Állandó Tag
Állandó Tag
H anem csak kockajeget kértél volna, hanem azt is, ami belevaló, legalább egy máána szőrpöt, akkor bizton többen lennénk:))) Mert a jégtől összefagyott a beszélőkém:)

Pótolom.



Málna szörppel nem szolgálhatok.

Bocs a jégkockáért, nekem jó viccnek tűnt.
Ha meghógolyózod a jegesmedvét, örül neki.
 

icebreaker

Állandó Tag
Állandó Tag
No csak jóember vagy tejis!!:)
Ezéra sok szép italér kapszegy történést. Me ezekkel csak annyija baj, hogy hijjábba döntögettem a Móni Tort, csak nem akart kifollyni belőlle semmise. Így oszt maradnom kell a Krőger savanyú boránál:
. A borról juteszembe még elmondom eszt.
Merazéé jó ez a Krőger borais. Ennél csak két jobbat ittam életemben. Az eggyik az izsáki sárfehér nevű, a Belgrád rakparton lévő italmérési szakeccségbe. A másik a krímszkíj kraszníj Renibe, ami akor még anaddicsőszovjetunijóba vót, amit ceglédi kannában vételeztünk a kimérésben. Ez másnapra ugyan ekkicsit lemarta a festéket a ferdekkről, igaz ahhoz előbb 1 száj-gyomor-száj útvonalon mekkellett rundósztatni. Amúty Reniben nagyon szerettünk szórakoszni. Az ottan natyon elekkáns, kútúrált hejjek voltak. Nonema tengerészklubb, minkoda csakritkán mentünk be, merottana hejji kútúrát nemisherhettük meg. Merasztat mekkel tapasztani. Vagy mérjár azemberfia kűlorsszágokba? Namondom eszek igen finom hejjek vótak. Azúri közönségis ott volt, deazok nem táncoltak. Namámost aszok csak a falnak vótak támasztva, és erősen nésztek. Ottan tanákosztam 1 boldok emberrelis. Aszontya nekem, merugye kiderűt, hogy mifélék vagyunk, hogy sajnál minket magyarokat. Hámámé te? Kérdemtőle. (Nanupocsemu) mermikor tudom énaszt mektenni itthon, hogy bemennyek akocsmába, oszt 1-két pohárbor mellett eebeszégessek. Namondom neki. Haejjön hozzánk, akko teleteszem neki a fűrdőkádat borral, oszmekfüröthet benne. Egy óra múva montta. Nem hiszi el. Namase tudom mit. A fűrdést, a fűrdőkádot, vagy aszta teméntelen italt. Namámosta pulton voltety vedér, megegy lavór. Ha bort kértél, akkor a lavorba meklötybölte a menyecske a poharat, oszt belemerítette a vedérbe. Ha votkát ittá, akkoraz csak sztogrammal kezdődött. De aztat nem mosták el, így a vísztől nem kaptá fertőszést. Bárha mekkondolom maga a votkais fertőtlenít.
Nade jólertértem a témától, (ami nemis nagyon vót) mint palimatróc az iránytól, amikor janibácsi rábíszta a kereket, mík lemegy naddógozni. A tiszt meg ennivót. A pali akkormár két napja csontrészekvót, aszéé vót ojan szép csendbe a szandúkon. (Én má csak tudom, merén szoktattam a víszenjárás mesterségére, megoszt erősen avatni is kellet, mer sűldő vót az istenatta, ahán határ, mekhíd vót, kapta a viszet. mámmint a fejire, ahány vedér vísz, annyi liter masztikát kellet vennie Ruscsukba) Nem lett vón eszojan nagybaj, mera Dunán parttól partig vísz van, demink akkor pont a Borcsaágba akartunk menni. Amek keskenyebb. Mék jó, hotya janibácsinak nem volt szorulása...
Na a többit máskor.
Nedugdki.
 

kalman+

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is akarok ilyen sztorikat!
Irigyellek.
Én most miről meséljek? Berúgtam a főnökömmel? (Ő is jóember.)
Köszi a történetet.
Bár a Fülig Jimmy-Magyar szótár többször lefagyott.

Wiszkit tudok küldeni sms-ben is, de az nagyon becsapós.
 

misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Jo napot :D

Szoval , a Kekkecskebe egy " Hoiwet " kapsz in bayerisch , tölem :D
jo nezeh krugba ,

Hü mennyi whisky , jo is vona egy kicsi belöle , jo sok jegkockaval ,a vic jo jot ! :D

meg jövök ha a fiuk is itt lesznek , aztan mulatunk :D
 

misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Hat hun van ez a joember ? a delbe meg itt vot ! ? :)
mar en nem varok sokaig mer lefagytam itt a kocsma elött , pedig mama eleg sok viragot atam el ,jo sok riszegember vot itt ma oszt viragot is vettek , mer en asztis szoktam arulni keremszepen ! :)
 

icebreaker

Állandó Tag
Állandó Tag
Jóvanna! Ojjan vagyok minta mesebeli figgurák. Hol vagyok, hol nem vagyok. Ámbátor inkább jobb nem lenni, mégha vagyunk, akkor sem vagyunk. Föllek rendörfogalmazóságilag.
Ez a Kalmannis essemesbe akart wiss kitkűdeni. Pedik jobblenne pohárba:)
Eszta zessemesess dógot nem támogatom. Meramúgy csak egydógot lehetne támogatni. Aszthogy a reálisbér csökkenése ájjon meg, de ne úgy minta Dudagyuri a harmadik kör után, hanem tutira. Errő juteszembe, én még virágáruss nem, de zenekari tag mán vótam. A fővárosról elneveszett úszó gőszszállodán a 70-es évekbe. Avóta neve: pisztrángötös. Márminta zenekarnak. A hajónak nem, annak Szot Budapest. Merhogy öten vótunk matrócok. A Feri, Lajkó, Bronyó, én meg a Duda. A Feri ekkicsit kilógott a bandából, merhogy nősember volt azártatlan, de amúgy jóravaló csírkefogó volt azis. De a Dudával mindíg baj vót. Kezgyük avval, hogy a hajnali ordításstílusú (menekünk azis vótám, stílus, me stílusba jáccottunk) mindíg eltévesztette a basszust. Hijjába gyantásztuk árpalével, csaknem tutta mektanulni. Pedik sszondta magáról, hogy ö kösztudásúlag ismert zenész. Pedik rolla asza kösztudású, hogy mindenki kerüli. Mántíz méterről senkise köszönneki, merafülit fogja tőle be. Me annak tele vanazagya kottával. De vallahogy nem jol jönki bellöle. Bárha visszagondolok, eccer a Dudais tutta a szólamot. Eccer, me többet sose, elengettek hármunkat (én, a Bronyó, mega Duda) asz utasokkal Herkulesfürdőre, hogy műveljük látásilag aszta buta agyunkat. Te, netuddmeg, hotyeza két csírkefogó hotybecujkázott. Alik bírtam velük. Megaza sok finom úri tristautas mitisgondolt rólunk. Bár némejik bűnös volt, mer azokitatták asz ártatlanokat. Namikor visszaértünk Orsovára, a Duda felment kommandóra oszta viharfülkébe kapaszkodva énekelte a szólamot de csak a szöveget tutta: öööötvenöööt, haaatvanhaaaaat. Na akkor olyan fojjékonyan énekelt, asz valami csoda volt. Na de utánna ojjasféle boldoksák ömlött elaz arcán, mintasz ötvenesévek termelési filmjeiben a 240%-ot teljesítő esztergájjos sztahanpistává tupírozott képén. Na ijen vóteza Duda.
Na most menek, me kiszárada szám ettőla sok beszédtől, oszt legurritok egí máánaszőrpt.
Nedugdki.
 

misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Hat man en is bent vagyok oszt jo melegvan meg etemis egy kicsit mer mar nagyon ehesvotam , jo nagy hidegvan most meg a hois nagy , szoval ez a kalman is jol elhuzta a csikot, ensem szeretem azokat az esemeseket meg aztan nem is ertek hozajuk , alkoholokat en sem szoktamini mer en egy rendes viragaruslany vagyok ,es miota a mayferledit latam a moziba en is urinö akarok leni , csak hun kapnek en egy uriembert aki megtanitana viselkedni mint azurinök , ismerekis egy parat meg csokot is kaptam man tülük ,de csak dugiba , de sok viragot is vesznek mert az asszony ugye ,
pedig az urinök sem ojanurinök am mindig , hat egy ijen kalandos ember mintte csak tugya , szeretem a zeneszbembereket ha eltugyak huzni a notamat nembajha farcsulenekel mint aza Duda ,
Hat mostmar en is megyek mer mar almos vagyok ,oszt honap is egy nap van nem ? jah meg iszok egy malnaszörpötis !
 

kalman+

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha málnaszörp, hát málnaszörp. Egészségetekre.

Én azért megkóstolnék egy kis málna pálinkát is. De piszok drága ám. 6 ezer körül kértek 2 deciért. Jó lesz nekem az Unicum is.

Már ott is van hó? Nem igazság! Menjen Holle anyó a ...
 

icebreaker

Állandó Tag
Állandó Tag
Na kérem szépen! urrinökkel énbiz tan ákosztam a személlyes hajón. Onnan tuttam, hoggy urrinökk, hogy másnapra má mindlehusztaja gyürrüta zujjároll. Szovval igen vigyásszál , minek mondod magadd dott. Legyétecsak szép virrágárrus lánka. oszt jó iggy. Nemis kell kikup álónni :))
A zurrakalis vigyászzál, manapság. Meresz nem ollanság mint régenkor. Memost monnyák, hoggy urri emberrek. Régen meg láccott. Rajtuk.
Nekemis votteggy illyen urri címborrám. A NagyRóka nevű. Azis valami vizenjáró volt. Na rundózunk a Matrócnál. ami törzsszakegység volta Szabaccsákhíd pesti lábánál, a Vác vontatóval. Még nem áltunk a pontonra, eza valaki ordít ám, hogy kivan kérve. Márminta zitalmérési szakeccségből. Kimentem hozzá, mánne racsíccsa tele a vidéket. megmég rossz hírem kelti. Meraz olyan volt. Hát kétnap mulva mán visszais mentem a hajóra. Még megvolt. A kerékállásba kirakott péz az nem. Aszt evitte a vízirendőr. Merel vileg én lettem vóna a strázsa, ami egy őr féleség. Na aligalszom ekkicsit, me fárasztó volt azút, hát újrajön eza cimbora. Merazolyan volt. Mindíg jött. Mondja nekem , hosztam pályinkát, de aggyámá ekkis pézt, metaxival gyöttem, hogy időbe ideérjek. Merez ijen vót... Urrijember, me gyallok nem megy még innya se.
Na mentem: Nedugdki
 
Oldal tetejére