Advent és Karácsony

Paksy Gáspár:

Adventben


Már én a földnek szolgaláncát
Erős karokkal szétzuzom,
Feléd esengve tiszta hévvel,
Sóvárgó vággyal, Jézusom!
Látom kigyulni napkeletről
Királyok fényes csillagát,
Komor felhőkön, bús homályon
Mennyország fénye csillan át.
Sötét, kietlen éjtszakákon
Kicsiny bölcsödről álmodom,
Sokszor merengek égi kéjjel
Mosolygó kisded-arcodon.
A boldogság regéje lágyan,
Szellők szárnyán susog felém,
Sokszor tünődöm holdas este
Az angyalok szép énekén.
Vigasztalódva nézhetem már
A nagy világot, bár sötét;
Egekből áradt üdv sugára
Oszlatni kezdi bús ködét.
Szívem keservét, régi búját
Örök reménnyel altatom,
A kétség, csüggedés borúján
Raráté sír föl ajkamon. Az irgalom nagy Istenéhez
Gyakorta szárnyal hő imám,
Mert lelkem e csalárd időknek
Megváltót, üdvöt, fényt kíván!

Szent Ambrus:

Ádventi himnusz


Figyelmezz, Izrael Ura,
Ki ülsz a Kerubok felett,
Jelenj meg Efraim előtt,
Jöjj, támaszd fel hatalmadat!
Nemzetek Megváltója, jöjj,
Szűznek szülötte, jöjj közénk,
Ámuljanak a századok:
Istenhez illő születés!
Nem férfiú magva hozott,
Titkos lehellet ád nekünk:
Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.
Kelyhe gyümölcsöt bontogat,
Szemérme bár bontatlan áll,
Erénye tisztán tündököl:
Isten járja e templomot.
Szemérme mint királyi ház:
E nászteremből lép elő,
Mint kettős lényű óriás,
S vígan repes az út elé.
Kijössz Atyádnak mélyiről,
Bemégy Atyádnak mélyire.
Leszállasz mind a poklokig,
Felszállasz Isten székeig.
Ki az Atyának mása vagy,
Ölts testet, győzelmed jelét.
Testünket, a gyámoltalant,
Tegye acélossá erőd. Már fénylik Jézus jászola,
Új fényt lehel az éjszaka.
Ezt immár meg ne rontsa éj,
Nem-szűnő láng legyen a hit.

Ave María


Ave María,
Istennek Anyja,
Tebenned virágzik
Váltságunk aranyja.
Áldásod nyelvünk nem unja.
Mária, újul
Világ nevedben,
A föld kereksége
Megépül nemedben,
Mert a nagy Isten méhedben.
Ó drága Jézus,
Szűznek gyümölcse,
Teáltalad szűnjék
Világ rossz erkölcse,
Malasztod szívünk bétöltse.
Esedezz értünk,
Isten Szülője.
Régi magyarságnak
Te valál őrzője.
Légy minden jónknak szerzője. Ora pro nobis,
Szép Jézus Anyja,
Szentlélek oltványa
Benned, lelki bánya,
Oltalmad néped kívánja.

Dicsőség mennyben az Istennek


Dicsőség mennyben az Istennek!
Dicsőség mennyben az Istennek!
Az angyali seregek
Vígan így énekelnek:
Dicsőség, dicsőség Istennek.
Békesség földön az embernek!
Békesség földön az embernek,
Kit az igaz szeretet
A kis Jézushoz vezet,
Békesség, békesség embernek.
Dícsérjük a szent angyalokkal,
Imádjuk a hív pásztorokkal
Az isteni gyermeket,
Ki minket így szeretett,
Dícsérjük, imádjuk és áldjuk.
Kis Jézus! ne vess meg bennünket,
Hallgasd meg buzgó kérésünket.
Jászolodnál fogadjuk,
Hogy a vétket elhagyjuk,
Ó Jézus, ne vess meg, hallgass meg. Dicsőség az örök Atyának
És értünk született Fiának,
S mindkettő Szentlelkének,
A malaszt kútfejének:
Dicsőség, dicsőség Istennek!

Ó, gyönyörűszép titokzatos éj


Ó gyönyörűszép, titokzatos éj!
Égszemű gyermek, csöpp rózsalevél.
Kisdedként az édes Úr
Jászolában megsimul
Szent karácsony éjjel! Ó fogyhatatlan csodálatos ér!
Hópehely ostya, csöpp búzakenyér.
Benne, lásd: az édes Úr
Téged szomjaz, rád borul.

szioka

Tompa Mihály:

Karácsony estéjén


Nem hallod-e? Kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn, s erősen fú, esik…
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen!
Csak erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor lesz ide benn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiúnk!
Isten hozott, oldozd le saruid –
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar,
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja szenvedés az utas élte most…
Szél ostora s köd a kísérete,
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiam?
Elébb, elébb! Úgy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidulj fel, s ünnepelj!
Vendégünk vagy, s szállást ad e fedél,
S alatta szél – hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk – veled,
Nyújtsd közelebb azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiúnk?
Aztán beszélj, hadd halljam a szavad.
S hogy ifjú szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned – a
Széles világnak ily fiatalon!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Úgy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordul-e már utad,
Vagy a tieid még messzebb hagyod?
– Miként az a mi kedves, rossz fiúnk!
Mert úgy van az! oly balga a szülő:
Hogy a fiak serdült korára vár.
Akkor kiszállnak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt…
– Mikor térsz meg mi várva várt fiúnk? Mikor telnek be édes álmaink…?!
Úgy lenne majd végóránk is nyugodt…
De ím éjfélt üt – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott:
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyugalomra most,
Jer, a vetett ágy vár… jó éjszakát!
– Jó éjszakát, mi szeretett fiúnk!

Szia Niki!

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CKata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} a:link, span.MsoHyperlink {color:blue; text-decoration:underline; text-underline:single;} a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed {colorurple; text-decoration:underline; text-underline:single;} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> KARÁCSONYI JÉZUSHOZ

Szerző: Bódás János


Jézus, te is születtél,
milyen fiú lehettél?
Verekedni szerettél?
Hát mosdani? . . . Vagy jobb voltál
minden földi gyereknél?

Hát zöld egrest ettél-e
egészséged vesztére?
Fáról sokszor estél-e?
Kék foltokkal rakva hányszor
értél haza estére?

Panasz is volt néha rád?
Ne szomorítson a vád:
ha elszakadt a ruhád,
vagy valamit összetörtél,
kiporolt-e jó anyád?

Ó, te égi, tiszta fény,
követni mernélek én,
szakadékok peremén,
ha tudnám: te is így kezdted,
gyermekként, akárcsak én. <o></o>
<!-- -->
<o></o><o></o>
<center> Karácsonyi történet

</center>
Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét. Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek, András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre. Hurrá! - rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szőni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipőnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idő, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szerető gondoskodása. Kezdetét vette a sütés-főzés, a készülődés. Hamarosan itt a karácsony. S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülő piros betűs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülő mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket. Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Őszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerű szavú. Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülők közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendő nap örömében készülgetett. Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának: Anya, ugye a Mennyországban is így telnek az esték? Anyám igenére már tudtuk, eljön ő hozzánk, mint tavaly, tavalyelőtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán. Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyűgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltő karácsonyfát. A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi előkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezőben. A fát még az ősszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon. A hó érintetlen volt, nehezen haladt előre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdőt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetőre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az ősszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyőfát. Arányos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltűnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyők oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyőfával ugyancsak különös látvány lehetett. De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonyossággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember. Leért a völgybe, s már erőst szürkült az idő, mikor elérte a falu első házait. A hegyek alatt, a forrásnál - hova együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért -, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban - mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított. Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt. Mi van magával? - kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot. Beteg vagyok, Márton - mondta az öreg. A kályha hideg volt. Mindjárt befűtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót. Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévő fára esett. A tuskóra tette a kis fenyőt, s nagyot fohászkodva apróra hasította. Lassan pattogni kezdett a tűz, s fenyőillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett. Akkor holnap - mondta apám búcsúzóul. Már nagyon vártuk őt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett rajtunk erőt. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza. Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplőbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdődött, amit úgy vártunk. Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendő kisgyermekről, emberekről, hatalmasokról és szegényekről. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözőkről, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövőt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengő megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol. Könnyes szemmel, kérdőn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye. Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tőle megtagadni. Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket. Boldog karácsonyt mindenkinek - mondta, és behozta a gőzölgő levest.
Garay András

Kata!
Hogy tudok ide csatolni fájlt?

Dorka írtam privit és abban mindent leírtam részletesen.

Karácsonyi ének

Vedd ajándékul szívemet,
Oh édes Jézusom,
S minden eszemet, kedvemet,
Én kedves Krisztusom.
Itt imádván szent testedet,
Mutasd hozzám kegyelmedet,
Oh én szerelmes kisdedem,
Testté lett Istenem!
Hogy magad így megaláztad,
Oh édes Jézusom,
Minden elme elhűl rajtad,
Oh csudás Krisztusom.
Szemlélvén téged jászolban,
Mélyen hatsz gondolatomban,
Oh én szerelmes Jézusom,
Felséges Krisztusom.
Mi kényszerített tégedet,
Oh édes Jézusom,
Hogy így elrejtnéd fényedet,
Oh kegyes Krisztusom?
Hozzánk való szeretetből
Ezt műveléd, s jó kedvedből,
Oh drága-látott Jézusom,
Kicsinded Krisztusom.
Engedd, én is szeresselek,
Oh édes Jézusom,
Szent élettel kövesselek,
Kalauz Krisztusom,
Add segítő malasztodat,
Nyújtsd isteni jobb karodat,
Oh én szerelmes kisdedem,
Édesem, kedvesem.
Kösd jászlacskádhoz szívemet,
Oh édes Jézusom,
Fektesd szénádra fejemet,
Ártatlan Krisztusom:
Soha meg ne tagadjalak,
Sőt végetlenűl áldjalak,
Oh én szerelmes Jézusom,
Megváltó Krisztusom.
XVII. század közepe
<o></o>
<o>
</o>

Holnapután fellépek egy karácsonyi műsorban, de még most merítem az ihletet. Többek között innen is. Remélem jól sikerül.

Zoli1976 írta:

Holnapután fellépek egy karácsonyi műsorban, de még most merítem az ihletet. Többek között innen is. Remélem jól sikerül.

Kattints a kibontásához...

Ádvent

Ismeretlen szerző:

Adventi zsolozsma himnusz


Matutinumra
Örök Atyádnak karjából
kelsz útra, égi szent Igénk,
segítni földet születel:
időnek telje már megért.
Ragyogd be most a lelkeket,
szereteteddel égesd át,
hogy veszendőkre-unt szívünk'
betöltse boldog égi vágy.
S hogy majd ha Bíró széket ül
és minden ártót tűzre vet,
s ha majd baráti szó hív el
a tárult mennybe híveket:
– lángok sötétes örvényén
ne vergődjünk mint martalék,
hanem meglássuk Úr színét,
velünk ujjongjon mind az Ég.
Atyának, egyben Fiúnak
és Tenéked is, Szentlélek,
miként volt, légyen örökkön
örökké hála, dicséret. Ámen.
Laudesra
Ím zengő fényes hang űz el
minden homályost, áthatón:
„Álmok mind messze fussatok!
Magasból Jézus fölragyog.”
Ocsudjon már a zsibbadt agy!
Földhöz tapadva mit hever?
Tündöklik már az új Csillag,
sötét ártalmat űzve el.
Ím Bárány küldetik nekünk
oldozni bűnös kötelünk:
bocsánatot hát könnyek közt
esengjünk, törlesztvén a bűnt.
Hogy másodszor ha fölragyog,
és e-világot rémíti,
el vétkünk szerint ne vessen,
de fölkaroljon kegyesen.
Erény, dicsőség, hódolat
az Atyának és Fiúnak,
s Vigasznak, ki a Szentlélek,
örökkön, míg tart örökélet. Amen.
Vesperásra
Csillagvilágot Alkotó,
Hívő nép kegyes világa,
Mindenség drága váltsága,
Hallgass meg, Jézus, esd a szó.
Te, hogy sátáni cselszövény
földünk ne rontsa, holtbeteg
világnak gyógyírul jövél,
mert kényszer űzött: szeretet.
S hogy minden vétket engesztelj,
mit emberfajtánk hordozott;
jössz Szűz-szentélyből, áldozat,
s magasba szállsz a kereszttel.
Mert nagy, tündöklő: Glóriád.
Neved mihelyt ha megkondul,
egek és föld és alvilág
ijedt-reszketve térdre hull.
Esdeklünk, kérünk: harag-nap
Végítélője, nagy Ura,
kegyelmet adj és irgalmat,
hogy néped Ártó ne dúlja. Erény, dicsőség, hódolat
az Atyának és Fiúnak,
s Vigasznak, ki a Szentlélek,
örökkön, míg tart örök élet. Ámen.



/Fordította: Bujdosó Bálint /

<HR>A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár –

Én is nagyon szépnek tarom a Ha elmúlik karácsony című számot.

Fáy Ferenc:

Betlehem

A csillag régen nem ragyog,
– megkopnak mind a csillagok.
Csak vér van, könny és vad hadak
s riadt, lapító házfalak.
A három király, számsorok
– osztás, szorzás – közt hánytorog;
s lázas álmokkal méri le:
megérte-e? Megéri-e?
A pásztorok meg, nagy subák
alatt álmodnak új csodát:
több esőt, gazdagabb napot
s a báránykákért kamatot.
És sár van, csönd s a csönd alatt:
véres virágok alszanak.