Advent és Karácsony
- Téma inditó kata53
- Kezdés dátuma
B. Radó Lili: Mit üzen az erdő?
Víg ünnepre készülődünk,
esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa
teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban
puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál,
fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog,
mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű
édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a
dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
-Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!
Víg ünnepre készülődünk,
esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa
teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban
puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál,
fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog,
mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű
édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a
dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
-Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!
Nem tudom jó helyre írtam-e de nem tud valaki olyan karácsonyi versikét ami a versenyről, vagy autókról, vagy a rally-ról szól? Egy jó ismerősömnek szeretném megírni és már nem jut eszembe egy ilyen versike sem!
Nagyon köszönöm előre is! Örök hála!
DECEMBERI MESE
December meséje az autó meséje és az erdőben élő fenyőfa meséje.
Bárkivel megtörténhetne, ami Dörreni úrral és az autójával
történt, azért mesélem el, hogy tanuljatok belőle.
Dörreni úr nagyon gazdag volt, vagy nagyon szegény, erre már nem
emlékszem. Az bizonyos, volt egy fehér autója, állandóan azzal
járt mindenhova. Még a boltba is kenyérért meg tejért, pedig oda aztán
mehetett volna gyalog is, mert közel volt. Dörreni úr pedig
annyira keveset mozgott, hogy kilenc lépcső megmászása után már alig
kapott levegőt.
Egy téli reggelen, amikor felébredt, azt mondta Dörreni úr:
- Szombat van és vészesen közel van már a karácsony. Ideje nekem
is beszereznem egy fenyőfát.
Felöltözött, evett egy szelet kenyeret és úgy ült be az autójába,
hogy fogat sem mosott.
- Micsoda szagod van - mondta az autó. - Nem elég azt a sok
kenceficét magadra kenni, mosakodj meg rendesen.
- Csend legyen - vonta össze haragosan a szemöldökét Dörreni úr.
- Irány a Zölderdő.
A Zölderdő ott lélegzett a város mellett, de bizony már alig kapott
levegőt, mert a kirándulók szétdobálták a szemetet a fák alatt és
belepiszkoltak a forrás vizébe, a virágokat letépdelték és a
szebbkavicsokat hazavitték.
Az erdő szélén egy rozsdásodó tábla hirdette piros betűkkel:
Gépjárművel behajtani tilos!
Dörreni úr úgy tett, mintha nem is vette volna észre a táblát,
úgy fordult rá az erdei útra, hogy alig lassított. Majdnem elütött
két nyulat. Nem törődött semmivel, csak a fákat nézegette, melyiket
fogja majd kivágni és hazavinni karácsonyra. Az egyik túl nagy volt, a
másik túl kicsi.
Egyre beljebb járt már az erdőben, gondolt egy nagyot, fékezett
és kiszállt az autóból. Gyalogosan ment a fák közé, hátha megtalálja
azt, amelyik éppen jó lesz. Közben azt vette észre, hogy lágy,
könnyű pelyhekben esni kezd a hó.
- Micsoda ocsmány idő - mondta Dörreni úr. - Fel vagyok
háborodva.
Ezt mondta, de nem fordult vissza. Ment és kereste a fenyőfát.
Észre sem vette, hogy röpült az idő. Délután három is elmúlt már,
ilyenkor hamarabb sötétedik, a nap már búcsúzkodva figyelt a
világra a vastag felhőtakaró mögül.
- Ez az! - állt meg Dörreni úr egy gyönyörű szál ezüstfenyő
mellett.
- Téged foglak kivágni. Te leszel az én karácsonyfám.
- Én ugyan nem - rázta meg tűleveleit a fa.
- Micsoda? Még feleselni merészelsz?
- Nem leszek karácsonyfa egy meleg szobában, de leszek
karácsonyfa itt a havas téli erdőben - mondta a fenyő.
- Menten kiváglak - csikorgatta fogait Dörreni úr.
- Képes lennél kivágni azért, hogy néhány nap múlva a szemétbe
hajíts?
Eszedbe sem jut, hogy nekem fáj, amikor a fejsze hozzám ér?
- Engem az nem érdekel! - tajtékzott Dörreni úr. A fenyő erre
elnevette magát.
- Rendben, próbáld meg, tégy, amit akarsz.
Dörreni úr kapta a fejszéjét - azaz kapta volna, de ott
felejtette az autójában.
- Rögtön jövök - fenyegette meg a fenyőt.
Ment volna az autójához, de nem emlékezett, hol jött, melyik
úton,mert az egyre sűrűbb pelyhekben hulló hó pillanatok alatt
eltakarta nyomait. Indult erre, indult arra, ismerős is volt, meg nem is a táj.
Közben az autóját is belepte a hó. Egy őz járt arra, odahajolt az
autóhoz és azt mondta neki:
- Ne félj, ez a hó betakar, megvéd majd az időjárás viszontagságaitól,
tavasszal meg, ha elolvad, biztosan megtalál a gazdád.
Az autó megnyugodott, különösen akkor, amikor az őz azt is
elárulta neki, hogy alatta fognak meghúzódni azok a kisebb állatok,
akiknek már nem volt érkezésük befejezni a téli szállásuk építését. Olyan
mélyautó álomba merült, amilyen csak létezik, nem is gondolt Dörreni
úrra.
- Szombat van és vészesen közel van már a karácsony. Ideje nekem
is beszereznem egy fenyőfát.
Felöltözött, evett egy szelet kenyeret és úgy ült be az autójába,
hogy fogat sem mosott.
- Micsoda szagod van - mondta az autó. - Nem elég azt a sok
kenceficét magadra kenni, mosakodj meg rendesen.
- Csend legyen - vonta össze haragosan a szemöldökét Dörreni úr.
- Irány a Zölderdő.
A Zölderdő ott lélegzett a város mellett, de bizony már alig kapott
levegőt, mert a kirándulók szétdobálták a szemetet a fák alatt és
belepiszkoltak a forrás vizébe, a virágokat letépdelték és a
szebbkavicsokat hazavitték.
Az erdő szélén egy rozsdásodó tábla hirdette piros betűkkel:
Gépjárművel behajtani tilos!
Dörreni úr úgy tett, mintha nem is vette volna észre a táblát,
úgy fordult rá az erdei útra, hogy alig lassított. Majdnem elütött
két nyulat. Nem törődött semmivel, csak a fákat nézegette, melyiket
fogja majd kivágni és hazavinni karácsonyra. Az egyik túl nagy volt, a
másik túl kicsi.
Egyre beljebb járt már az erdőben, gondolt egy nagyot, fékezett
és kiszállt az autóból. Gyalogosan ment a fák közé, hátha megtalálja
azt, amelyik éppen jó lesz. Közben azt vette észre, hogy lágy,
könnyű pelyhekben esni kezd a hó.
- Micsoda ocsmány idő - mondta Dörreni úr. - Fel vagyok
háborodva.
Ezt mondta, de nem fordult vissza. Ment és kereste a fenyőfát.
Észre sem vette, hogy röpült az idő. Délután három is elmúlt már,
ilyenkor hamarabb sötétedik, a nap már búcsúzkodva figyelt a
világra a vastag felhőtakaró mögül.
- Ez az! - állt meg Dörreni úr egy gyönyörű szál ezüstfenyő
mellett.
- Téged foglak kivágni. Te leszel az én karácsonyfám.
- Én ugyan nem - rázta meg tűleveleit a fa.
- Micsoda? Még feleselni merészelsz?
- Nem leszek karácsonyfa egy meleg szobában, de leszek
karácsonyfa itt a havas téli erdőben - mondta a fenyő.
- Menten kiváglak - csikorgatta fogait Dörreni úr.
- Képes lennél kivágni azért, hogy néhány nap múlva a szemétbe
hajíts?
Eszedbe sem jut, hogy nekem fáj, amikor a fejsze hozzám ér?
- Engem az nem érdekel! - tajtékzott Dörreni úr. A fenyő erre
elnevette magát.
- Rendben, próbáld meg, tégy, amit akarsz.
Dörreni úr kapta a fejszéjét - azaz kapta volna, de ott
felejtette az autójában.
- Rögtön jövök - fenyegette meg a fenyőt.
Ment volna az autójához, de nem emlékezett, hol jött, melyik
úton,mert az egyre sűrűbb pelyhekben hulló hó pillanatok alatt
eltakarta nyomait. Indult erre, indult arra, ismerős is volt, meg nem is a táj.
Közben az autóját is belepte a hó. Egy őz járt arra, odahajolt az
autóhoz és azt mondta neki:
- Ne félj, ez a hó betakar, megvéd majd az időjárás viszontagságaitól,
tavasszal meg, ha elolvad, biztosan megtalál a gazdád.
Az autó megnyugodott, különösen akkor, amikor az őz azt is
elárulta neki, hogy alatta fognak meghúzódni azok a kisebb állatok,
akiknek már nem volt érkezésük befejezni a téli szállásuk építését. Olyan
mélyautó álomba merült, amilyen csak létezik, nem is gondolt Dörreni
úrra.
Dörreni úr egész éjszaka ott keringett az erdőben, rettenetesen
fázottés fáradt volt már, amikor váratlanul megtalálta a városba vezető
utat. Örült, hogy hazaért, nem is törődött sem az autójával, sem
azautó hátsó ülésén heverő fejszével.
Ezen a télen, de a következőn és a többin sem állított fenyőt
Dörreni úr, csupán egy kisebb koszorút tett a szobájába. Gyertya azon is
égett, annak fényében is éppen olyan szép volt a karácsony.
Az autó örökre kinnmaradt az erdőben. Az erdő népe megszerette, a
szelek homokot szórtak rá, domb lett belőle. A felhők megöntözték
afriss dombot, hamarosan fű nőtt rajta és virágok. Az
ezüstfenyőből pedig, amelyiket Dörreni úr ki akart vágni, az egyik legszebb
fenyőfa lett az erdőben.
fázottés fáradt volt már, amikor váratlanul megtalálta a városba vezető
utat. Örült, hogy hazaért, nem is törődött sem az autójával, sem
azautó hátsó ülésén heverő fejszével.
Ezen a télen, de a következőn és a többin sem állított fenyőt
Dörreni úr, csupán egy kisebb koszorút tett a szobájába. Gyertya azon is
égett, annak fényében is éppen olyan szép volt a karácsony.
Az autó örökre kinnmaradt az erdőben. Az erdő népe megszerette, a
szelek homokot szórtak rá, domb lett belőle. A felhők megöntözték
afriss dombot, hamarosan fű nőtt rajta és virágok. Az
ezüstfenyőből pedig, amelyiket Dörreni úr ki akart vágni, az egyik legszebb
fenyőfa lett az erdőben.
Karácsony est<O</O
Karácson est és zöld fenyő,
<O</OKis gyermekek vágya,<O</O
Itt vagy tehát, szívünkbe száll,<O</O
Karácsony édes álma.<O</O
Leszáll közénk a szeretet,<O</O
Kis Jézusunk megszületett,<O</O
Itt vagy tehát, földünk jaját,<O</O
Változtasd örömre át.<O</O
Oh jöjjetek jó emberek,<O</O
Hozsánnát s dalt zengjetek,<O</O
Hadd váljon már valóra át,<O</O
A békesség, a rég várt.
A földre szálljon szeretet,<O</O
hisz Jézusunk megszületett.
Karácsony est és zöld fenyő, <O</O
Ez örök remény s béke.
</OKarácson est és zöld fenyő,
<O
</OKis gyermekek vágya,<O</OItt vagy tehát, szívünkbe száll,<O
</OKarácsony édes álma.<O
</OLeszáll közénk a szeretet,<O
</OKis Jézusunk megszületett,<O
</OItt vagy tehát, földünk jaját,<O
</OVáltoztasd örömre át.<O
</OOh jöjjetek jó emberek,<O
</OHozsánnát s dalt zengjetek,<O
</OHadd váljon már valóra át,<O
</OA békesség, a rég várt.
A földre szálljon szeretet,<O
</Ohisz Jézusunk megszületett.
Karácsony est és zöld fenyő, <O
</OEz örök remény s béke.
:555:
Ajtóról-ajtóra
Temesiné nagyon szomorú arccal fogad.
- Nézze, ezt a levelet kaptam ma. A leányomtól.
- Valami baj történt?
- Nem, nem, semmi! Csak a levél miatt szomorkodom. Múlt évben már átéltem azt a csalódást, hogy felsültem az ajándékaimmal. Az asztalterítő, amit hímeztem, nem lett jó, mert sürgősen másik asztalt vettek. Pedig mennyi munkám volt benne! Az unokámat meg akartam lepni egy sátorral. Azt hiszi, sikerült? Már ősszel kapott egyet! Nincs az üzletekben olyan újdonság, amit azonnal meg ne vennének, akár kell, akár nem. Téli holmit nyár közepén. És ezzel úgy elkényeztetik a gyerekeket, hogy már semmivel nem lehet örömöt szerezni nekik. Hogy ezt elkerüljem, ebben az évben megkérdeztem a leányomat, kinek mi a kívánsága? Tudja, mit felelt? "Hagyd már abba az ajándékozgatást! Nem akarunk semmit, de nincs is szükségünk semmire! Add oda mindenkinek a pénzt - és kész! A villanyborotva Gusztinak például semmit nem jelentene, mivel a hagyományos borotválkozás mellett akar maradni. Ami a gyerekeket illeti, mindegyik kap tőlünk egy remek sífelszerelést, mert idén síelni megyünk. Az a pulóver, amit említettél, hát nem, azt hiszem, nem hordanám. Ma már az nem divat. Szóval, érted..." Most nézze, Fenyvesiné, meg akarom mutatni, mi mindent összevásároltam már. Mit csináljak vele?
Előveszi a villanyborotvát, a lányának saját kezűleg kötött, elragadó kabátkát, babát egy csomó babaruhával, kis játékkereskedést, különféle játékokat, s még egy sereg édes apróságot.
- Úgy szerettem volna örömet szerezni! Hiába�
- Nem, Temesiné, nem hiába! Van egy jó ötletem. Bizonyos, hogy örömöt szerezhet, mégpedig nagy örömöt!
- Komolyan?
- Ismeri a Molnár családot a hat orgonasíppal? Mit gondol, micsoda ujjongás törne ki ott, ha a gyerekek megkapnák ezeket a gyönyörű ajándékokat? Tudom, hogy nagyon szerényen élnek, s a szülők nem tudják a karácsonyi kívánságokat teljesíteni, bármennyire szeretnék. Ha például megkapnák ezt az aranyos babát - le sem tudom írni!
Temesiné aggódva ingatja a fejét:
- Itt helyben nagyon kellemetlen lenne nekem. Tudja, mindenki ismer, s a gyerekeknek nem lehet megtiltani, hogy beszéljenek. Elhíresztelnék a városban, hogy Temesiné, úgy látszik, jótékonysági angyalt játszik.
- Majd másképp csináljuk! Ha nem akarja, senki nem fogja megtudni, honnan jön az áldás� - Előadom a tervemet, és az idős hölgy lelkesedni kezd.
- Így már igen! Ebben benne vagyok! Csak sikerüljön!
Tehát nekikezdünk, először minden darabot külön karácsonyi papírba csomagolunk, szalaggal átkötünk, aztán az egészből egy nagy csomagot készítünk, és ráírjuk: Az orgonasípoknak, üdvözlet a karácsonyi Gyermektől!
A pulóvert és a villanyborotvát külön csomagoljuk, azzal más tervem van.
Temesiné veszi a kabátját, és beül mellém a kis Trabantba.
- Még soha nem volt karácsony előtt ilyen nagy örömöm! De jó, hogy megint időben látogatott meg, különben egész éjjel bőgtem volna!
Megállunk a körtéren. Innen nem messze laknak Molnárék. Kis házuk közvetlen az utcára néz, a nappali ablaka világos, nincs befüggönyözve. Kísérőmnek mutatom a helyet szemben a sarokkal, ahonnan jól beláthatunk a szobába, de bennünket aligha vesznek észre. Kipróbálta már előző években, mikor titokban ajándékozó angyalt játszottam. Odamegyek a kis kapuhoz, belülről ráakasztom a csomagot a reteszre, jól megnyomom a csengőt, és visszasietek a rejtekhelyre.
Halljuk, amint csapódik az ajtó. Gyermekhangok szűrődnek ki. Még az ablakot is kinyitják, s egy borzas fej kukkant ki rajta, aztán megjelenik két gyermek, s ujjongó kiáltással emelik le a reteszről a nagy csomagot. Alig tudják cipelni. Kiszalad egy nagyobb is, és az előszobalámpa fényénél betűzi a feliratot: Az orgonasípoknak, üdvözlet a karácsonyi Gyermektől. Egy ugrással bent terem a házban. Még halljuk, amint felkiált: - Anyu. Anyu�! � Aztán becsapódik az ajtó.
- Most már átmehetünk, és közelebbről leselkedhetünk, remélem, nem vesznek bennünket észre!
A hat gyermek bagy szemeket meresztve áll az asztal körül. A legidősebb leány óvatosan letekeri a szalagot, leemeli a doboz fedelét � megfontoltan, sietség nélkül. Szinte érezzük a bentiek feszültségét. Csomagot csomag után vesznek ki. A gyerekek tapsolnak, gyönyörködnek és tapogatják a szebbnél szebb dolgokat, ami egymás után napfényre kerül. Arcuk ragyog az örömtől!
Temesiné lopva a szemét törölgeti: Jövőre újra bevásárolok! - mondja.
Mikor továbbmegyünk, új várakozással ül mellém a kocsiba. Célunk mosta a nagyváros, ahol senki sem ismeri az öreg hölgyet. Tudok ott néhány testi fogyatékosról. Az öröm náluk többet nyom a latban, mint az egészségeseknél. Szinte fickándozott a szívem, mikor a gazdátlanul maradt villanyborotváról hallottam. Néhány nappal ezelőtt találkoztam egy asszonnyal, akinek a 18 éves fia közlekedési baleset következtében megbénult a lábára, és a jobb keze csonkult. Megkérdeztem, hogy van a fiú, és az asszony elmondta, hogy Józsi aznap reggel megint nagyon elkeseredett volt - mint mindig, ha valamilyen eset eszébe juttatja nyomorult voltát. "Nem tud megborotválkozni. - mondta Méreiné. Szakállt viszont nem akar hordani. Majd szerzek neki egyszer egy villanyborotvát. De nem tudom azonnal előteremteni, hiszen annyi mindenre van szükség!"
És éppen ma kell találkoznom Temesinével! Úgy örülök, mint egy gyermek az ajándéknak.
Józsi a csodálkozástól eleinte semmit sem tud szólni, ügyetlenül köszönetet mond. Az anya igen megindult, de ő is szótlan. Érzem, hogy az ajándékozónak kínos a helyzet. Talán eltévesztettem, jobb lett volna, ha nem hozom magammal őt, csak az ajándékot? De hát éppen azt akartam, hogy lássa az örömöt, amit ajándékával szerzett. Most pedig...
Érthető, hogy a fiatalembernek a látogatás és az ajándék teljesen váratlanul érkezett. Azért mégis valahogy másképpen képzeltem el a fogadtatást.
Édes Istenem, mit tudnék most csinálni?
Minden hosszabb töprengés nélkül leakasztom a tükröt a falról, odatámasztom Józsi elé egy párnára, amit a heverő sarkából halászok elő.
- Próbálja ki, működik-e? - biztatom, s mivel az összes szükséges dolgot odaépítettem már elé, nem mer nemet mondani.
Valóban, a kis masina ügyesen simul az esetlen kézbe. Bedugom a zsinórt a kapcsoló alatti konnektorba. A borotva zümmögni kezd, és az arca jobb fele máris elütően világít a fekete bal oldalhoz képest. Mikor azt is simára gyalulja, Józsi alaposan megvizsgálja magát mindkét oldalról, és már mosolyog:
- Hát hogy örülök ennek!
- Örüljön is, örüljön, mert éppen ezért jöttünk! � feleli Temesiné láthatóan megkönnyebbülve, hogy nem az előbbi nyomott hangulatban fogunk távozni.
- Bocsássanak meg, hogy az előbb nem mutattam semmi örömöt - mondja Józsi -, de egyszerűen képtelen voltam. Mindig azt hiszem, hogy csak részvétből látogatnak, és ez borzasztóan érint. Olyan nyomorultul érzem magam. Éppen ma reggel mondtam, hogy már soha nem lesz semmi örömöm. Jó, hogy anyukám a konyhában van, és nem hallja, amit mondok. Ő szegénykém mindig azt akarja, hogy örüljek, vidám legyek. Azt mondja, bízzak Isten segítségében. De én nem tudok hinni. Miért történt mindez velem? Ha van Isten, akkor én meg akarok győződni róla, mondtam anyának. És akkor érkeztek Önök. Úgy ért, mint egy sokk!
Megtört a jég. A fiú beszél, az idős hölgy bekapcsolódik, soha nem hittem volna róla. Csakhamar úgy elmerülnek a beszélgetésben, hogy kiosonok Méreinéhez a konyhába. Még hallom, hogy Temesiné kérdezi a fiatalembert, nincs-e valami különös gond a szívén?
- Hogy nem tudok írni - mondja a fiú.
Az anya éppen akkor indul befelé egy tálcával. Teát forralt, azzal akar megkínálni minket, de intek neki, hogy most ne zavarja a két embert. Az asszony az ajtó felé fülel, és csodálkozva hallja az élénk beszélgetést.
Később aztán együtt ülünk az asztal körül. A fiatalemberből minden feszültség, minden görcs eltűnt.
Ó, ha Temesiné lánya sejtené, mennyi jó következménye lett annak, hogy édesanyja ajándékozókészségét szeretetlenül visszautasította!
Temesinének lenne még egy kérése. Kis ideig hímel-hámol, tudja, hogy mindig be vagyok fogva, és egyébként is órákon át látogatok, de kihez forduljon, ha hozzám nem?
- ...odaígértem Mérei úrnak megboldogult férjem kis írógépét, és olyan jó lenne, ha mielőbb megkapná! Nem tudna velem holnap még egyszer bejönni?
- Magától értetődik! - ígérem, habár a tervem ezzel megint tökéletesen felborul. De ha az én legfelsőbb tervezőm így kívánja, engedelmeskedni akarok.
Közben késő lesz. Túl késő ahhoz, hogy aznap még egy látogatást tegyünk, így azt holnapra halasztjuk.
Temesiné azt szeretné, ha egyedül mennék Fekete Eszterhez, míg ismét Józsit látogatja, akit szemmel láthatóan máris úgy tekint, mint saját védencét. Szándékába egy kis félelem is vegyülhetett, hogy az újabb látogatás a tegnapihoz hasonlóan fog kezdődni. De nem hagyok nyugtot neki - jöjjön csak velem, és feltétlenül ismerje meg ezt a leányt! A harmincéves beteg idősebb testvérével lakik együtt, de Aranka - ha jól tudom - pillanatnyilag üdül. A szomszédasszony végzi azokat a teendőket, amikre Eszter nem képes. A leány születésétől kezdve beteg, soha nem tudott egyedül járni, csak mankóra támaszkodva. Ideje legnagyobb részét tolószékben tölti. A szobában is azzal közlekedik. A lakásban mindent hozzá alakítottak, nincs lépcső, nincs küszöb.
Aki szabályos arcát, ápolt haját látja, első pillanatban nem is hinné, hogy súlyos testi fogyatékossal van dolga. Csak a beavatottak tudják, hogy testét acélfűző tartja. De minden fogyatékosságát felülmúlja átlagon felüli intelligenciája és rendkívül ügyes keze.
Eszter kitűnően érettségizett. Ahhoz nem volt ereje, hogy egyetemi tanulmányokat kezdjen, vagy hivatást vállaljon. De a nyugdíja mellett jól keres zenetanítással, amit itthon is végezni tud. A gimnáziumból is küldenek egy-egy tanítványt, akik matematikából vagy nyelvből gyengén állnak. Az ő dicsősége, ha egyes "tanítványai" le tudnak vizsgázni.
Mikor becsöngetünk, gumikerekek surrogását halljuk, s utána öntudatos, barátságos fiatal nő köszönt. A levegőben semmi zavartság.
- Nem tanítás közben zavarunk? - kérdem.
- Nem, ma egész délután szabad vagyok. Ó, de szép, hogy meglátogat, kedves Fenyvesiné! - Önt is szeretettel köszöntöm! - Kezet nyújt a kísérőmnek.
- Szabad bemutatnom? Temesiné a gyülekezetünkből.
- Örülök, hogy eljött. Tessék letenni a kabátot, aztán bejönni. Itt jó meleg van.
A falak tele könyvvel, itt-ott ízléses, faragott könyvtámaszok és kerámiák. Színben összehangolt bútorok és függönyök. A szoba két testvér személyiségét tükrözik. Tudom, hogy különösen Aranka keze nyoma látható mindenen. Művészeti tárgyakat tanít.
Temesiné fellélegzik, mert érzi, hogy itt senki sem fogja jótékony angyalnak tekinteni, sem olyan személynek, aki részvétből adakozik. Nem, itt mellékgondolatok nélkül örülhet! Egy-kettőre becsülettel el is mondja, miért jött: keres valakit, aki elfogadná egy kézimunkáját, amiben sok órai munkája van. Valakit, aki engedi megajándékozni magát.
Eszter elég tapintatos ahhoz, hogy egyetlen elítélő szóval sem illeti Temesiné lányának viselkedését. Szemét tágra nyitja, mintha még most sem hinné:
- És én lennék a kiválasztott tulajdonosa ennek a csodaszép, drága pulóvernek? Mivel szolgáltam rá? De � azonnal helyreigazítja saját magát � az ajándékra nem lehet rászolgálni, különben nem lenne ajándék, ugye?
- Nem próbálná fel?
Kibújik a blúzából, alatta látható lesz a vastag, sima bőrrel bevont fűző. De el is tűnik mindjárt a pasztellszínű virágokkal hímzett, halvány rózsaszín, puha pulóver alatt. Tolószékét a tükör elé gurítja. Milyen szép ez a leány! - gondolom, míg mellképét nézem a kovácsoltvas keretű tükörben. Az új ruhadarab kitűnően illik neki.
- És ez a pompás darab igazán az enyém lehet? - kérdi anélkül, hogy újabb igent várna rá. - Nagyon köszönöm, kedves Temesiné! Isten viszonozza Önnek! Tudom, hogy ez nagyon megszokottan hangzik, de nem tusom jobban kifejezni, amit érzek. Hogy Őt nem lehet megajándékozni, azt tapasztalatból tudom. - Nagyon szépen köszönöm! Önnek is, kedves Fenyvesiné, hogy rám gondolt! Mit fog szólni Aranka, ha holnapután hazajön!
Még beszélgetünk egy kicsit az elmúlt heti alkalmakról itt a nagyvárosi gyülekezetben, az adventi ünnepélyről, amit kifejezettel fogyatékosoknak rendeztek. Eszter is segített a műsor összeállításában. Szerzett egy kis éneket, a szöveget is ő írta. Sorstársainak szánta.
- Eljátsszam?
Átmegy tolószékével a szomszéd szobába, előveszi a gitárját, és tiszta szoprán hangon énekelni kezd:
Nem kérdezd: Miért?
Ő tudja, miért!
Kérdezd inkább, hogy mit akar veled!
Mert Ő szólt, és sohasem bánja meg:
Enyém vagy most és
Mindörökké enyém az életed!
Ne sajnáld magad!
Ő látja utad:
Béke ösvényén menny felé vezet.
Örülj az Úrnak, és el ne feledd:
Övé vagy most és
Mindörökké Övé az életed!
Magától értetődik, hogy utána karácsonyi énekeket énekelünk. Aztán az Úr Jézus születésének ünnepe előtti adventről a nagy adventre fordítjuk a szót, és a mi Urunk visszajövetelének várásáról beszélgetünk. Eszter aggódva töpreng, vajon ő is az okos szüzek csoportjába tartozik-e, akiknek elég olaj van a lámpájukban ahhoz, hogy Jézus elé menjenek.
- Mert nincs kizárva, hogy az Ő visszajövetele erre a földre még az én életemben megtörténhet! Oly kevesen számolnak ezzel. Nem hiába mondja az Írás, hogy arról a napról és óráról senki nem tud. Mostanában gyakran olvasom a jelenések könyvét, több dolgot nem értek belőle. Talán a legközelebbi alkalommal beszélgethetnénk ezekről� - ugye, mind a ketten eljönnek ismét?
Temesiné éppoly szívesen tesz ígéretet, mint én. Végtelenül örülök. Egy szó sem esik betegségről, szenvedésről, a panasz legkisebb hangja is elmarad. � ugyanúgy, mint máskor. Innen mindig megajándékozottan megyek el, itt mindig feltankolhatok. De Eszter soha észre sem veszi, hogy ő az ajándékozó. Talán így van ez jól�
Míg hazafelé megyünk, Temesiné hálásan megköszöni, hogy szó szerint rákényszerítettem erre a látogatásra. Azt mondja:
- Még ma írok a leányomnak. Mindent megírok! Azt hiszem, hosszú levél lesz. Nem tusom egyszerre megírni. Egyet azonban rögtön az elején közlök vele: Mihelyt legközelebb meglátogat, azonnal bemutatom Fekete Eszternek!
Ingerose Paust
Forrás: A Fiú jön c. könyv, Evangéliumi Kiadó
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CKata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} h1 {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:1; font-size:24.0pt; font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p.so, li.so, div.so {mso-style-name:so; mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Szép Violácska<o></o>Szép violácska, kedves rózsácska,
Szerelmes kisded, szép Jézuska,
Ki most születtél, emberré lettél,
Minékünk örömet szerzettél,
Kérünk, vigasztald népünket,
Térítsd magadhoz lelkünket,
Igazítsd szívedhez szívünket,
Igazítsd szívedhez szívünket. <o></o>
Jászolban látlak, szívemben várlak,
Ó drága kisded, szép Jézusom.
Fogadd el szívem, szeretlek híven,
Szűz ágon virágzott Kirsztusom.
Jászlad szénája, szalmája,
Szívem jó meleg tanyája,
Szép kisded, szerelmes Jézusom,
Szép kisded, szerelmes Jézusom. <o></o>
Áldott Teremtőm, szent Üdvözítőm,
Ó drága kisded, szép Jézusom!
Nincs e világon, ki befogadjon,
Szűz ágon virágzott Krisztusom.
Jöjj el lelkemnek ölébe,
Zárkózz el szívem mélyébe,
Szép kisded, szerelmes Jézusom,
Szép kisded, szerelmes Jézusom. <o></o>
XVII. sz.<o></o>
Forrás: Magyar Cantionale
<big><small>
</small></big>Angyalok hangja
<o></o>
<o>
</o>
Hasonló témák
