Az élet (azért is) szép !

zsuzsanna03 · 2009 November 13

Voskó Ilona

Olykor

Olykor gondolatom gondolatodba
Tekint. S gondtalan képzelgésemben
Megint egy gondolat! Ne álmodj!
Ébredj! Most nem szabad!
Máskor meg szemem szemedbe
Örvénylik, s szemtelen álmaimban
Utasít egy szellem! Ébrednem kell!
El kell innen mennem!

Menekül gondolatom tőled, szemem
Réveteg távolba tekint. Tétova lépteim
Alig-alig visznek, azok is inkább feléd,
Mint távozón… Megint.

zsuzsanna03 · 2009 November 13

Szokott kudarca a nagyon feldicsértnek, hogy nem váltja be
a hozzá fűzött reményt.
A valóság sohasem ér fel az elképzeléssel, mert könnyű
gondolatban magunkra ruházni minden tökélyt, de nehéz elérni.
A képzelet a vággyal társul és mindig többet tesz fel a dolgokról
a valóságnál.
Bármilyen nagyok a kiváló tulajdonságok, a képzetükkel nem
versenyezhetnek, s mivel a túlajzott várakozást megcsalják,
inkább kiábrándulást keltenek, mint csodálatot.
A remény, nagy meghamísítója az igazságnak.
Az okosság segítsen a bajon, és intézze úgy, hogy az élvezet
nagyobb legyen az óhajnál.
Némi előlegezett hitel alkalmas a kíváncsiság felkeltésére,
de nem kötelez semmire.
Jobban jársz, ha a valóság túlszárnyalja az elképzelést,
és több, mint hitték.

***

Gracián

zsuzsanna03 · 2009 November 13

B. Radó Lili

Ne mondd...

Ne mondd, hogy "úgy is jó!" Ne mondd…
Ne mondd, hogy "mindegy!" Nem igaz!
Napod ezer parancsot ont,
s ha nem igyekszel, lemaradsz!

"Úgy is" semmi sem sikerül!
Ha minden "mindegy", célt nem érsz -
csak úgy, ha küzdesz emberül!
Győzni az fog, ki tettre kész…

De azt, hogy "úgy sem", azt se mondd!
Csatát veszt, aki csügged, és
a tett helyett csak könnyet ont…
Az "úgy sem" az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen…
Kövessünk el bár száz hibát,
a győztes az lesz - higgy nekem! -
kit jó szándék hajt s értelem,
és helyrehozni nekilát.

zsuzsanna03 · 2009 November 14

József Attila

Keresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

zsuzsanna03 · 2009 November 14

Karafiáth Orsolya

A kagyló

Ki kagylót hoz, a tengert hozza el.
A távolságot menti át, közelre.
A zúgás ott. A holt héjakba zárva.
Eljön vele hiányzó áradása.

Kagylót hoztam, a legszebbet a partról.
Úgy szikrázott a délutáni fényben!
Megszólított. Forrón, új fényre készen.

Itt van tehát. Üres, de szép nagyon.
Minták, erek. Az égbolt színei.
Száradt hínár, kihalt vizek iszapja.
A hús emléke. Hűs, hullám-kavarta.

A kagyló tudja jól: a test keret.
Ha szétfeszíted, titka szinte semmi.
Ha másra vágysz, mélyebbre kell merülni.

Attila-55 · 2009 November 14

Várnai Zseni

Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár a neve: Szerelem.

zsuzsanna03 · 2009 November 16

Kerekes László

Naptolvaj

Egy tollvonás kiszántja

Mélyéről a százéves bánatot
Egy pillantás kitárja
Sarkig a szívbeszorult ablakot

Csak emeld arcod
Az öledbe hulló
Végtelen felé

Csak lásd a távolt,
A lelkedbe búvó
Jeltelen zenét

Te az életed hordod:
Hamvából is - az elszökött Napot
S tenger kékjévé oldod
A szürkévé gyávult pillanatot.

zsuzsanna03 · 2009 November 16

Heinrich Heine

Loreley

Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.

Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.

Ott fenn ül – ékszere csillog –
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
aranyfésűje nyomán.

Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.

A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van –
fel néz, fel a csúcsra csak!

Végűl ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár…
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.

***

Szabó Lőrinc fordítása

zsuzsanna03 · 2009 November 17

Adam Mickiewicz
1798-1855

Az utas

Mind aki e csöppnyi földön kóborol ma, bármi messze,
Léte annak keskeny ösvény, mely két tengert kapcsol össze:
Ködös szakadékok mellett borús völgyek torka ásít,
Béke várja lenn a bátrat, aki fönn nem tétovázik.

Mást csalóka látomások húznak-csalnak arra-erre:
Dús gyümölcsök, hír, dicsőség vagy a szépség cifra kertje.
Boldog az, ki vágya színes vízióit sorra járva,
Még a földön rátalál a szent barátság templomára!

***

Ford.: Kardos László

zsuzsanna03 · 2009 November 17

Ne sajnáld az időt, amit munkára fordítasz
- ez az ára minden eredménynek.
Fordíts időt gondolkozásra
- ez minden hatalom forrása.
Legyen időd játékra
- ez az örök fiatalság titka.
Ne sajnáld az időt, amit olvasásra fordítasz
- ez lesz bölcsességed alapja.

***
Sayuri Geisha

zsuzsanna03 · 2009 November 19

GERGELY ÁGNES

Az időtlenség

Sötét a part. A kő, a fák, a tó.
Tömör formák, szikkadt vésőcsapás.
„Hűvös és angolosan elegáns
Szobortestén nem üt át a való.”

Időtlen éjben mi az a „való”?
Laza, lemásolt szőke lobogás,
hol minden ásó csak kívülre ás,
s az idők verme kétszer lakható.

Aztán kihűl a víz s a pillanat.
Szoborbelsőből árad a veszély.
„Csupasz testén vad kőformáinak

átüt a fojtott, elvont szenvedély.”
Szélben járnak a jó céhmesterek.
A hőfok nem véd, csak a műremek.

zsuzsanna03 · 2009 November 23

Reviczky Gyula

Egy pillangó története

Hideg volt még s a föld kopár,
Pacsirta még nem énekelt.
Az ibolya se bújt elő
S egy lepke már is szárnyra kelt.
Bekarikázta a mezőt,
Enyhet keresve, társtalan',
S mégis tavaszrul álmodott,
És úgy örült, hogy szárnya van.
Fáradtan olykor megpihent
Kórón vagy száraz ágakon,
És várta a derült tavaszt,
Merengve a felhős napon.
Remélt és várta, leste, hogy
Mikor lesz végre már meleg.
Oly sápadt volt a nap neki,
S oly dermesztők az éjjelek.
Fázott szegény, de víg maradt;
A tavasz álma volt vele;
Jól tudta, hogy lesz kikelet,
És rózsa lesz a kedvese.
Lett is tavasz; volt ibolya;
Volt rózsa, fény és napsugár;
De nem a pillangónak; ő
A tavaszt meg nem érte már.

zsuzsanna03 · 2009 November 23

Fodor Ákos

Vakvágta

Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
- s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.

Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz - pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.

Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra.

Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg - megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
- S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!

zsuzsanna03 · 2009 November 23

Játsszunk most bújócskát!
Ha elrejtőzöl szívemben, nem lesz nehéz rádtalálni.
Ám ha saját álarcod mögé bújsz, hiába is keres bárki.

***

Khalil Gibran: Homok és tajték

zsuzsanna03 · 2009 November 23

Pia Tafdrup
dán költőnő

Madaras vágyakozás

Ó, ha e hangokból egyberakhatnék
egy madarat
hogy álmomból kirepülhessen
és bele a tiédbe
hogy daloljon a hóról és a tűzről
amíg csak tartanak
az ének üvegtiszta másodpercei.

***

Sulyok Vince fordítása

collinus · 2009 November 23

Reviczky Gyula (1855-1889)

Magamról (1883)

Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.
(87. vsz.)

zsuzsanna03 · 2009 November 24

Kosztolányi Dezső

Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

zsuzsanna03 · 2009 November 24

Mészáros Ferenc

Lélekpárkányon

Lélekpárkányon billeg az álom
Szárnyait tárja égi jelekre
Nem számlál időt,
Nem rebben félőn,
úgy ölel forrón,
mintha szeretne.

Lélekpárkányon szárnyas ábránd
Visszakacsint rám égi tükre
Nem szól semmit,
Hangtalanul bűvöl
Lengedez bennem
Szívemre kötve

Lélekpárkányon pihen a mese
Alszik a fényes égi ágyon
Nem írható át
Nem ismétlődik
Eltűnt a Napban
Hiába várom

zsuzsanna03 · 2009 November 26

Velia de Leroux

Az álomról

Ó, te édes álom
Feledtető álom
Mikor karjába zár egy éjen át
Kicsókolja minden bajod a szádon át
Hogy így legyen álmod jó, de észrevedd!
Hogy mily csalfa ez, te kétszínű képzelet
Mily játékot űzesz,
Mert bút végleg el nem űzesz
Midőn az álom elbocsát kebléről
Újra tudomást kell venned az igaz létről.

zsuzsanna03 · 2009 November 26

Várnai Zseni

Novemberi napsütés

Délben mégis
győzött a nap sugára,
az ősz ködét
átfúrta, mint a dárda,
s a szürke ködmön
fénylő díszt kapott,
magára tűzte ékül
a napot

S míg a fénygömb
ott tündökölt az égen,
én földi porszem
megigézve néztem,
olyan volt,
mint egy óriás mosoly,
s szertefoszlott
tőle a ködgomoly.

Így harcolt ő
a köddel és sötéttel,
s mikor a föld
elfordul tőle éjjel,
ő akkor is
ott virraszt őrhelyén,
s rést vág
az egek függönyén.

Ó, jól tudom,
hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs
mégiscsak nékünk érik,
belőle árad
minden, ami éltet:
a kezdettől változó őstenyészet.

Tudom,
de mindig újra megcsodálom,
mikor áttör
a ködlő láthatáron,
tavaszidőn
dicsfényben tündökölve,
s ősszel,
mikor búcsúzva néz a földre.

A hervadás is
gyönyörű a fényben,
őt látom
minden sárguló levélben,
még a bogáncs is,
mint a színarany…
egy kicsit én is süttetem magam!

Az élet (azért is) szép !

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák