Az élet (azért is) szép !

.


Egyed Emese

A megfejtés

Feloldani a titkot: ezt akartuk.
Volt hozzá minden, hangulat,
két csésze kávé, mondanivaló,
kulcsok a megfejtéshez, percek,
mosoly, jelenvalóság.

Ha nem tudnád, a falióra
három napja nem járt, nem akkor
állt meg! A zenegép
előző este még működött,
a rád váró dal ott forgott, forgott
köztünk.

Virágos erkélyén a tekintetnek
áthajoltak kimondatlan szavak.
Élmények illatos
italát szürcsöltük, a kávé elfogyott,
jaj, nem keresett már az öröm
hangzó formát, elemezhető
indokot!

Sejtelmek áttetsző ideje hívott
és hitegetett újra, belső derű, parttalan izzás,

a titok pedig megmaradt
titoknak​

Váci Mihály

Ha érdemes - ha nem

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
érdemes lesz, - hiszem.
Nehéz - s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
- a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
ledöfne - úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni,
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük - már régen
nem értük! - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre,
annyi közt egyedül,
- vívni, mégis azért,
mi csak együtt sikerül:
- mindez ma sem volt könnyű,
- s nem lesz könnyű sosem -
de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes - ha nem.​

Lyukas zsebű senki vagyok, de virágokból szőtt álmok közt
terelgetem hétköznapjaim bárányfelhőit.

Zengő zivatarban barlangba búvok, napsugaras nyárban friss
forrásvízzel hűtöm forró homlokom.

Kapkodok szálló hópihék után, s pillangószárnyon
csapongnak gondolataim...

Szeretem megörökíteni azt, ami tetszik nekem, képpel,
hanggal, verssel.

Talán néha sikerül... ilyenkor jó élni...​

***​

Szabolcsi Erzsébet​

​

Szuhanics Albert​

Zsuzsanna napi köszöntő​

Amennyi Zsuzsanna lakik a vén földön,
annyiszor poharam jó borral megtöltöm.
Mindegyiknek iszom áldomást nevére,
segéljen bennünket a hegyeknek vére!​

Kívánom tinéktek Zsuzsannák, kedvesen,
éveitek száma százegy fölött legyen!
Betegség kerüljön, míg e földön éltek,
legyetek mindvégig szerencsések, szépek!​

Zsuzsika és Zsanna, kívánom vigadj ma!
Kapjon finom tortát minden Zsuzska baba!
Zsuzsannák, Zsuzsikák, csakúgy, mint a Zsuzsik,
Küldök én tinéktek nagy, cuppanós puszit!​

Zsazsa, Zsú és Zuzi, koccintok veletek,
én még azt kívánom, boldogok legyetek!
Liliomot küldök versben Zsuzsannáknak,
légyen nagy ünnep ez az egész világnak!​

Debrecen, 2010. 02. 19.​

Szabolcsi Erzsébet

Hunyorgunk...

Szavak és álmok
tábortüzei pislognak
elakadt expedíciók
daltalan éjszakáin.
Tüzet mesélnek a csillagok,
gyújtanának lelkes sóhajokat
zihálva kósza szellőfutamok,
nyújtanának lángoló ágat
dalra fakasztó hajnalok.
Távolról villámló tekintetekre
csak az éj zeng szimfóniát.
Lopakodó borzongás elől
sugarak fényébe burkolóznánk.
Takarj be álmaiddal,
remegő szavaiddal,
dúdolj óvó melengető
meséket, növessz fölém
becéző rózsalugast,
burkolj illatos felhőkbe,
s lángokat álmodik újra föléd
a didergő rügybefagyott
zúzmarás lélek...​

Baranyi Ferenc

Sárga rózsa

Rózsa, rózsa, sárga rózsa,
nap színének hordozója,

úgy virulsz a pusztán folyvást,
mint sóhajok közt mosolygás.

Sóhajokból kél a szél is,
mely letép s kórók közé visz,

egyszál rózsa ennyi szélben
addig sem marad egészben,

szél a szirmod szerteszórja
rózsa, rózsa, sárga rózsa.

(1969)
​

Kép:Vincze Zsanett-Fák a szélben

Váci Mihály​

Akác a forgószélben​

Kit bármilyen szél eltéphet a tőtől,
s amelyen lombja kivirult - a földtől,
- csak lenge gyom, mely az avarból nőtt föl.
Súlyos magként hullottam én a mélybe,
átjárt, feszített íze, hűvössége,
s ott nyílt ki szívem, mint két sziklevélke.
S most átkarolom millió gyökérrel,
szívós, görcsösen tartó öleléssel
mi engem nevelt, - nem engedem én el!
Életünk frissen nyílt barázda-mélye, hasgató árkai, jó televénye, botlasztó hantjai, szik-keménysége,
bennetek fogantam! — Már nincs egy rög se, melyhez ezer hajszálgyökér ne kötne, s mit gyökeremmel ne én fognék össze!
Mint könyörgő ujjak, úgy kulcsolódom minden omló göröngyre, s úgy fonódom, hogy körülöttem a táj szét ne hulljon.​

Gyökereim egyetlen porszemet sem engednek szóródni forgószelekben. Égő szik ez - de benne gyökereztem!
Tövises és virágzó szerelemmel karollak, drága föld! Te se engedj el! Ne engedj szállni a szelekkel!​

Váci Mihály​

Tiszta és jó​

Csak megmutatták és most jobban fáj, hogy
egy pillanatra láttam a világot,
csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
- mi az, amit nehéz lesz már elérnem:​

mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
s közös beszédünk egy dologról áradt:
a bort dicsértük és az éjszakákat,
zenét imádtunk lámpák fénykörében,
lelket a más nyelven írt költeményben,
a szót ízleltük, - ki-ki a magáét,
dúdolva csak, kavargattuk a kávét,
néztük - a cigaretta hogy virágzik,
és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
bolyongva, szótlan is értettük egymást.
A boltívek alatt, a századok hajói
mélyén be jó volt egymásba karolni.
Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
perceken hányan nőttek a szívemhez!
Bocsássatok meg4 - de túl a határon
mennyi megértő, szerető barátom
került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
milyen hamar megérezték a lelket!
A lobogás a fontos ott, a láz szép
áramai, a szemben égő szándék,
a sugárzó öröm, mely leplezetlen
kérezkedik szívükhöz a szemedben:
az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
mindenki külön öleljen magához!​

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;
s egy tekintetük elhitesse véled:

- szép dologért élsz - és érdemes élned!​

Áprily Lajos

Mit érsz, tavasz...

[FONT=georgia,palatino][/FONT]Visegrád utcáján megyek,
s köszöntenek az emberek.

S ahogy az évek száma nő,
egyre több lesz a köszönő.

Rám néznek, s külső tisztelet
tüntet ki borzas, ősz fejet.

Autóbuszon egy lány feláll,
s ülőhelyével megkinál.

Maradjon csak - szabadkozom -,
hiszen nem messze utazom.

A szót virtuskodva vetem,
öreg legény, legénykedem.

S ha most völgyembe költözöm,
jön a tavasz, s az is köszön.

Gúnyol? Szeret? Mit mondhatok?
- Mit érsz, tavasz, ha vén vagyok...
​

Rejtőzködő dallam

Egyszerű dal pengeti lelkem húrjait
e világon nincs hozzá fogható dallam
meghúzódó sóhaj-árnyék, kérlelő ének
szótlan odaadás alkonyfény-ragyogás...

Visszatérő örömének, hangtalan összetartozás
szenvedés elől menekülő néma szakítás
érintés, szövődő aggodalom-forrás
reménység, égbe emelő, ábrándosan kérlelő

Teljesség hazugságában szült alattomos gondolat,
egymásba fonódó vágyak izgatott sóhajtása
örökbe szabott végtelen pillanat kiált
felfokozott vágyak riadt magányába

Vészharang kondul, bíbor hajnal kél
lapul "árnyékban" nyughatatlan érzés
eltemet, és széttárja karját az álom
a magány, hogy borongó szenvedésre váltson

Rejtőzködő dallam visszatérsz-e holnap
útjain a mának alkony égen lesz-e csillag?
titokban rejtőző néma emlékcseppek
múlt parttalan ölén gazdátlan hevernek...

***

Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó,
elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja
változtatni a világot.
Valójában csak ők tudják megváltoztatni.

***

Margaret Mead​

Ébredés

Felrepültem, elszédültem
Földre szálltam, lábra álltam
Ingadoztam, botladoztam
Arcra bukva lépni vágytam

Megbénultan elnémultam

Gyökerekkel, levelekkel
Fájdalommal, ősz-szagommal
Télbe dermedt álmaimmal

Megmaradtam, itt maradtam

Ébredésre, éledésre
Mégsem hajló, napra vágyó
Útkereső lázadásra

***

Írta: lewis51
blogszolo.blogter​