Bölcsődei élet

Alamuszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Anett! Köszönöm szépen a segítségedet, remélem még időben írok, hála istennek megoldódott a tételek kérdése, ma kaptam egy nagy öl anyagot, amit le kell fénymásoltatni, nem is vállalták el egy napra, ott kellett hagynom a boltban, úgyhogy igencsak el vagyok látva most már mindennel, már csak idő kell és energia.Nem is gondoltam, hogy, ennyi rengeteg lesz. Nagyon sajnálom a téged ért kellemetlenséget, ez igencsak nem kis gond, és bízom benne, neked is megoldódik a problémád.
Köszönettel: "Alamuszi"
 

@reka

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.
Kislányommal, jövő év elején kezdjük a bölcsit. Kaptunk egy szép listát, hogy mit kell vinni. Ebből az üzenőfüzet, amivel kapcsolatban bizonytalan vagyok.
Milyen füzet jó, a gondozónőknek? Én A/5, spirálra gondoltam, mert akkor végig jó lenne. Vagy minden "tanévben", új füzetet kérnek?
A másik a gyerek jellemzése. Ehez tudna nekem valaki, pontosabb útmutatást adni? Nem akarok abba a hibába esni, hogy regényt írok a gyerekről.
Hálásan köszönöm a segítséget!
 

viktus04

Állandó Tag
Állandó Tag
Bölcsődei gondozás gyermekvédelem

Bölcsőde és minden ami ezzel a témával kapcsolatos.
 

Csatolások

  • 614923_1254384218_00790.pdf
    629.9 KB · Olvasás: 407
  • 614923_1242719676_08556.pdf
    172.2 KB · Olvasás: 252
  • 614923_1242719678_05784.pdf
    113.8 KB · Olvasás: 235
  • 614923_1242719851_03875.doc
    216 KB · Olvasás: 243
  • 614923_1242720667_01583.doc
    209 KB · Olvasás: 228
  • 614923_1242720676_05699.doc
    28.3 KB · Olvasás: 228
  • 614923_1242721042_04980.doc
    26.5 KB · Olvasás: 233
  • 614923_1242722434_05032.pdf
    379.7 KB · Olvasás: 247
  • 614923_1242722467_06813.doc
    44.1 KB · Olvasás: 243
  • 614923_1253174619_01099.doc
    95.5 KB · Olvasás: 277
  • 614923_1242719548_07075.doc
    63 KB · Olvasás: 264

viktus04

Állandó Tag
Állandó Tag
Bölcsődei gondozási és nevelési ismeretek

Bölcsődei gondozási és nevelési ismeretek.
 

Csatolások

  • A gondozástan órákhoz anyag.doc
    153.5 KB · Olvasás: 191
  • A szuloi kompetencia.doc
    44.5 KB · Olvasás: 156
  • Bölcsődei gondozási és nevelési ismeretek.doc
    92.5 KB · Olvasás: 173
  • GYERMEKIRODALOM TÉTELEK.doc
    45 KB · Olvasás: 195
  • Gyermekvédelem - Homoki Andrea szociológus összes előadásának anya.doc
    201.5 KB · Olvasás: 142
  • II. A bolcsode es gyermekotthon legfontosabb feladatai.doc
    36.5 KB · Olvasás: 135
  • ÍRÁSBELI vizsgához anyag.doc
    188 KB · Olvasás: 192

felicity

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia,
egy teljesen átlagos füzet jó lesz. Ne gondolj semmi extrára. Rövid összefoglalásokat fognak beleírni a gondozónők (legalábbis nálunk úgy volt, azt hiszem havonta).
A jellemzés, tényleg úgy írd, ahogy szeretnéd. Amennyit gondolsz, hogy megosztasz a gondozónőkkel, a gyermekedet megismerjék eg ykicsit így is. Én annak idején úgy csináltam, hogy elmeséltem az első 20 hónapjának fontosabb eseményeit, mintha a kicsi írná az egészet. De persze bemutathatod csak simán. Miket szeret csinálni, miket nem, mi az, ami boldoggá teszi, mi az, amitől esetleg ideges, szomorú lesz. Mire érzékeny, ha van ilyen. Pl. a hangokra vagy ha más gyerek sír stb. Minden olyan dolog, amit fontosnak tartasz, hogy ne a gondozónőknek kelljen megtapasztalni, hanem tudják a kicsiről. :)
Ági
 

felicity

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Anett! Köszönöm a Tavaszi szöveggyűjteményt, szuper! Esetleg volna téli, őszi is? Előre is köszönöm szépen!
Ági
 

Szatmári Anett

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ági!

Gyűjteményt készítettem még Mikulás és Karácsony témakörben is, de sajna a rég gépemen volt az összes többi anyagommal együtt, ami tönkrement :(
Most újra gyűjtök mindent az új gépemre és amint elkészül más szöveggyűjtemény, közzé teszem.

Üdv: Anett
 

Szatmári Anett

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!
Lehet elkéstem a válasszal.
Nálunk az üzenőfüzetet mi adjuk a szülőnek, ami egy kis alapú vonalas füzet.
Azt szoktam tanácsolni, hogy a jellemzés előtt gondold végig, hogyan telik egy napja a gyerkőcödnek és az alapján írd meg.
  • Pl: hogyan kel fel, fekszik le
  • mit szeret játszani
  • mit eszik (hogyan)
  • Mit nem szeret, esetleg fél-e valamintől
  • hogyan lehet megvigasztalni, ha sír/szomorú
  • van-e vmi amihez ragaszkodik (pl. cumi, pelus)
  • szobatisztasággal hogy áll
  • stb.

Bár ezeket nagyjából mind megkérdezik majd a családlátogatás alkalmával a kisgyermeknevelők, de hátha eszedbe jut még valami, amit nem mondtál el nekik.
Az üzenőfüzetbe én minden hónapban írok egy jellemzést a gyerekről, amit hazavisznek a szülők és ők is írnak bele. Már aki ír... annak nagyon örülünk.

Sok sikert a beszoktatáshoz!

Üdv: Anett
 

Szatmári Anett

Állandó Tag
Állandó Tag
Mécsestartó variációk - például családi foglalkoztatóra

Mécsestartó variációk - például családi foglalkoztatóra

Ragasztáshoz előszeretettel használunk tapétaragasztót.
Ezzel remekül lehet ragasztani pl. a következőket: selyempapír, szalvéta, csipke, falevél.
Ecsettel kell felvinni az üvegre és már lehet is rá tapasztani. Van egy kis száradási ideje, de aztán tartós marad.
A világító festéket még nem próbáltam, érdekes lehet az is.

csipkés_4.jpg csipkés_5.jpg csipkés_6.jpg egyszerű.jpg faleveles_tapétaragasztóval.jpg faleveles_tapétaragasztóval_2.jpg csipkés.jpg csipkés_3.jpg szíves.jpg csipkés_2.jpg szíves_2.JPG tojásfehérje+cukor_vagy_só.jpg úszógyertyás.jpg világító_festékes.jpg

Üdv: Anett
 

gytina

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok !Új tag vagyok , kérdésem az lenne : Van-e köztetek olyan ,aki egységes óvoda-bölcsődében dolgozik ? Esetleg van tapasztalata a témában ? (érdekelne :kötelező nyomtatványok ,közös munka illetve bár mi!!!) Köszönöm előre is !
 

gytina

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Én óvoda-bölcsődében dolgozom. A nyomtatványok, dokumentáció ugyan úgy van a bölcsődei csoportunkban, mint minden más bölcsődében. Nem tér el semmiben.
Az óvodai dokumentumok közé ,hogy illesztitek be? Gondolok pl: az óvodai csoportnaplóba írjátok a bölcsődéseket is ? Teljesen külön vezetitek ? Hogy dolgozol össze az óvónővel? (a foglalkozások alatt külön vagy a bölcsisekkel?)Óvodában van hiányzási napló ,ahol a gyerekek adatait vezetjük ,oda a bölcsiseket is beírjátok? És az étkezési nyilvántartóba ? A Helyi Óvodai Nevelési Programba be tudtátok illeszteni a bölcsődéseket ? Nálatok mi a tapasztalat az egységes óvoda-bölcsődéről ? (nálunk elég vegyes ,sajnos úgy érzem a bölcsiseket hamar óvodásítjuk ,nekik nagyon nehéz , a kollégák nehezen tudják egyeztetni a munkájukat!)
Köszönöm így gyorsan a kérdéseimet rád zúdítottam !
 

Szatmári Anett

Állandó Tag
Állandó Tag
Az óvodai dokumentumok közé ,hogy illesztitek be? Gondolok pl: az óvodai csoportnaplóba írjátok a bölcsődéseket is ? Teljesen külön vezetitek ? Hogy dolgozol össze az óvónővel? (a foglalkozások alatt külön vagy a bölcsisekkel?)Óvodában van hiányzási napló ,ahol a gyerekek adatait vezetjük ,oda a bölcsiseket is beírjátok? És az étkezési nyilvántartóba ? A Helyi Óvodai Nevelési Programba be tudtátok illeszteni a bölcsődéseket ? Nálatok mi a tapasztalat az egységes óvoda-bölcsődéről ? (nálunk elég vegyes ,sajnos úgy érzem a bölcsiseket hamar óvodásítjuk ,nekik nagyon nehéz , a kollégák nehezen tudják egyeztetni a munkájukat!)
Köszönöm így gyorsan a kérdéseimet rád zúdítottam !

Szia!
Ugyan mi is óvoda-bölcsőde vagyunk, de a mi bölcsiseink külön csoportban vannak, nem egyben az ovisokkal. Ti egyben vagytok, az azért lehet más. Félre értettem.

Szerintem tudd ki, hogy a Ti régiótokban melyik a módszertani bölcsőde és tőlük kérj tanácsot. Mi is szinte minden szakmai segítséget, útbaigazítást tőlük kaptunk. Mi a Dél-Alföldi régióba tartozunk, a mi "segítőink" a Dél-Alföldi Regionális Módszertani Bölcsőde Szeged.
Bár a módszertani bölcsiket is átvariálták az új törvények, változott a feladatkörük, de remélhetőleg segíteni fognak.
Sok sikert!
Anett
 

Szatmári Anett

Állandó Tag
Állandó Tag
Szülőcsoportos beszélgetések gyakorlata
 

Csatolások

  • CCF20090223_00023.jpg
    CCF20090223_00023.jpg
    111.6 KB · Olvasás: 423
  • CCF20090223_00024.jpg
    CCF20090223_00024.jpg
    106.2 KB · Olvasás: 359
  • CCF20090223_00025.jpg
    CCF20090223_00025.jpg
    110.4 KB · Olvasás: 313
  • CCF20090223_00026.jpg
    CCF20090223_00026.jpg
    27.6 KB · Olvasás: 297
  • CCF20090223_00027.jpg
    CCF20090223_00027.jpg
    44.4 KB · Olvasás: 315
  • CCF20090223_00028.jpg
    CCF20090223_00028.jpg
    99.4 KB · Olvasás: 336
  • CCF20090223_00029.jpg
    CCF20090223_00029.jpg
    102.5 KB · Olvasás: 316
Oldal tetejére