Búcsúzunk.......
- Téma inditó Melitta
- Kezdés dátuma
T
Táltos
Vendég
SZAKÁCSI SÁNDOR, KASZÁS ATTILA NYUGODJANAK BÉKÉBEN!
Elhunyt Kaszás Attila színművész
2007. március 23. 21:47
Életének 47. évében pénteken elhunyt Kaszás Attila színművész - tudatta a Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet az MTI-vel. "Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet vezetősége mély sajnálattal tudatja, hogy Kaszás Attila színművész minden orvosi erőfeszítés ellenére (ideértve a mára virradó éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtétet is) 2007. március 23-án 19 óra 40 perckor intézetünk intenzív osztályán elhunyt" - tartalmazza a közlemény, amelyet Szikora István, az intézmény főigazgató-helyettese írt alá. A Jászai Mari-díjas művész hétfőn este a Nemzeti Színházban, a Tizenkét dühös ember című előadás előtt lett rosszul, az orvos később agyvérzést állapított meg.
Kaszás Attila 1960-ban született a szlovákiai Vágsellyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.
A Nemzeti Színházban öt olyan darab van műsoron, amelyben Kaszás Attila szerepet kapott, és az évadban, illetve még a halála előtti napokban is fellépett: ő volt a 4. esküdt (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember), Oszkár (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő), az adóhivatali gyakornok (Ion Luca Caragiale: Farsang), a holdbeli csónakos (Weöres Sándor: Holdbeli csónakos), és Buckhingham herceg (William Shakespeare: III. Richárd).
A művész pályája során a fontosabb szerepek között volt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Macbeth (Shakespeare: Macbeth), Leonce (Büchner: Leonce és Léna), Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés).
Színpadra lépett továbbá Rádiós (Presser-Horváth-Sztevanovity: A padlás), Claude (MacDermott-Ragni-Rado: Hair), a Professzor (Schönberg-Maitby-Boublil: Miss Saigon), Miska (Szirmai: Mágnás Miska), Tony (Bernstein: West Side Story), valamint Joe (Styne-Merill: Van aki forrón szereti) szerepében. Kaszás Attilát 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki.
(MTI)
U.i.: elnézést a késedelemért, de nem voltam "gép-közelben"...
http://galberenike.uw.hu/kaszasattila.html
@>----
http://www.lonelyangelsland.com/Fenyevtavolsag.mp3
Szakácsi Sándorról nem tettem be képet és ezért nem biztos, hogy névről rögtön mindenki tudja, hogy kiről is van szó... ezért néhány web-oldal, amikről, amiken keresztül meg lehet ismerni (egy kicsit):
http://www.magyarszinhaz.hu/index.php?id=463&cid=4702
http://www.youtube.com/watch?v=61l4EuOKuq4&mode=related&search= ; http://www.youtube.com/watch?v=plTt-mfNIB4&mode=related&search=
http://www.frajt.hu/szakacsi.html
Elgondolkoztam... a színházjáróknak gyászban igen sűrűre sikerült ez a pár hét Magyarországon... aztán sorra jöttek elő a nevek és elcsodálkoztam azon, hogy az elmúlt időszakban, vagyis ha úgy vesszük ebben az évezredben milyen sokan távoztak a magyar kultúra e-világi színteréről...
(Biztos, hogy nem mindenki ugrott be... ha hiányzik Valaki ne habozzon senki beírni!)
(Biztos, hogy nem mindenki ugrott be... ha hiányzik Valaki ne habozzon senki beírni!)
2001-2002
Sinkovits Imre, (Budapest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 17.)
a Nemzeti Színház tagjaként 1956. okt. 23-án a Petőfi szobornál elszavalta a Nemzeti Dalt. Okt. 30-tól a Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottsága tagja, a nov. 3-ig tartó színész-sztrájk résztvevője. Szerepéért nem fogták perbe (talán gobbi Hilda és Major Tamás közbenjárására), de a Nemzeti Színházból eltávolították.
utána 4 évig a József Attila Színház tagja volt. 1963-ban ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 1989 óta örökös tagja.
Sinkovits Imre nevéhez számos legendás filmszerep fűződik, ezek közül is kiemelkedik A Tizedes meg a többiek főszerepe, főszerepet játszott a Két félidő a pokolban, az Egy szerelem három éjszakája és Latinovits Zoltán mellett, az Örkény István Tótékjából készült Isten hozta, őrnagy úr című filmekben.
Az Egri csillagok filmváltozatában Dobó István egri várkapitányt alakította, és a történelmi személyiségről elsősorban az általa megformált kép él a mai generációkban. A magyarok Kárpát medencébe érkezésének 1100. éves évfordulóján bemutatott Honfoglalás című filmben, Franco Nero mellett, ő formálta meg Álmos Vezér szerepét.
Felejthetetlen alakítást nyújtott számtalanszor a világot jelentő deszkákon, felsorolni is lehetetlen emlékezetes szerepeit. Színpadi szerepei közül legjelentősebbek alakításai a Madách Imre Mózes című drámájának címszerepe, Husz János Németh László drámájában, Kurrah a Csongor és Tündében, Prospero a Viharban, Bódi Vencel Sütő András Advent a Hargitán című darabjában, és színpadon is játszotta Örkény Tótékjának egyik főszerepét.
Pályafutása alatt szinte minden állami kitüntetést megkapott. Többszörös Jászai Mari díjas színművész (1955, 1962) 1966-ban Kossuth-díjal tüntették ki, 1970-ben érdemes művésznek, majd négy évvel később kiváló művésznek választották. Magyar Örökség-díjjal tüntették ki 1996-ban, 1998-ban megkapta a Sík Ferenc-emlékgyűrűt, 2000-ben pedig az akkor először kiosztott Nemzet Színésze kitüntető címet ő vehette át először.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ő volt a Hupikék törpikék című népszerű rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangja. Kevés olyan ember akad, aki nála szebben tudott volna szavalni. Például Petőfi Nemzeti dalát a forradalmi időkben, vállalva politikai meghurcoltatást is.
Obersovszky Gyula, (Pécs, 1927. január 1. – Budapest, 2001. március 15.)
újságíró, költő, filmdramaturg.
A Színművészeti Főiskolára járt (1945–49), 1946-tól a NÉKOSZ munkatársa. 1949 után debreceni újságíró. Irodalmi alkotásait Oby Gyula álnéven jelentette meg. Csupán a rendszerváltás után publikálhatott szabadon. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, 1990-tól az újrainduló Igazság, majd a Élünk címû lapok fõszerkesztõje volt. 1991-tõl egyszemélyes folyóiratot adott ki Vagyok címmel és sorra jelentette meg irodalmi alkotásait.
Hofi [Hoffmann] Géza, (Kőbánya/Budapest, 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.)
humorista, színész, előadóművész.
Nyilvános szereplését a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában kezdte. A tehetségére 1960-ban figyelt fel Szendrő József, aki a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. 1963-ban tért vissza a fővárosba, majd az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel vidéki városokban lépett fel paródiákkal. Ismertté 1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált. 1969-ben a Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. 1983-tól a Madách Kamara Színház társulatában folytatta pályáját, s ott mutatta be "Hofélia" című önálló estjét, amely több százszor került műsorra. Az "Élelem bére" című műsorát, amelyet 1987 óta adott elő, még ennél is többször láthatta a közönség. Mindkét produkciót Hofi Géza írta és szerkesztette. Kiemelkedő sikerének titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a gyors reagálóképesség, a politikai humor. Első nagylemeze 1971-ben jelent meg, s azóta több aranylemeze volt. Munkásságát 1998-ban Kossuth-díjjal ismerték el, 1996-ban 60. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Jászai Mari-díjat kapott 1970-ben és 1973-ban, érdemes művész elismerést 1977-ben, a kiváló művész címet pedig 1988-ban kapta meg. 2002. januárjában vette át a Pro Cultura Urbis díjat, amelyet a több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért" ítéltek neki.
Sinkovits Imre, (Budapest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 17.)
a Nemzeti Színház tagjaként 1956. okt. 23-án a Petőfi szobornál elszavalta a Nemzeti Dalt. Okt. 30-tól a Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottsága tagja, a nov. 3-ig tartó színész-sztrájk résztvevője. Szerepéért nem fogták perbe (talán gobbi Hilda és Major Tamás közbenjárására), de a Nemzeti Színházból eltávolították.
utána 4 évig a József Attila Színház tagja volt. 1963-ban ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 1989 óta örökös tagja.
Sinkovits Imre nevéhez számos legendás filmszerep fűződik, ezek közül is kiemelkedik A Tizedes meg a többiek főszerepe, főszerepet játszott a Két félidő a pokolban, az Egy szerelem három éjszakája és Latinovits Zoltán mellett, az Örkény István Tótékjából készült Isten hozta, őrnagy úr című filmekben.
Az Egri csillagok filmváltozatában Dobó István egri várkapitányt alakította, és a történelmi személyiségről elsősorban az általa megformált kép él a mai generációkban. A magyarok Kárpát medencébe érkezésének 1100. éves évfordulóján bemutatott Honfoglalás című filmben, Franco Nero mellett, ő formálta meg Álmos Vezér szerepét.
Felejthetetlen alakítást nyújtott számtalanszor a világot jelentő deszkákon, felsorolni is lehetetlen emlékezetes szerepeit. Színpadi szerepei közül legjelentősebbek alakításai a Madách Imre Mózes című drámájának címszerepe, Husz János Németh László drámájában, Kurrah a Csongor és Tündében, Prospero a Viharban, Bódi Vencel Sütő András Advent a Hargitán című darabjában, és színpadon is játszotta Örkény Tótékjának egyik főszerepét.
Pályafutása alatt szinte minden állami kitüntetést megkapott. Többszörös Jászai Mari díjas színművész (1955, 1962) 1966-ban Kossuth-díjal tüntették ki, 1970-ben érdemes művésznek, majd négy évvel később kiváló művésznek választották. Magyar Örökség-díjjal tüntették ki 1996-ban, 1998-ban megkapta a Sík Ferenc-emlékgyűrűt, 2000-ben pedig az akkor először kiosztott Nemzet Színésze kitüntető címet ő vehette át először.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ő volt a Hupikék törpikék című népszerű rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangja. Kevés olyan ember akad, aki nála szebben tudott volna szavalni. Például Petőfi Nemzeti dalát a forradalmi időkben, vállalva politikai meghurcoltatást is.
Obersovszky Gyula, (Pécs, 1927. január 1. – Budapest, 2001. március 15.)
újságíró, költő, filmdramaturg.
A Színművészeti Főiskolára járt (1945–49), 1946-tól a NÉKOSZ munkatársa. 1949 után debreceni újságíró. Irodalmi alkotásait Oby Gyula álnéven jelentette meg. Csupán a rendszerváltás után publikálhatott szabadon. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, 1990-tól az újrainduló Igazság, majd a Élünk címû lapok fõszerkesztõje volt. 1991-tõl egyszemélyes folyóiratot adott ki Vagyok címmel és sorra jelentette meg irodalmi alkotásait.
Hofi [Hoffmann] Géza, (Kőbánya/Budapest, 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.)
humorista, színész, előadóművész.
Nyilvános szereplését a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában kezdte. A tehetségére 1960-ban figyelt fel Szendrő József, aki a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. 1963-ban tért vissza a fővárosba, majd az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel vidéki városokban lépett fel paródiákkal. Ismertté 1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált. 1969-ben a Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. 1983-tól a Madách Kamara Színház társulatában folytatta pályáját, s ott mutatta be "Hofélia" című önálló estjét, amely több százszor került műsorra. Az "Élelem bére" című műsorát, amelyet 1987 óta adott elő, még ennél is többször láthatta a közönség. Mindkét produkciót Hofi Géza írta és szerkesztette. Kiemelkedő sikerének titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a gyors reagálóképesség, a politikai humor. Első nagylemeze 1971-ben jelent meg, s azóta több aranylemeze volt. Munkásságát 1998-ban Kossuth-díjjal ismerték el, 1996-ban 60. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Jászai Mari-díjat kapott 1970-ben és 1973-ban, érdemes művész elismerést 1977-ben, a kiváló művész címet pedig 1988-ban kapta meg. 2002. januárjában vette át a Pro Cultura Urbis díjat, amelyet a több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért" ítéltek neki.
2003-2005
Janikovszky [Kucses] Éva, (Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.)
író, gyermekkönyvek szerzője.
1944-től 1951-ig a szegedi és budapesti bölcsészkaron tanult. A VKM tankönyv osztályán volt főelőadó, 1953-tól az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett, majd ugyanott főszerkesztő (1964–87). Számos (gyermek)irodalmi szervezet tagja volt. Nevét 1960-ban változtatta meg. 2003-ban Kossuth-díjat kapott.
„"Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van."
Ezt és számos hasonló mondatot köszönhetnek a magyar olvasók Janikovszky Évának, az összetéveszthetetlen humorú, sajátos látásmódú írónőnek, aki egyszer s mindenkorra leszámolt a "tekintélyelvű", felnőtt szemléletű írással. Janikovszky Éva 1926-ban született Szegeden, s érdekes fordulata az életnek, hogy bizonyos Bartos Lipót úr szegedi papírboltjában 1930-ban szerencséje volt találkozni Móra Ferenccel, aki meg is simogatta az akkor 4 esztendős szöszke kislány buksiját. Persze akkor még nem sejthette sem Éva, sem senki más, hogy egyszer majd ő lesz az íróról elnevezett kiadó lektora, főszerkesztője, később vezetője, ma pedig legendás írónője. Első kötete 1957-ben jelent meg, amelyet utána még 30 követett, köztük a híres lányregények: a Szalmaláng és az Aranyeső, illetve az örökzöld gyerekkönyvek: a Kire ütött ez a gyerek?, a Velem mindig történik valami, az Az úgy volt és még sok-sok felejthetetlen írás. Málnaszörp és szalmaszál címen, 1970-ben megjelent könyvéből Palásthy György filmrendező Égigérő fű címmel rendezett játékfilmet, amelyből azután több generáció által használt szállóige lett a "csak az a szép zöld gyep. csak az fog hiányozni." mondás, a nyugdíjba vonuló parkőr, Poldi bácsi sóhaja.
Janikovszky Éva írói munkássága persze elsősorban magyar, akár Hungarikumnak is nevezhetnénk, de szerencsére harmincöt nyelvre fordították le, így az országhatárainkon kívül is megismerkedhettek vele kicsik és nagyok egyaránt. Munkásságát számtalan díjjal is elismerték, amelyek közül minden bizonnyal kiemelkedik a Mosolyrend lovagja - díj, amelyet 1988-ban ítéltek oda neki, és a halála előtt néhány hónappal, 2003. tavaszán átvett Kossuth-díj.” /csodaceruza.com/
Bubik István, (Budapest, 1958. május 19. – Ceglédbercel, 2004. november 28.)
a Nemzeti Színház társulatában kezdte pályafutását, majd 1993-ban (rövid londoni kitérő után) a Művész (későbbi Thália) Színházhoz szegődött. 1998-tól az Új Színház társulatának tagja. Munkásságát Jászai Mari díjjal ismerték el, emellett megkapta a Rajz János-díjat, a Farkas-Ratkó-díjat, a Magyar Művészetért járó díjat is, 2000-ben pedig az Érdemes Művész kitüntetést.
A színházban a magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, rockoperák főszerepeit énekelte el. Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemezte alakításait. Főbb szerepei: Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek).
Bubik István a színpad mellett a filmvásznon is feltűnt: először 1982-ben játszott Dobray György Vérszerződés című filmjében, ezután rövid tévés kitérőt tett a Nyolc évszak című televíziós sorozat egyik szerepében. 1999-ben Szabó István A napfény íze című filmjében, majd a Hídemberben is szerepet kapott, de igazi kritikai elismerést a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl című filmdráma főszerepéért kapta. Ebben egy papot alakított, aki kábítószereseknek működtet menhelyet.
Bessenyei Ferenc, (Hódmezővásárhely, 1919. február 10. - Lajosmizse, 2004. december 27.)
1956 okt. 23-án a Bem szobornál elszavalta a Szózatot. A Magyar Színművészek és Filmművészek Szövetsége Forradalmi Bizottsága, ill. a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa tagja volt. A nemzet színészei közé választották.
Iskoláinak elvégzése után több mesterséggel is próbálkozott, majd 1940-ben felvételt nyert a hódmezővásárhelyi Nyári Színkörben vendégeskedő szegedi Városi Színház társulatába. 25 éves korában már a fővárosi Nemzeti Színház tagja lett, de a háború után ismét vidékre került 1950-ig, amikor is végleg Budapestre szerződött. Bár 1981-ben hivatalosan nyugdíjba ment, egészen 1997-ig, tehát 78 éves koráig szünet nélkül játszott.
Bessenyei Ferencnek 1950-ig 266 bemutatója volt, 1950-től 140 (egy szerepet többször is eljátszott, más színházban vagy/és más időpontban). Játszott drámában, vígjátékban, musicalben és – különösen pályája kezdetén (de később is) – számtalan operettben. Színészi pályáját szülővárosának önképzőkörében kezdte. Igazi színházi előadásban életében először 1940. szeptember 14-én vett részt (Ábrahám Pál Viktóriájában az ispánt játszotta). A budapesti Nemzeti Színház színpadától 1997. február 23-án búcsúzott a János vitéz 100. előadásán (Bagót játszotta), a színpadtól végleg pedig 2001. május 19-én a József Attila Színház Légy jó mindhalálig előadásán Pósalaky úr szerepében. Ezután már csak – verssel vagy dallal – vendégként vagy a színházi világnap rendezvényein (2003-ban az új Nemzeti Színházban, 2004-ben a Madách Színházban) lépett színpadra. (A lexikonok és a legtöbb internetes újság adataival ellentétben Bessenyei Ferenc soha nem játszotta Hamletet és Cyranot. A Hamlet-ben Claudiust, a Cyrano-ban csupán egy epizódszerepet alakított).
1950 és 1987 között összesen 55 játékfilmben játszott, köztük 17-ben főszerepet. A Rádiószínházban 1955-tól szerepelt. Ettől kezdve számtalan közvetítés, versmondás, rádiójáték, stb. őrzi hangját.
Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása kitűnően érvényesül klasszikus hősök megformálásában színpadon és filmen egyaránt. Repertoárján a tragikus és komikus szerepek egyaránt megtalálhatók. Az ötvenes, hatvanas években meghatározó helye volt a magyar színművészetben. Kossuth-díjas, érdemes, és kiváló művész. 1989 - A Nemzeti Színház örökös tagja; 1994. - A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje; 1997. -Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában; 2000. - A Nemzet színésze; 2004 –Hódmezővásárhely díszpolgára; 2004 – Magyar Művészetért díj.
Kozák András, (Vencsellő, 1943. február 23. - 2005. február 24.)
színész
Kozák Andrást számos mozifilmben láthatta a közönség. Gaál István 1963-as drámája, a Sodrásban után főleg Jancsó-filmek sorában szerepelt, mint az 1964-es Így jöttem, az 1965-ben, Cannes-ban Arany Pálmára jelölt Szegénylegények, az 1967-es Csillagosok, katonák, az 1968-as Csend és kiáltás, Fényes szelek és az 1987-es Szörnyek évadja. Kozák emellett olyan tévésorozatokban is szerepet vállalt, mint az 1984-ben indult Linda vagy az 1994-től forgatott Kisváros.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színház művésze volt, majd 1966-tól 1991-ig a Thália, illetve Arizona Színházba szerződött, ahonnan húsz év után tért vissza Szolnokra. Ezt követően 2001-ig a Nemzeti Színházban, a jelenlegi Pesti Magyar Színházban játszott, 2003-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, és művészeti vezetője volt. Sok színházi előadásban nyújtott meghatározó alakítást: volt Claudius Shakespeare Hamletjében, Tevje a Hegedűs a háztetőben, Kopjáss István a Rokonokban, Lőrinc barát a Rómeó és Júliában, Albert herceg A hattyú című Molnár Ferenc-darabban, Fejedelem a Csongor és Tündében, Fülöp atya a Legyetek jók, ha tudtok című színműben, Tódorka Szilárd tanár úr A nagymama című vígjátékban vagy II. Henrik Az oroszlán télen című színműben; de ő volt a gyúró a 4x100-ban és játszott A salemi boszorkányokban is. A színművészet mellett rendezéssel is foglalkozott. Fehérváron ő állította színre a Csárdáskirálynőt, A kőszívű ember fiait, a Tokaji aszút, a Sirályt, a Lóvátett lovagokat és az Olympiát.
A Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész 1993-ban Magyar Művészetért-díjban is részesült.
Hernádi Gyula, (Oroszvár (ma: Szlovákia), 1926. augusztus 23. - Budapest, 2005. július 21.)
író, forgatókönyvíró.
Jelentős szépírói munkásságot fejtett ki, mégis elsősorban filmíróként lett híres, mi több világhíres, Jancsó Miklós oldalán.
Eredetileg orvosnak készült, leventeként a frontra vitték, és szovjet hadifogságba esett. Költőként kezdte irodalmi pályafutását. Fodor András írja le forrásértékű naplójának (Ezer este Fülep Lajossal) 1954-55-ös részében, hogyan fedezte föl az akkor harmincadik éve felé lépdelő, már nem éppen ifjú verselőt, aki a Duna-menti Timföldüzem tervosztály vezetőjeként dolgozott éppen. „Verseinek olyan erőteljes egyéni szemlélete van, képei olyan meghökkentők, amilyeneket csak Weöresnél találni.” A Csillag folyóirat mutatta be őt, több költeménye jelent meg ott, ám kötetének kiadását az akkor már véleményformáló hatalommal rendelkező Juhász Ferenc akadályozta meg. A magyar irodalom így veszített el egy költőt, nyert viszont egy izgalmas egyéniségű és eredeti stílusú prózaírót. Az ötvenes évek végén kezdtek megjelenni írásai: novelláskötete (Deszkakolostor) és regénye (A péntek lépcsőin) látott napvilágot. A kritika nem szerette, az olvasók furcsálkozva ízlelgették a magyar próza friss, ám fanyar gyümölcsét. Inkább műkedvelőnek nézték, a mindig elegánsan öltözködő közgazdászt, aki mellesleg irodalommal is foglalkozik. Ne szépítsük, Hernádi, ha nem is bukott, de sikertelen írónak számított, amikor megtörtént legendás hírű találkozása Jancsó Miklóssal, akit viszont A harangok Rómába mentek kudarca után tényleg bukott rendezőként tartottak nyilván a filmszakmában. Az író haláláig a rendező állandó munkatársa maradt. Huszonhárom filmet forgattak közösen (ha beszámítjuk az Ede megevé ebédem címmel ellátott, 2006-os, posztumusz bemutatású utolsó közös darabjukat). Az alkotópáros huszonhárom filmet készített együtt.
Mindeközben Hernádi Gyula filmes múltjától függetlenül elismert prózaíróvá vált. Olykor előbb jelentek meg nyomtatásban, önálló irodalmi műként is funkcionáló regényei (Téli sirokkó, Borotvált tabló, Az erőd, Kiáltás és kiáltás), melyekből aztán előbb-utóbb film készült. Igazi színházi ember nem lett belőle, de ott volt a 25. Színház, a Népszínház, a Kecskeméti Katona József Színház csapatában.
Tábori Nóra, (Temesvár, Románia, 1928. június 15. - Budapest, 2005. november 23.)
Táncosnőként kezdte pályáját 1942-ben, édesanyja eredetileg járáshibájának javítására íratta tánciskolába.
Később Szegeden beiratkozott Both Béla színiiskolájába, ő figyelt fel tehetségére, neki köszönheti, hogy 1943-ban levizsgázott az akkori színiakadémián.
Szombathelyen Szalay Károly magántársulatának tagja lett, majd Győrben, Sopronban, Pécsett lépett föl a tánc mellett főként szubrettszerepekben.
Első igazi prózai szerepét Szegeden játszotta 1949-ben, Gorkij Ellenségek című darabjában. 1951-ig játszott a Tisza-parti városban, akkor a Vígszínház elődjéhez, a Magyar Néphadsereg Színházhoz szerződött.
A Vígszínházban egy ideig naivákat, munkásnőket játszott, aztán megtalálták a hozzá közelebb álló figurák. Kritikusok szerint politikai bombaként robbant 1956-ban az Antigoné egy átdolgozott előadása, amelyben ő alakította a címszerepet.
Nagy darabok nagy szerepeit játszhatta el később: volt Roxane (Rostand: Cyrano), Pearce-né (Shaw: Pygmalion), Kvasnya (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Orbánné (Örkény: Macskajáték). Legnagyobb sikere talán Jónásné alakítása volt Csurka István Házmestersirató című darabjában.
Számos filmben is játszott, így a Merénylet, az Esős vasárnap, a Kárpáthy Zoltán, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, A Pendragon legenda, a Szépek és bolondok, a Fekete gyémántok, az Abigél, az Uramisten és a Sztracsatella című alkotásban.
Humorára a kabaré világában is felfigyeltek: szívesen játszott rádióban, televízióban. Máthé Erzsivel közös jeleneteiben egyszerű, szókimondó asszonyságot formált meg.
1992-ben elsőként részesült életművéért a Pro Comedia-emlékdíjban. 1994-ben megkapta a Kossuth-díjat, az országos színházi találkozó díját és a Ruttkai Éva-emlékdíjat.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész
Janikovszky [Kucses] Éva, (Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.)
író, gyermekkönyvek szerzője.
1944-től 1951-ig a szegedi és budapesti bölcsészkaron tanult. A VKM tankönyv osztályán volt főelőadó, 1953-tól az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett, majd ugyanott főszerkesztő (1964–87). Számos (gyermek)irodalmi szervezet tagja volt. Nevét 1960-ban változtatta meg. 2003-ban Kossuth-díjat kapott.
„"Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van."
Ezt és számos hasonló mondatot köszönhetnek a magyar olvasók Janikovszky Évának, az összetéveszthetetlen humorú, sajátos látásmódú írónőnek, aki egyszer s mindenkorra leszámolt a "tekintélyelvű", felnőtt szemléletű írással. Janikovszky Éva 1926-ban született Szegeden, s érdekes fordulata az életnek, hogy bizonyos Bartos Lipót úr szegedi papírboltjában 1930-ban szerencséje volt találkozni Móra Ferenccel, aki meg is simogatta az akkor 4 esztendős szöszke kislány buksiját. Persze akkor még nem sejthette sem Éva, sem senki más, hogy egyszer majd ő lesz az íróról elnevezett kiadó lektora, főszerkesztője, később vezetője, ma pedig legendás írónője. Első kötete 1957-ben jelent meg, amelyet utána még 30 követett, köztük a híres lányregények: a Szalmaláng és az Aranyeső, illetve az örökzöld gyerekkönyvek: a Kire ütött ez a gyerek?, a Velem mindig történik valami, az Az úgy volt és még sok-sok felejthetetlen írás. Málnaszörp és szalmaszál címen, 1970-ben megjelent könyvéből Palásthy György filmrendező Égigérő fű címmel rendezett játékfilmet, amelyből azután több generáció által használt szállóige lett a "csak az a szép zöld gyep. csak az fog hiányozni." mondás, a nyugdíjba vonuló parkőr, Poldi bácsi sóhaja.
Janikovszky Éva írói munkássága persze elsősorban magyar, akár Hungarikumnak is nevezhetnénk, de szerencsére harmincöt nyelvre fordították le, így az országhatárainkon kívül is megismerkedhettek vele kicsik és nagyok egyaránt. Munkásságát számtalan díjjal is elismerték, amelyek közül minden bizonnyal kiemelkedik a Mosolyrend lovagja - díj, amelyet 1988-ban ítéltek oda neki, és a halála előtt néhány hónappal, 2003. tavaszán átvett Kossuth-díj.” /csodaceruza.com/
Bubik István, (Budapest, 1958. május 19. – Ceglédbercel, 2004. november 28.)
a Nemzeti Színház társulatában kezdte pályafutását, majd 1993-ban (rövid londoni kitérő után) a Művész (későbbi Thália) Színházhoz szegődött. 1998-tól az Új Színház társulatának tagja. Munkásságát Jászai Mari díjjal ismerték el, emellett megkapta a Rajz János-díjat, a Farkas-Ratkó-díjat, a Magyar Művészetért járó díjat is, 2000-ben pedig az Érdemes Művész kitüntetést.
A színházban a magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, rockoperák főszerepeit énekelte el. Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemezte alakításait. Főbb szerepei: Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek).
Bubik István a színpad mellett a filmvásznon is feltűnt: először 1982-ben játszott Dobray György Vérszerződés című filmjében, ezután rövid tévés kitérőt tett a Nyolc évszak című televíziós sorozat egyik szerepében. 1999-ben Szabó István A napfény íze című filmjében, majd a Hídemberben is szerepet kapott, de igazi kritikai elismerést a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl című filmdráma főszerepéért kapta. Ebben egy papot alakított, aki kábítószereseknek működtet menhelyet.
Bessenyei Ferenc, (Hódmezővásárhely, 1919. február 10. - Lajosmizse, 2004. december 27.)
1956 okt. 23-án a Bem szobornál elszavalta a Szózatot. A Magyar Színművészek és Filmművészek Szövetsége Forradalmi Bizottsága, ill. a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa tagja volt. A nemzet színészei közé választották.
Iskoláinak elvégzése után több mesterséggel is próbálkozott, majd 1940-ben felvételt nyert a hódmezővásárhelyi Nyári Színkörben vendégeskedő szegedi Városi Színház társulatába. 25 éves korában már a fővárosi Nemzeti Színház tagja lett, de a háború után ismét vidékre került 1950-ig, amikor is végleg Budapestre szerződött. Bár 1981-ben hivatalosan nyugdíjba ment, egészen 1997-ig, tehát 78 éves koráig szünet nélkül játszott.
Bessenyei Ferencnek 1950-ig 266 bemutatója volt, 1950-től 140 (egy szerepet többször is eljátszott, más színházban vagy/és más időpontban). Játszott drámában, vígjátékban, musicalben és – különösen pályája kezdetén (de később is) – számtalan operettben. Színészi pályáját szülővárosának önképzőkörében kezdte. Igazi színházi előadásban életében először 1940. szeptember 14-én vett részt (Ábrahám Pál Viktóriájában az ispánt játszotta). A budapesti Nemzeti Színház színpadától 1997. február 23-án búcsúzott a János vitéz 100. előadásán (Bagót játszotta), a színpadtól végleg pedig 2001. május 19-én a József Attila Színház Légy jó mindhalálig előadásán Pósalaky úr szerepében. Ezután már csak – verssel vagy dallal – vendégként vagy a színházi világnap rendezvényein (2003-ban az új Nemzeti Színházban, 2004-ben a Madách Színházban) lépett színpadra. (A lexikonok és a legtöbb internetes újság adataival ellentétben Bessenyei Ferenc soha nem játszotta Hamletet és Cyranot. A Hamlet-ben Claudiust, a Cyrano-ban csupán egy epizódszerepet alakított).
1950 és 1987 között összesen 55 játékfilmben játszott, köztük 17-ben főszerepet. A Rádiószínházban 1955-tól szerepelt. Ettől kezdve számtalan közvetítés, versmondás, rádiójáték, stb. őrzi hangját.
Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása kitűnően érvényesül klasszikus hősök megformálásában színpadon és filmen egyaránt. Repertoárján a tragikus és komikus szerepek egyaránt megtalálhatók. Az ötvenes, hatvanas években meghatározó helye volt a magyar színművészetben. Kossuth-díjas, érdemes, és kiváló művész. 1989 - A Nemzeti Színház örökös tagja; 1994. - A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje; 1997. -Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában; 2000. - A Nemzet színésze; 2004 –Hódmezővásárhely díszpolgára; 2004 – Magyar Művészetért díj.
Kozák András, (Vencsellő, 1943. február 23. - 2005. február 24.)
színész
Kozák Andrást számos mozifilmben láthatta a közönség. Gaál István 1963-as drámája, a Sodrásban után főleg Jancsó-filmek sorában szerepelt, mint az 1964-es Így jöttem, az 1965-ben, Cannes-ban Arany Pálmára jelölt Szegénylegények, az 1967-es Csillagosok, katonák, az 1968-as Csend és kiáltás, Fényes szelek és az 1987-es Szörnyek évadja. Kozák emellett olyan tévésorozatokban is szerepet vállalt, mint az 1984-ben indult Linda vagy az 1994-től forgatott Kisváros.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színház művésze volt, majd 1966-tól 1991-ig a Thália, illetve Arizona Színházba szerződött, ahonnan húsz év után tért vissza Szolnokra. Ezt követően 2001-ig a Nemzeti Színházban, a jelenlegi Pesti Magyar Színházban játszott, 2003-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, és művészeti vezetője volt. Sok színházi előadásban nyújtott meghatározó alakítást: volt Claudius Shakespeare Hamletjében, Tevje a Hegedűs a háztetőben, Kopjáss István a Rokonokban, Lőrinc barát a Rómeó és Júliában, Albert herceg A hattyú című Molnár Ferenc-darabban, Fejedelem a Csongor és Tündében, Fülöp atya a Legyetek jók, ha tudtok című színműben, Tódorka Szilárd tanár úr A nagymama című vígjátékban vagy II. Henrik Az oroszlán télen című színműben; de ő volt a gyúró a 4x100-ban és játszott A salemi boszorkányokban is. A színművészet mellett rendezéssel is foglalkozott. Fehérváron ő állította színre a Csárdáskirálynőt, A kőszívű ember fiait, a Tokaji aszút, a Sirályt, a Lóvátett lovagokat és az Olympiát.
A Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész 1993-ban Magyar Művészetért-díjban is részesült.
Hernádi Gyula, (Oroszvár (ma: Szlovákia), 1926. augusztus 23. - Budapest, 2005. július 21.)
író, forgatókönyvíró.
Jelentős szépírói munkásságot fejtett ki, mégis elsősorban filmíróként lett híres, mi több világhíres, Jancsó Miklós oldalán.
Eredetileg orvosnak készült, leventeként a frontra vitték, és szovjet hadifogságba esett. Költőként kezdte irodalmi pályafutását. Fodor András írja le forrásértékű naplójának (Ezer este Fülep Lajossal) 1954-55-ös részében, hogyan fedezte föl az akkor harmincadik éve felé lépdelő, már nem éppen ifjú verselőt, aki a Duna-menti Timföldüzem tervosztály vezetőjeként dolgozott éppen. „Verseinek olyan erőteljes egyéni szemlélete van, képei olyan meghökkentők, amilyeneket csak Weöresnél találni.” A Csillag folyóirat mutatta be őt, több költeménye jelent meg ott, ám kötetének kiadását az akkor már véleményformáló hatalommal rendelkező Juhász Ferenc akadályozta meg. A magyar irodalom így veszített el egy költőt, nyert viszont egy izgalmas egyéniségű és eredeti stílusú prózaírót. Az ötvenes évek végén kezdtek megjelenni írásai: novelláskötete (Deszkakolostor) és regénye (A péntek lépcsőin) látott napvilágot. A kritika nem szerette, az olvasók furcsálkozva ízlelgették a magyar próza friss, ám fanyar gyümölcsét. Inkább műkedvelőnek nézték, a mindig elegánsan öltözködő közgazdászt, aki mellesleg irodalommal is foglalkozik. Ne szépítsük, Hernádi, ha nem is bukott, de sikertelen írónak számított, amikor megtörtént legendás hírű találkozása Jancsó Miklóssal, akit viszont A harangok Rómába mentek kudarca után tényleg bukott rendezőként tartottak nyilván a filmszakmában. Az író haláláig a rendező állandó munkatársa maradt. Huszonhárom filmet forgattak közösen (ha beszámítjuk az Ede megevé ebédem címmel ellátott, 2006-os, posztumusz bemutatású utolsó közös darabjukat). Az alkotópáros huszonhárom filmet készített együtt.
Mindeközben Hernádi Gyula filmes múltjától függetlenül elismert prózaíróvá vált. Olykor előbb jelentek meg nyomtatásban, önálló irodalmi műként is funkcionáló regényei (Téli sirokkó, Borotvált tabló, Az erőd, Kiáltás és kiáltás), melyekből aztán előbb-utóbb film készült. Igazi színházi ember nem lett belőle, de ott volt a 25. Színház, a Népszínház, a Kecskeméti Katona József Színház csapatában.
Tábori Nóra, (Temesvár, Románia, 1928. június 15. - Budapest, 2005. november 23.)
Táncosnőként kezdte pályáját 1942-ben, édesanyja eredetileg járáshibájának javítására íratta tánciskolába.
Később Szegeden beiratkozott Both Béla színiiskolájába, ő figyelt fel tehetségére, neki köszönheti, hogy 1943-ban levizsgázott az akkori színiakadémián.
Szombathelyen Szalay Károly magántársulatának tagja lett, majd Győrben, Sopronban, Pécsett lépett föl a tánc mellett főként szubrettszerepekben.
Első igazi prózai szerepét Szegeden játszotta 1949-ben, Gorkij Ellenségek című darabjában. 1951-ig játszott a Tisza-parti városban, akkor a Vígszínház elődjéhez, a Magyar Néphadsereg Színházhoz szerződött.
A Vígszínházban egy ideig naivákat, munkásnőket játszott, aztán megtalálták a hozzá közelebb álló figurák. Kritikusok szerint politikai bombaként robbant 1956-ban az Antigoné egy átdolgozott előadása, amelyben ő alakította a címszerepet.
Nagy darabok nagy szerepeit játszhatta el később: volt Roxane (Rostand: Cyrano), Pearce-né (Shaw: Pygmalion), Kvasnya (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Orbánné (Örkény: Macskajáték). Legnagyobb sikere talán Jónásné alakítása volt Csurka István Házmestersirató című darabjában.
Számos filmben is játszott, így a Merénylet, az Esős vasárnap, a Kárpáthy Zoltán, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, A Pendragon legenda, a Szépek és bolondok, a Fekete gyémántok, az Abigél, az Uramisten és a Sztracsatella című alkotásban.
Humorára a kabaré világában is felfigyeltek: szívesen játszott rádióban, televízióban. Máthé Erzsivel közös jeleneteiben egyszerű, szókimondó asszonyságot formált meg.
1992-ben elsőként részesült életművéért a Pro Comedia-emlékdíjban. 1994-ben megkapta a Kossuth-díjat, az országos színházi találkozó díját és a Ruttkai Éva-emlékdíjat.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész
2006 őszéig
Agárdy Gábor, (Szeged, 1922. augusztus 2. – Budapest, 2006. január 19.)
Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész, A Nemzeti Színház örökös tagja, A Nemzet Színésze.
Pályáját 1937-ben kezdte a Szegedi Városi Színháznál. 1938-ban végzett az Országos Színészegyesület iskolájában. 1941-ig Szegeden, 1949-ig kisebb vidéki társulatoknál játszott. 1949-52-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja. 1952-től a Fővárosi Operettszínház, 1955-től az Ifjúsági Színház és a Petőfi Színház művésze. 1964-óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze és még ebben az évben a Nemzet Színésze címet is megkapta. Az évek során rengeteget dolgozott a Magyar Rádióban , s e műfajban is a közönség egyik kedvencévé vált. Alakításait felsorolni lehetetlen, csak annyi bizonyos, hogy szinte naponta hallhatjuk Őt a Rádiószínház és a Rádiókabaré régi és új felvételein.
A színművészeten kívül a festészetben is maradandót alkotott. 1967-óta munkáit több önálló kiállításon is bemutatták. Ikonfestményei megtalálhatók például a Pannonhalmi Apátságban, a Danyilov Kolostorban (Oroszország) és a Vatikánban.
Legfontosabb alakításai:
Szellemfi (Szigligeti: Liliomfi), Pecsenyigov (Gorkij: Ellenségek), Főkolompos (Visnyevszkij: Optimista tragédia), Krahl ezredes (Molnár: Olympia), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Paulino (Pirandello: Az ember, az állat és az erény), Sipos úr (Molnár: Üvegcipő), Liliom (Molnár: Liliom), Szalay (Bartha Lajos: Szerelem), Green (Kafka: Amerika), Slift (Brecht-Weill: A vágóhidak Szent Johannája), Mickey (Miller: A bűnbeesés után), Abirám (Madách: Mózes), Flavius (Shakespeare: Athéni Timon), Polgármester (Móricz: Rokonok), I. Vádlott (Weiss: A vizsgálat), Valkay (Móricz: Légy jó mindhalálig), Menelaosz (Hacks: Szép Heléna), Katz (Hasek-Burian: Svejk), Varga Jani (Németh: Erzsébetnap), Kreon (Grillparzer: Medea), Pál (Kaló Flórián: Gyilkosság a szeretetotthonban), Bubnov (Gorkij: Éjjeli menedékhely),... Josef Tura (Lengyel: Lenni vagy nem lenni),... Henrik (Márai: A gyertyák csonkig égnek)
Film: Én és a nagyapám, ...Puskák és galambok,... Jaguár, ...Egri csillagok, ...Kakuk Marci,...Retúr.
Televízió: A nagy ékszerész, ... A trónörökös, ... Égető Eszter, ... A csikós.
Rendezései: Bókay János: Négy asszonyt szeretek- Várszínház, Tamási: Énekes madár- Fóti Faluszínház, Huszka: Gül baba- Gyulai Várszínház
Jancsó Adrienne, (Marosújvár, 1921. március 25. – Budapest, 2006. január 23.)
színész, előadóművész
1941-től előadóművészként dolgozott. 1944 és 1947 között Kolozsvárott a Nemzeti Színház, illetve a Magyar Színház tagja. 1947-ben áttelepült Magyarországra, vidéki teátrumok, később a budapesti Madách Színház tagja. 1955-től újra pódiumművészként dolgozott, versmondó, ballada előadó volt. 1963 és 1978 között az Irodalmi Színpad, illetve a Radnóti Miklós Színpad színészeként dolgozott, 1985-től 1990-ig a Vers és dal a Várban estek szervezője volt.
"Számára csak egyetlen dolog létezik: a vers értelme. Ez az értelem a vers ritmusán és melódiáján keresztül jut érvényre, mind a ritmus, mind a melódia élő-eleven húsa és vére a versnek... Jancsó Adrienne a népművészet világából meríti művészi erejét, abból a világból, amelyben még együtt él vers és dallam és ez az egység a kifejezés szolgálatában áll" - írta 1963-ban Pernye András.”…
„Erdélyből jött, akárcsak férje, Jékely Zoltán és apósa, Áprily Lajos. Francia hangzású, akkoriban ritka keresztnevét egy romantikus dédnagyanya hagyományozta rá, nyilván valami francia regény hatására. Nevével valahogy úgy járt, mint a gyermek Attila a falusi nevelőszülőknél - 1951-ben a Néphadsereg Színházában (a Víg akkori neve) úgy döntöttek, hogy ilyen név nincs, és Jancsó Arankaként szerződtették.
Alighanem akaratlanul is jót tett vele az a színigazgató, aki gyönge ürüggyel 1954-ben az utcára tette (az ürügy így szólt: rossz a beszédtechnikája... no hiszen. A valódi ok egy eredménytelen beszervezési kísérlettel függ össze, amelyet azért nem írok ide, mert az olvasó még időszerű célzásnak vélné). Az állástalan színésznő ott búsongott a Rádió Pagodájában, amikor meglátta Török Erzsi, a már akkor Kossuth-díjas népdalénekesnő, fölidézte hajdani kolozsvári közös fellépéseiket és javasolta: csináljanak közös esteket.
Adrienne ekkor talált rá igazi önmagára. Színpad helyett a pódiumra. A színészek jó része, manapság különösen, idegenkedik a pódiumtól. Ijesztő egyedül állni a fényben, partner nélkül, segítség nélkül, memóriazavartól és belesüléstől rettegve. Ő ezt fordítva élte meg. Kicsi korától tudta: nem figurák érdeklik, hanem szavak. A két művésznő közös estje elsöprő országos sikersorozat lett, szinte széttépték őket a meghívások. Akkor még nem autóval tájolt a művész, hanem hideg busszal, teherautón, s siralmas szállodákban szállt meg. De azokban az években hihetetlen tömegéhség volt a költészetre.
Évente összeállított magának egy-egy önálló estet. Később, '57-ben elindult sokunk második otthona, a bölcsészkar felső emeletén székelő Egyetemi Színpad, pompás, nyitott fiatal közönséggel. Az irodalmi műsorokat szervező Surányi Ibolya jóvoltából feledhetetlen költői estek sorjáztak, pompás pályatársakkal: Berek Katival, Mensárossal, Csernus Mariannal, Latinovitscsal, Mezei Máriával, Illyés Kingával meg az akkori fiatalokkal, Vallai Péterrel, Fodor Tamással, az akkor alkotói fénykorukat élő költőkkel, Nagy Lászlóval, Szécsi Margittal, meg a nagy öregekkel, Weöressel, Kassákkal, Áprilyval, Dsidával, akik már mindinkább csak verseikben voltak jelen.
Adrienne egyik feledhetetlen produkciója az Özvegy Póra Andrásné Siratója lett. Sárosi Bálint zenekutatóval gyűjtötték Erdélyben a falusi asszony monológját, amelyet férjének holtteteme fölött mondott. Ezt a rögtönzött szöveget sírta-kántálta el szöveg- és dallamhűen. Aki hallotta, sosem feledheti.
Megkezdődtek tengerentúli előadókörútjai, városról városra járt Észak- és Dél-Amerika magyar közösségeinél. Amikor az Egyetemi Színpad helyiségeit visszavette az egyház, a Várban szervezett vers- és dalesteket.”…
„Neki ahhoz, hogy kedves költőit elővegye, nem kellettek a könyvek. Elképesztő agyában ott volt mind. Mind, mind. Amit gyerekkorában megtanult, meg amit a sok évtized során szüntelenül hozzátanult, mind ott élt a fejében.”…
„Vajon eszébe jut-e valakinek a Magyar Televízióban vagy a közrádióban - ha már szinte szótlanul mentek el halála mellett -, hogy átkutassa saját archívumát meg a hagyatékot, s egy méltó műsorral idézze föl és örökítse meg unikális képességeit és varázslatos lényét?” /Fencsik Flóra/
Jászai Mari-díjas (1965), Érdemes művész (1971), Kazinczy-díjas (1977) és Déry Tibor-díjas (1988). 1991-ben megkapta a Magyar Művészetért Alapítvány díját, 1995-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal, 2004-ben Hazám-díjjal ismerték el tevékenységét.
Bertók Lajos, (Debrecen, 1966. május 1. – Budapest, 2006. július 10.)
a Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas művésze.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1985-ben vették fel. A főiskola elvégzése után játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, és az Egri Gárdonyi Géza Színházban. Ezután haláláig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. Talán legismertebb szerepe a Bűn és bűnhődés a rácsok mögött c. darab Raszkolnyikovja volt, majd az Egy őrült naplója c. monodrámával aratott nagy sikert. A Tivoliban idén januárban ismét Hamlet bőrébe bújt; ez lett végül utolsó színházi főszerepe. Bertók Lajos 2002-ben elnyerte a POSZT Legjobb férfiszereplőnek járó díját, 2003-ban a Színi Kritikusok Legjobb férfiszereplőnek járó díját, és ugyanabban az évben megkapta a Jászai Mari- és a Súgó csiga-díjat is.
A filmszakma is felfedezte az utóbbi néhány évben. A mi szerelmünk c. Pacskovszky-film férfi főhőseként ismerhettük meg először az arcát (2000), majd a Kanyaron túl, az Aranyváros és A porcelánbaba főszerepei következtek. Bertók Lajos 2002-ben elnyerte a POSZT Legjobb férfiszereplőnek járó díját, 2003-ban a Színi Kritikusok Legjobb férfiszereplőnek járó díját, és ugyanabban az évben megkapta a Jászai Mari- és a Súgó csiga-díjat is. A 2006-os Szemlén két filmben is gonoszkodott (Az igazi Mikulás, Vadászat angolokra).
Filmjei: Zafír (1989), A Mi szerelmünk (2000), Kisváros (2000), Kanyaron túl (2002), Aranyváros (2002), Ultra (2003), A Porcelánbaba (2003), Igazi Mikulás (2005), Vadászat angolokra (2006).
Zenthe Ferenc, (Salgótarján, 1920. április 24. - Budapest, 2006. július 30.)
a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Tenkes kapitánya, mindannyiunk szeretett Taki bácsija, Siklós város díszpolgára.
Pályája kezdetétől a közönség szeretete övezte. „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” - nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában, a nemzet színészévé választásakor a megnyerő egyéniségű művész.
A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal „kényeztette el”. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte (előtte öttusázók megtanították lovagolni, aminek még sok hasznát vette). Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek a sármos színész életében: a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar-NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben Zenthe Ferenc a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel. Játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben.
A Tenkes kapitánya után több tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok. Számos filmben szerepelt, és szinkronhangként is bizonyított.
Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban. 1997-ben Kossuth-díjat adományoztak neki, szülővárosa, Salgótarján 2003-ban díszpolgárrá választotta. 2005-ben az MTA Magyar Örökség-díjjal tüntette ki „sokoldalú emberábrázolásáért”.
Agárdy Gábor, (Szeged, 1922. augusztus 2. – Budapest, 2006. január 19.)
Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész, A Nemzeti Színház örökös tagja, A Nemzet Színésze.
Pályáját 1937-ben kezdte a Szegedi Városi Színháznál. 1938-ban végzett az Országos Színészegyesület iskolájában. 1941-ig Szegeden, 1949-ig kisebb vidéki társulatoknál játszott. 1949-52-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja. 1952-től a Fővárosi Operettszínház, 1955-től az Ifjúsági Színház és a Petőfi Színház művésze. 1964-óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze és még ebben az évben a Nemzet Színésze címet is megkapta. Az évek során rengeteget dolgozott a Magyar Rádióban , s e műfajban is a közönség egyik kedvencévé vált. Alakításait felsorolni lehetetlen, csak annyi bizonyos, hogy szinte naponta hallhatjuk Őt a Rádiószínház és a Rádiókabaré régi és új felvételein.
A színművészeten kívül a festészetben is maradandót alkotott. 1967-óta munkáit több önálló kiállításon is bemutatták. Ikonfestményei megtalálhatók például a Pannonhalmi Apátságban, a Danyilov Kolostorban (Oroszország) és a Vatikánban.
Legfontosabb alakításai:
Szellemfi (Szigligeti: Liliomfi), Pecsenyigov (Gorkij: Ellenségek), Főkolompos (Visnyevszkij: Optimista tragédia), Krahl ezredes (Molnár: Olympia), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Paulino (Pirandello: Az ember, az állat és az erény), Sipos úr (Molnár: Üvegcipő), Liliom (Molnár: Liliom), Szalay (Bartha Lajos: Szerelem), Green (Kafka: Amerika), Slift (Brecht-Weill: A vágóhidak Szent Johannája), Mickey (Miller: A bűnbeesés után), Abirám (Madách: Mózes), Flavius (Shakespeare: Athéni Timon), Polgármester (Móricz: Rokonok), I. Vádlott (Weiss: A vizsgálat), Valkay (Móricz: Légy jó mindhalálig), Menelaosz (Hacks: Szép Heléna), Katz (Hasek-Burian: Svejk), Varga Jani (Németh: Erzsébetnap), Kreon (Grillparzer: Medea), Pál (Kaló Flórián: Gyilkosság a szeretetotthonban), Bubnov (Gorkij: Éjjeli menedékhely),... Josef Tura (Lengyel: Lenni vagy nem lenni),... Henrik (Márai: A gyertyák csonkig égnek)
Film: Én és a nagyapám, ...Puskák és galambok,... Jaguár, ...Egri csillagok, ...Kakuk Marci,...Retúr.
Televízió: A nagy ékszerész, ... A trónörökös, ... Égető Eszter, ... A csikós.
Rendezései: Bókay János: Négy asszonyt szeretek- Várszínház, Tamási: Énekes madár- Fóti Faluszínház, Huszka: Gül baba- Gyulai Várszínház
Jancsó Adrienne, (Marosújvár, 1921. március 25. – Budapest, 2006. január 23.)
színész, előadóművész
1941-től előadóművészként dolgozott. 1944 és 1947 között Kolozsvárott a Nemzeti Színház, illetve a Magyar Színház tagja. 1947-ben áttelepült Magyarországra, vidéki teátrumok, később a budapesti Madách Színház tagja. 1955-től újra pódiumművészként dolgozott, versmondó, ballada előadó volt. 1963 és 1978 között az Irodalmi Színpad, illetve a Radnóti Miklós Színpad színészeként dolgozott, 1985-től 1990-ig a Vers és dal a Várban estek szervezője volt.
"Számára csak egyetlen dolog létezik: a vers értelme. Ez az értelem a vers ritmusán és melódiáján keresztül jut érvényre, mind a ritmus, mind a melódia élő-eleven húsa és vére a versnek... Jancsó Adrienne a népművészet világából meríti művészi erejét, abból a világból, amelyben még együtt él vers és dallam és ez az egység a kifejezés szolgálatában áll" - írta 1963-ban Pernye András.”…
„Erdélyből jött, akárcsak férje, Jékely Zoltán és apósa, Áprily Lajos. Francia hangzású, akkoriban ritka keresztnevét egy romantikus dédnagyanya hagyományozta rá, nyilván valami francia regény hatására. Nevével valahogy úgy járt, mint a gyermek Attila a falusi nevelőszülőknél - 1951-ben a Néphadsereg Színházában (a Víg akkori neve) úgy döntöttek, hogy ilyen név nincs, és Jancsó Arankaként szerződtették.
Alighanem akaratlanul is jót tett vele az a színigazgató, aki gyönge ürüggyel 1954-ben az utcára tette (az ürügy így szólt: rossz a beszédtechnikája... no hiszen. A valódi ok egy eredménytelen beszervezési kísérlettel függ össze, amelyet azért nem írok ide, mert az olvasó még időszerű célzásnak vélné). Az állástalan színésznő ott búsongott a Rádió Pagodájában, amikor meglátta Török Erzsi, a már akkor Kossuth-díjas népdalénekesnő, fölidézte hajdani kolozsvári közös fellépéseiket és javasolta: csináljanak közös esteket.
Adrienne ekkor talált rá igazi önmagára. Színpad helyett a pódiumra. A színészek jó része, manapság különösen, idegenkedik a pódiumtól. Ijesztő egyedül állni a fényben, partner nélkül, segítség nélkül, memóriazavartól és belesüléstől rettegve. Ő ezt fordítva élte meg. Kicsi korától tudta: nem figurák érdeklik, hanem szavak. A két művésznő közös estje elsöprő országos sikersorozat lett, szinte széttépték őket a meghívások. Akkor még nem autóval tájolt a művész, hanem hideg busszal, teherautón, s siralmas szállodákban szállt meg. De azokban az években hihetetlen tömegéhség volt a költészetre.
Évente összeállított magának egy-egy önálló estet. Később, '57-ben elindult sokunk második otthona, a bölcsészkar felső emeletén székelő Egyetemi Színpad, pompás, nyitott fiatal közönséggel. Az irodalmi műsorokat szervező Surányi Ibolya jóvoltából feledhetetlen költői estek sorjáztak, pompás pályatársakkal: Berek Katival, Mensárossal, Csernus Mariannal, Latinovitscsal, Mezei Máriával, Illyés Kingával meg az akkori fiatalokkal, Vallai Péterrel, Fodor Tamással, az akkor alkotói fénykorukat élő költőkkel, Nagy Lászlóval, Szécsi Margittal, meg a nagy öregekkel, Weöressel, Kassákkal, Áprilyval, Dsidával, akik már mindinkább csak verseikben voltak jelen.
Adrienne egyik feledhetetlen produkciója az Özvegy Póra Andrásné Siratója lett. Sárosi Bálint zenekutatóval gyűjtötték Erdélyben a falusi asszony monológját, amelyet férjének holtteteme fölött mondott. Ezt a rögtönzött szöveget sírta-kántálta el szöveg- és dallamhűen. Aki hallotta, sosem feledheti.
Megkezdődtek tengerentúli előadókörútjai, városról városra járt Észak- és Dél-Amerika magyar közösségeinél. Amikor az Egyetemi Színpad helyiségeit visszavette az egyház, a Várban szervezett vers- és dalesteket.”…
„Neki ahhoz, hogy kedves költőit elővegye, nem kellettek a könyvek. Elképesztő agyában ott volt mind. Mind, mind. Amit gyerekkorában megtanult, meg amit a sok évtized során szüntelenül hozzátanult, mind ott élt a fejében.”…
„Vajon eszébe jut-e valakinek a Magyar Televízióban vagy a közrádióban - ha már szinte szótlanul mentek el halála mellett -, hogy átkutassa saját archívumát meg a hagyatékot, s egy méltó műsorral idézze föl és örökítse meg unikális képességeit és varázslatos lényét?” /Fencsik Flóra/
Jászai Mari-díjas (1965), Érdemes művész (1971), Kazinczy-díjas (1977) és Déry Tibor-díjas (1988). 1991-ben megkapta a Magyar Művészetért Alapítvány díját, 1995-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal, 2004-ben Hazám-díjjal ismerték el tevékenységét.
Bertók Lajos, (Debrecen, 1966. május 1. – Budapest, 2006. július 10.)
a Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas művésze.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1985-ben vették fel. A főiskola elvégzése után játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, és az Egri Gárdonyi Géza Színházban. Ezután haláláig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. Talán legismertebb szerepe a Bűn és bűnhődés a rácsok mögött c. darab Raszkolnyikovja volt, majd az Egy őrült naplója c. monodrámával aratott nagy sikert. A Tivoliban idén januárban ismét Hamlet bőrébe bújt; ez lett végül utolsó színházi főszerepe. Bertók Lajos 2002-ben elnyerte a POSZT Legjobb férfiszereplőnek járó díját, 2003-ban a Színi Kritikusok Legjobb férfiszereplőnek járó díját, és ugyanabban az évben megkapta a Jászai Mari- és a Súgó csiga-díjat is.
A filmszakma is felfedezte az utóbbi néhány évben. A mi szerelmünk c. Pacskovszky-film férfi főhőseként ismerhettük meg először az arcát (2000), majd a Kanyaron túl, az Aranyváros és A porcelánbaba főszerepei következtek. Bertók Lajos 2002-ben elnyerte a POSZT Legjobb férfiszereplőnek járó díját, 2003-ban a Színi Kritikusok Legjobb férfiszereplőnek járó díját, és ugyanabban az évben megkapta a Jászai Mari- és a Súgó csiga-díjat is. A 2006-os Szemlén két filmben is gonoszkodott (Az igazi Mikulás, Vadászat angolokra).
Filmjei: Zafír (1989), A Mi szerelmünk (2000), Kisváros (2000), Kanyaron túl (2002), Aranyváros (2002), Ultra (2003), A Porcelánbaba (2003), Igazi Mikulás (2005), Vadászat angolokra (2006).
Zenthe Ferenc, (Salgótarján, 1920. április 24. - Budapest, 2006. július 30.)
a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Tenkes kapitánya, mindannyiunk szeretett Taki bácsija, Siklós város díszpolgára.
Pályája kezdetétől a közönség szeretete övezte. „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” - nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában, a nemzet színészévé választásakor a megnyerő egyéniségű művész.
A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal „kényeztette el”. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte (előtte öttusázók megtanították lovagolni, aminek még sok hasznát vette). Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek a sármos színész életében: a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar-NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben Zenthe Ferenc a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel. Játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben.
A Tenkes kapitánya után több tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok. Számos filmben szerepelt, és szinkronhangként is bizonyított.
Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban. 1997-ben Kossuth-díjat adományoztak neki, szülővárosa, Salgótarján 2003-ban díszpolgárrá választotta. 2005-ben az MTA Magyar Örökség-díjjal tüntette ki „sokoldalú emberábrázolásáért”.
2006 évvége
Faludy György, (Budapest, 1910. szeptember 22. – 2006. szeptember 1.)
költő, író, műfordító
Hosszú és fordulatokban gazdag élete akár egy romantikus kalandregény, sok-sok egzotikus utazással, olykor szó szerint pokoli kalandokkal, szép nőkkel, szerelemmel, s mindenekelőtt költészettel teli.
Első versei a harmincas évek elején jelentek meg a Dénes Béla által szerkesztett Független Szemlében és a Magyar Hírlap című napilapban. 1937-ben adta közre Villon-fordításait, pontosabban átköltéseit, ezek zajos vitát okoztak, több kritikusa kétségbe vonta azt a jogát, hogy a francia költő szabad átköltése által a saját mondanivalóját és közérzetét szólaltassa meg.
1938-ban Párizsba utazott, ahonnan a német megszállás elől Marokkóba, majd 1941-ben az Egyesült Államokba költözött. A Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és a mozgalom Harc című lapjának szerkesztőjeként tevékenykedett. 1943 és 1945 között három éven át szolgált az amerikai hadseregben, ennek következtében a csendes-óceáni hadszíntérre is eljutott. 1945 végén leszerelt, 1946-ban hazatért Magyarországra, a Népszava szerkesztőségében helyezkedett el. 1946-ban, tíz nappal feloszlatása előtt, tagjává választotta a Kisfaludy Társaság. 1950. június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött a recski kényszermunkatáborban. 1953-ban a tábor felszámolását követően szabadult, ezután műfordításaiból élt. 1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsa újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetségben és a megújult Népszavánál tevékenykedett, a szovjet invázió után nyugatra menekült. Párizsban, majd Londonban és angliai kisvárosokban élt.
1957 és 1961 között az emigráns Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963-ban felesége meghalt. 1964-ben Firenzében, 1965-ben Málta szigetén élt, végül 1967-ben a kanadai Torontóban telepedett le. 1968-ban a New York-i Columbia, 1971-ben a New Jerseyben lévő Montclair Egyetem, majd a philadelphiai egyetem tanáraként dolgozott. Még ebben az esztendőben visszatért Torontóba, ennek egyetemén a közép-európai irodalomról tartott előadásokat. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. 1975-ben a quèbeci Bishop University-n tartott előadásokat. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Idehaza eközben a nevét sem igen lehetett leírni, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték könyvei céduláit, Villon-fordítását zárolták, csak a kiváltságosok köre csemegézhetett belőle.
Tagja volt az Ötágú Síp című rövid életű amerikai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának, 1986–1989-ben a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztőségének. Ezek mellett munkatársa volt az Irodalmi Újság, a Látóhatár–Új Látóhatár, a Menora című folyóiratoknak, a bécsi Magyar Híradónak, az amerikai emigráns Népszavának, a Haifai Szemlének, a Montevideóban kiadott Tárogatónak és más nyugaton megjelenő magyar lapoknak. Rendszeresen írt könyvismertetéseket a Toronto Star című angol nyelvű újság számára. 1988-ban hazalátogatott, 1989 márciusában hazatért, Budapesten telepedett le, az addig csak szamizdatban terjedő kötetei végre legálisan is megjelenhettek. Az azóta eltelt több mint 15 évben Faludy György a magyar irodalmi élet egyik legnépszerűbb alakja. Több kötete is megjelent az utóbbi időben: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), 100 könnyű szonett, Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás), Vitorlán Kekovába (verseskötet), Reneszánsz költészet, Testek vonzásában..
1990-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével, 1994-ben Kossuth–díjjal tüntették ki, Budapest Főváros Díszpolgára 1993, A MÚOSZ örökös tagja 1997, Pulitzer-emlékdíj 1998, Aranytoll 2000, Don Quiote-díj 2001, Obersovszky emlékplakett 2002, Gundel Művészeti-díj, 2002.
Bár életszeretete töretlen volt, az emberiség jövőjéről pesszimistán vélekedett. Úgy látta, hogy az emberiség elpusztítja önmagát; sok versében bírálta a fogyasztói társadalom mérhetetlen dőzsölését, a környezetszennyezést, felháborította, hogy az embereket még saját gyermekeik biztonságos jövője sem érdekli. A "jövő század lesz a végső" - állapította meg fanyar humorral..
Pege Aladár, (Budapest, 1939. október 8. – Budapest, 2006. szeptember 23.)
jazzbőgős, zeneszerző
Zenei tanulmányait 1969-ben végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, 1970-től a főiskolán tanársegéd, majd 1978-tól egyetemi tanár volt. A hetvenes évek közepén Rainer Zapperitz mesterkurzusán vett részt Nyugat-Berlinben.
Saját együttest vezetett 1963 óta. A nemzetközi dzsesszélet elismert egyénisége, külföldi fesztiválok és koncertek rendszeres vendége volt.
Nagy feltűnést keltett 1982-es bombay-i és New-York-i fellépése; a Carnegie Hall-ban amerikai sztárokkal szerepelt együtt. Prágában, 1964-ben a "fesztivál virtuóza", 1970-ben a Montreux-i Fesztiválon az "Európa legjobb szólistája" díjjal tüntették ki.
Számos önálló lemeze jelent meg itthon és külföldön, 1963 óta komponált és hangszerel, az utóbbi években gyakran adott klasszikus zenei szólókoncerteket. Számos nagybőgőátiratot is készített.
A Kossuth-díjat 2002-ben kapta meg, a nemzetközi dzsesszvilágban "a nagybőgő Paganinije"-ként számon tartott virtuóz játékáért, a dzsessz magyarországi népszerűsítéséért, kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért.
Kossuth-díjas dzsesszmuzsikus, bőgőművész, zeneszerző, érdemes művész.
Sütő András, (Pusztakamarás (Cămăraşu), 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.)
erdélyi író, drámaíró.
Az először 18 évesen publikáló Sütő András, - a kolozsvári Világosság című lapban jelenik meg Levél egy román barátomhoz című műve, - több romániai magyar nyelvű lap (Falvak Népe, Új Élet) főszerkesztője is volt, jóllehet eredetileg rendezőnek készült a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán Kolozsvárott.
nem csak irodalmárként, de a '70-es '80-as években romániai országgyűlési képviselőként is kiállt a magyar kisebbség nyelvhasználati jogai és a teljes anyanyelvi oktatása mellett, illetve tiltakozásokkal, memorandumokkal igyekezett a Romániában folyó nemzetiségi jogfosztásokra felhívni a figyelmet. Ebbéli tevékenysége miatt egyre gyakrabban tiltják be műveit: a Ceausescu-rezsimben utoljára 1980-ban jelenhetett meg írása.
Ezt követően Magyarországon publikált, drámáit is itt állították színpadra. Írásai és megszólalásai jelentős változást hoznak a romániai magyarsággal kapcsolatos magyar politikában, az Advent a Hargitán című drámájának 1986-os budapesti bemutatása komoly politikai vihart kavart - a román hatóságok hevesen tiltakoztak miatta. A romániai rezsim által ellene táplált indulatokat Álomkommandó című, 1987-ben szintén Magyarországon bemutatott drámája csak fokozta: a rezsim titkosszolgálata lehallgatta otthonában, munkahelyén, hétvégi házában; névtelen levelekben, telefonokkal fenyegették - életveszélyesen is -, gyermekeinek boldogulását különböző módszerekkel nehezítették.
Az 1989-es majd az 1990-es diktatúra-ellenes megmozdulások idején felszólal a tüntetéseken, de a marosvásárhelyi tiltakozók ellen szervezett pogromokban elveszti fél szeme világát. A rendszerváltás után a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, írásai ekkortól Romániában is megjelenhetnek.
Legismertebb művei: Mezítlábas menyasszony (dráma), Félrejáró Salamon (kisregény), Pompás Gedeon (dráma), Anyám könnyű álmot ígér (regény), Istenek és falovacskák (esszék), Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma), Csillag a máglyán (dráma), Káin és Ábel (dráma), Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé), Szuzai menyegző (dráma), Advent a Hargitán (dráma), Szemet szóért (naplójegyzetek), Balkáni gerle (dráma).
Díjai: Állami-díj (1951, 1953, harmadik fokozat), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Kisebbségekért-díj (1995), A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996), A Magyarság Hírnevéért-díj (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje - polgári tagozat (2005).
Gregor József, (Rákosliget, 1940. augusztus 8. – Szeged, 2006. október 27.)
operaénekes.
Már a 70-es években a legtehetségesebb, legismertebb magyar férfi opera-előadónak tekintették: csodálatosan kiegyenlített hang, mély átélés és nagyszerű karakteralakítás jellemzi minden fellépését. Pedig a Vaszy Viktor vezette szegedi operatársulatból indult Gregor József pályája csak az utóbbi tíz-tizenöt évben érkezett igazán a csúcsra. Állandó vendégénekese a Magyar Állami Operaháznak, a nyolcvanas évektől nemzetközi karrierje is egyre sebesebben ívelt fel. A nyugat-európai és a vezető amerikai operaházak után három szerepre is meghívta a világ első zenés színházának tartott New York-i Metropolitan Opera. Ő is elhelyezhette lábnyomát a pesti Broadway aszfaltján, s ezzel a magyar előadó-művészet halhatatlanjainak képzeletbeli társulatához szerződött.
Az opera-repertoár minden nagy basszus szerepét elénekelte. Érdekesség, hogy Verdi Falstaffja ugyan nem basszus-szólam, Gregor szegedi fellépéseinek mégis egyik legnagyobb sikerét aratta ebben a szerepben.
Énekelt a milanói Scalában, a New York-i Metropolitanben, visszatérő vendége a houstoni operának, fellépett Európa szinte minden operaházában. Legemlékezetesebb szerepei: Figaro (Mozart: Figaro házassága), Leporello (Mozart: Don Giovanni), Szókratész (Telemann: A türelmes Szókratész), Mefisztó (Gounod: Faust). Az operákat eredeti nyelven, olaszul, németül, oroszul, csehül, az oratóriumokat latinul énekelte.
Száznál több lemezt készített, több ezer operaelőadásban és hangversenyen működött közre, számos rádió-és tévéfelvétele van. Gregor József 2003-ban 1 forint jelképes gázsiért állította színpadra Verdi Don Carlos című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban. A budapesti Broadway-n, a Nagymező utca aszfaltján ő is elhelyezte lábnyomát, ezzel a magyar előadó-művészet halhatatlanjai társulatának tagja lett.
Gregor József 2006. szeptemberében jelentette be, hogy befejezi 48 évvel ezelőtt megkezdett énekesi pályafutását, és nem vállal több fellépést sem színházban, sem koncertpódiumon.
Főbb szerepei: Sarastro (A varázsfuvola), Falstaff, Mefisztó (Faust), Ozmin (Szöktetés a szerájból), Borisz Godunov, Pomádé király (Pomádé király új ruhája), Don Pasquale, Bartolo, Basilio (A sevillai borbély), Don Magnifico (Hamupipőke), Szilágyi Mihály (Hunyadi László), Don Alfonso (Cosí fan tutte), Dulcamara (Szerelmi bájital).
Liszt-díj 1974. Érdemes művész 1979. Kossuth-díj 1999. Székely Mihály emlékplakett 2002. Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal Kitüntetés 2006.
Határ Győző, (Hack Viktor, Gyoma, 1914. november 13. – London, 2006. november 27.)
író, költő, építész.
1943-ban öt év fegyházbüntetésre, 1950-ben két és fél év börtönbüntetésre ítélték. 1956 fontos év Határ életében: ekkor találkozik későbbi feleségével, Prágai Piroskával, akivel az év végén együtt emigrálnak Nagy-Britanniába. Azóta Angliában élt, 1957–1976 között a BBC magyar osztályának munkatársa volt, 1960-85 között pedig a Szabad Európa Rádiónál is dolgozott. 25 évig tanított angol diplomatákat magyarra a brit külügyminisztérium megbízásából. Az utóbbi évtizedekben a dél-londoni Wimbledonban élt és alkotott. Az író, mint a főkonzul elmondta, halála előtt kifejezte azon kívánságát, hogy londoni házának tulajdonjoga a magyar államra szálljon, mely a Hongriuscule évtizedek óta a magyar ösztöndíjasok zarándokhelye volt. Hatalmas életművét építészi, kormányszakértői és rádiós tevékenysége mellett alkotta.
A harmincas években a Budapesti Műegyetemen tanult építészmérnöknek. 1943-ban államellenes szervezkedés, összeesküvés vádjával letartóztatták, felségárulásért elítélték.
Egy év múlva a sátoraljaújhelyi börtönlázadás idején is jelen volt, amiért büntetőszázadba osztották be. Innen megszökött, és egy Wallenberg-mentőakciója nyomán kijelölt pesti védett házban bujkálva élte túl a világháborút.
A Műegyetem után a Zeneakadémián is tanult, többek között Kodály Zoltánnál. A hegedülés mellett és az építészkari diplomázás évében, 1938-ban írta első regényét, ám a Veszélyes fordulatszámot a hatóság elkobozta. Első versei polgárpukkasztó, játékosan erotikus darabok voltak - írja róla az MTI. 1943-ban. Csodák országa hátsó Eurázsia című regényét is lefoglalták. 1949-ben kizárták az Írószövetségből. 1950-ben tiltott határátlépésért két és fél évet kapott, 1951-ig a szegedi Csillag börtönben raboskodik.
Az 1956-os forradalom leverése után telepedett le Londonban. Börtönben ült Horthy idején, aztán Rákosiék is becsukták a szegedi Csillagba, Kádárt már nem várta meg.
Könyveit 1981-től magánkiadásban, Londonban jelentette meg sorozatban. Emigrációja után először 1983-ban jelent meg írása Magyarországon, a régi Mozgó Világban.
Majd minden műfajban alkotott, célja a műfaji határok elmosása volt. Számos kisebb jelenetet, rádiójátékot és mesejátékot, összesen vagy negyven színművet írt. Magyarországon három darabját mutatták be, 1987-ben a Patkánykirályt, 1989-ben a Jézus krisztus születését, 1992-ben az Elefántcsordát. Filozófiai munkásságát az irodalomnál fontosabbnak tartotta. Főleg történetfilozófiai és ismeretelméleti kérdéseket kutatott, e téren inkább konzervatív, bár ateista, világpolgár s individualista.
A rendszerváltás után rendszeresen feltűnik Magyarországon, de azért Angliában élt tovább. 1994-ben a Széchenyi Akadémia tagja lett. Kossuth-díjat is kapott 1991-ben. Ugyanebben az évben a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Ékesített Csillagrendje kitüntetésben is részesült. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották, Márai Sándor-díjat kapott (ez azért is érdekes, mert 15 évesen, egyik első írását éppen Márainak küldte el Határ Győző. Ám Márai elutasította a tizenéves gyerek írását: "Később, máskor..." - üzente. Csak 1978-ban találkoztak személyesen, San Diegóban, mindketten emigrációban éltek ekkor már).
Határ Győzőt 1996-ban Quasimodo-díjjal tüntették ki. 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.
Lázár Ervin, (Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.)
Kossuth-díjas író
Felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon végezte.
1959-től az Esti Pécsi Napló alkalmazta. Dolgozott a Dunántúli Naplónál és egyidejűleg a Jelenkor munkatársa is volt. 1965-ben Budapestre költözött. Az Élet és Irodalom tördelőszerkesztője lett, ahol 1971-ig dolgozott. 1989-ig szabadfoglalkozású író.
Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte. 1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. Jellemző műfaja az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye az egyetlen maradt.
A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, melyből számos színpadi adaptációja is készült. Berzsián és Dideki (1979) című meseregénye szintén több feldolgozást ért meg.
A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötete megkapta az Év Könyve díjat, később a Bab Berci kalandjai (1989) valamint a Csillagmajor (1996) is elnyerte ugyanezt az elismerést.
Könyvei három alkalommal kapták meg Az Év Gyermekkönyve kitüntetést, melyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz. Az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.
Elbeszélései többféle összeállításban és több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel - a szülőföld, a puszta hangulatát idéző - új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.
Több díjban, kitüntetésben részesült: József Attila-díj (1974), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980), Állami Ifjúsági Díj (1981), Déry Tibor-jutalom (1990), a Soros Alapítvány Életműdíja (1992), MSZOSZ-díj (1995) és Kossuth-díj (1996).
Faludy György, (Budapest, 1910. szeptember 22. – 2006. szeptember 1.)
költő, író, műfordító
Hosszú és fordulatokban gazdag élete akár egy romantikus kalandregény, sok-sok egzotikus utazással, olykor szó szerint pokoli kalandokkal, szép nőkkel, szerelemmel, s mindenekelőtt költészettel teli.
Első versei a harmincas évek elején jelentek meg a Dénes Béla által szerkesztett Független Szemlében és a Magyar Hírlap című napilapban. 1937-ben adta közre Villon-fordításait, pontosabban átköltéseit, ezek zajos vitát okoztak, több kritikusa kétségbe vonta azt a jogát, hogy a francia költő szabad átköltése által a saját mondanivalóját és közérzetét szólaltassa meg.
1938-ban Párizsba utazott, ahonnan a német megszállás elől Marokkóba, majd 1941-ben az Egyesült Államokba költözött. A Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és a mozgalom Harc című lapjának szerkesztőjeként tevékenykedett. 1943 és 1945 között három éven át szolgált az amerikai hadseregben, ennek következtében a csendes-óceáni hadszíntérre is eljutott. 1945 végén leszerelt, 1946-ban hazatért Magyarországra, a Népszava szerkesztőségében helyezkedett el. 1946-ban, tíz nappal feloszlatása előtt, tagjává választotta a Kisfaludy Társaság. 1950. június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött a recski kényszermunkatáborban. 1953-ban a tábor felszámolását követően szabadult, ezután műfordításaiból élt. 1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsa újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetségben és a megújult Népszavánál tevékenykedett, a szovjet invázió után nyugatra menekült. Párizsban, majd Londonban és angliai kisvárosokban élt.
1957 és 1961 között az emigráns Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963-ban felesége meghalt. 1964-ben Firenzében, 1965-ben Málta szigetén élt, végül 1967-ben a kanadai Torontóban telepedett le. 1968-ban a New York-i Columbia, 1971-ben a New Jerseyben lévő Montclair Egyetem, majd a philadelphiai egyetem tanáraként dolgozott. Még ebben az esztendőben visszatért Torontóba, ennek egyetemén a közép-európai irodalomról tartott előadásokat. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. 1975-ben a quèbeci Bishop University-n tartott előadásokat. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Idehaza eközben a nevét sem igen lehetett leírni, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték könyvei céduláit, Villon-fordítását zárolták, csak a kiváltságosok köre csemegézhetett belőle.
Tagja volt az Ötágú Síp című rövid életű amerikai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának, 1986–1989-ben a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztőségének. Ezek mellett munkatársa volt az Irodalmi Újság, a Látóhatár–Új Látóhatár, a Menora című folyóiratoknak, a bécsi Magyar Híradónak, az amerikai emigráns Népszavának, a Haifai Szemlének, a Montevideóban kiadott Tárogatónak és más nyugaton megjelenő magyar lapoknak. Rendszeresen írt könyvismertetéseket a Toronto Star című angol nyelvű újság számára. 1988-ban hazalátogatott, 1989 márciusában hazatért, Budapesten telepedett le, az addig csak szamizdatban terjedő kötetei végre legálisan is megjelenhettek. Az azóta eltelt több mint 15 évben Faludy György a magyar irodalmi élet egyik legnépszerűbb alakja. Több kötete is megjelent az utóbbi időben: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), 100 könnyű szonett, Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás), Vitorlán Kekovába (verseskötet), Reneszánsz költészet, Testek vonzásában..
1990-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével, 1994-ben Kossuth–díjjal tüntették ki, Budapest Főváros Díszpolgára 1993, A MÚOSZ örökös tagja 1997, Pulitzer-emlékdíj 1998, Aranytoll 2000, Don Quiote-díj 2001, Obersovszky emlékplakett 2002, Gundel Művészeti-díj, 2002.
Bár életszeretete töretlen volt, az emberiség jövőjéről pesszimistán vélekedett. Úgy látta, hogy az emberiség elpusztítja önmagát; sok versében bírálta a fogyasztói társadalom mérhetetlen dőzsölését, a környezetszennyezést, felháborította, hogy az embereket még saját gyermekeik biztonságos jövője sem érdekli. A "jövő század lesz a végső" - állapította meg fanyar humorral..
Pege Aladár, (Budapest, 1939. október 8. – Budapest, 2006. szeptember 23.)
jazzbőgős, zeneszerző
Zenei tanulmányait 1969-ben végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, 1970-től a főiskolán tanársegéd, majd 1978-tól egyetemi tanár volt. A hetvenes évek közepén Rainer Zapperitz mesterkurzusán vett részt Nyugat-Berlinben.
Saját együttest vezetett 1963 óta. A nemzetközi dzsesszélet elismert egyénisége, külföldi fesztiválok és koncertek rendszeres vendége volt.
Nagy feltűnést keltett 1982-es bombay-i és New-York-i fellépése; a Carnegie Hall-ban amerikai sztárokkal szerepelt együtt. Prágában, 1964-ben a "fesztivál virtuóza", 1970-ben a Montreux-i Fesztiválon az "Európa legjobb szólistája" díjjal tüntették ki.
Számos önálló lemeze jelent meg itthon és külföldön, 1963 óta komponált és hangszerel, az utóbbi években gyakran adott klasszikus zenei szólókoncerteket. Számos nagybőgőátiratot is készített.
A Kossuth-díjat 2002-ben kapta meg, a nemzetközi dzsesszvilágban "a nagybőgő Paganinije"-ként számon tartott virtuóz játékáért, a dzsessz magyarországi népszerűsítéséért, kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért.
Kossuth-díjas dzsesszmuzsikus, bőgőművész, zeneszerző, érdemes művész.
Sütő András, (Pusztakamarás (Cămăraşu), 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.)
erdélyi író, drámaíró.
Az először 18 évesen publikáló Sütő András, - a kolozsvári Világosság című lapban jelenik meg Levél egy román barátomhoz című műve, - több romániai magyar nyelvű lap (Falvak Népe, Új Élet) főszerkesztője is volt, jóllehet eredetileg rendezőnek készült a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán Kolozsvárott.
nem csak irodalmárként, de a '70-es '80-as években romániai országgyűlési képviselőként is kiállt a magyar kisebbség nyelvhasználati jogai és a teljes anyanyelvi oktatása mellett, illetve tiltakozásokkal, memorandumokkal igyekezett a Romániában folyó nemzetiségi jogfosztásokra felhívni a figyelmet. Ebbéli tevékenysége miatt egyre gyakrabban tiltják be műveit: a Ceausescu-rezsimben utoljára 1980-ban jelenhetett meg írása.
Ezt követően Magyarországon publikált, drámáit is itt állították színpadra. Írásai és megszólalásai jelentős változást hoznak a romániai magyarsággal kapcsolatos magyar politikában, az Advent a Hargitán című drámájának 1986-os budapesti bemutatása komoly politikai vihart kavart - a román hatóságok hevesen tiltakoztak miatta. A romániai rezsim által ellene táplált indulatokat Álomkommandó című, 1987-ben szintén Magyarországon bemutatott drámája csak fokozta: a rezsim titkosszolgálata lehallgatta otthonában, munkahelyén, hétvégi házában; névtelen levelekben, telefonokkal fenyegették - életveszélyesen is -, gyermekeinek boldogulását különböző módszerekkel nehezítették.
Az 1989-es majd az 1990-es diktatúra-ellenes megmozdulások idején felszólal a tüntetéseken, de a marosvásárhelyi tiltakozók ellen szervezett pogromokban elveszti fél szeme világát. A rendszerváltás után a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, írásai ekkortól Romániában is megjelenhetnek.
Legismertebb művei: Mezítlábas menyasszony (dráma), Félrejáró Salamon (kisregény), Pompás Gedeon (dráma), Anyám könnyű álmot ígér (regény), Istenek és falovacskák (esszék), Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma), Csillag a máglyán (dráma), Káin és Ábel (dráma), Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé), Szuzai menyegző (dráma), Advent a Hargitán (dráma), Szemet szóért (naplójegyzetek), Balkáni gerle (dráma).
Díjai: Állami-díj (1951, 1953, harmadik fokozat), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Kisebbségekért-díj (1995), A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996), A Magyarság Hírnevéért-díj (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje - polgári tagozat (2005).
Gregor József, (Rákosliget, 1940. augusztus 8. – Szeged, 2006. október 27.)
operaénekes.
Már a 70-es években a legtehetségesebb, legismertebb magyar férfi opera-előadónak tekintették: csodálatosan kiegyenlített hang, mély átélés és nagyszerű karakteralakítás jellemzi minden fellépését. Pedig a Vaszy Viktor vezette szegedi operatársulatból indult Gregor József pályája csak az utóbbi tíz-tizenöt évben érkezett igazán a csúcsra. Állandó vendégénekese a Magyar Állami Operaháznak, a nyolcvanas évektől nemzetközi karrierje is egyre sebesebben ívelt fel. A nyugat-európai és a vezető amerikai operaházak után három szerepre is meghívta a világ első zenés színházának tartott New York-i Metropolitan Opera. Ő is elhelyezhette lábnyomát a pesti Broadway aszfaltján, s ezzel a magyar előadó-művészet halhatatlanjainak képzeletbeli társulatához szerződött.
Az opera-repertoár minden nagy basszus szerepét elénekelte. Érdekesség, hogy Verdi Falstaffja ugyan nem basszus-szólam, Gregor szegedi fellépéseinek mégis egyik legnagyobb sikerét aratta ebben a szerepben.
Énekelt a milanói Scalában, a New York-i Metropolitanben, visszatérő vendége a houstoni operának, fellépett Európa szinte minden operaházában. Legemlékezetesebb szerepei: Figaro (Mozart: Figaro házassága), Leporello (Mozart: Don Giovanni), Szókratész (Telemann: A türelmes Szókratész), Mefisztó (Gounod: Faust). Az operákat eredeti nyelven, olaszul, németül, oroszul, csehül, az oratóriumokat latinul énekelte.
Száznál több lemezt készített, több ezer operaelőadásban és hangversenyen működött közre, számos rádió-és tévéfelvétele van. Gregor József 2003-ban 1 forint jelképes gázsiért állította színpadra Verdi Don Carlos című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban. A budapesti Broadway-n, a Nagymező utca aszfaltján ő is elhelyezte lábnyomát, ezzel a magyar előadó-művészet halhatatlanjai társulatának tagja lett.
Gregor József 2006. szeptemberében jelentette be, hogy befejezi 48 évvel ezelőtt megkezdett énekesi pályafutását, és nem vállal több fellépést sem színházban, sem koncertpódiumon.
Főbb szerepei: Sarastro (A varázsfuvola), Falstaff, Mefisztó (Faust), Ozmin (Szöktetés a szerájból), Borisz Godunov, Pomádé király (Pomádé király új ruhája), Don Pasquale, Bartolo, Basilio (A sevillai borbély), Don Magnifico (Hamupipőke), Szilágyi Mihály (Hunyadi László), Don Alfonso (Cosí fan tutte), Dulcamara (Szerelmi bájital).
Liszt-díj 1974. Érdemes művész 1979. Kossuth-díj 1999. Székely Mihály emlékplakett 2002. Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal Kitüntetés 2006.
Határ Győző, (Hack Viktor, Gyoma, 1914. november 13. – London, 2006. november 27.)
író, költő, építész.
1943-ban öt év fegyházbüntetésre, 1950-ben két és fél év börtönbüntetésre ítélték. 1956 fontos év Határ életében: ekkor találkozik későbbi feleségével, Prágai Piroskával, akivel az év végén együtt emigrálnak Nagy-Britanniába. Azóta Angliában élt, 1957–1976 között a BBC magyar osztályának munkatársa volt, 1960-85 között pedig a Szabad Európa Rádiónál is dolgozott. 25 évig tanított angol diplomatákat magyarra a brit külügyminisztérium megbízásából. Az utóbbi évtizedekben a dél-londoni Wimbledonban élt és alkotott. Az író, mint a főkonzul elmondta, halála előtt kifejezte azon kívánságát, hogy londoni házának tulajdonjoga a magyar államra szálljon, mely a Hongriuscule évtizedek óta a magyar ösztöndíjasok zarándokhelye volt. Hatalmas életművét építészi, kormányszakértői és rádiós tevékenysége mellett alkotta.
A harmincas években a Budapesti Műegyetemen tanult építészmérnöknek. 1943-ban államellenes szervezkedés, összeesküvés vádjával letartóztatták, felségárulásért elítélték.
Egy év múlva a sátoraljaújhelyi börtönlázadás idején is jelen volt, amiért büntetőszázadba osztották be. Innen megszökött, és egy Wallenberg-mentőakciója nyomán kijelölt pesti védett házban bujkálva élte túl a világháborút.
A Műegyetem után a Zeneakadémián is tanult, többek között Kodály Zoltánnál. A hegedülés mellett és az építészkari diplomázás évében, 1938-ban írta első regényét, ám a Veszélyes fordulatszámot a hatóság elkobozta. Első versei polgárpukkasztó, játékosan erotikus darabok voltak - írja róla az MTI. 1943-ban. Csodák országa hátsó Eurázsia című regényét is lefoglalták. 1949-ben kizárták az Írószövetségből. 1950-ben tiltott határátlépésért két és fél évet kapott, 1951-ig a szegedi Csillag börtönben raboskodik.
Az 1956-os forradalom leverése után telepedett le Londonban. Börtönben ült Horthy idején, aztán Rákosiék is becsukták a szegedi Csillagba, Kádárt már nem várta meg.
Könyveit 1981-től magánkiadásban, Londonban jelentette meg sorozatban. Emigrációja után először 1983-ban jelent meg írása Magyarországon, a régi Mozgó Világban.
Majd minden műfajban alkotott, célja a műfaji határok elmosása volt. Számos kisebb jelenetet, rádiójátékot és mesejátékot, összesen vagy negyven színművet írt. Magyarországon három darabját mutatták be, 1987-ben a Patkánykirályt, 1989-ben a Jézus krisztus születését, 1992-ben az Elefántcsordát. Filozófiai munkásságát az irodalomnál fontosabbnak tartotta. Főleg történetfilozófiai és ismeretelméleti kérdéseket kutatott, e téren inkább konzervatív, bár ateista, világpolgár s individualista.
A rendszerváltás után rendszeresen feltűnik Magyarországon, de azért Angliában élt tovább. 1994-ben a Széchenyi Akadémia tagja lett. Kossuth-díjat is kapott 1991-ben. Ugyanebben az évben a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Ékesített Csillagrendje kitüntetésben is részesült. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották, Márai Sándor-díjat kapott (ez azért is érdekes, mert 15 évesen, egyik első írását éppen Márainak küldte el Határ Győző. Ám Márai elutasította a tizenéves gyerek írását: "Később, máskor..." - üzente. Csak 1978-ban találkoztak személyesen, San Diegóban, mindketten emigrációban éltek ekkor már).
Határ Győzőt 1996-ban Quasimodo-díjjal tüntették ki. 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.
Lázár Ervin, (Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.)
Kossuth-díjas író
Felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon végezte.
1959-től az Esti Pécsi Napló alkalmazta. Dolgozott a Dunántúli Naplónál és egyidejűleg a Jelenkor munkatársa is volt. 1965-ben Budapestre költözött. Az Élet és Irodalom tördelőszerkesztője lett, ahol 1971-ig dolgozott. 1989-ig szabadfoglalkozású író.
Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte. 1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. Jellemző műfaja az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye az egyetlen maradt.
A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, melyből számos színpadi adaptációja is készült. Berzsián és Dideki (1979) című meseregénye szintén több feldolgozást ért meg.
A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötete megkapta az Év Könyve díjat, később a Bab Berci kalandjai (1989) valamint a Csillagmajor (1996) is elnyerte ugyanezt az elismerést.
Könyvei három alkalommal kapták meg Az Év Gyermekkönyve kitüntetést, melyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz. Az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.
Elbeszélései többféle összeállításban és több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel - a szülőföld, a puszta hangulatát idéző - új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.
Több díjban, kitüntetésben részesült: József Attila-díj (1974), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980), Állami Ifjúsági Díj (1981), Déry Tibor-jutalom (1990), a Soros Alapítvány Életműdíja (1992), MSZOSZ-díj (1995) és Kossuth-díj (1996).
és 2007 még éppen hogy tavaszodik
Nagy Gáspár, (Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.)
Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán végzett népművelés-könyvtár szakon, majd esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg először. Pályája kezdetén népművelő és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt, 1989-ben a Hitel szerkesztője lett. Az Írószövetségben 1981-től választmányi tagként, 1989-től elnökségi tagként tevékenykedett.
A leginkább a közép-kelet-európai helyzet, a magyarság sorsa foglalkoztatta. A fiú naplójából című, 1956-ot idéző verse volt az oka a Tiszatáj 1986-os betiltásának. Szabadrabok című, 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazon verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteiből.
Nagy Gáspárt 1977-ben Radnóti-díjjal, 1990-ben József Attila-díjjal, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettel, 1994-ben Kölcsey-díjjal, 1999-ben Balassi Bálint-emlékkarddal, 2000-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Életművét egyebek mellett a Koronatűz, a Földi pörök, a Múlik a jövőnk, a Szabadrabok és a Közelebb az életemhez című kötet őrzi.
Szakácsi Sándor, (Budapest, 1952. május 20. – Budapest, 2007. március 7.)
a Jászai Mari-díjas színész Szolnokon, majd több fővárosi színházban, s számos mozi- és tévéfilmben szerepelt. Emlékezetes alakításokat nyújtott zenés produkciókban is, a Rock Színház feltűnést keltő Evitájában ő volt Che Guevara. Az utolsó pillanatig kitartott a színpadon, a halálra ítélt Villont, legvégül pedig a vak Álmos herceget játszotta.
sikeres szerepei voltak többek között az Elveszett illúziók (1982), a Hatásvadászok (1982), az Eszkimó asszony fázik (1983), az István, a király (1984), a Redl ezredes (1984), a Képvadászok (1985), a Peer Gynt (1988 ), A hétfejű tündér (1997), és A Szent Lőrinc folyó lazacai (2002) című alkotásokban.
1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1975-től a Vígszínház, 1987-től a József Attila Színház tagja volt, majd 1989-ben szabadúszó lett. 1992-től a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt.
A szíházból a nézők emlékezhetnek rá, mint Liliomfi (Liliomfi), Csongor (Csongor és Tünde), Szakhmáry Zoltán (Úri muri), Lysander (Szentivánéji álom), Hamlet (Hamlet), Kiprios Jézus (Sztárcsinálók), Che (Evita), Trigorin (Sirály), Biberach (Bánk bán), Don Quijote (La Mancha lovagja), Gorcsev Iván (Láthatatlan légió), De Sade márki (Marat/Sade), Malvolio (Vízkereszt, vagy amit akartok).
Művészi munkásságát 1985-ben Jászai Mari-díjjal, 1986-ban Hegedűs-gyűrűvel, 1992-ben Őze Lajos-díjjal, 2000-ben Ivánka Csaba-díjjal ismerték el. A Sík Ferenc Alapítvány különdíját 2002-ben, a Főnix-díjat 2003-ban kapta meg.
Hidas Frigyes, (Budapest, 1928. május 25. – 2007. március 7.)
Hidas Frigyes tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett.
Számos színpadi alkotáshoz, televízió- és rádiójátékhoz, valamint filmhez írt kísérőzenét. Nevéhez fűződik többek között A névtelen vár, A dunai hajós, a Rab Ráby, a Sellő a pecsétgyűrűn, a Katonazene, és a népszerű teleregény, a Szomszédok zenéje. Különösen nagy sikert aratott A cédrus (1975) című balett zenéje, amelyet Csontváry Kosztka Tivadar híres festménye ihletett, és amelynek koreográfiáját Seregi László készítette. Karinthy Ferenc Bösendorfer című egyfelvonásosából ő komponált a Zenés tévészínház számára kisoperát.
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonáját tavaly májusban - más művek mellett - Hidas Frigyes Orgonaverseny-ének ősbemutatójával avatták fel.
A zeneszerző kétszer, 1959-ben és 1980-ban kapott Erkel Ferenc-díjat, 1987-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 1993-ban Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el munkásságát.
Kocsis György, (Makó, 1963. március 12. - Szeged, 2007. március 9.)
a Mikroszkóp Színpadon kezdte a pályát, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött, az elmúlt másfél évtizedben pedig a fél országot végigjátszotta. Jól énekelt és táncolt, kiváló parodizáló képességgel rendelkezett. Karakterszerepekben, kisemberek ábrázolásával is mindig óriási sikert aratott. Reklámfilmekből is ismerhették a tévénézők.
2000-től a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékokhoz szerződik. A népszerű színművészt a szegedi közönség a Szentivánéji álomban, a III. Richárdban, az Indul a Bakterházban, a Portugálban, a Marica grófnőben, az Üvegcipőben, a Játék a kastélyban és legutóbb pedig az Alhangya című előadásban láthatta.
A közönség számtalan szinkron, de akár reklám szerepeiből is emlékezhet rá - a Postabank arcaként egy ország szerette meg. Legutolsó és egyben talán legjobb filmszerepét a Lopott képek c. Pacskovszky-filmben kapta: egy perverz férfit alakított, aki rejtett kamerával örökíti meg közösüléseit. Láthattuk Az igazi Mikulásban, és rendre felbukkant a Gálvölgyi-show-ban is.
Kaszás Attila, (Vágsellye ( Csehszlovákia), 1960. március 16. – Budapest, 2007. március 23.)
Jászai Mari-díjas színész
A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.
Először a szlovákiai Révkomáromban a kulturális napokon lépett színpadra: „Az ilyen összetartó erő ezek a Jókai-napok, és én ezeken kezdtem el először verseket mondani.”
Kaszás Attila 19 évesen döntött úgy, hogy színész lesz: „Valahogy arrafelé tologatott a sors. Nincs más választás, irány Budapest!”
Színpadi szerepei mellett számos filmben szerepelt, többek közt az Érzékek iskolájá-ban, amelyben Gryllus Dorka volt a partnere, a Cha-cha-chá-ban és az Üvegtigris-ben. Moziban legutóbb tavaly, Kapitány Iván Kútfejek című vígjátékában láthatta a közönség. Tavaly szerepelt az 1956-os forradalom évfordulójára készült 56 csepp vér című rockmusicalben is, amely a Romeó és Júlia történetét helyezi az ötvenes évek kontextusába. Kaszás a Lőrinc barát figurájának megfelelő szerepet alakította a darabban.
A Nemzeti Színházban öt olyan darab van műsoron, amelyben Kaszás Attila szerepet kapott, és az évadban, illetve még a halála előtti napokban is fellépett: ő volt a 4. esküdt (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember), Oszkár (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő), az adóhivatali gyakornok (Ion Luca Caragiale: Farsang), a holdbeli csónakos (Weöres Sándor: Holdbeli csónakos), és Buckhingham herceg (William Shakespeare: III. Richárd).
A művész pályája során a fontosabb szerepek között volt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Macbeth (Shakespeare: Macbeth), Leonce (Büchner: Leonce és Léna), Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés). Színpadra lépett továbbá Rádiós (Presser-Horváth-Sztevanovity: A padlás), Claude (MacDermott-Ragni-Rado: Hair), a Professzor (Schönberg-Maitby-Boublil: Miss Saigon), Miska (Szirmai: Mágnás Miska), Tony (Bernstein: West Side Story), valamint Joe (Styne-Merill: Van aki forrón szereti) szerepében.
Kaszás Attilát 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki.
Nagy Gáspár, (Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.)
Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán végzett népművelés-könyvtár szakon, majd esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg először. Pályája kezdetén népművelő és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt, 1989-ben a Hitel szerkesztője lett. Az Írószövetségben 1981-től választmányi tagként, 1989-től elnökségi tagként tevékenykedett.
A leginkább a közép-kelet-európai helyzet, a magyarság sorsa foglalkoztatta. A fiú naplójából című, 1956-ot idéző verse volt az oka a Tiszatáj 1986-os betiltásának. Szabadrabok című, 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazon verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteiből.
Nagy Gáspárt 1977-ben Radnóti-díjjal, 1990-ben József Attila-díjjal, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettel, 1994-ben Kölcsey-díjjal, 1999-ben Balassi Bálint-emlékkarddal, 2000-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Életművét egyebek mellett a Koronatűz, a Földi pörök, a Múlik a jövőnk, a Szabadrabok és a Közelebb az életemhez című kötet őrzi.
Szakácsi Sándor, (Budapest, 1952. május 20. – Budapest, 2007. március 7.)
a Jászai Mari-díjas színész Szolnokon, majd több fővárosi színházban, s számos mozi- és tévéfilmben szerepelt. Emlékezetes alakításokat nyújtott zenés produkciókban is, a Rock Színház feltűnést keltő Evitájában ő volt Che Guevara. Az utolsó pillanatig kitartott a színpadon, a halálra ítélt Villont, legvégül pedig a vak Álmos herceget játszotta.
sikeres szerepei voltak többek között az Elveszett illúziók (1982), a Hatásvadászok (1982), az Eszkimó asszony fázik (1983), az István, a király (1984), a Redl ezredes (1984), a Képvadászok (1985), a Peer Gynt (1988 ), A hétfejű tündér (1997), és A Szent Lőrinc folyó lazacai (2002) című alkotásokban.
1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1975-től a Vígszínház, 1987-től a József Attila Színház tagja volt, majd 1989-ben szabadúszó lett. 1992-től a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt.
A szíházból a nézők emlékezhetnek rá, mint Liliomfi (Liliomfi), Csongor (Csongor és Tünde), Szakhmáry Zoltán (Úri muri), Lysander (Szentivánéji álom), Hamlet (Hamlet), Kiprios Jézus (Sztárcsinálók), Che (Evita), Trigorin (Sirály), Biberach (Bánk bán), Don Quijote (La Mancha lovagja), Gorcsev Iván (Láthatatlan légió), De Sade márki (Marat/Sade), Malvolio (Vízkereszt, vagy amit akartok).
Művészi munkásságát 1985-ben Jászai Mari-díjjal, 1986-ban Hegedűs-gyűrűvel, 1992-ben Őze Lajos-díjjal, 2000-ben Ivánka Csaba-díjjal ismerték el. A Sík Ferenc Alapítvány különdíját 2002-ben, a Főnix-díjat 2003-ban kapta meg.
Hidas Frigyes, (Budapest, 1928. május 25. – 2007. március 7.)
Hidas Frigyes tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett.
Számos színpadi alkotáshoz, televízió- és rádiójátékhoz, valamint filmhez írt kísérőzenét. Nevéhez fűződik többek között A névtelen vár, A dunai hajós, a Rab Ráby, a Sellő a pecsétgyűrűn, a Katonazene, és a népszerű teleregény, a Szomszédok zenéje. Különösen nagy sikert aratott A cédrus (1975) című balett zenéje, amelyet Csontváry Kosztka Tivadar híres festménye ihletett, és amelynek koreográfiáját Seregi László készítette. Karinthy Ferenc Bösendorfer című egyfelvonásosából ő komponált a Zenés tévészínház számára kisoperát.
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonáját tavaly májusban - más művek mellett - Hidas Frigyes Orgonaverseny-ének ősbemutatójával avatták fel.
A zeneszerző kétszer, 1959-ben és 1980-ban kapott Erkel Ferenc-díjat, 1987-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 1993-ban Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el munkásságát.
Kocsis György, (Makó, 1963. március 12. - Szeged, 2007. március 9.)
a Mikroszkóp Színpadon kezdte a pályát, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött, az elmúlt másfél évtizedben pedig a fél országot végigjátszotta. Jól énekelt és táncolt, kiváló parodizáló képességgel rendelkezett. Karakterszerepekben, kisemberek ábrázolásával is mindig óriási sikert aratott. Reklámfilmekből is ismerhették a tévénézők.
2000-től a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékokhoz szerződik. A népszerű színművészt a szegedi közönség a Szentivánéji álomban, a III. Richárdban, az Indul a Bakterházban, a Portugálban, a Marica grófnőben, az Üvegcipőben, a Játék a kastélyban és legutóbb pedig az Alhangya című előadásban láthatta.
A közönség számtalan szinkron, de akár reklám szerepeiből is emlékezhet rá - a Postabank arcaként egy ország szerette meg. Legutolsó és egyben talán legjobb filmszerepét a Lopott képek c. Pacskovszky-filmben kapta: egy perverz férfit alakított, aki rejtett kamerával örökíti meg közösüléseit. Láthattuk Az igazi Mikulásban, és rendre felbukkant a Gálvölgyi-show-ban is.
Kaszás Attila, (Vágsellye ( Csehszlovákia), 1960. március 16. – Budapest, 2007. március 23.)
Jászai Mari-díjas színész
A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.
Először a szlovákiai Révkomáromban a kulturális napokon lépett színpadra: „Az ilyen összetartó erő ezek a Jókai-napok, és én ezeken kezdtem el először verseket mondani.”
Kaszás Attila 19 évesen döntött úgy, hogy színész lesz: „Valahogy arrafelé tologatott a sors. Nincs más választás, irány Budapest!”
Színpadi szerepei mellett számos filmben szerepelt, többek közt az Érzékek iskolájá-ban, amelyben Gryllus Dorka volt a partnere, a Cha-cha-chá-ban és az Üvegtigris-ben. Moziban legutóbb tavaly, Kapitány Iván Kútfejek című vígjátékában láthatta a közönség. Tavaly szerepelt az 1956-os forradalom évfordulójára készült 56 csepp vér című rockmusicalben is, amely a Romeó és Júlia történetét helyezi az ötvenes évek kontextusába. Kaszás a Lőrinc barát figurájának megfelelő szerepet alakította a darabban.
A Nemzeti Színházban öt olyan darab van műsoron, amelyben Kaszás Attila szerepet kapott, és az évadban, illetve még a halála előtti napokban is fellépett: ő volt a 4. esküdt (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember), Oszkár (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő), az adóhivatali gyakornok (Ion Luca Caragiale: Farsang), a holdbeli csónakos (Weöres Sándor: Holdbeli csónakos), és Buckhingham herceg (William Shakespeare: III. Richárd).
A művész pályája során a fontosabb szerepek között volt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Macbeth (Shakespeare: Macbeth), Leonce (Büchner: Leonce és Léna), Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés). Színpadra lépett továbbá Rádiós (Presser-Horváth-Sztevanovity: A padlás), Claude (MacDermott-Ragni-Rado: Hair), a Professzor (Schönberg-Maitby-Boublil: Miss Saigon), Miska (Szirmai: Mágnás Miska), Tony (Bernstein: West Side Story), valamint Joe (Styne-Merill: Van aki forrón szereti) szerepében.
Kaszás Attilát 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki.
Kaszás Attila : Holdbeli csónakos
Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.
Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.
Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha a tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomban,
eleget sírtam a földi porban
hajad az eget aranyba vonja,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
A lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted,
fejed örökre vállamra ejted.
Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.
Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.
Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha a tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomban,
eleget sírtam a földi porban
hajad az eget aranyba vonja,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
A lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted,
fejed örökre vállamra ejted.
Kovács Ákos verseiből- Kaszás Attila
Kovács Ákos - AZ ÉJ FELÉN TÚL
Kovács Ákos - Az éj felén túl (részlet).mp3
"Ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet
az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok"
Kovács Ákos : Hét Parancsszó 1.
Kovács Ákos - Hét Parancsszó - részlet.mp3
"Szeretni, küzdeni, nem volt elég?
Nem pusztít el száz vereség?
Röhögnek a gyávák, ha nem leszel bátor
Te, arénába tévedt, kóbor gladiátor.
Tudd: Csak a harc. Csak az éri meg.
Jelzi a válladban rángó ideg.
A világ mocskát, hogy eltöröld.
Míg el nem nyel az anyaföld."
Kovács Ákos: Hét Parancsszó 2.
Kovács Ákos - A Hét Parancsszó 2.mp3
Szeresd az Istent, Teremtődet. Égnek,és Földnek Úrát!
Tudd,hogy teremtmény vagy,és legyél hálás,hogy ittlehetsz, szeretni mindeneket!
Szíved a tömérdek szépségbe úgyis belészakad!
Ez a Szeretet Parancsszava.
Legyél gyenge,és tűrj. Hatalmas erőd ettől növekszik.
Soha ne mutasd,soha ne használd, soha ne pusztíts.
Szabad vagy! Emeld fel magad, emeld fel a földet!
Ez az Erő Parancsszava.
Nincs megismerés, nincs tökéletesség!
De a megismerés,és a tökéletesség vágya mindenkinek kötelező.
Nincsa találás,csak keresés van, de kutatni és tanulni kell! Nyújtózni kell a Fény felé!
Ez a Bölcsesség Parancsszava.
Új, és tiszta légy minden nap. Ne tűrd a bűnt,és a mocskot,
Számoltasd el magad. Ne emlékezz,és ne felejts. Karnyújtási körben felelős vagy a világért,
Önmagadért és önvalódért.
Ez az Erény Parancsszava.
Most kell élned! Most élned kell! Hited az őseredet gyökerén növekszik,ha hagyod. Hagyd hát!
A férfi Istent keresse, a nő az Istent kereső férfit.
Ez a Hit Parancsszava.
Egyetlen igazság van! Nincsenek nézőpontok. Ne pazarold a kiszabott idődet,
Tudván tudd a teremtés törvényeit,és ne harcolj ellenük.
Tanulj meg örülni korlátaidnak.
Ez az Igazság Parancsszava.
Szárnyalj szabadon! Lázadj,és élj! Keresd a szerelmet, serkentsd alkotásvágyadat,
Ne félj semmitől, menj el a szakadék széléig, add magad, olvadj fel, teremts!
Ez a Szerelem Parancsszava.
A Hét Parancsszó egyetlen hanggá olvad össze: Szeress!
Kovács Ákos - AZ ÉJ FELÉN TÚL
Kovács Ákos - Az éj felén túl (részlet).mp3
"Ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet
az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok"
Kovács Ákos : Hét Parancsszó 1.
Kovács Ákos - Hét Parancsszó - részlet.mp3
"Szeretni, küzdeni, nem volt elég?
Nem pusztít el száz vereség?
Röhögnek a gyávák, ha nem leszel bátor
Te, arénába tévedt, kóbor gladiátor.
Tudd: Csak a harc. Csak az éri meg.
Jelzi a válladban rángó ideg.
A világ mocskát, hogy eltöröld.
Míg el nem nyel az anyaföld."
Kovács Ákos: Hét Parancsszó 2.
Kovács Ákos - A Hét Parancsszó 2.mp3
Szeresd az Istent, Teremtődet. Égnek,és Földnek Úrát!
Tudd,hogy teremtmény vagy,és legyél hálás,hogy ittlehetsz, szeretni mindeneket!
Szíved a tömérdek szépségbe úgyis belészakad!
Ez a Szeretet Parancsszava.
Legyél gyenge,és tűrj. Hatalmas erőd ettől növekszik.
Soha ne mutasd,soha ne használd, soha ne pusztíts.
Szabad vagy! Emeld fel magad, emeld fel a földet!
Ez az Erő Parancsszava.
Nincs megismerés, nincs tökéletesség!
De a megismerés,és a tökéletesség vágya mindenkinek kötelező.
Nincsa találás,csak keresés van, de kutatni és tanulni kell! Nyújtózni kell a Fény felé!
Ez a Bölcsesség Parancsszava.
Új, és tiszta légy minden nap. Ne tűrd a bűnt,és a mocskot,
Számoltasd el magad. Ne emlékezz,és ne felejts. Karnyújtási körben felelős vagy a világért,
Önmagadért és önvalódért.
Ez az Erény Parancsszava.
Most kell élned! Most élned kell! Hited az őseredet gyökerén növekszik,ha hagyod. Hagyd hát!
A férfi Istent keresse, a nő az Istent kereső férfit.
Ez a Hit Parancsszava.
Egyetlen igazság van! Nincsenek nézőpontok. Ne pazarold a kiszabott idődet,
Tudván tudd a teremtés törvényeit,és ne harcolj ellenük.
Tanulj meg örülni korlátaidnak.
Ez az Igazság Parancsszava.
Szárnyalj szabadon! Lázadj,és élj! Keresd a szerelmet, serkentsd alkotásvágyadat,
Ne félj semmitől, menj el a szakadék széléig, add magad, olvadj fel, teremts!
Ez a Szerelem Parancsszava.
A Hét Parancsszó egyetlen hanggá olvad össze: Szeress!
forrás: minden, ami HANGOS PRÓZA
Elhunyt Pongrácz Zoltán
2007. március 23 12:57
Elhunyt Pongrácz Zoltán zeneszerző, karnagy. Az Erkel Ferenc-díjas művész 95 éves volt. 1912. február 5-én született Diószegen, a mai Szlovákia területén. A Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést, Kodály Zoltán tanítványaként. Zeneszerzői munkássága műfajok széles körét ölelte fel. Komponált operát, kantátát, szimfonikus és kamaraműveket, valamint elektroakusztikus zenét.
/Forrás: radio.hu/
Pongrácz Zoltán (Diószeg /Szlovákia/, 1912. február 5. - 2007. április 3.)
zeneszerző, karnagy
1954-1964-ig a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium zeneszerzés tanára volt.
Tanulmányok: Zeneművészeti Főiskola, zeneszerzés, 1930-35 között Kodály Zoltán tanítványa; karnagyképző, Bécs, Rudolf Nilius; Salzburg, Clemens Krauss; Humboldt Egyetem, Berlin, összehasonlító zenetudomány, Holland Királyi Egyetem, Utrecht, Gottfried Michael Koenig tanítványa az egyetem szonológiai intézetében.
Díjak, elismerések: Ferenc József-díj (1939), mesteri fokozat GMEB-UNESCO (1988.), a francia Euphonies d’or (1992), Érdemes Művész (1992), Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992) Erkel Ferenc-díj (1996), Vox electronica (Magyar Rádió, 2000)
Főbb művei:
- operák: Odysseus és Nausikaa, Az utolsó stáció, oratóriumok és kantáták: A Teknőkaparó legendája, Út omnes unum simt, Missa solemnis Buda expugnata, Kossuth kantáta, Apollón Mozagetész.
- zenekari és hangszeres művek: Szimfónia, Három zenekari etűd, Pastorale, Gamelán zene, Három improvizáció ütőhangszerekre és zongorára, Három bagatell ütőhangszerekre, Magyar régiségek.
- lektroakusztikus művek: Mariphonia, Madrigál, Tizenkét körszalag, 144 hang, Bariszféra, Szukcesszív és poláris kontrasztok, Egy Cisz-dúr akkord története.
Elektronika és hangszeres zene: Szakszofon verseny, Cimbalom verseny, A balgaság dicsérete, szatíra bariton szólóra és vegyeskarra, Közeledni és távolodni (elektronikus hangdráma Gerhard Rühm szövegére.
- könyvek: Népzenészek könyve, Mai zene, mai hangjegyírás (1971), Az elektronikus zene (1980)
Debreceni évei:
Kísérőzenét írt a Csokonai Színház Kamara Színháza részére, Kohout: " Ilyen nagy szerelem" c. drámájához, valamint Szophoklész ." Oidipusz király" c. tragédiájához.Odysseus és Nausikaa c. operáját bemutatásra elfogadta a Csokonai Színház.
Apollón Muzargetész c. kantátáját a Kodály Leánykar (Gulyás György vezényletével) Debrecenen kívűl még Nyíregyházán, Budapesten is bemutatta.
Ő szerezte Antonin Dvorak-al a Magyar Állami Operaház Elfújta a szél c-ű előadásának zenéjét.
Filmes munkái: A két Bajthay (1944); És a vakok látnak (1942); Uz Bence (1938.).
Vendégkarnagyként több ízben is vezényelte a Debreceni Máv Filharmonikus Zenekart, műsorán, Beethoven, Liszt , Bartók, Kodály művei szerepeltek
Pongrácz Zoltán a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a zeneirodalom és zenetörténet meghívott előadója volt. A Hajdú-Bihar megyei Napló zenei rovatának rovatvezetője.
A Magyar Zeneművészek Szakszervezete megyei elnöksége elnöke,s ebben a minőségben az Országos Filharmónia területi hangversenyműsorainak egyik szerkesztője.
Ismeretterjesztő előadásokat tartott a Fazekas Mihály Szabadegyetemen, és sok más helyeken is.
A debreceni Nyári Egyetemen, magyar és német nyelvű előadásokat tartott.
Az iskola könyvtárában művei, munkái megtalálhatók.
2007. március 23 12:57
Elhunyt Pongrácz Zoltán zeneszerző, karnagy. Az Erkel Ferenc-díjas művész 95 éves volt. 1912. február 5-én született Diószegen, a mai Szlovákia területén. A Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést, Kodály Zoltán tanítványaként. Zeneszerzői munkássága műfajok széles körét ölelte fel. Komponált operát, kantátát, szimfonikus és kamaraműveket, valamint elektroakusztikus zenét.
/Forrás: radio.hu/
Pongrácz Zoltán (Diószeg /Szlovákia/, 1912. február 5. - 2007. április 3.)
zeneszerző, karnagy
1954-1964-ig a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium zeneszerzés tanára volt.
Tanulmányok: Zeneművészeti Főiskola, zeneszerzés, 1930-35 között Kodály Zoltán tanítványa; karnagyképző, Bécs, Rudolf Nilius; Salzburg, Clemens Krauss; Humboldt Egyetem, Berlin, összehasonlító zenetudomány, Holland Királyi Egyetem, Utrecht, Gottfried Michael Koenig tanítványa az egyetem szonológiai intézetében.
Díjak, elismerések: Ferenc József-díj (1939), mesteri fokozat GMEB-UNESCO (1988.), a francia Euphonies d’or (1992), Érdemes Művész (1992), Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992) Erkel Ferenc-díj (1996), Vox electronica (Magyar Rádió, 2000)
Főbb művei:
- operák: Odysseus és Nausikaa, Az utolsó stáció, oratóriumok és kantáták: A Teknőkaparó legendája, Út omnes unum simt, Missa solemnis Buda expugnata, Kossuth kantáta, Apollón Mozagetész.
- zenekari és hangszeres művek: Szimfónia, Három zenekari etűd, Pastorale, Gamelán zene, Három improvizáció ütőhangszerekre és zongorára, Három bagatell ütőhangszerekre, Magyar régiségek.
- lektroakusztikus művek: Mariphonia, Madrigál, Tizenkét körszalag, 144 hang, Bariszféra, Szukcesszív és poláris kontrasztok, Egy Cisz-dúr akkord története.
Elektronika és hangszeres zene: Szakszofon verseny, Cimbalom verseny, A balgaság dicsérete, szatíra bariton szólóra és vegyeskarra, Közeledni és távolodni (elektronikus hangdráma Gerhard Rühm szövegére.
- könyvek: Népzenészek könyve, Mai zene, mai hangjegyírás (1971), Az elektronikus zene (1980)
Debreceni évei:
Kísérőzenét írt a Csokonai Színház Kamara Színháza részére, Kohout: " Ilyen nagy szerelem" c. drámájához, valamint Szophoklész ." Oidipusz király" c. tragédiájához.Odysseus és Nausikaa c. operáját bemutatásra elfogadta a Csokonai Színház.
Apollón Muzargetész c. kantátáját a Kodály Leánykar (Gulyás György vezényletével) Debrecenen kívűl még Nyíregyházán, Budapesten is bemutatta.
Ő szerezte Antonin Dvorak-al a Magyar Állami Operaház Elfújta a szél c-ű előadásának zenéjét.
Filmes munkái: A két Bajthay (1944); És a vakok látnak (1942); Uz Bence (1938.).
Vendégkarnagyként több ízben is vezényelte a Debreceni Máv Filharmonikus Zenekart, műsorán, Beethoven, Liszt , Bartók, Kodály művei szerepeltek
Pongrácz Zoltán a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a zeneirodalom és zenetörténet meghívott előadója volt. A Hajdú-Bihar megyei Napló zenei rovatának rovatvezetője.
A Magyar Zeneművészek Szakszervezete megyei elnöksége elnöke,s ebben a minőségben az Országos Filharmónia területi hangversenyműsorainak egyik szerkesztője.
Ismeretterjesztő előadásokat tartott a Fazekas Mihály Szabadegyetemen, és sok más helyeken is.
A debreceni Nyári Egyetemen, magyar és német nyelvű előadásokat tartott.
Az iskola könyvtárában művei, munkái megtalálhatók.
Eszenyi Enikő megérezte Kaszás végzetét
Budapest - Láthatatlan kapocs kötötte Eszenyi Enikőt (46) Kaszás Attilához (†47): 18 év házasság és válásuk után is megmaradt közöttük a szeretet és barátság. Így nem csoda, hogy a színésznő művészlelkének finom antennáival előre megérezte Kaszás Attila tragédiáját
A Nők lapja ma megjelenő számának exkluzív interjújában Eszenyi Enikő arról mesél, hogy a Cseresznyéskert próbáit - amely főiskolai vizsgaelőadásuk volt - végigbetegeskedte, állandó rosszullétekkel küzdött, többször elszédült, és a főpróba napján még a fogát is ki kellett húzni.
A premier sem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de bízott abban, hogy a bemutatóval elmúlt a lidérces korszak, és végre fellélegezhet, vége a görcsöknek, a fájdalomnak, és felszabadult életet élhet. És akkor este jött az SMS, mi történt Attilával. A március 19-i hetet, amelyen Attila életéért küzdöttek, Enci is a kórházban töltötte, a színész családjával és közeli barátaival. Mesélt a kezdeti reményekről, a fokozódó döbbenetről, amikor érezték, nincs visszaút...elmondta azt is, hogy hiába látta holtan volt férjét, nem tudja felfogni ezt az egészet. És elmondja azt is, mit jelent A vágy villamosában kimondani azt a mondatot, hogy A férjem meghalt", és hogy az agya szétrobbant". A Cseresznyéskert utolsó mondatában pedig tényleg búcsúznia kell: Isten veled, te régi ház, isten veled, te régi élet..."
A premier sem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de bízott abban, hogy a bemutatóval elmúlt a lidérces korszak, és végre fellélegezhet, vége a görcsöknek, a fájdalomnak, és felszabadult életet élhet. És akkor este jött az SMS, mi történt Attilával. A március 19-i hetet, amelyen Attila életéért küzdöttek, Enci is a kórházban töltötte, a színész családjával és közeli barátaival. Mesélt a kezdeti reményekről, a fokozódó döbbenetről, amikor érezték, nincs visszaút...elmondta azt is, hogy hiába látta holtan volt férjét, nem tudja felfogni ezt az egészet. És elmondja azt is, mit jelent A vágy villamosában kimondani azt a mondatot, hogy A férjem meghalt", és hogy az agya szétrobbant". A Cseresznyéskert utolsó mondatában pedig tényleg búcsúznia kell: Isten veled, te régi ház, isten veled, te régi élet..."
Eszenyi Enikő és Kaszás Attila tizennyolc évesen, a főiskolán szeretett egymásba. Nem csak az életben, a színpadon és a filmen is társak voltak. Nagy sikert arattak a Léonce és Lénában, a Liliomban, de a filmvásznon, a Cha-cha-chában is.
- Tizennyolc évig voltunk házasok, és előtte a főiskola négy évét is együtt töltöttük. Az első szerelem önfeledt mámorát, az álmodozások korát, a művészi lehetőségek első villanását, az első közös munkákat, a gyönyörűséges naív ábrándokat a színpadról, a nélkülözések, a kuporgatások éveit, az első albérletet, az első lakást, végül az alkotás lázát, egymás sikerét, révbe érését... Aztán is, amikor úgy alakult, hogy szétváltak útjaink, a legjobb, legbarátibb viszonyban maradtunk. Ugyanúgy dolgoztunk együtt, ugyanúgy megbeszéltük a problémáinkat, ugyanúgy segítettük egymást, ha kellett, ugyanúgy aggódtunk, izgultunk egymásért, és ugyanúgy örültem, hogy csodálatos feleséget talált, gyönyörű gyermeke született... Attila is, a maga szelíd, szentimentális iróniájával mindig örült, amikor látott engem új szerelmek lázában égni, csapongani... Csodálatos ember, csodálatos művész volt...
De Kaszás Attila - akit április 18-án Budapesten helyeznek örök nyugalomra - korábbi nyilatkozataiból is kitűnt, az egymás iránt érzett szeretet és barátság mindvégig megmaradt. Egyszer egy interjújában elmondta, hogy volt felesége, Eszenyi Enikő az elsők között hívta fel és gratulált neki gyermeke születéséhez. (origo forum)
Búcsú Méhes György írótól
2007. április 20. 17:02
Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút Méhes György írótól, műfordítótól pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas író, a Magyar Írószövetség örökös tagja életének 91. évében, április 10-én hunyt el Budapesten. Méhes György életét és munkásságát Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára, Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és erdélyi pályatársai méltatták a ravatalnál. A Székelyudvarhelyen született írót Tőkés László királyhágómelléki püspök búcsúztatta a református egyház szertartása szerint.<O
Méhes elsősorban mese- és ifjúsági íróként vált híressé, ismert munkái például a Gyöngyharmat Palkó és más mesék, a Kárpátok kincse, a Szikra Ferkó, a Gyémántacél, a Virágvarázsló és a Világhíres Miklós. Felnőtteknek szóló regényei közül legnépszerűbbek az Orsolya, a Bizalmas jelentés egy fiatalemberről, a Gina és A kolozsvári milliomosok. Méhes György munkásságát 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el, a bécsi Európai Akadémia díjával pedig 2005-ben tüntették ki.<O></O>
/Forrás: mti/
Saját honlapja (érdemes meglátogatni):
http://www.ulpiushaz.hu/nagymeselo/szerzo.htm
Méhes György ((polgári nevén Nagy Elek), Székelyudvarhely, 1916. május 14. – 2007. április 10.)
erdélyi magyar író, újságíró, (meseíró, regényíró, színműíró, műfordító)
Az utolsó erdélyi szerző, aki pályáját a II. világháború előtti szellemi vonulathoz kapcsolódva kezdte. Korai publicisztikai tevékenységével a diktatúrák, a totalitárius, nacionalista és xenofób társadalmi erőszaktétel ellen szállt síkra.
Középiskolai és jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Pályáját a múlt század harmincas éveiben kezdte újságíróként, majd 1938 és 44 között a Pásztortűz, később a Keleti Újság színházi rovatvezetője volt. A háború után a Világosság, a Falvak Népe, a Művelődés munkatársa, majd 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermeklap főszerkesztő-helyettese.
A háború utáni diktatúra éveiben szilenciumra ítélték, saját nevén nem közölhetett. Ekkor vette fel egyik matematikus őse tiszteletére a Méhes György nevet. Egyre újabb - súlyos üzeneteket hordozó -"álmeseregényeket" ír: Gyöngyharmat Palkó, Rapsonné vára, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós, Győzelmes Gábriel. Tucatnyi meséskönyve nagy klasszikus elődeihez méltó módon - életkortól függetlenül - mindenkihez szól. Varázslatos meseregényei az igazságról, emberségről, tisztességről, szeretetről megfogalmazott hitvallással érnek fel. Korosztályok egész sorának vált kedvencévé.
Színdarabjait Barbár komédia, Noé bárkája, Jerikó, Ti földi istenek) a hatvanas évektől kezdve évtizedeken át Erdély-szerte óriási közönségsikerrel játszották.
A hetvenes évek végétől jelennek meg felnőtt regényei, melyekben az erdélyi társadalmat örökíti meg emberi sorsokon keresztül.
Az elmúlt évtized Magyarországon is meghozta regényei számára az elismerést, az egyik legolvasottabb íróvá vált. Nemzetközi elismerését a Bécsi Európai Akadémia díjának odaítélése jelentette 2004-ben. 1999-ben a Magyar Köztársaság Kiskeresztje érdemrend, 2002-ben pedig Kossuth díj kitüntetésben részesült.
2007. április 20. 17:02
Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút Méhes György írótól, műfordítótól pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas író, a Magyar Írószövetség örökös tagja életének 91. évében, április 10-én hunyt el Budapesten. Méhes György életét és munkásságát Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára, Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és erdélyi pályatársai méltatták a ravatalnál. A Székelyudvarhelyen született írót Tőkés László királyhágómelléki püspök búcsúztatta a református egyház szertartása szerint.<O
Méhes elsősorban mese- és ifjúsági íróként vált híressé, ismert munkái például a Gyöngyharmat Palkó és más mesék, a Kárpátok kincse, a Szikra Ferkó, a Gyémántacél, a Virágvarázsló és a Világhíres Miklós. Felnőtteknek szóló regényei közül legnépszerűbbek az Orsolya, a Bizalmas jelentés egy fiatalemberről, a Gina és A kolozsvári milliomosok. Méhes György munkásságát 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el, a bécsi Európai Akadémia díjával pedig 2005-ben tüntették ki.<O
></O>/Forrás: mti/
Saját honlapja (érdemes meglátogatni):
http://www.ulpiushaz.hu/nagymeselo/szerzo.htm
Méhes György ((polgári nevén Nagy Elek), Székelyudvarhely, 1916. május 14. – 2007. április 10.)
erdélyi magyar író, újságíró, (meseíró, regényíró, színműíró, műfordító)
Az utolsó erdélyi szerző, aki pályáját a II. világháború előtti szellemi vonulathoz kapcsolódva kezdte. Korai publicisztikai tevékenységével a diktatúrák, a totalitárius, nacionalista és xenofób társadalmi erőszaktétel ellen szállt síkra.
Középiskolai és jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Pályáját a múlt század harmincas éveiben kezdte újságíróként, majd 1938 és 44 között a Pásztortűz, később a Keleti Újság színházi rovatvezetője volt. A háború után a Világosság, a Falvak Népe, a Művelődés munkatársa, majd 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermeklap főszerkesztő-helyettese.
A háború utáni diktatúra éveiben szilenciumra ítélték, saját nevén nem közölhetett. Ekkor vette fel egyik matematikus őse tiszteletére a Méhes György nevet. Egyre újabb - súlyos üzeneteket hordozó -"álmeseregényeket" ír: Gyöngyharmat Palkó, Rapsonné vára, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós, Győzelmes Gábriel. Tucatnyi meséskönyve nagy klasszikus elődeihez méltó módon - életkortól függetlenül - mindenkihez szól. Varázslatos meseregényei az igazságról, emberségről, tisztességről, szeretetről megfogalmazott hitvallással érnek fel. Korosztályok egész sorának vált kedvencévé.
Színdarabjait Barbár komédia, Noé bárkája, Jerikó, Ti földi istenek) a hatvanas évektől kezdve évtizedeken át Erdély-szerte óriási közönségsikerrel játszották.
A hetvenes évek végétől jelennek meg felnőtt regényei, melyekben az erdélyi társadalmat örökíti meg emberi sorsokon keresztül.
Az elmúlt évtized Magyarországon is meghozta regényei számára az elismerést, az egyik legolvasottabb íróvá vált. Nemzetközi elismerését a Bécsi Európai Akadémia díjának odaítélése jelentette 2004-ben. 1999-ben a Magyar Köztársaság Kiskeresztje érdemrend, 2002-ben pedig Kossuth díj kitüntetésben részesült.
Elhunyt Madaras József színművész
2007. április 24. 15:02
Életének 70. évében kedden elhunyt Madaras József színművész - tudatta a Színházi Dolgozók Szakszervezete az MTI-vel. Tóth Hermina, a szakszervezet munkatársa elmondta, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész a pilisi Máriahalom községben, egy magánpanzióban élt, már egy éve. Madaras Józsefet a szobájában, az asztalra borulva találta kedden délelőtt a panzió igazgatónője - tette <O></O>
/Forrás: mti/
<O</O
Madaras József (Rigmány (Románia), 1937. augusztus 16. – Máriahalom, 2007. április 24.)<O</O
Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész<O</O
Marósként, majd kertészként dolgozott, 1958-ban elvégezte a Színművészeti Főiskolát. Egy-egy évig a Győri Kisfaludy Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Déryné Színház társulatának tagja, majd 1961 és 1966 között a Thália Színházban játszik. 1969-ig a Pannónia Stúdió szinkrontársulata foglalkoztatja. 1969 és 1971 valamint 1974 és 1976 között az Irodalmi színpadon játszik. 1971-1974 között a Nemzeti Színház, 1978-tól a Mafilm társulatának tagja. 1982-től rendez.
1990-ben az Agrárszövetség országgyűlési képviselőjelöltje. 1992-ben – máig tisztázatlan előzmények után – vérbe fagyva találták lakásán. Súlyos koponyasérülése után hónapokig volt kómában, majd nyolc év alatt újra meg kellett tanulnia mindent, ami másnak természetes: járni, beszélni, önállóan élni. 2001 óta kisebb szerepekkel újra megjelenhetett a színpadon.
Főbb szerepei: Büchner: Woyzeck, Fejes: Vonó Ignác, Kleist: Amphitryon, Hábetler Jani (Fejes: Rozsdatemető), Juan (Calderón: A zalameai bíró), Laci (Darvas: Kormos ég), Péter király (Büchner: Leonce és Léna), Kwmawl (Wehner: és Tsa), Hajmanek Ignác (Odze: Lordok háza), filmen: A harangok Rómába mentek (1958 ), A mi földünk (1959), Kilenc perc (1960 rövid), Pesti háztetők (1961), Legenda a vonaton (1962), Angyalok földje (1962), Bálvány (1963), Így jöttem (1964), Déltől hajnalig (1964), A Tenkes kapitánya (1964 tv), Szegénylegények (1965), Sikátor (1966), Hideg napok (1966), A hazudós (1967 tv), Csillagosok, katonák (1967 magy.-szovjet), A hamis Izabella (1968 ), Csend és kiáltás (1968 ), A beszélő köntös (1968 ), Feldobott kő (1968 ), Fényes szelek (1968 ), Vigyori (1968 tv), Az oroszlán ugrani készül (1969), Egy őrült éjszaka (1969), Sirokkó (1969 magy.-francia), Arc (1970), Szép magyar komédia (1970), Gyula vitéz télen-nyáron (1970), Égi bárány (1971), A fekete város (1971), Hahó, Öcsi! (1971), Kapaszkodj a fellegekbe (1971), A technika és a rítus (1971 olasz tv), Még kér a nép (1971), Végre, hétfő! (1971), Horizont (1971), Nincs idő (1972), Romantika (1972), Álljon meg a menet! (1973), Harmadik nekifutás (1973), Pókháló (1973), Szerelmem, Elektra (1974), Hajdúk (1974), Bekötött szemmel (1974), Szikrázó lányok (1974), A dunai hajós (1974), Az idők kezdetén (1975), A járvány (1975), Azonosítás (1975), Árvácska (1976), Kántor (1976 tv), Pókfoci (1976), A csillagszemű (1977), Apám néhány boldog éve (1977), Ékezet (1977), Dübörgő csend (1977), 80 huszár (1978 ), Életünket és vérünket (1978 ), Az erőd (1978 ), A ménesgazda (1978 ), Egyszeregy (1978 ), Köszönöm, megvagyunk! (1980), A zsarnok szíve (1981 magy.-olasz), Szörnyek évadja (1986), Gondviselés (1986), Isten hátrafelé megy (1990), Kék Duna-keringő (1991), Könyörtelen idők (1991).F. r.: Hernádi: Királyi vadászat, Kaló: Egyedül, tv-ben: Lélekvándorlás (1982), Az eltüsszentett birodalom (1984), Eszmélet (1988 ), A nyaraló (1991).
A locarnói fesztivál nagydíja (1978 ), Balázs Béla-díj (1974), SZOT-díj (1976), érdemes művész (1978 ), Kossuth-díj (1996).
2007. április 24. 15:02
Életének 70. évében kedden elhunyt Madaras József színművész - tudatta a Színházi Dolgozók Szakszervezete az MTI-vel. Tóth Hermina, a szakszervezet munkatársa elmondta, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész a pilisi Máriahalom községben, egy magánpanzióban élt, már egy éve. Madaras Józsefet a szobájában, az asztalra borulva találta kedden délelőtt a panzió igazgatónője - tette <O
></O>/Forrás: mti/
<O
</OMadaras József (Rigmány (Románia), 1937. augusztus 16. – Máriahalom, 2007. április 24.)<O
</OKossuth- és Balázs Béla-díjas színművész<O
</OMarósként, majd kertészként dolgozott, 1958-ban elvégezte a Színművészeti Főiskolát. Egy-egy évig a Győri Kisfaludy Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Déryné Színház társulatának tagja, majd 1961 és 1966 között a Thália Színházban játszik. 1969-ig a Pannónia Stúdió szinkrontársulata foglalkoztatja. 1969 és 1971 valamint 1974 és 1976 között az Irodalmi színpadon játszik. 1971-1974 között a Nemzeti Színház, 1978-tól a Mafilm társulatának tagja. 1982-től rendez.
1990-ben az Agrárszövetség országgyűlési képviselőjelöltje. 1992-ben – máig tisztázatlan előzmények után – vérbe fagyva találták lakásán. Súlyos koponyasérülése után hónapokig volt kómában, majd nyolc év alatt újra meg kellett tanulnia mindent, ami másnak természetes: járni, beszélni, önállóan élni. 2001 óta kisebb szerepekkel újra megjelenhetett a színpadon.
Főbb szerepei: Büchner: Woyzeck, Fejes: Vonó Ignác, Kleist: Amphitryon, Hábetler Jani (Fejes: Rozsdatemető), Juan (Calderón: A zalameai bíró), Laci (Darvas: Kormos ég), Péter király (Büchner: Leonce és Léna), Kwmawl (Wehner: és Tsa), Hajmanek Ignác (Odze: Lordok háza), filmen: A harangok Rómába mentek (1958 ), A mi földünk (1959), Kilenc perc (1960 rövid), Pesti háztetők (1961), Legenda a vonaton (1962), Angyalok földje (1962), Bálvány (1963), Így jöttem (1964), Déltől hajnalig (1964), A Tenkes kapitánya (1964 tv), Szegénylegények (1965), Sikátor (1966), Hideg napok (1966), A hazudós (1967 tv), Csillagosok, katonák (1967 magy.-szovjet), A hamis Izabella (1968 ), Csend és kiáltás (1968 ), A beszélő köntös (1968 ), Feldobott kő (1968 ), Fényes szelek (1968 ), Vigyori (1968 tv), Az oroszlán ugrani készül (1969), Egy őrült éjszaka (1969), Sirokkó (1969 magy.-francia), Arc (1970), Szép magyar komédia (1970), Gyula vitéz télen-nyáron (1970), Égi bárány (1971), A fekete város (1971), Hahó, Öcsi! (1971), Kapaszkodj a fellegekbe (1971), A technika és a rítus (1971 olasz tv), Még kér a nép (1971), Végre, hétfő! (1971), Horizont (1971), Nincs idő (1972), Romantika (1972), Álljon meg a menet! (1973), Harmadik nekifutás (1973), Pókháló (1973), Szerelmem, Elektra (1974), Hajdúk (1974), Bekötött szemmel (1974), Szikrázó lányok (1974), A dunai hajós (1974), Az idők kezdetén (1975), A járvány (1975), Azonosítás (1975), Árvácska (1976), Kántor (1976 tv), Pókfoci (1976), A csillagszemű (1977), Apám néhány boldog éve (1977), Ékezet (1977), Dübörgő csend (1977), 80 huszár (1978 ), Életünket és vérünket (1978 ), Az erőd (1978 ), A ménesgazda (1978 ), Egyszeregy (1978 ), Köszönöm, megvagyunk! (1980), A zsarnok szíve (1981 magy.-olasz), Szörnyek évadja (1986), Gondviselés (1986), Isten hátrafelé megy (1990), Kék Duna-keringő (1991), Könyörtelen idők (1991).F. r.: Hernádi: Királyi vadászat, Kaló: Egyedül, tv-ben: Lélekvándorlás (1982), Az eltüsszentett birodalom (1984), Eszmélet (1988 ), A nyaraló (1991).
A locarnói fesztivál nagydíja (1978 ), Balázs Béla-díj (1974), SZOT-díj (1976), érdemes művész (1978 ), Kossuth-díj (1996).
Hasonló témák
