Pl. szerintem eredetileg Jézus hitt a reinkarnációban, és tanította is azt, de ezt a zsidó vallású lakosság nem fogadta el. Ezért a keresztény hitben ez a tanítása nincs is benne. A Bibliában sem, természetesen.
Kedves Szpacsi, ezzel a feltételezéssel nem csak az probléma, hogy semmiféle fennmaradt, írott bizonyítéka nincs, hogy Jézus a reinkarnációban hitt volna, hanem az is, hogy az Ószövetségi tanítások szöges ellentétben állnak a reinkarnáció tanításával.
Márpedig Jézus az Ószövetség alapján tanított, azt értelmezte, és soha nem érvénytelenítette azt, már csak azért sem, mert az Ószövetség igazolta az Ő Messiási voltát. Egyszerre pedig nem taníthatta az Ószövetségi alapelveket is, és a reinkarnációt is.
Jézus nem taníthatta egyszerre a reinkarnációt és ugyanakkor azt is, hogy Neki meg kell halnia a világ bűneiért, hogy megváltást szerezzen az emberiségnek. Nem taníthatta egyszerre a bűnbocsánatot és a karmát. Nem taníthatta egyszerre a feltámadást, Isten országát, és ugyanakkor az újra leszületést. Nem taníthatott a bűnről, és ugyanakkor arról, hogy nincs bűn, mert minden viszonylagos.
Azokban a tanításokban, amiket a Biblia Jézustól feljegyzett, nem illeszthető bele a reinkarnáció, mert ellentmondanak egymásnak. Ha Jézus a reinkarnációban hitt volna, akkor nem hitt volna az Ószövetségben. Ha nem hitt az Ószövetségben, akkor vagy becsapta a hallgatóságát, vagy egy egészen más Jézusról beszélünk, mint Akiről a Bibliában olvasunk.
A Bibliából nem törölhették ki a reinkarnációt, mert benne sem lehetett, ugyanis az egész Biblia tanításával ellentétes tan. Másfelől pedig ugyancsak fennállna a kérdés: kik és mikor törölték ki?
De a "Szent Lélek", az inkább Szent Mihály arkangyal, szerintem.
A Szent Lélek vagy Szent Szellem (ugyanaz a kettő) Isten Lelke, vagy Szelleme a Biblia szerint, tehát Maga Isten. Ahogy az én lelkem is én magam vagyok.
Nem az Egyház a tévedhetetlen, hanem a Isten? Igaz! De nem ilyen kérdésekben, mint a katolikus papok cölibátusa.. ők önszántukból nem nősülnek.. tiszteletben kell ezt tartani.
A cölibátusról az a privát véleményem, hogy természetellenes dolog, ami kifejezetten ellentétes a Biblia tanításával, ahol épp azt olvassuk, hogy "szaporodjatok és sokasodjatok". A cölibátust Jézus után 1000 évvel vezette be a katolikus egyház, hogy az egyházi vagyon ne szállhasson a papok után az utódaikra, és így kikerüljön az egyház birtokából. Bibliaellenes intézmény, amit már régen el kellett volna törölni.
Ráadásul hogyan akar egy olyan pap párkapcsolati és családi tanácsokat adni, akinek soha nem volt se társa se családja. Az ilyen pap alkalmatlan a lelki szolgálatra szerintem.
Én nem mondanám, hogy önszántukból nem nősülnek a papok. Inkább azt mondanám: aki pap akar lenni, kénytelen meghozni ezt az értelmetlen áldozatot. Ráadásul a katolikus egyház ezzel a gyakorlattal vonzza a szexuálisan aberrált embereket, akik amúgy se nősülnének meg, mert pl. nem a nők érdeklik őket. Rosszabb esetben a gyerekek.