Biblia, minden ami a Szentírással kapcsolatos!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Egen, és hol ebben a logosz?

Úgy gondolom,hogy a Logosz,itt ebben a fennforgásban,az Istentől érkező gondolat,tanítás,ami a Szent Szellem,angyalok által befolyásolják az embert.A Szentlélek elvezet bennünket minden igazságra,az írás szerint.Ami azt is jelenti,hogy belülről választ ad minden bennünket komolyan foglalkoztató kérdésre.Irányt mutat,tanít,bibliai igét juttat eszünkbe,új felismeréseket hoz a tudatunkba,amelyet öröm kísér.Tehát Ő jelzi nekünk így is azt ami tőle van,nemcsak úgy hogy megegyezik a Jézus szavaival...De ez a fogantatás öröme,gondolni kell a szülés fájdalmaira is!;)
Ki mennyire nyitott rá,olyan hatalommal nyilvánulhat meg Isten.
A hit befolyásolja Isten cselekvésének mértékét,alapvető hozzáállás.
De a Logoszról,úgy is ír a Szentírás,amely Istentől kijön,és dolgát hatalommal elvégzi.A világ fenntartását végzi.

"Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem." Ésa. 55:11

Szerintem Isten úgy tud valamit eleve elrendelni,előre,ami nem sérti a szabad akaratunkat.Imával többre lehet jutni a megértésben...

UI.:Erről a versről is az Isteni Ige,vagy jelenlét (Sekhina)jutott eszembe.

Váci Mihály: Gerle-szemű




A két szemem ámuló ég lett,
ha a földeken követtem a lépted.
Amerre te mentél, újra dalolt a kalász,
a tarlókon, a sziken enyhült a parázs.
És ha a városok füstlombja alatt
mentem veled én, utcabozótokat
áttörve utánad, a paloták tömött
sorai tőled kaptak fényt, örömöt.
Te drága, te szép, a tornyok imádtak.
Teneked dudorásztak a komoly gyárak.
Bánya a mélyben érted dobogott,
érted aléltak a sínkanyarok.
Patak-nevetésű! Te gerle-szemű!
Zokogó állam alá szorított hegedű
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Ezután pedig
a Mani Bibliáról kérdeznélek és arról, hogy Róma mit csinált ezzel a könyvvel? A magyarokon kívűl még kik voltak - Róma kényszeréig- uruki-mani VALLÁSUAK?
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezután pedig
a Mani Bibliáról kérdeznélek és arról, hogy Róma mit csinált ezzel a könyvvel? A magyarokon kívűl még kik voltak - Róma kényszeréig- uruki-mani VALLÁSUAK?

Kedves Bihar!

Mani elvetette az Ósz.-et,mert úgy gondolta "istene"kegyetlen volt.
Ha mai Isten által fenntartott világot nézem,szintén sok véres dolgot látok.
Isten számomra a bibliát mint olyat kijelölte számomra,ezért ragaszkodom hozzá.
Az Ósz.-i rész szerintem ,mint a mai földi életünk, része a felnőttéválás folyamatának,-ami az újjászületésen át vezet a felnőttkorúságba.
A végső állomás persze az isteni irgalom,megismerése-de az előző tapasztalatok szükségesek hogy ide eljuthassunk.
Végül is ezért nem fogadtam el Mani véleményét,mert amit a biblia tanít számomra az hitelesebb az ő elgondolásánál.
Ősmagyar eleink vallását sem tudom pontosan kideríteni hisz önmagában az emberi bizonyságok mindig kétségesek.
Csak amit Isten ad,az áll meg,itt a jelenben,itt Magyarországon.
Nem azt fogják megkérdezni tőlem,hogy a régi vallásról mi volt a véleményem.
Nem tudom eldönteni mi a végső igazság ebben a kérdésben,akkora memóriám sincs,és Isten sem bízott meg vele...Hanem azt fogom meglátni,hogy hitemből fakadóan hogyan viszonyultam az emberekhez,akiket Isten letett az "ajtómba".(Mint ahogy a koldus ott volt a gazdag ajtajában...és kutyák nyalták a sebeit..történet alapján)A családom,munkatársaim,honfitársaim,és minden más internacionalista embertársaim képében.

Szeretettel:steve
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Valóban elvetett Mani az Ószövetséget és az újból is sokat. Sokat palgizát és időbeli csúszásokkal operált Mózes állítólag...mely a Bibliában is nyomot hagyott.
AZONBAN, nem az általad vétkesnek mondott Mani itt a hunyó, hanem Jézus és elődje, Anyahita. Anyahita "hozta" ugyanois az egyistenhitet a földre és Jézus erre alapozta a vallását, hitét, azaz az uruki hitet. Azért uruki, mert Urukben (Suméria) alapította meg az egyházát Jézus. De ezt nem szokták tanítani, messze vezetne...és nem jó irány ez ma a keresztényeknek. . Mani (220-290) pedig Jézus után élt kb 250 évvel, így Jézus hitét "vitte tovább",vagyis Anyahitáét. Mert Jézus nem torzította el elődjéét. Anyahita ma a székelyek Babba Máriája.
Csak nagyjából: Anyahita előtt a Tóremhit dominált a hunfajúaknál. Például innen maradt meg az Öregisten kifejezés, megnevezés is. Az Öregisten pedig azért volt az, ami, mert Joli Tótem (ő a Földanya) férje (Numi Tórem) kaphatta -joggal- ezt a titulust.
Úr, Van és Él pedig Anyahita fioai voltak (Élisten, Vanisten...)
Végűlis már az avar időkben az ősvalás neve uruki-mani vallás volt. Az avar rokonok is egyistenhitűek voltak, de pl az újgúrok is. Az újgúrok Turfáni Kolostorában még Vajk István főpapja (és rokona) Domonkos is eltöltött 2 évet, majd -hazafelé- Urukba is bement..ahol már alig éltek "sumérok", az ősi hit pedig Magyarkára költözött emlékeim szerint.
Uruk különben Gilgames városa is volt, Gilgames pedig Árpád névvel született..innen az Árpádházi felmenősége.
A magyarkai püspökséget pedig Szt László szüntette meg, ezzel Róma hátradőlhetett..
 

Bedzsi

Állandó Tag
Állandó Tag
A fejlődés mentén..

Valóban elvetett ...

... A magyarkai püspökséget pedig Szt László szüntette meg, ezzel Róma hátradőlhetett..
Ezek valóban érdekes dolgok, de hozzáadva még azt is, amit te sem tudsz a múltról, miben segítene ez a mai embereken?
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A segítség a valóságban, azaz az igazságban rejlik.
Csak egy-két példa: Ádám (Ada, Aton) és Éva (Éa) mint már sokszor leítam -nem saját kútfőből- egy sumér templomkertben ellopott almáról van szó a történetükben. Ha akarod részletezhetem. A másik példa, pedig a Góbi ( igazi neve: Góbé) sivatag kialakulása és a hét sovány, szűk esztendő.
Elszaporodott állatállomány miatt erdőket vágtak ki a széki hunok (nem volt még örökbecsű környezetmérnök képzésük! ), ugyanekkor a Nap is méltóztatott sok tartós kitörést prudukálni, ezt lángolásnak is mondják, valamint igen kevés eső esett. Ez a három dolog hét évig tartott és íme kialakult a Góbi. Később Mózes úr erről a Bibliában filozófiai szintű leírást produkált. A naturális valóság helyett. Mindez a Góbi dolog ie. 1750 körűl történt ée nagy népvándorlást okozott, főleg a széki hunok körében. Ha akarod részletesen elmondom , mert ez csak vázlat. De ezt Góbi dolgot a Biblia már kifelejti...
Egyébként a múlt ismerete fontos, ennek okát egy kéznél lévő tanár elmondja Neked, ha kéred. De addigis elgondolkozhaszt azen, hogy miért mondja pl a szerb a nagy igazságot Szabadkán : mit akartok itt a Délvidéken ti magyarok...hiszen még most jöttetek 1956-ban!!
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
A segítség a valóságban, azaz az igazságban rejlik.
Csak egy-két példa: Ádám (Ada, Aton) és Éva (Éa) mint már sokszor leítam -nem saját kútfőből- egy sumér templomkertben ellopott almáról van szó a történetükben. Ha akarod részletezhetem. A másik példa, pedig a Góbi ( igazi neve: Góbé) sivatag kialakulása és a hét sovány, szűk esztendő.
Elszaporodott állatállomány miatt erdőket vágtak ki a széki hunok (nem volt még örökbecsű környezetmérnök képzésük! ), ugyanekkor a Nap is méltóztatott sok tartós kitörést prudukálni, ezt lángolásnak is mondják, valamint igen kevés eső esett. Ez a három dolog hét évig tartott és íme kialakult a Góbi. Később Mózes úr erről a Bibliában filozófiai szintű leírást produkált. A naturális valóság helyett. Mindez a Góbi dolog ie. 1750 körűl történt ée nagy népvándorlást okozott, főleg a széki hunok körében. Ha akarod részletesen elmondom , mert ez csak vázlat. De ezt Góbi dolgot a Biblia már kifelejti...
Egyébként a múlt ismerete fontos, ennek okát egy kéznél lévő tanár elmondja Neked, ha kéred. De addigis elgondolkozhaszt azen, hogy miért mondja pl a szerb a nagy igazságot Szabadkán : mit akartok itt a Délvidéken ti magyarok...hiszen még most jöttetek 1956-ban!!


Az összevissza hablatyoláson kívűl valami konkrétat is le tudsz írni vagy ez a sejtetésnek álcázott értelmetlenség ami futja tőled?
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
A segítség a valóságban, azaz az igazságban rejlik.
Csak egy-két példa: Ádám (Ada, Aton) és Éva (Éa) mint már sokszor leítam -nem saját kútfőből- egy sumér templomkertben ellopott almáról van szó a történetükben. Ha akarod részletezhetem. A másik példa, pedig a Góbi ( igazi neve: Góbé) sivatag kialakulása és a hét sovány, szűk esztendő.
Elszaporodott állatállomány miatt erdőket vágtak ki a széki hunok (nem volt még örökbecsű környezetmérnök képzésük! ), ugyanekkor a Nap is méltóztatott sok tartós kitörést prudukálni, ezt lángolásnak is mondják, valamint igen kevés eső esett. Ez a három dolog hét évig tartott és íme kialakult a Góbi. Később Mózes úr erről a Bibliában filozófiai szintű leírást produkált. A naturális valóság helyett. Mindez a Góbi dolog ie. 1750 körűl történt ée nagy népvándorlást okozott, főleg a széki hunok körében. Ha akarod részletesen elmondom , mert ez csak vázlat. De ezt Góbi dolgot a Biblia már kifelejti...
Egyébként a múlt ismerete fontos, ennek okát egy kéznél lévő tanár elmondja Neked, ha kéred. De addigis elgondolkozhaszt azen, hogy miért mondja pl a szerb a nagy igazságot Szabadkán : mit akartok itt a Délvidéken ti magyarok...hiszen még most jöttetek 1956-ban!!


Az összevissza hablatyoláson kívűl valami konkrétat is le tudsz írni vagy ez a sejtetésnek álcázott értelmetlenség ami futja Tőled?
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy, a neten végignézhető, és ingyen letölthető filmet (Teljesen idegen - Perfect Stranger) ajánlok jó szívvel mindenkinek.
Egy nő, aki ügyvédként dolgozik, meghívót kap egy drága étterembe: Jézus Krisztustól. Hitetlenkedve, de elmegy.
Olyan kérdésekre kapunk választ mint vallásosság, humanizmus, megigazulás, örök élet, bűn, menyország, iszlám, hinduizmus stb ...

[HIDE]http://evangeliumi.tv/index.php?opt...ay&id=343&sl=cats&limitstart=30&Itemid=100005[/HIDE]
 

harmonija

Állandó Tag
Állandó Tag
A sas története



Fajában a sas rendelkezik a leghosszabb átlagos élettartalommal. 70 évig is élhet, de kemény döntést kell hoznia, hogy elérhesse ezt az életkort.
40 éves korában: hosszú hajlékony karmaival többé már nem tudja megragadni táplálékául szolgáló zsákmányát. Hosszú éles csőre meggörbül. Elöregedett nehéz szárnyai, a vastaggá vált tollak hatására akadoznak a mellén.
Ekkor a sas csupán csak két lehetőség közül választhat:
Vagy elpusztul vagy egy 150 napig tartó változás fájdalmas folyamatán esik át.
A sasnak egy hegy csúcsára kell repülnie és a fészkén kell ülnie. Itt a sas addig ütögeti csőrét a sziklához, míg csőre ki nem szakad. Miután csőre kiszakadt, a sas kivárja, hogy ki nöljön új csőre. Ezután kiszaggatja karmait. Amikor új karmai ki nőttek a sas elkezdi kitépkedni régi tollait.
Öt hónappal később sor kerül újjászületésének híres repülésére, és a sas további 30 évig él.
MIÉRT VAN SZÜKSÉG A VÁLTOZÁSRA?
Gyakran szükséges, hogy a túlélés érdekében végig vigyük a változás folyamatát.
Néha szükséges megválnunk régi emlékeinktől, szokásainktól és egyéb régi hagyományainktól. Csak a múlt hordalékától megszabadulva használhatjuk ki a jelent

Ime videón

http://www.youtube.com/watch?v=X-hZ2olwk8w
 

fepike89

Állandó Tag
Állandó Tag
minden embert tisztelni kell, vallásától, származaásától független.. ezhez nem kell vallásosnak lenni.. az már más kérdés, hogy az igazság kinek az oldalán fog állni, majd a dolgok végén..
 

fepike89

Állandó Tag
Állandó Tag
..a lelkivezetés pont olyan mint az elektromos áram.. nem te vagy a fontos, önmagadban csak egy drót vagy, de ha bekapcsolódsz a mennyei áramforrásba, akkor rajtad is elkezd majd áramlani az, amit úgy hívunk Szent Szellem.. de ezt a bibliában jobban levan írva..
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Ez az "igazság a dolgok végén" nem működik, ez csak fikció. A dolgok vége ha eljön, már megette a fene az egészet. Máshol van.. elásva...szerintem.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Elke!


Ezért a beírásodhoz fűződő megjegyzésemet áthozom ide. Ez a topic úgyis le van ülve, úgy látom, nincs itt élet nélkülem. ;)

Köszönöm a válaszod kimerítő volt a Jehova tanúkat kihagytad (mint agresszív térítőket) meg a HIT gyülekezeteseket és persze sok mást is istenem....

Tennék ehhez is néhány megjegyzést, ha nem gond...

Jehova tanúi valójában nem a kereszténység egy ága. A "keresztény" szó Krisztus követőjét, krisztusit jelent, ami azokra a hívőkre utal, akik Jézust Isten Fiának, tehát Istenek fogadták el.

Jehova tanúi ilyen értelemben nem keresztények, mivel Jézust nem vallják Istennek.
Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ha eljön a Szent Lélek (aki Pünkösdkor eljött), akkor "lesztek nékem tanúim, úgy Jeruzsálemben... a föld legvégső határáig".
Jézus követői tehát Jézus tanúi.
Jehova tanúi, viszont nem Jézusnak, hanem Jehovának tanúi, tehát nem Jézus követői, ezért nem keresztények.
(Aki esetleg nem tudná, Jehova, vagy Jahve Isten egyik ószövetségi neve (Örökkévaló), ezen kívül van még jó pár neve, Elohim, Adonai, stb. Ezek a nevek Isten tulajdonságait írják le, pl.: Örökkévaló, Égből jövő, Úr, Gyógyító, Szabadító, stb.


A Hit gyülekezetéről sok mende-monda járja, de ők sem mumusok. Ez egy neoprotestáns, pünkösdi-karizmatikus gyülekezet, nem szekta, még ha némelyek le is szektázzák őket.
Ha szekta lenne, nem tartana kapcsolatot más, ehhez az irányzathoz tartozó egyházakkal pl. külföldön is. A szektákra az elzárkózás jellemző.
Bár a bibliamagyaráztok főleg Német Sándor nevéhez fűződnek, az ő tanításai is illeszkednek a karizmatikus irányzat fő tantételeihez, tehát nem valami személyre és személyes tanításra alapított gyülekezetről van szó (mint a szektáknál).
Tanításaik megkülönböztető tantétele a pünkösdi tan, mely szerint a Szent Lélek ma is ugyanúgy kitöltődik a hívőkre, mint Pünkösdkor, és a tan szerint a Szent Lélekkel való betöltekezés jele ma is a nyelveken szólás. Valamint vallják, hogy Isten az egyházban ma is ugyanúgy kell hogy működjön, mint az első keresztény gyülekezetekben, tehát ma is működnek a Szent Lélek ajándékai, a prófétálás, gyógyítás, a csodák, stb.
Ez a tanításuk nem különbözik a több mint száz éve létrejött pünkösdiekétől, akik szintén az őskeresztény egyházra jellemző állapotok visszaállítására törekedtek, és törekednek ma is.
A többi tanítás nagyjából a baptista tanokra hasonlít, Krisztus Istennek vallják, nem keresztelnek csecsemőket, stb.
Német Sándor tanításai más karizmatikus bibliamagyarázók tanításaira épül, pl. Derek Prince, Paul Yonggi Cho, Kenneth Hagin, stb.

A pünkösdiektől a karizmatikusok mindössze abban különböznek, hogy nem olyan szigorúak a világi dolgoktól való tiltásaik (pl. egyes pünkösdi egyházakban ellenzik a tévénézést, a diszkót, a ékszereket, a sminket, a kihívő ruhákat, miniszoknyát, stb.). A karizmatikusok ezeket nem veszik olyan szigorúan (bár miniszoknyában szerintem ők se járnak), de az erkölcsi tanításaik ugyanolyan szigorúak, pl. a házasság előtti szex ellenzésére, a házassági hűségre, a becsületességre, megbízhatóságra stb.-re vonatkozóan.
Ugyanúgy szeretet-szolgálatot végeznek, mint a baptisták, évente több millió forintot adakoznak a szegények, a természeti károsultak, stb,. javára, segítik egymást anyagilag és sokféleképpen.

Ezek a központi tanításaik és elveik, de azt figyelembe kell venni, hogy a Hit gyülekezete egy több tízezer tagú egyház, tehát nincs mindenkire rálátásuk, ezért ha valaki olyan hitgyülissel találkozott, aki által rossz tapasztalatai lettek, az nem feltétlenül jellemző a gyülekezet egészére.

Ez is csak emberekről álló közösség, mint bármely másik, nyilván lehetnek hibáik, tévedéseik, de azt kell nézni, hogy az irányelveik és a céljaik mind az egyének, mind a társadalom szempontjából helyesek.


minden gondolat állásfoglalás erről még a Da Vinci kód is:wink:

A Da Vinci kóddal kapcsolatban annyi lenne a hozzáfűzésem, hogy ez egy fiktív történet, egy író fantáziájából származik az egész, aki beleszőtte a történetébe az evangélium néhány elemét, hogy a történet hihető legyen.
Ezzel még nem lenne probléma, hisz az írónak szabadsága van azt kitalálni, amit akar, a gond akkor kezdődik, ha ezt a fiktív regényt az emberek valóságon alapuló dokumentumként kezdik kezelni, és ebből alkotnak maguknak állásfoglalást.
Tehát nem a Da Vinci kódban van állásfoglalás, hanem azok alkotnak téves állásfoglalást, akik Dan Brown meséjét valós történetnek hiszik.
Ez kábé olyan, mint amikor Isaura felszabadítására pénzt gyűjtöttek, vagy Esmeralda szemének műtétjére adakoztak a rajongók. Az emberek szeretik beleélni magukat egy-egy történetbe.



Kitöröltem volna onnan, és áthoztam volna a másik bejegyzésemet is, amit Neked írtam, de a lezárás miatt már nem tudtam. Ha gondolod áthozhatod, hogy itt folytassuk.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudod mit, Elkém, áthozom ide a hsz-emet, végül is idetartozik. A másikból kitörölheted, ha akarod.
Tehát a kérdéseid bordó színnel:

Mi a hit?

A hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.

Bizalom és meggyőződés jellemzi a hitet. Egyrészt bízok abban, hogy amit remélek, az bekövetkezik. Másrészt ez a bizalmam azon alapul, hogy meggyőződtem róla, hogy aki ezt megígérte nekem, az létezik.

Mi a vallás?

A vallás az ember saját törekvése arra, hogy elnyerje valamilyen transzcendens hatalom jóindulatát, legyen az személyes vagy személytelen.

Mi az egyház?


Az egyház valamilyen közös dologban, vagy közös személyben hívők gyülekezete.

Nem értem az atya a fiú a szentlélek menetét?

Mit értesz "menete" alatt?
Mármint, hogy mit jelent ez a három kifejezés?

Mindhárom Istennek valamilyen megnyilvánulását, szerepét, cselekvési módját, stb. írja le.
Ha Atyáról beszélünk, akkor Istenről, mint mindennek a Teremtőjéről beszélünk.
Ha a Fiúról beszélünk, akkor Isten megtestesülésére, emberi testben való kinyilatkoztatására és megváltási munkájára utalunk.
Ha a Szent Lélekről beszélünk, akkor Isten láthatatlan jelenlétéről, munkálkodásáról beszélünk a világban és az emberekben.
Tehát mindhárom ugyanarra az Istenre vonatkozik, és annak különböző aspektusait írja le.
Mint ahogy pl. egy emberről beszélhetünk úgy, mint férj, apa, fiú, após, vagy mondjuk pék, szomszéd, de mindig ugyanarról a személyről beszélünk.

Képzavarban vagyok Isten és Jézussal kapcsolatban


Jézus Isten emberi testben történő kinyilatkoztatása, vagy bibliai kifejezésessel "a láthatatlan Isten lényének képmása", vagy "kisugárzása".
Jézus egyszerre Maga Isten, de ugyanakkor teljesen ember is. Tehát kettős természete van (nem pedig félisten vagy ilyesmi). Egyszerre isteni és emberi természete van: mint Isten, azonos az Atyával, mint ember, Ő a Fiú. Ezért az Isten Fia megnevezés, vagy Emberfia, ahogy Jézus magát nevezte, mindig Jézus emberi természetére utal.
E kettős természete szerint Jézus olykor úgy nyilvánult meg, mint Isten, pl. megbocsátotta a bűnöket, csodákat tett stb., máskor úgy, mint ember, éhes volt, fáradt volt, imádkozott, stb.

Jézus a benne lévő kettős természete által (isteni és emberi) mutatta meg, hogyan viszonyul Isten az emberhez, és hogyan kell viszonyulnia az embernek Istenhez. Ezért imádkozott például. Nem önmagához, hanem az emberi szólt ilyenkor az istenihez.
Jézus kettős természete, az isteni és az emberi tökéletes összhangban volt egymással, és ezzel önmagában mutatta meg számunkra, milyen az, amikor tökéletes az összhang Isten és az ember között.

Olyan ember, mint Jézus, aki egyszerre lett volna Isten és ember, nem volt még egy a világtörténelemben. Ezért Jézus kettős természete semmihez és senkihez sem hasonlítható, sem nem írható le semmilyen általunk ismert módon.

Még nagyobb a zavar Máriával kapcsolatban?

Mária révén lett Jézusnak emberi teste, Mária volt az anyja. Mi ezzel a zavar?
Mária olyan ember volt, mint bármelyikünk. Őt is Pünkösdkor töltötte be a Szent Lélek és született újonnan, akárcsak a tanítványok, akikkel együtt imádkozott, amikor a Szent Lélek eljött.
Az élete végéig János apostol gondoskodott róla, akire Jézus rábízta őt a kereszten, és ugyan úgy meghalt, mint bárki más, nem ment fel élve a mennybe, vagy ilyesmi. Legalábbis a Biblia nem számol be ilyesmiről Máriával kapcsolatosan.


Ez az én látásom a kérdéseiddel kapcsolatban a bibliatanulmányaim alapján, és nem egyházi dogmák alapján.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Hiába sok Isten létezik...az emberek fejében. A kínaiak szerint is Isten az emberek fejéből pattan ki. Hát pattanjon, ki mit akar választhat. Van haragvó, türelmes, okos és mindenféle. A bemagyarázásnak pedig ősi kultusza létezik.
Jézusmpedig egy beavatott volt, istenfizta magát,így jobban hittek neki. Mert sok okosat is mondott.
 

Bedzsi

Állandó Tag
Állandó Tag
A nevek, fogalmak, meghatározások..

Szia Elke!

Jól tetted ..
A "keresztény" szó Krisztus követőjét, krisztusit jelent, ami azokra a hívőkre utal, akik Jézust Isten Fiának, tehát Istenek fogadták el.

Nos, véleményem szerint, nem a név számít, hanem a tartalom.

De elfogadva, hogy mások másként vélekedjenek kíváncsi volnék, hogy szerintetek a lenti szöveget milyen vallású, vagy milyen lelkületű emberek írták, írják alá?
:)

"USA Herri Lojd Villiem
A közösség tagjai által elfogadott
alap kiáltvány az "Egyetemes Föld" emberei közötti megállapodásra.
Mi alulírottak kötelességünknek tekintjük magunkkal szemben, az ügy iránt, a szívünkhöz közelállókért, az országért, melyben élünk, és az összes többiért a világban kinyilvánítani a mi meggyőződésünket, kifejezve benne azokat az alapokat, melyeket betartunk, célokat, melyekre törekszünk, és az eszközöket, melyeket fel akarunk használni az általános kedvező hatású és békés gyökeres változásért. Íme, a mi hitvallásunk.
Mi nem ismerünk el semmilyen emberi kormányt: Mi egyetlen egy uralkodót és törvényhozót ismerünk, csak egy ítélkezőt és uralkodót az emberiség felett. Az egész Földet tekintjük szülőhelyünknek, és honfitársunknak tekintjük az egész emberiséget. Úgy szeretjük saját hazánkat, mint ahogy az összes többi országot. Saját honfitársaink érdekei, jogai nem drágább az egész emberiség érdekeinél, jogainál. Ezért nem engedhetjük meg azt, hogy a hazafiság érzése igazolja a bosszúállást a sértésért vagy a kárért, melyet saját népünknek okoztak.
Mi valljuk, hogy a népnek nincs joga megvédeni magát a külső ellenséggel szemben, se rátámadni azokra. Mi valljuk, hogy különálló személynek saját személyes viszonyaiban sincs ilyen joga. Egyes személyeknek nem lehet nagyobb jelentősége, mint a személyek összességének. Ha a kormánynak nem kell ellenállást tanúsítania a külföldi hódítóval szemben, akinek célja elpusztítani a hazánkat, és megölje honfitársainkat, akkor pontosan így nem kell erővel ellenállást tanúsítania önálló személyeknek, megsértve a köznyugalmát, és veszélyeztetni saját biztonságát. A templomokban hirdetett ama tény, hogy minden ország a Földön isten által létrehozott, és jóváhagyott, és minden hatalom isten akaratából létezik az Egyesült Államokban, Oroszországban, Törökországban, ez pont olyan képtelenség, mint amilyen szentségtörés. Ez a helyzet létünk teremtőjét részrehajlónak, állandósultnak és rosszra biztatónak mutatja. Senki sem szánja el magát arra, hogy megerősítse, hogy a hatalmasságok, akármelyik országban is létezzenek, saját ellenségeikkel szemben Krisztus tanítása és példája alapján jártak el. Épp ezért ezeknek a hatalmaknak a tevékenysége nem lehet kedves istennek, ezért ezek a hatalmak nem isten által állítottak, és meg kell bukniuk, de nem erő által, hanem az emberek lelki újjászületésétől.

Mi keresztényellenesnek, és törvénytelennek tartjuk nem csak a támadó, és védekező háborút, de az összes háborús készülődést is: hadianyaggyárat, erődítményt, hadihajót; nem kereszténynek és törvénytelennek tekintünk bármilyen állandó hadsereget, bármilyen katonai vezetést, mindenféle emlékművet, melyet a győzelemre, vagy az ellesett ellenségért emeltek, mindenféle hadizsákmányt, mely a harctérről származik, minden katonai hőstett ünneplését, az összes címet, melyek a fegyveres erőktől származnak; nem kereszténynek és törvénytelennek tekintünk minden határozatot, mely katonai szolgálatot követel az alattvalóitól.
Mindezekből következően magunk számára elképzelhetetlennek tartjuk nem csak a katonai szolgálatot, de olyan beosztás elfogadását is, mely kötelez bennünket, hogy az embereket a jóra kényszerítsük a halálos ítélettől, vagy a börtöntől való félelemmel. Mi ezért önként kizárjuk magunkat minden hatalmi intézményből és elutasítunk mindenféle politikát, és minden földi rangot és beosztást.
Nincs jogunk kormányhivatalokban megbízást elfogadni, úgyszintén másokat ide beválasztani se. Nincs jogunk ítélkezni az emberek felett, hogy arra kényszerítsük őket, hogy visszaadják, amit elvettek tőlünk. Úgy gondoljuk, hogy kötelesek vagyunk odaadni a köntösünk annak, aki elvette az ingünket, de semmi esetre nem tehetjük ki erőszaknak /Máté 5. 40/.
Mi hisszük, hogy a régi Ószövetségi büntető törvény: Szemet szemért és fogat fogért /3 Móz. 24,19. 20/-- eltöröltetett Jézus Krisztus által /Mát. 5.39/, és az Újszövetség szerint minden követőjének hirdettetik a megbocsátás az ellenségnek bosszúállás helyett, minden esetben, kivétel nélkül. Hisz a pénz kicsikarása, a börtönbe záras, a száműzés vagy a halálra ítélés - nem a megbocsátás, hanem megbosszulás.
Az emberiség története tele van annak a bizonyításával, hogy fizikai erőszakot nem követi a lelki újjászületés, és az ember bűnös hajlamait csak szeretettel lehet elnyomni, hogy a rosszat csak a jóval lehet megsemmisíteni, hogy nem reménykedhetünk a karunk erejében, hogy megmentsük magunkat a rossztól, hogy az embernek csak a jólelkűségben való hosszú állhatatossága és a könyörületesség nyújthat valódi biztonságot, hisz csak a szelídek örökölhetik a Földet /Mát. 5.5/, aki pedig kardot ránt, kard által hal meg.

Boszton, 1838.​
én igen!​
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Bedzsi!

Mik is voltak azok a hívek, akik helyett Bud Spencer meg Terence Hill pofozkodott az "Ördög jobb és bal keze" c. filmben?
Aztán megtalálták a Bibliában azt az igeverset, hogy "ideje a van hadakozásnak..."
Na attól kezdve aztán megvédték magukat. Kik is voltak?

Ja, mormonok.
Ez biztos azoknak a kiáltványa.
Csak ezt 1838-ban adták ki, akkor még Bud Spencerék nem jártak közöttük :p
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
az írónak szabadsága van azt kitalálni, amit akar, a gond akkor kezdődik, ha ezt a fiktív regényt az emberek valóságon alapuló dokumentumként kezdik kezelni, és ebből alkotnak maguknak állásfoglalást.
Tehát nem a Da Vinci kódban van állásfoglalás, hanem azok alkotnak téves állásfoglalást, akik Dan Brown meséjét valós történetnek hiszik.
Lásd: Biblia, és a hívők...
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Még nagyobb a zavar Máriával kapcsolatban?

Mária révén lett Jézusnak emberi teste, Mária volt az anyja. Mi ezzel a zavar?
Mária olyan ember volt, mint bármelyikünk.

Na és ki volt az apja, mert ha olyan volt, mint bármelyikünk akkor bizony, a szaporodás csak aktus során jöhetett létre...
Ha nem volt olyan, mint bármelyikünk, akkor is, mert a Teremtést áthatja Isten tökéletes törvénye, ami alapján csak aktus során történhet a szaporodás...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére