Már régen meg akartam osztani,amit véletlenül szerencsém volt végignézni az egyik kis mama cicánkkal.
Egy bezárt farmról mentettük haza őket,nekünk a kb.féléves kiscicákból egy fiú meg egy lány jutott.Ahogy elvittük az orvoshoz őket,csak a fiút tudták egyből megműteni,mert a kislányról kiderült,hogy szinte mindenórás .Jó,megszülettek a kiscicák,szerencsére csak hárman ,először egy kislány aztán a két kisfiú. A kislányt később valaki hazavitte,a két kisfiú meg a mama maradt még velünk.
Szépen ,rendesen fejlődtek,elválasztódtak ahogy szokás,és már jó ideje úgy éltek,mintha nem is anya-fiai lennének;különben is a fiúk már kétszer akkorák lettek,mint a mama.De a nagyobbik fiú,mindigis lassú,kicsit nyamvadt,aranyos,de mindig későn érkező,valahogy szegénykébb,mint a másik,először volt egy kis szívzöreje is,amit aztán kinőtt.
Szóval,egyszer ahogy az ember csak úgy nyugodtan ül este,csöndben,a mama mászkálgat-nézeget,egyszercsak jön a kis fia -kétszer akkora,komolyan- elveszetten,jobbra-balra imbolyogva,mint aki magát keresi.A mama odamegy hozzá,fejbiccentgetés,orrdörgölés,szia-szia-hogy vagy -mi van-.A kisfiú csak ingatja a fejét,kérdőjel a farkincája,látszik el van veszve,hogy mit csináljon,hol van,mi van;néz a mamára,elég furcsán.
DE a mama ,úgy néz ki, érti.Ránéz még egyszer a fiára,még egyszer fejbedöccenti,aztán hanyattvágja magát,szétterül,néz a fiára.A kis nyamvadt is azonnal megérti,odabujik a mamához,szopja a semmit -hiszen már rég elválasztódtak- ,behúny szemmel,elolvadva. Röhej;kétszer akkora,kifejlett, több,mint tíz hónapos kiskandúr,megműtve.A mama is rég megműtött,igaz, kicsi,több a szőre,mint a teste alatta,mégis odaadóan ''szoptatja'' a ''kis''-fiát.Az ember el se hinné,ha nem látná.
Aztán néhány perc múlva,minden visszatér az eredeti fölálláshoz,fölkelnek,fejbiccentés,homlokköszönés,oldalsímogatás,egyik jobbra,másik balra.A mama -isten bizony- mosolyog,a kisfiú meg vidáman kapkodja a kis lábait,magasra tartott farkincával.
Micsoda szerencse ilyet látni,nemigaz?