Szervusztok!
Én 30 évig dohányoztam, aztán született egy lányom, aki kiszekált a világból. Amikor elkezdett kamaszodni, annyira utálta a cigimet, hogy képes volt kimenni a szobából, ha én rágyújtottam. Éveken keresztül ment a harc, mindenhol kapacitáltak, és én DAC-ból sem szoktam le, mert nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak a saját egészségemmel és pénzemmel. Aztán amikor eljutott a cigi ára az 500 Ft-ig, akkor azt mondtam, hogy számomra itt a vége. Az első 1 hónap nem ment, mert majd egyre kevesebbet szívok és akkor tök jó lesz. Rájöttem, hogy így nem megy. Elmentem egy biorezonanciális kezelésre (15 ezer forintért), és akkor már az hajtott előre, hogyha már kifizettem egy kezelésért, és tapaszért ennyi pénzt, akkor nem adhatom föl. Az első 1 hónapban amit cigi nélkül töltöttem, pár tányért sikerült a férjem után vágni az udvar közepén landolt a rántottás tányér. Ma már mulatunk rajta, de akkor nagyon rossz volt. Minden nappal könnyebb lett, minden hónap után apró kis jutalom volt a lányom részéről, ma már csak az éveket számolom. 2004. április 22-e óta nem gyújtottam rá. Nem azt mondom, hogy soha nem kívánom, de az elért eredményem nem adom fel.
Minden évben azzal jutalmazom magam, hogy a cigi árából 2 hetet a tenger partján töltök. (Ahol azelőtt sosem jártam).
3 nagyon nagy ajándékot kaptam a leszokás után:
1./ senki nem húzódik el tőlem, hogy de büdös vagy,
2./ egyre kevesebb helyen lehet dohányozni, és nekem ebből nem kell gondot csinálni (pl. munkahelyemen csak az utcán lehet),
3./ belekóstoltam az utazás élményébe, és ez fantasztikus.
Tehát én azt mondom, meg kell próbálni, mert nálam konokabb dohányos nemigen volt, és mégis meg tudtam csinálni. Csak önmagunkban kell eldönteni és akkor menni fog. Nem számít, hogy az első időben hány tányér törik, a lényeg úgyis a leszokás, a tányér pótolható.
Sok sikert és kitartást minden most leszokónak.