Kutyáink, macskáink velünk élnek, mi választottuk őket, a mi kedvenceink. Szeretjük őket, még kényeztetjük is, de bizony néhányuk tudnak az orrunk alá borsot törni, és meg is teszik. Nem gonoszságból, de bennük van egy olyan kíváncsiság, mint egy kisgyerekben. Persze, hogy ilyenkor még óbágatunk is velük, mindent mondunk, de azért a harag nem tart sokáig. Miért? Mert olyan aranyos tudnak ránk nézni, olyan kedvesen hízelegni no és szeretjük őket. Még akkor is, ha időnként nem bírnak magukkal. A képeket nézve jókat nevettem, mondhatjátok rám, persze, a más kárán könnyű nevetni. Igen, igen, már második éve nincs karácsony fám, mert olyan "égetnivaló" macsekom van, hogy arról több oldalon át írhatnék... Nem, nem kockáztatom meg, hogy a fa tetején imbolyogva "cica-mosollyal" kívánjon nekem szép Ünnepet. Inkább nem, nincs karácsonyfám, de hiányzik, nem tagadom. Kímélem magam az ilyen "kalandoktól, no meg örömektől', mint alábbi képeket láthatjátok.
*
*
*
*
*
No én is pontosan ETTŐL féltem, Micó-Cicó képes lenne a fa tetején "fészket rakni"....
*
- Elvégeztetett....
*
Talán ezt kellene tenni? Kutya-biztos - az biztos... De macsek ellen? Nincs orvosság...